Észak-Magyarország, 2002. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-15 / 39. szám
2002. február 15., péntek Ism hu. üímmávto ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Bányaszerencsétlenség. Öt halálos áldozata és három súlyos sérültje van annak a metángázrobbanásnak, amely csütörtök reggel következett be Donyeck megye Krasznoarmijszk városának egyik bányájában. 0 Meghátráltak. A zimbabwei kormány változtatott álláspontján a márciusi elnökválasztás tisztaságán őrködő európai megfigyelők ügyében, és kivétel nélkül akkreditálja a 30 fős csoportot. 0 Monarchia. Demokratizálási törekvései részeként a bahreini uralkodó csütörtökön alkotmányos királyságnak nyilvánította országát, és bejelentette, hogy bő negyedszázados szünetet követően idén ősszel parlamenti választásokat tartanak az öböl menti államban. Marad a kormány Pozsony (MTI) - Nem tudta leváltani az ellenzék a parlamenti bizalmatlansági szavazása során Iván Miklóst, a szlovák kormány gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesét. Ha Miklósnak távoznia kellett volna, akkor a miniszterelnök is benyújtotta volna a lemondását, és az alkotmány értelmében a kabinet minden minisztere hasonlóképpen lett volna köteles cselekedeni. A NAP FOTÓJA Rendőri akció. Több mint negyven külföldi állampolgárt őrizetbe vettek csütörtökön a pekingi Tienanmen téren, mert a Kínában betiltott Falunkung szekta tagjaiként nyilvános tiltakozást próbáltak rendezni a vallási közösség hatósági üldözése ellen. Fotó: EPA Vízumkényszer-tervezet Varsó (MTI) - A lengyel vízumkényszer tervezett bevezetése Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország állampolgáraival szemben tovább súlyosbítja a tátrai idegenforgalom gondjait - állapította meg Leszek Miller miniszterelnökhöz írott nyílt levelében Andrzej Gasienica-Ma- kowski tátrai sztaroszta. A helyi önkormányzati vezető emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években jelentősen növekedett a lengyel Tátrába érkező orosz, fehérorosz és ukrán turisták száma, akik nagy segítséget jelentenek az iskolai szünetek, ünnepek és nyári vakáció közötti időszakokban pangó idegenforgalomnak. A három nem EU-tagjelölt keleti szomszéd állampolgárai főként a téli szezon hézagait töltik ki, ezért olyan szívesen látott vendégek a tátrai hegyi lakók, a góralok között. Számukról nincsenek adatok, de például idén az újév és a január 21-én kezdődött téli iskolai szünet között 5-6 ezren érkeztek a lengyel Tátrába. ValentiiHiap-tilalom Szaúd-Arábiában Iránban még ünnepük a Valentin-napot Fotó: epa Rijád (MTI) - Szaúd-Ará- bia hivatalosan betiltotta a Valentin-napot. A sivatagi királyság nem engedélyezte a virágboltoknak, hogy vörös rózsát áruljanak, a pároknak pedig megtiltotta, hogy bármiféle kitűzővel vagy egyébbel hirdessék magukon a Valentin- napot. Az Arab News című napilap tudatta, hogy az iszlám értékrendet óvó Erkölcserősítési és Sátánmegelőzési Bizottság őrjáratokkal felügyel arra, nehogy valaki megünnepelje az iszlámtól idegen eseményt, vakon követve az üres idegen szokást. A sivatagi királyságban az üzleteket, a szállodákat már két héttel előre figyelmeztették arra, hogy tartózkodjanak a Valentin- nap bármiféle megünneplésétől. A tanárokat arra utasították, hogy óva intsék diákjaikat Va- lentin-napi kitűzők és egyéb csecsebecsék viseletétől. Szaúd-Arábiában mintegy 7 millió külföldi él, javarészt ázsiai, akinek szülőhazájában lelkesen ünnepük a Valentin-napot, akárcsak a legtöbb öböl menti arab országban, köztük a Szaúd-Arábiával határos Egyesült Arab Emírségekben. Utóbbiban a szállodák külön szolgáltatás-csomagot kínálnak a szerelmespároknak, üzleteik tele vannak vörös rózsával, ékszerekkel, üdvözlőkártyákkal - jelentette a Reuters. Az RWE a szemétpiacról: csak egy maradhat Miskolc (ÉM - BAL) - Sajtótájékoztatón kérte a szemétszállító RWE a sajtó segítségét a közvélemény tájékoztatásában, egyszersmind jelezve: ugyanezen sajtót tartja felelősnek a lakosság eddigi „félretájékoztatásáért”. Nincs szemétháború Miskolcon, nincs is miről vitatkozni, a helyzet jogi értelemben teljesen tiszta - hangsúlyozták a hulladékszállítók közötti fél évtizedes csatározás egyik szereplőjének, az RWE Umwelt Kft.