Észak-Magyarország, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-10 / 8. szám

2002. január 10., csütörtök ImMíjmifflíi# KARRIER / HIRDETÉS / 7 A SIKER ÚTJÁN Miskolc (ÉM - MA)- A szüleim mindig azt mondták nekem, ha valamibe bele­fogsz, azt csináld jól, csak úgy érdemes él­ni - emlékezett vissza gyermekéveire Soltész Judit lakbe­rendező. Bár csillagász szeretett volna lenni, mégis lakberendező lett. Már gyerekként imádott rajzolni, így nem csoda, ha első­ként alkalmazott és reklámgrafikai vég­zettséget szerzett.- Sokáig a meg nem értett művész sze­repében voltam, amiből ki akartam tör­ni, mert tudtam, annál én sokkal racio­nálisabb vagyok. Csomagolástervezőként kezdett dolgoz­ni a miskolci papírgyárban. Munkájából adódóan ismerkedett meg a részvényter­vezéssel, amit a mai napig művel.- Kihívást jelentett számomra. Elég ne­héz és aprólékos feladat, ami speciális is­mereteket követel. Majd főiskolai diplomát szerzett marke­tingből és mindemellett foglalkozni kez­dett a lakberendezéssel. Első vállalkozása egy olasz-magyar holding részeként mű­ködő reklámstúdió volt.- Ez volt az a komplex tevékenység, amely egybefoglalta a marketinget, a gra­fikát, azaz mindazt, amit addig tanultam. De ez sem volt elég. Úgy érezte, még rengeteg dolgot meg kell ismernie, így 1993-ban fogta magát és kiment Ameriká­ba. Clevelandben rádiózott és grafikai kiállításokat rendezett.- Amerika nagyon megfogott, új dolgo­kat kaptam, amiből erőt merítettem. Sok mindent kipróbált, nem kis siker­rel, ő mégis régi „szerelménél”, a lakbe­rendezésnél maradt.- Egy lakás olyan, mint egy névkártya, egy haj vagy egy köröm, mindig meg kell hagyni a tulajdonos egyéniségét, valami olyat kell tervezni, amiben mások jól érez­hetik magukat. Hogy ne csak öncélú dizájn legyen, hanem funkcionálisan is jól működjön. Kinek, mit jelent? Miskolc (ÉM) - Kérdeztük a Zrínyi Ilona Gimnázium végzős hallgatóit a karrierről és arról, hogyan látják a jövőre nézve saját esélyeiket. Ok már tudják, hiszen a mai sikerorientált világban nőnek fel. Van véleményük (név nélkül), nem is akármilyen. „A karrier egyfajta elismerés, a mun­kában és a magánéletben, amely rávilágít­hat arra, jobb az illető, mint a környeze­tében élő többi ember.” „Az elismeréshez, a sikerhez tanulni kell. Szerintem annak az esélye, hogy az ember elérje célját, elég kicsi, ha nincs ki­tartása.” „Engem különösebben nem érdekel ma­ga a karrier, az viszont annál inkább, mi­lyen minőségű élet előtt állok. Ez csak tő­lem függ, bár szerintem sok múlik a sze­rencsén is. Én nem akarok híres és gaz­dag lenni, a boldogságért viszont minden­re képes vagyok.” „Rengeteg dolgot és még többet kell ten­ni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Sze­rintem sok múlik azon, milyen alapokat szerez az ember, mire tud a későbbiek­ben építeni. Ma már csak úgy lehet vala­ki sikeres, ha tudatosan építi karrierjét a kezdetektől.” SZAVAZÁS , ,-7'kv.v.: Múlt héten azt kérdeztük olvasóinktól, ismeri-e a keresztféléves képzési rendszert? A válaszok aránya a diagramon látható. Új kérdésünk: Fontosnak tartja-e a dip­lomát a karrierhez? A válaszokat a http://karrier.boon.hu internetes portálon várjuk 2002. január 16-án déli 12 óráig. Ugyanitt lehetőség van arra is, hogy részletesebben kifejtsék véle­ményüket a kérdésről. NEM: 45%^mm — IGEN: 55% Egy modern, feltörekvő divatszakma Jó beosztás, magas fizetés és pillanatnyi létszámhiány a gazdasági informatikusoknál Miskolc (ÉM -MA) - A gazdasági informatikus pálya most nagyon népszerű és ke­resett, bár ilyen irányú vég­zettséget szerezni nem na­gyon lehet. Idén szeptember­től viszont megindul egy ha­sonló képzés a Budapesti Közgazdaságtudományi Egye­temen. Hogy valódi hiányszakmáról van szó, azt az a tény is jelzi, ugyanilyen terveket szövöget a miskolci és a szegedi egyetem is. Felmerül a kérdés, mit csi­nál valójában egy gazdasági in­formatikus?