Észak-Magyarország, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-07 / 5. szám
2002. január 7., hétfő ÍSZÁI-ll»6tM0RSZÁ6 * SZIRÉNA / 8 HÍRCSOKOR B Falat bontott. A betörés különös módját választotta az elkövető', aki falat bontott annak érdekében, hogy a kiszemelt mezó'kövesdi sörözőbe bejusson. A fáradságos munka a tolvaj számára megtérült, mert hatszázezer forinttal távozott. 0 Félmilliós lopás. Műszaki cikkeket, horgászfelszerelést és egyéb használati tárgyakat vitt magával az egyik ózdi lakásba behatoló ismeretlen tettes. A tulajdonos kára mintegy ötszázezer forintra tehető. 0 Elfogták a zöldhatáron. Ózd térségében négyfős csoportot fogtak el a határőrök a szlovák határon. A Srf Lanka-i állampolgárok az egyik magyar befogadóállomásról távoztak, hogy valamelyik nyugati államba juthassanak akár illegálisan is. Megszülte majd szatyorba rakta Vérnyomok vezettek el végül az újszülött teteméhez és magához az elkövetőhöz is Bekanyarodásból lett a baj. Miskolcon, a Szentpéteri kapuban azonos irányba haladó autók közül a Lada be akart kanyarodni a négysávos úton vasárnap délelőtt, amikor eddig ismeretlen körülmények között összeütköztek. A mentők egy gyereket és három felnőttet szállítottak a néhány száz méterre lévő kórházba. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. További képek: www.boon.hu. Fotó: Bujdos Tibor A probléma gyökere egy csőtörés lehetett Az iratpusztulás ügyében a földművelésügyi tárca vezetőjének van joga eljárni Bocs, Miskolc (ÉM - PT) - Amikor az eredetileg fakitermeléshez igyekvő bocsi férfiak szombaton elindultak a falu szélén megpillantott vérnyomok mentén, egy bokorhoz értek. A havas felületen a földön lévő reklámszatyorra és a mellette lévő újszülött holttestére bukkantak. Tar László őrnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője forró nyomos parancsnokként irányította a nyomozást. A halottszemle során az orvosszakértő elsődleges megállapítása az volt, hogy a kisfiú fejlett újszülöttként, életképesen jöhetett a világra. Ezért a bűncselekmény vizsgálata újszülött megölése jogi megjelöléssel indult meg. Az elkövető felkutatását az őrnagy elmondása szerint nagy mértékben elősegítette, hogy az a szatyor, amiben az újszülöttet a megtalálás helyszínére vitték, lyukas lehetett. A hóra csöpögött belőle a vér. A nyomokat követve hamar eljutottak a gyanúsított lakásához. A fiatalkorú lány nem tagadta: övé a gyerek. Azt adta elő kihallgatásakor, hogy szülei előtt titokban tartotta terhességét. Szombaton kora hajnalban jöttek rá a szülési fájdalmak, és az udvari wc- ben hozta világra a gyereket, akit egy reklámszatyorba rakott. Az újszülöttet kivitte a megtalálási helyre és eldobta a Az egyik szemtanú megmutatja, hol feküdt a csecsemő és hol volt a szatyor Fotó: Puskár Tibor zacskót. Ekkor eshetett ki belőle a gyerek. A nyomozó hatóság a lányt egyébként kórházba szállította, ahol az orvosok teljes bizonyossággal megállapították: nemrég szült. A büntetőeljárás a lány szabadlábon hagyása mellett tovább folytatódik. A község szélén húzódó gáton jól láthatóak voltak a vércsep- pek, amik négy-öt méterenként vérvörös pöttyként követték egymást egészen a lány otthonáig, az említett latrináig. Azt is megtudtuk, hogy a lány kórházban járt két nappal a szülés előtt, de onnan megszökött. Miskolc (ÉM - PT) - A B.-A.-Z. Megyei Közigazgatási Hivatal levélben tájékoztatta a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert a mezőkövesdi földhivatalban történt iratkárosodás ügyéről a további intézkedések megtétele miatt - mondta el lapunk kérdésére dr. Orosz Gábor, a közigazgatási hivatal vezetője. Mint arról „A víz és a penész megkóstolta a papírokat” című írásunkban a közelmúltban beszámoltunk, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár a Mezőkövesdi Körzeti Földhivatal helyiségében tárolt helyi dokumentumok ellenőrzése után nem tartotta kizártnak: az 1960 előtti, nagyrészt történeti értékű iratai, földnyilvántartási, ingatlan-nyilvántartási