Észak-Magyarország, 2001. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-02 / 255. szám

2001. november 2., péntek SZIRÉNA / HIRDETÉS / 5 HÍRCSOKOR 0 Nyílt nap. Nyílt napot tart a miskolci Bulgárföldi Általános Iskola november 8- án délelőtt 9 órától az ez évben indult ma­gyar-angol két tanítási nyelvű osztályában. Minden érdeklődőt várnak. 0 Közmeghallgatás. Miskolc közgyűlése november 30-án délután 3 órától közmeg­hallgatást tart a Kossuth utca 11. szám alatti Bábszínházban. Dr. Szádeczki Zol­tán jegyzőhöz a közmeghallgatás előtt a kérdés, javaslat írásban is eljuttatható. 0 Gyertyagyújtás. Gyertyagyújtásos meg­emlékezést szervez az 56-os Szövetség B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Szerve­zete november 4-én délután 4 órától a miskolci Hősök temetőjében, fél 6-kor pe­dig a Zsolcai kapui emléktáblánál. Kutató diákok találkoznak Miskolc (ÉM - KHE) - A Tudományos Diákkörök II. Országos Konferenciájának (TUDOK 2001.) ad otthont a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium ma és holnap. A középiskolások számára kutatá­si lehetőséget nyújtó országos program az egyénileg, illetve tudományos diákkörök­ben dolgozó, kutató diákoknak nyújt be­mutatkozási lehetőséget. Az eseményre a rendezők körülbelül 200 diákot várnak, akik mintegy 15 szekcióban számolhatnak be elért eredményeikről. A konferencia védnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök és Pálinkás József oktatási miniszter. Miskolc barátai - Budapesten Miskolc (ÉM) - Az elmúlt közel két. év alatt 23 népszerű és ismert vendéget ho­zott Miskolcra az Euregiocom ügynökség - ezzel is mind szélesebb körben hirdetve, hogy a borsodi megyeszékhely értékei, szépségei felfedezhetők és a pusztuló ipar­város képe megváltoztatható. A Vendég­ségben Miskolcon programsorozat kedden a- budapesti Wall Street Étterembe várta eddigi miskolci látogatóit és a városban programot segítő közreműködőket, hogy bejelentsék: megalakították Miskolc Bará­tainak Körét, amelynek tagjai továbbvihe­tik a város jó hírét. Megszerették Miskolcot Fotó: Bűss Gábor Olivér Tilos a halfogás Miskolc (ÉM) - Haltelepítés miatt teljes horgászati tilalom lép életbe a miskolci Csorba-tavon és a monoki víztározón no­vember 6-án 0 órától. Az intézkedés hatá­lya november 20-án éjfélig terjed. A követ­kező naptól, 21-től a tilalom részlegessé mér­séklődik, egészen december 31-ig bezárólag: a Horgászegyesületek B.-A.-Z. Megyei Szö­vetségének közleményéből kiderül, ez azt jelenti, hogy az adott időszakban a nevezett vizeken csak a partról, napfelkeltétől nap­nyugtáig, csak ragadozó halakra lehet hor­gászni. Ugyanez vonatkozik november 6. és december 31. között a Hámori-tóra. jj j yyj'j j j 'jsyj sí j'j j j 'Jj\ j'J'j9*y3 VOLT A MEGYEI BÍRÓSÁG ELNÖKE Fiatal bírák, még tempósabb ítélkezés Dr. Lukács Zsuzsanna: Az eljárók a törvény alapján, befolyásolástól mentesen döntenek Miskolc (ÉM - PT) - Csak az menjen bírónak, aki a nyo­masztó felelőség terhe alatt is képes önállóan dönteni és fel­méri annak következményeit - fogalmazott dr. Lukács Zsu­zsanna, a B.-A.-Z. Megyei Bí­róság elnöke, amikor lapunk vendégeként szerkesztőségé­ben járt. Dr. Lukács Zsuzsanna az ál­tala vezetett megyei testület és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács alelnökeként végzett munkájáról beszélt. A bíróságok tevékenységéről leszögezte: az al­kotmány értelmében igazságszol­gáltatás a bíróság feladata. Akik egy per veszteseivé válnak, nem osztják ezt az álláspontot. Befo­lyásolást emlegetnek, aminek semmi alapja nem lehet. Minden bíró a törvények alapján maga dönt, és az eljárásban feltártak bizonyossága alapján határoz. Az elnök elmondta azt is, hogy több nő, mint férfi választja és válasz­totta a bírói hivatást, ez azonban egyáltalán nem baj. Életpálya A testület átlagéletkorát te­kintve fiatal. Az egyetem elvég­zése után fogalmazóként, majd titkárként tanulnak bele a bírás­kodásba. A kellő joganyag isme­rete, az életbölcsesség megszer­zése vértezi fel őket a szakma teljes körű megismerésére és feladataik megbízható ellátására. Munkáltatóként most könnyű helyzetben van a bíróság - je­gyezte meg az elnök -, mert jo­gászokból túlképzés van. így le­hetőség nyílik a megfelelő bíró­jelöltek kiválogatására. Aki pe­dig nem bírja elviselni a bíró­ként ránehezedő nyomást, az más jogi pályára térhet át. Folyamatos feldolgozás A tartalmi munkát firtató kér­déseinkre kapott válaszokból megtudtuk, hogy az oly sokat emlegetett éveken át elhúzódó ügyek folyamatos feldolgozása nem állt meg. A bírák többet zárnak le, mint ahány peranyag érkezik. A tendenciát jól szem­lélteti az idén szeptemberi sta­tisztikai adat is. Összességében 