- A modern gazdaság mindin­kább igényt tart olyan szakem­berekre, akik a gazdaság mel­lett értenek az informatikához is - fejtette ki érdeklődésünkre M ...................... Nyugaton régóta létezik ez a szakma, nálunk eddig valahogy elfelejtődött. DR. SZINTAY ISTVÁN .................................................M dr. Szintay István, a Miskolci Egyetem gazdaságtudományi tanszékének dékánja. - Az in­formatika benyomul a gazdaság minden területére, egyre fonto­sabb szerepet játszik az új érték előállításában. Itt említhetjük a banki informatikai rendszere­ket, a marketinges közvéle­mény-kutatási technikákat. Egy gyakorlati példa: a gazdasági in­formatikus át tudja állítani egy Az Informatika vitathatatlanul belopta magát a mindennapi munkába vállalat teljes beszerzési rend­szerét az elektronikus piacte­rekre. Miskolcon folyamatban A miskolci egyetemen a szak­indítás folyamatban van, várha­tóan egy éven belül sikerülhet az akkreditáció. A közgazdasági alapképzést bővítenék ki szakin­formatikával, amely alkalmazha­tó lenne a gazdasági élet vala­mennyi területén .- Nyilvánvaló, hogy lenne ke­reslet az új típusú tudással bí­ró szakemberekre, bár ezt a munkakört természetesen ma is ellátják, jelenleg is vannak Ma­gyarországon gazdasági infor­matikusok programozó, mérnök vagy pedagógus végzettséggel - folytatja a dékán. - Az is tény, hogy nyugaton régóta létezik ez a szakma, az e téren legnagyobb hagyományokkal rendelkező Németország több egyetemén van bázisa, nálunk viszont ed­dig valahogy elfelejtődött. Ugyanakkor már most látsza­nak olyan jelek, hogy a koráb­bi sikerszakok növendékei, az üzleti tudományokkal felvérte­zett hallgatók az iskolából kike­Fotő: Farkas Maya rülve elhelyezkedési gondokkal küszködnek. Felső vezetők között Ami a szak majdani végzőseit illeti, ezzel a tudással rögtön a felső vezetői körben találhatják magukat, magas presztízsű állá­sokban, közvetlenül az első szá­mú vezető utáni vonalban. Je­lenleg van irántuk kereslet - méghozzá akár havi ötszázezer­egymillió forintos béreket is kí­nálnak a jó szakembereknek - a jövő azonban elsősorban a gazdaság pörgésétől függ. MENJÜNK VILÁ6GÁ! Külföldi munka: élmények Luxemburgból „Nem érdemes vállalni a kockázatot, mert ha lefülelnek, 5 évre kitilthatnak az országból Miskolc (ÉM - MA) - Ke­vesen vannak, akik nem pusztán megélhetésből, ha­nem hivatásból, tanulási szempontból választják a külhont. Az idegen világ mindig kecsegtető - pénz, nyelv, környezet - de vajon megéri-e? Erről és a lehető­ségekről kérdeztük Dunder Edinát, aki három éve él Luxemburgban.- Sokan vannak, akik kül­földön próbálnak szerencsét, te hogyan kerültél Luxem­burgba?- Egy barátnőm révén jutot­tam ki 1999-ben ebbe a számom­ra teljesen ismeretlen országba. Kezdetben egy étteremben dol­goztam pár hónapig, ahol pozi­tív és negatív hatás egyaránt ért. Megdöbbenve tapasztaltam, milyen sok náció megtalálható ebben az országban - közel száz nemzet képviselője él vagy dol­gozik itt. Találkozhatunk legkö­Dunder Edina Fotó: f. m. zelebbi szomszédainkkal - len­gyelekkel, csehekkel, jugoszlá- vokkal -, de írek, portugálok és olaszok is szembejöhetnek ve­lünk az utcán.- Munka szempontjából mely területeken foglalkoztatnak kül­földieket?