-nek a vezetői tegnap újságírók előtt. Hozzátéve: abban, hogy a lakosság mégis szemétháborúként érzékeli a kommunális szolgáltatás frontján dúló jogi vitát, a sajtót látják felelősnek, amely „össze- maszatolja a lényegest a lényegtelennel, az igazat a hamissal”. Varga Zoltán és Koppány György ügyvezetők, valamint Zombor Péter ügyvéd előadták: a szemétszállítás piacán riválisukként fellépő Cirkont az újságok segítségével félrevezeti a közvéleményt, miközben - mutattak rá számos periratot és egyéb okmányt mellékelve az elmúlt évek bírósági terméséből - minden jogerős ítélet, alkotmánybírósági állásfoglalás és hatályos önkormányzati rendelet az ő igazukat támasztja alá. Azaz: az RWE kizárólagos köz- szolgáltató, másnak pedig nincs helye a városban. A cégvezetők a fentiek „alapos áttanulmányozására”, az azokról való „korrekt tájékoztatásra” hívták fel a sajtó jelenlévő képviselőit. Varga Zoltán végül arra utalt, hogy cége fél éven belül „lerendezi” a problémát, nem árulva el, milyen módon. Egy biztos, nem a Cirkonttal való esetleges megegyezés útján, minthogy „ahhoz ma már késő, és nincs értelme - nem kívánunk közösködni” - mondta egy kérdésre, válaszolva az ügyvezető. Brüsszel (MTI) - Slobodan Milosevic azzal vádolta a Nyugatot, a NATO-t és a nemzetközi tömegtájékoztatást, hogy hazugságok óceánjával és manipulációkkal készítették elő az atlanti szövetség 1999 márciusában Jugoszlávia ellen indított légi támadásait. A háborús és emberiség elleni bűncselekményekkel, valamint népirtással vádolt volt jugoszláv elnök csütörtökön kapott először lehetőséget arra, hogy részletesebben is kifejtse perével kapcsolatos álláspontját a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Érveinek alátámasztására az ügyészekhez hasonlóan ő is leve- títtetett egy dokumentumfilmet a koszovói konfliktusról, amely annak. szemléltetésére szolgált, hogy az albánok tömeges menekülését valójában a NATO bombatámadásai és a Koszovói Fel- szabadítási Hadsereg (KLA) gerilláinak akciói idézték elő. Az egyórás dokumentumfilmben, amelyet egy német forgatócsoport készített, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik illetékese azt mondta, hogy a NATO légi csapásai ellentétben álltak a nemzetközi joggal, mert a szövetségnek nem volt felhatalmazása ilyen hadművelet végrehajtására. Milosevic a'vetítés után kijelentette, hogy a látottak csupán az igazság egy cseppjét képviselik a hazugságok óceánjában, amellyel szerinte a Nyugat a Jugoszlávia elleni támadást előkészítette és kiprovokálta. Milosevic még nem ért bevezető nyilatkozata végére, amikor a tárgyalást elnapolták. A huszonnegyedik órában járunk Budapest, Miskolc (MTI, ÉM) - Minden, ami ma dicséretes a magyar gazdaságban ötlet, javaslat szinten, a vállalkozói világból érkezett - fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évadnyitó című rendezvényén csütörtökön, Budapesten. Példaként említette a Széche- nyi-tervet, valamint a Széchenyi- hitelkártyát. Orbán Viktor arra biztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy nyugodtan készítsék el a jelenlegi gazdaságpolitikára épülő hosszabb távú üzleti kalkulációikat is. A rendezvényen részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bihall Tamás is, aki érdeklődésünkre elmondta, a rendezvényen mintegy 800 vállalkozás képviseltette magát. Mint megtudtuk, Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György gazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszter rövid köszöntőjét követően fórum kezdődött, melyen záporoztak a cégvezetők kérdései az államfőre és minisztereire. Bihall Tamás elsősorban arra volt kíváncsi, a megye és az észak-magyarországi régió hogyan tud a leghatékonyabban uniós támogatásokhoz jutni, illetve a kormány lát-e lehetőséget arra, hogy az itteni