Észak-Magyarország, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-03 / 2. szám
2002. január 3., csütörtök SZIRÉNA / 8 HÍRCSOKOR 0 Gyerekekkel fajtalankodott. A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 46 éves miskolci férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal is fajtalankodásra kényszerített négy gyereket. 0 Kocsilopáson kapták. Egy a miskolci Puskin utcán parkoló Trabant elkötésén fáradozott három miskolci férfi, akiket a drótok rövidre zárása, a motorindítási kísérlet közben tetten értek a járőrök. 0 Ékszert zsákmányolt. Egy nyékládházi lakásba hatolt be az eddig ismeretlen betörő, aki jókora zsákmányt szerzett, mert kifelé menet már mintegy négyszázezer forint értékű aranyékszert vitt magával. Éetveszélyelliárítás a levegőből Miskolc (ÉM - PT) - Az egyik Baross úti emeletes társasházhoz vonultak ki tegnap délután szirénázva a tűzoltók. Ez alkalommal azonban nem a lángokkal kellett megküzdeniük, hanem az épület bejárata felett lévő életveszélyessé vált vakolatot és erkélyrészt kellet biztonságossá tenni. Magyarul le kellett ütni a lógó vakolatot és betonrészeket. A beavatkozást az udvaron álló fa nehezítette meg, mert a kosaras daruval nem lehetett a megfelelő magasságba emelkedni. A törzs akadályozta a biztonságos magasba emelkedést, ezért lefűrészelték az útban lévő gallyakat. Végül egy kéziszerszámmal kopácsolva bontották le az omlásveszélyes részeket a tűzoltók a homlokzati falról és az erkélyről. További képek: www.boon.hu. Kosaras emelővel Jutottak a magasba Fotó: Puskár Tibor Titokzatos lövedék a hálószoba falában Ki és miért lőtt, vagy Miskolc (ÉM - PT) - Egy nagyobb tűzerejű fegyver lövedéke csapódott be a hálószoba falába szilveszter éjjelén az egyik Miskolc környéki település házában. A golyó átvitte a redőnyt, az ablak dupla falú üvegét, a függönyt, a gardróbszekrényt, majd végezetül nyolc centiméter mélyen a falba fúródott. A ház tulajdonosa és felesége szerencsére a szilveszteri koccintásra barátaihoz ment át, pedig akár saját otthonukban is fogadhatták volna a vendégeket. Amikor pedig az újévköszöntésből röviddel a pezsgődurranás után hazatértek, dermesztő látvány fogadta őket. A hálószobába lépve megpillantották az ablakon, a szekrényen és a falon tátongó lyukakat. A hasadékban pedig a mindenen áthatoló és rést ütő lövedéket. Ami bizonyos, hogy a golyó nem az utca, hanem a kert irányából érte el az ablakot a szobán belül mintegy másfél méter magasságban. Kintről, a talajszinttől mérve ugyanez a magasság már 2,5-3 méterre tehető. Az okkal megrémült házaspár bejelentést tett a rendőrségen. A forró nyomos csoport tagjai pedig csupán véletlen fegyverelsülés történt, még nem lehet tudni A lövedék több anyagot is átütött a helyszínre vonultak és rögzítették a nyomokat. Megkezdődött a tanúkutatás és a nyomozati munka. Az bizonyos, hogy a golyó megvan. A szakértő feltehetően meg tudja majd állapítani: milyen típusú fegyverből lőhették ki. A nyomozás során kellene arra is választ találni, hogy honnan és milyen szándékkal lőtt az a becsapódás előtt ismeretlen. Esetleg csupán az újévnek örvendők közül a petárda- durrogtatás zaját kihasználva lőtt valaki a semmibe, ezzel köszöntve 2002 eljövetelét. Netán véletlenül sült el a közelben egy fegyver és annak lövedéke csapódott a szobába. Akárhogy is volt, az bizonyos, hogy a nagyerejű lövedék akár nagyon súlyos sérülést is okozFotó: Puskár Tibor hatott volna az eltalált ház lakóiban, amennyiben úgy döntenek, hogy végül saját otthonukban koccintják össze az újévi pezsgőspoharat. A család arra kérte szerkesztőségünket, hogy inkognitójukat őrizzük meg. Éppen elég nekik az a trauma, ami az újév első óráiban érte őket az ismeretlen eredetű lövés miatt. A TÁRGYALÓTEREMBŐI. JELENTJÜK Dróttal indult, a kormányzár el volt törve Helybenhagyták a börtönbüntetést orgazdaság és azonosító jel meghamisítása miatt Miskolc (ÉM - PT) - A másodfokú