Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-05 / 283. szám
2001. december 5., szerda SZOLGÁLTATÁS / HIRDETÉS / 13 HOROSZKÓP & III. 21.-IV. 20. Egy olyan ügy, amit már régen lezártnak tekintett, ismét előtérbe kerülhet. A szóbeszéd amúgy is felkavarja önt, ezért most nem érzi magát igazán biztonságban. IV. 21.-V. 20. Ne higgyen azoknak, akik állandóan csak dicsérik. Ók azok, akik a háta mögött esetleg kígyöt-békát hordanak össze. Az igazi jő barát nem hízeleg. V. 21.-VI. 21. A belső békéje ismét visszaállt, mi több, szilárdabb, mint valaha. Mindennek tud örülni, semmi nem hozza ki a sodrából, s a munkahelyén is igen jó formában van. VI. 22.-VII. 22. Még füstölög egy kicsit, ám régi mérge már elpárolgott. Sok mindenen elgondolkodott, s rájött arra, hogy kizárólag csak saját magának árt, ha harcba száll a külvilággal. a# VII. 23.-Vili. 23. Érdemes most összeszednie minden energiáját, mivel komoly feladatok várhatják. Természetesen ezek kedvére valók lesznek, nem is ijed meg tőlük. Vili. 24.-IX. 23. & Jó lenne, ha leszállna a földre a saját maga által alkotott rózsaszín felhőkből. Az élet nem arról szól ugyanis, amiről ön szeretné, s a gondokkal is szembe kell néznie. IX. 24.-X. 23. Tí Az igazi nagy áttörés még várat magára, de már nincs messze az az idő, amikor végre elmondhatja: ügy él, ahogy mindig is szeretett volna. Tartson ki. r mn X. 24.-XI. 22. Ön most is úgy érzi, hogy mindenben a maximálisát nyújtja, ezért esik rosszul némely környezetében lévő ember kemény kritikája. Meg is válaszol nekik rendesen. XI. 23.-XII. 21. Tegye félre a haragot, hiszen az újabb problémákat szülhet. Próbálja meg békésen rendezni a dolgait, s ha így cselekszik, mások is hasonlóan reagálnak felvetéseire. XII. 22.-1. 20. & Kissé érzékeny hangulatban van, talán ezért lát most mindent jóval sötétebben, mint amilyen valójában. Nincs könnyű helyzetben, de elkeseredésre semmi oka nincs. 1. 21.-II. 20. Ok Ne hadakozzon az érzései ellen, úgyis ön marad alul. A legjobb, ha megadja magát, s elindul egy olyan úton, amelyre eddig nem mert rálépni. Nem fogja megbánni. II. 21.—III. 20. 25 Jót tenne önnek némi levegőváltozás, kikapcsolódás. Ha állandóan begubőzik, soha nem megy sehová, ne várja, hogy jobbra forduljon a sorsa. HIRDETÉS KENŐ ^ j j j j j j j s S"j jí'jj j j j j'/jj ^ december 3. 117 1820 22 2528303637 4850515254 5662 656875 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek A leggyorsabb péndtüldési lehetőség lildgszcrte. Tel.: 46/506-416, 504-837, 508-017 •ÁRFOLYAMOK Valutanév Vétel Eladás Osztrák schllllng 17,9018,60 Ausztrál dollár 143,00 149,00 Kanadai dollár174,00 181,00 Svájci frank 167,50174,50 Német márka 126,00131,00 Dán korona31,30 34,40 Spanyol peseta **148,00 154,00 Euró 246,40256,20 Francia frank37,5039,00 Angol font 391,00407,00 Olasz Ura **12,70 13,20 Japán yen **210,00 231,00 Holland forint111,50 116,00 Svéd korona 24,40 26,80 Amerikai dollár 275,50 286,50 Cseh korona 7,308,10 Lengyel zloty 65,0074,00 Szlovák korona 5,506,20 * hétfői árfolyam ** 100 egységre Egyedi árfolyamok 1 000 000 Ft felett LEVEGÖADAT0K I Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) mérései