vállalatok projektelképzelései bekerüljenek a nemzetépítési folyamatba. Kérdésére azt a választ kapta, hogy a kormány mindenképpen számol az itteni területtel, s ennek érdekében Csé- falvy Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára bekapcsolódik a kamarai elképzelések és javaslatok összeállításába. A megyei kamara elnöke elmondta, mindez azért is fontos a megyei vállalkozások számára, mert közvetlenül nem pályázhatnak az uniós pénzekre, így olyan közös projekteket kell kidolgozni, melyek egybevágnak a brüsszeli elképzelésekkel. Mindez nem tűr halasztást, mert aki a csatlakozásig nem áll elő komplett tervekkel, nagyon lemarad. S ez a megye számára behozhatatlan hátrányokat, leszakadást okozhat. Mint fogalmazott, a 24. órában vagyunk, így nagyon gyorsan hozzá kell látni a munkához. Arra a kérdésre, hogy a sokat emlegetett turizmus mellett mi lehet a megye számára a kiút, a vegyipart és a köré tervezhető bedolgozó iparágakat, valamint az élelmiszer- és feldolgozóipart nevezte meg. A mezőgazdaságra vonatkozóan megjegyezte: a jövőben arra kell törekedni, hogy azokat a növénykultúrákat termesszék a megyei‘gazdák, amelyek hozama jobb az országos átlagnál. Többek között a szőlő- és bortermelésben, valamint a tejtermelésben járhatunk az élen. Agrárkiállítás a szezon előtt Budapest (ÉM) - Az Agro+ Mashexpo több évtizedes történetével a hazai mezőgazdaság egyik legpatinásabb szak- kiállítása. Idén február 20-23- a között rendezik meg. Az Agro+Mashexpo ebben az évben a tavaszi munkák kezdete előtt fogadja a látogatókat, így a gazdák és gazdálkodószervezetek idejében megismerhetik a gép- és eszközkínálatot, s beszerezhetik a munkájukhoz szükséges egyéb alapanyagokat és felszereléseket. Csaknem 11 ezer négyzetméteren 160 kiállító várja az érdeklődőket, többségük a mezőgazdasági gépipart képviselő kereskedő, forgalmazó és gyártó. A Hamász új rakétája A közel-keleti konfliktus kiszélesedéséhez vezethet a palesztin Hamász új házi készítésű rakétája, mellyel a Nyugati Területtől Gázáig támadhatják a főbb Izraeli városokat. Qassam-2 rakéta V I • i / ,, , ,, j- I \ Mltkolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja. A kiadó vezetője: Szabó Miklós :szabo©inform.hu| Főszerkesztő: Kiss László (klss.laszlo@inform.hu). Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240es mellék, banhegyl@lnform.hu), társaday . / < \ v fit*, [ j / i f < I ' , , . / M ■ | 'Ák lom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@lnform.hu), gazdaság: Úri Mariann (3262-es mellék, mariann.uri@inform.hu), kultúra: Méhes László (3290-es mellék, mehes@inform.hu), térség: Buzafalvl Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu)., sport: Wf Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 353. Szerkesztőségi fax: 501-262. Telefon: 502-900. A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Szabó Miklós. Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kérik Erika (06/20- 977-5596. szokene@inform.hu). Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu). Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu). A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900. Hirdetési fax: 501- 260, marketing és terjesztési fax: 501-261. Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Média Kft. Gere Sándor (3611-es mellék, gere@inform.hu). Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség. Az előfizetők részére terjeszti az Inform MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 06/90-49-49-49-es telefonon. Kézbesítési problémáikat az alábbi kékszámon jelezhetik: 06-40/424-424. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt- nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési dfj egy hónapra 890, két hónapra 1780, negyedévre 2590, fél évre 4990, egy évre 9790 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 59 forint, a pénte- L ki lapszám TV Plusszal 64 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Média Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! ytoisz