- Sok munkalehetőség van, s mint mindenhol, itt is előfor­dulnak a feketén dolgozók. Vi­szont véleményem szerint nem ajánlatos vállalni a kockázatot, mert ha „lefülelnek” 5 évre ki­tilthatnak az országból és egy­re gyakoribbak az ellenőrzések. A hivatalos munkához a ma­gyaroknak (mivel még nem va­gyunk tagja az Európai Unió­nak) vízumra van szükségük, amihez nagyon nehéz hozzájut­ni, mert a munkáltatóval kötött szerződést előre be kell mutat­ni. A munkalehetőségek között említhetem elsősorban a kávé­zókat és éttermeket, de szinte bárhol elhelyezkedhetünk, töb­bek között kórházakban vagy építkezéseken is. Munkaválla­lásnál legfontosabb a nyelvtu­dás - anyanyelvűk a luxembur­gi, hivatali nyelvük a francia, de elboldogulhatunk a német és ritkábban az angol nyelvvel is. A legtöbb helyen a munkáltató biztosít szolgálati lakást, de ha nincs szerencsénk, saját ma­gunknak kell szállást biztosíta­ni, ami rettentő drága.- Három éve élsz kint. Milyen­nek ismerted meg a helyieket?- Az ország lakóinak főbb jel­lemzőjeként említendő, hogy eleinte távolságtartóak, de ké­sőbb kedvesek, barátságosak. Nagy turisták, jól ismerik Ma­gyarországot is. Szeretik a ha­sukat és a jó borokat, valamint legalább három-négy nyelven beszélnek. Nyelvtudásuk a ma­gas szintű oktatásnak köszön­hető, a gyerekek már nyolcéves kortól elkezdik tanulni a néme­tet és a franciát.- Mit üzensz azoknak, akik út­nak indulnának?- Minimum jó közepes szintű nyelvtudást, kitartást és üzenem nekik: mindenkor számoljanak a honvággyal! A rossz főnök káros az egészségre Miskolc (EM) - A szigorú, il­letve a beosztottak által nem kedvelt felettesek károsak a dol­gozó egészségre - írja a New Scientist, a High Wycombe-i egyetem kutatását ismertetve. A kutatók két csoport vérnyomásá­nak rendszeres ellenőrzésével ju­tottak a fenti következtetésre. A vizsgálat során mindkét cso­port feletteseit naponta váltot­ták. Az egyik csoport az egyik nap „jó”, vagyis közkedvelt, míg a következő nap általuk rossz­nak ítélt főnök kezei alatt végez­ték munkájukat, a másik csoport ugyanakkor két jónak tartott ve­zető utasításait követte. A kuta­tók megállapították, hogy a két különböző főnökkel együtt dolgo­zó beosztottak vérnyomása álta­lában magasabb, mint a kontroll­csoporté. Különösen nagy volt az eltérés azokon a napokon, melye­ken a kevésbé kedvelt főnökkel dolgozott együtt a csoport, ilyen­kor a vérnyomás átlagos szintje 113/75-ről 126/81-re emelkedett. Márpedig a vérnyomás ilyen mértékű emelkedése hosszú tá­von komoly egészségi kockázatot jelent - hangsúlyozta a kutatás .egyik szervezője. Önök szerint is káros lehet az egészségre egy rossz főnök? Voltak már Önök konkrétan rosszul a főnöküktől? Válaszaikat a www.boon.hu internetes oldalunkra várjuk. Hirdetés CIB BANK 3525 MISKOLC, DÉRYNÉ U. 11. TELEFON: (46) 412-399 Érvényes: 2002. Január 7-töl BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE IBM* ttMaiwfii) Lafcótaaiktt Éva* kamat (*) ______________ __ 1 hó . 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) 8,125 3 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) 8,125 Lejitat Költ, visszaváltás esetén a kantat a mtnöenton CIB Clasaic Magánszámla atsö kamatsánaval magágyért CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sévoa kamat É*m kamat (*) EBKU 0 - 50 e Fl-ig 2,000 2,05 50e Ft - 1M Ft 5,500 5,72 1M Ft felett 7,500 7,87 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) latMUkK éves kamat (%} [MM 1 hó 7,800 7,80 3 hó 7,800 7,80 6 hó 7,600 7,60 12 hó 7,100 7,10 " Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. HITELEK Érvényes: 2002. Január 7-töl Magánszemélyek részére CIB Személyi kölcsön imMK 3M Fl-tg 23 vagy 26 3M Ft felett 19vagy23 THU: 22.81 -37,75* JVos kezelési MMaég meneti A kamatláb mérteke a jóváhagyott tálal összegétéi és az aóósromóaités eeóméítyétöi függ Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamata 13,99 % • egyéb célú hitel kamara 17,00 % THM, 19,32 - 23,36%, t -10 éves futamidőre CIB Új Otthon hitel 2.99 % CIB^06402t2242

Next

/
Thumbnails
Contents