alapján Miskolc belvárosában a múlt héten a lég- szennyezettségi mutatók nem haladták meg a megengedett mértéket. Sátoraljaújhely Sárospatak Kazincbarcika MISKOLC TiszaújyÁros Mezőkövesd A régió Időjárásáról részletesen a BOON-on olvashatnak: http://www.boon.hu Ma többnyire erősen felhős, párás, ködös idő lesz. A ködös helyeken ködszitálás, ónos köd- szitálás, néhol hószál- lingőzás is lehet. A hőmérséklet hajnalban -1,- 6, délután -3, 2 fok között alakul. A hét további részében általában erősen felhős, párás, többfelé tartósan ködös idő várható. Szitálás, ónos szitá- lás, hószállingózás előfordulhat. Gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet reggel - 1, -6, kora délután -3, +2 fok között valószínű. December 5., szerda A nap kel: 7 óra 15 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A hold kel: 20 óra 40 perckor, nyugszik: 11 óra 25 perckor. Névnap: Vilma. ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kiss Józsefet az alábbi telefonszámokon: 46/502-900/3241 20/9147-179 KALENDÁRIUM Walt Disney Oscar-dQas amerikai rajzfilmrendező, producer. A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. Úttörő szerepet játszott a hangosfilm bevezetésében. Alkotásait könnyedség, az ötletek gazdagsága, valamint magával ragadó humor jellemezte. Rajzfilmfiguráit, Mickey egeret, Donald kacsát és a többieket minden gyerek ismeri. Híres filmjei: Hófehérke és a hét törpe (1937), Pinocchio (1939), Hamupipőke (1949), 101 kiskutya (1961.) VÉRADÓNAPTÁR Ma: Felsődobsza. Csütörtök: Edelény, Tállya. Péntek: Miskolc Városi Rendőrség, Tibolddaróc. Szombat: Miskolci Fuji-Jama Karate Club. Állandó véradás: miskolci Vértranszfúziős Állomás (hétfőtől péntekig 8-től fél 2-ig), ózdi Vérellátó (hétfőnként és péntekenként 7-től 1-ig). JOGSEGÉLY Legközelebb december 10- én, délután 4 és 6 óra között, a szerkesztőség épületében Miskolcon, a Zsolcai kapu 3. sz. II. emeletén. NAGYBARCAI LAKOSOK, FIGYELEM! Nagybarca területére az Inform Média Kft. HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET KERES. Elvárásaink:- megbízható, pontos munkavégzés- rugalmasság Érdeklődni: a 46/502-900-as, 3600 mellék vagy a 20/958-9926-os telefonszámon lehet. Amit kínálunk:- folyamatos munkavégzés biztosítása- korrekt feltételek # JELENTKEZZEN MOST! HÍ ZEIDLER Kft. •Nf új és használt NISSAN - homlokvillás targoncák JUMB0 - terepjáró és oldalvillás targoncák,- eladásával, kölcsönzésével,- szervizszolgáltatásával állunk rendelkezésükre. Tel.: 20/388-3621, § R1IAA.Z. 715 2 VÉGKIÁRUSÍTÁS lesz tiszta gyapjú női-férfi kabátok és kiváló minőségű öltönyökből CSAK EGY HÉTIG MISKOLCON A TECHNIKA HÁZÁBAN (Görgey u. 5.) december 4—8-ig naponta 9-18 óráig! Angol-olasz gyapjú, kasmír alapanyagú rövid és hosszú kabátok már 19 990 Ft-tól 34 900 Ft-ig, kevert- szálas öltönyök már 14 900 Ft-tól, a tiszta gyapjú 34 900 Ft-ig kaphatóak. ídr ^CdrC&tH-ÍCOtédrf 2001. etccem&cx 22-6$ ’THió&Ucl f 0Ko4Autá úti (UéUlítáten*Ké6eK, nafuiMta JO énátÁl 17 é%eie4íi&ct*tc: 30/229-0445 Az Inform Média Kft. r osztrák újságkiadó magyarországi INFORM MÉDIA egy osztrák újságkiadó magyarországi leanvváilalata, mely a regionális