1839 polgári és büntetőeljárás irata érkezett meg és 1979 ügy­ben mondták ki az ítéletet. Az egy éven túl elhúzódó perek ese­tében jelentős mértékben közre­játszanak a vádlottak, akik nem jelennek meg a kitűzött tárgya­láson. Kétséget kizáróan A következő időpontot pedig hónapokkal későbbre 'kénytelen átteni a bíró. Sok esetben továb­bi bizonyítási eljárásra, szakér­tői vélemény beszerzésére van szükség ahhoz, hogy minden két­séget kizáróan ítélhessen a talá­ros testület. A határozatok szak­mai minősítését pedig objektíven megmutatja az, hogy az esetek csupán elenyésző számában vál­toztatja meg a megyei bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság. A bírák munkakörülményeiről dr. Lukács Zsuzsanna azt mond­ta, hogy rekonstrukció folyik a mezőkövesdi bíróságon, és hama­rosan beköltözhető állapotba ke­rül az újonnan épített tiszaújvá- rosi bíróság és ügyészség közös épülete is. A bírák feltehetően jö­vő februárban már a vadonatúj intézményben tárgyalhatnak. Kommandósok csaptak le a pénzbehajtókra - esély sem maradt az ellenállásra Mezőkövesd (ÉM - PT) - A két éve kölcsönkért százezer fo­rintért százötvenmilliót követel­tek a behajtók, akikre a követe­lés behajtása közben csaptak le a megyei rendőr-főkapitányság be­avatkozási alosztályának emberei - tudatta Kompoltiné Jakab Ilona főhadnagy, sajtószóvivő. Mint megtudtuk, egy bükkábrányi fér­fi 1999-ben kért kölcsön százezer forintot valakitől. A hitelező „készséggel” segített, de az írásos kölcsönszerződésen azt rögzítet­ték: napi 10 százalék kamatra. Az uzsorakamatra adott pénz kama­tokkal megnövelt összege így na­gyon rövid idő alatt 2,5 millió fo­rintra duzzadt. A kölcsönt nyúj­tó pedig hiába kérte az összeget, nem járt sikerrel. Taktikát váltott és mivel írásos szerződéssel ren­delkezett, a követelésről szóló pa­pírt eladta. Azt nem lehet tudni, hogy mennyiért. A magát jogos pénzkövetelőnek gondoló „váltó­tulajdonos” nem azonnal kérte a tartozást. Az idő múlásával (az ügyletet kigondolok szerint) a köl­csön kapott 100 ezer forint 150 millióra növekedett két év alatt. A közelmúltban találkát adtak az adósnak, aki megijedt a fenyege­téstől és segítséget kért a rend­őrségtől. Csapdát állítottak a ked­den érkező behajtóknak, akiket akció közben kaptak el. A beavat­kozó alosztály embereinek villám­gyors közbeavatkozása miatt a be­hajtóknak nem volt lehetőségük az ellenállásra. A két férfit önbí­ráskodás alapos gyanúja miatt őrizetbe vették és javaslatot tet­tek az előzetes letartóztatásukra. Drog és üldözése: múzeumi tárlat nyílt Elhozták a bűnügyi múzeum anyagát Miskolc (ÉM - BAL) - A fő­városi bűnügyi múzeum több évtizedre visszamenőleg gyűj­ti a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem dokumentu­mait; ezekből kiállítást ren­deztek össze, ami most Mis­kolcra érkezett. Hogy kerül egy drogos kiállítás a múzeumba? - tette fel a kérdést a szerdán tartott megnyitón a mú­zeum igazgatóhelyettese, s meg is válaszolta: Viga Gyula érdekes és égető társadalmi problémának ne­vezte a drogkérdést, aminek egy­részt a művészettel való kapcso­lódási pontjai jól ismertek, más­részt az ellene folyó kampányban jól ki lehet használni, hogy egy múzeumba „amúgy is” eljárnak az emberek. Kiállítandó anyaggal a Budapesten működő Bűnügyi Múzeum két éve létrehozott gyűj­teménye szolgált, amely sikerrel járja az országot. Eredeti bemutató A tárlat részben az elmúlt év­tizedekben a rendőrség és a vám­hatóság berkeiben a kábítószer­kereskedelem ellen folytatott „tár­sadalmi” harcot igyekszik bemu­tatni, s felvonultatja a drogellenes propaganda eszközeit. Az „Amit a kábítószerről tud­ni kell” című kiállítás november 5. és december 31. között látható a Hermán Ottó Múzeum Papszer 1. szám alatti épületének emele­tén. Szerdánként (november 14. és december 12. között) pedagógusok részére, csütörtökönként középis­kolai diákoknak tartanak előadá­sokat a témában szakemberek. Munme. A szerencsi mellékútról kihajtó utánfutós Lada sza­bályszerűen kiütötte a várost átszelő 37-es főúton Miskolc irá­nyából érkező személygépkocsit szerdán reggel. Egy személyt szállítottak kórházba a mentők a baleset helyszínéről, aki a ka­rosszériák összecsattanásakor megütötte a mellkasát. Az anya­gi kár jelentős. Fotó: Puskár Tibor További fotók: www.boon.hu HIRDETÉS Hon-vágya csillapíthatatlan? Bármilyen lakástervéhez van hitelünk •* Kamattámogatásos hitel: 6,00%* éves kamat Euró alapú hitel: 7,95%*éves kamat Forint alapú hitel: 14,75%* éves kamat •Mp­Lakáshitelek ‘1 éves kamatperiódus esetén, érvényes 2001. 10. 01-től Bővebb információ: 3527 Miskolc, Ady E. u. 16., tel.: (46) 411-599 vagy www.nikb.hu

Next

/
Thumbnails
Contents