iratok, birtoklevelek elpusztultak. Dr. Dobrossy István leA tönkrement Iratok véltárigazgató szerint vétkes mulasztás történhetett. Felbecsülhetetlen eszmei értékű forrásanyag károsodott meg a mezőkövesdi pincében. A történeti dokumenFotó: Puskár Tibor tumok tartalma egyelőre nem ismert, előbb fel kell dolgozni, hogy mit tartalmaznak az iratok. Mezőkövesd és a vonzáskörzete történeti kutatásai ma még nem ismert kárt szenvedhetnek. Dr. Bene Sándor a megyei földhivatal vezetője a probléma gyökerét egy 1999-ben történt csőtörésre vezette vissza, amikor az iratok egy része elázott. Az akkori helyi vezető ellen fegyelmi büntetést szabtak ki. A 2001. novemberben megtartott levéltári ellenőrzésig azonban nem értesítették a levéltárat kialakult helyzetről. Végül decemberben Miskolcra szállítetták az iratokat és a földhivatal raktárhelyiségében rakták le. A történtekkel kapcsolatban a levéltár a megyei közigazgatási hivatltól várt volna további intézkedést, amit azonban illetékesség hiányában nem tehetnek meg. Ezért küldték meg az ügy iratait a közelmúltban a földhivatal felügyeletét ellátó tárca vezetőjének. Rendőrautó elé kanyarodott. A város centruma felől érkező járőrautó elé kanyarodott Encs főutcáján szombaton este egy mikrobusz. A karosszériák összeütközése után a rendőrök kisebb tömegű Opel Astrája pedig még nekicsapódott egy Trabantnak. A baleset, melyben csak a járőrkocsit vezető rendőr sérült meg könnyebben, éppen a mentőállomás előtt következett be. Az anyagi kár jelentős. További képek: www.boon.hu. Fotó: Liszkay László Lakása ajtajában fagyott meg Sárospatak (ÉM - PT) - Háza bejárati ajtaja előtt holtan találtak rá szombaton reggel Sárospatakon az épület tulajdonosára. A kapitányság forró nyomos csoportja a helyszínre vonult, és megkezdődött a szemlebizottsági munka. Az élettelen férfin külsérelmi nyomok nem voltak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint kihűlt, megfagyhatott az éjjeli fagyos időben. A holttest mellett volt még egy boros üveg, amivel italozásból térhetett haza előző este. A Wesselényi úti ingatlan tulajdonosa feltehetően erősen alkoholos állapotban indult otthonába, és már csak egy ajtó kinyitása választotta el attól, hogy odabent feküdjön le a melegben. Arra azonban már nem maradt ereje, hogy bemenjen a lakásba. A földre került és valószínűleg elaludhatott. Többé azonban már fel nem ébredt a dermesztő hidegben. A nyomozó hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján az idegenkezűséget kizárta. Pecsételés helyett elfogták Tornyosnémeti (MTI) - A tornyosnémeti határátkelőn Szlovákiába átlépni kívánó magyar férfi teljes lelki nyugalommal mutatta fel útlevelét az ország elhagyására készülve. Az útlevelébe történő és számára szabad utat jelentő kilépőpecsét beütése helyett azonban további sorsát jelentősen befolyásoló meglepetésben lett része. A határőrök őrizetbe vették, majd átadták a rendőrségnek. A priellálás során ugyanis kiderült: gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kidöntötte a határkövet Miskolc, Tornanádaska (ÉM - PT) Jókora galibát okozott az a személy, aki mezőgazdasági gépével fakitermelés közben a minap kidöntötte a Szlovákia és Magyarország határán álló határkövet Tornanádaska térségében. Juhász Frigyes alezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság szóvivője szerint igazából nem az anyagi kár a jelentős. Inkább az teszi bonyolulttá a helyreállítást, hogy ilyen esetben a kétoldalú nemzetközi megállapodás szerint a két állam földmérőinek közösen kell ismét kijelölni és elhelyezni a határnyiladékban megsérült jelzőoszlopot. Egymásba hajtottak. Arról nem kaptunk információt, hogy milyen körülmények között ütközött egymásnak pénteken este Miskolcon, a Csabai kapuban haladó két személyautó. Az azonban bizonyos, hogy mindkét járműben jelentős anyagi kár keletkezett, és a karosszériák egymásnak csapódásakor az útszélre sodródtak. További képek: www.boon.hu. Fotó: Vajda János