bíróság tegnap helybenhagyta azt a korábban Kazincbarcikán orgazdaság és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt hozott elsőfokú ítéletet, melyben az ötödrendű vádlottat egy év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélték. A dr. Révay György vezette megyei bírói tanács szerdán délelőtt az elsőfokú büntetés ellen fellebbezést bejelentő vádlott jelenléte nélkül hirdette ki immár jogerős határozatát. Dr. Martos- sy György ügyész a vádlott elsőfokú ítéletének helybenhagyását indítványozta, a perbe fogott védője pedig védence felmentését kérte. Az eredeti vád arról szólt, hogy az ötödrendű (az elsőfokú határozat ellen védője által felle- bezést benyújtó) vádlott még '99 augusztusában szerzett egy lopott BMW típusú személyautót. Arra nem volt bizonyíték, hogy a kocsit maga a vádlott tulajdonította volna el. Arról azonban a vád szerint a ragályi illetőségű férfinak mindenképpen tudnia kellett, hogy bűnös úton szerzett járműről van szó. A járgányt ugyanis csak a drótok rövidre zárásával lehetett elindítani. A kormányzár is el volt törve, és az ajtókat sem lehetett bezárni. A sofőr és a kocsiban ülő vádlottársak Aggteleken buktak meg, amikor a határ- őr-rendőrjárőr páros ellenőrzést végzett. Az utasok kiszálltak, a sofőr (ötödrendű vádlott) pedig gázt adott és elmenekült. Üldözőbe vették ugyan, de nem sikerült elfogni. A kocsit később az egyik vádlott-társ lakásának udvarán találta meg a rendőrség. A BMW-re egyébként egy Lada rendszámát szerelték fel, de ezt az azonosító jelet is átfestették. Három sérült gyerek Szerencs (ÉM - PT) - Egy Legyesbénye és Monok között szerda este történt baleset sérüljeit, egy kéthónapos és egy tizennégy éves gyereket, valamint édesanyjukat szállították a megyei kórházba a mentők. Ezzel egy időben egy hároméves gyereket is beszállítottak Szerencsről áramütés gyanújával. A sérültek állapotáról a kórház a rendszabályokra hivatkozva nem kívánt tájékoztatást adni. Élő vezetéket vágtak le Encs (ÉM - PT) - A hemádcécei sertéstelep vízszivattyújának nagy-, és alacsony feszültségű vezetékeit vágták le ismeretlen elkövetők az év utolsó napján. Az állatállomány ezért a helyreállítás idejéig sem ivóvízhez, sem élelemhez nem jutott hozzá. A tolvajok ellen közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indítottak eljárást a rendőrök. Halott a kúria mellett Tokaj (ÉM - PT) - Az évek óta lakatlanul álló kúriaszerű épület közelében egy halott férfira bukkantak a minap. A halottszemle során kiderült, hogy az illető egy 53 éves hajléktalan személy. Az elsődleges információ szerint idegenkezűségre utaló adat nem merült fel. Nagy valószínűséggel a napokban tapasztalható dermesztő hideg okozta halálát. Egyszerűen megfagyott a szabadban. A Kompoltiné Jakab Ilona főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől kapott információ szerint az idei télen ez a tizenegyedik kihűléses haláleset megyénkben. Döbtönczi Kálmán festményeit lopták el Miskolc (ÉM - PT) - A fotókon látható négy darab, Döbrönczi Kálmán által készített festményeket lopta el valaki egy miskolci lakásból. A betörő még 2001. október 31-e és november 2-a között hatolt be a házba és szerezte meg az alkotásokat. A festmények címei: Virágcsendélet (1964), Szentendrei utca (1964), Avasi pincék (1962), Régi pincék (1963), Eső után (1965). A képek értéke mintegy hatszázezer forintra tehető. Az ügyben a Miskolci Rendőr- kapitányság folytat vizsgálatot. A nyomozóhatóság arra kéri a lakosságot, hogy aki az ellopott képekről vagy az elkövető kilétéről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a (Miskolc, Fábián kapu. 4. sz alatt található) kapitányság épületében. Telefonon hívható a 46/514-511-es szám 22-61-es és 22-42-es melléke vagy az éjjelnappal üzemelő 46/340-527-es üzenetrögzítő. Bejelentés tehető még bármely rendőri szervnél és a 107-es segélyhívón is. Avasi pincék Vlrágcsendélet Szentendrei utca Régi pincék