úiságpiacon tevékenykedik. Nyomtatott és online médiák területén 'vállalatunk piacvezető Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az újság erősítésére munkatársakat keresünk KORREKTORI MUNKAKÖRBE A munkakör betöltéséhez szükséges követelmények: •• Magyar szakos tanári végzettség •• Kitűnő helyesírás » Számítógépes (Word, Excel) gyakorlat Nagy munkabírás, jó problémamegoldó képesség Amit mindezért nyújtunk: »■ Sokrétű, változatos tevékenység *■ Versenyképes, teljesítményhez igazodó fizetés w Nyitott, barátságos, fiatalos munkahelyi légkör Érdeklődni: 2001. december 15-ig: Papp Jenő, Inform Média Kft. 502-900/3921 önéletrajzokat levélben „Korrektor” jeligére a kiadóba (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) várjuk. Szerencsés választást!- &Sl' .. r **Keressen bennünket az Ingyenesen hívható zöld számon: 06 (80) 200-156 Az AKCIÓ ezeves megrendelés es 2002. első negyedeves kiszállítássá! ervenyes! Központ: 3702 KAZINCBARCIKA, BÓLYAI TÉR 1. POSTACÍM: 3702 KAZINCBARCIKA, PF. 211. TEL.: (48) 510-170, (48) 510-178 FAX: (48) 510-188 Kereskedelmi képviselőt: 1068 BUDAPEST, LÖVÖLDE TÉR 6. TEL.: (1) 461-0681,461-0682 FAX: (1) 322-1206 Ablak Kft. Szöged, Budapest út 8. Tel.: (62) 461-864 Márkakereskedők: Forró, Varga János (46) 385-061, (46) 385-553 Miskolc, Daflx Kft. (46) 411-985 Tlszaújváros, Contact Szolgáltató Iroda (49) 341-511/117 EV VÉGI AKCIÓ a SZÜV' Szőlőtermelők, felvásárlók, bor adóraktárak figyelem! ÚJ BORADÓ "szoftvert kínálunk bevezető áron 2001. dec. 15-ig a 2002-ben kötelezően előírt elektronikus adatszolgáltatási feladataik támogatásához! A szoftver:- telepítést követően törzsállományokkal feltöltve használatra kész- VPOP modemes küldésre alkalmas- megfelel a jövedéki törvény előírásainak A számlák automatikusan könyvelődnek az AUDITOR3 integrált ügyviteli szoftver alkalmazásával. A két szoftver együttes vásárlása esetén 1- /\r>/ Tájékoztatás és igény szerinti bemutató: SZUV Rt. Területi Igazgatóság 3515 Miskoic-Egyetemváros Tel.: 4Ó/361-Ó22, fax: 46/369-002 „Hozzáértés és szakértelem karnyújtásra Öntől!" Hardver-szoftver, oktatás, adatfeldolgozás A Miskolci Határőr Igazgatóság meghirdeti az igazgatóság központjában lévő SDA-50 TIP. áramfejlesztő aggregát éves karbantartását és biztonságtechnikai felülvizsgálatát. A pályázattal kapcsolatos tájékoztató 2001. december 10-én, 11 órakor Miskolc, Szeles u. 73. címen A Miskolci Határőr Igazgatóság ajánlatot kér a fenntartási és üzemeltetési munkáihoz szükséges anyagok biztosítására és beszállítására. A pályázattal kapcsolatos tájékoztató 2001. december 10-én 10 órakor Miskolc, Szeles u. 73. címen A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház (Miskolc, Szentpéteri kapu 76. 3501) ápolási igazgatója pályázatot hirdet Aneszteziológiai asszisztensi, Felnőtt és gyermek szakápolói munkakörök betöltésére. Bérezés a közalkalmazotti bértáblázat szerint történik. 20 km-en belül utazási költségtérítést, valamint szükség esetén férőhelyet biztosítunk az intézet Orvosszállőján. Érdeklődni lehet a B.-A.-Z. Megyei Kórház Ápolási Igazgatóságán telefonon (46/325-466) vagy írásos pályázat benyújtásával.