Észak-Magyarország, 2001. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-05 / 257. szám

2001. november 5., hétfő AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 6 HÍRCSOKOR 0 Szabályozás. Helyi rendelettel szabá­lyozták Kazincbarcikán a polgármesteri hi­vatal dolgozóinak a munkarendjét. E sze­rint hétfőn, kedden és szerdán 8-16 óráig, csütörtökön 8-17.30 óráig, pén­teken 8-14.30 óráig fogadják ügyfeleiket. 0 Az egyházakról. Beszámolót hallgatott meg a sajószentpéteri önkormányzat képvi- selő-testülete legutóbbi ülésén az egyhá­zak működéséről. Az önkormányzat a koráb­bi években anyagi támogatással is segítet­te az egyházak épületeinek a felújítását. Az oktatási osztály élén Miskolc (ÉM - LL) - Miután Porko­láb Albert a nyugállományba vonulá­sát megelőző szabadságát tölti, így a megyei közgyűlés megnevezte utód­ját: az ináncsi ex-iskolaigazgatót, Óvári Zsuzsát bízta meg a művelődési és oktatási főosztály oktatási osztá­lyának vezetésével. Hideg Imre főosztályvezető úgy nyilat­kozott, az osztályvezetőnő kétségtelenül magas színvonalon látja majd el feladatát, hiszen úgymond a szakmára termett. Óvári Zsuzsanna hosszú évek óta bizo­nyította vezetői alkalmasságát, így nyil­ván nem véletlenül esett éppen rá a vá­lasztás. Az ináncsi általános iskola igaz­gatójaként roppant eredményesen műkö­dött, s mint mondta, az utódlása Nagy Endre személyében teljes nyugalomra ad okot. Persze a váltás már korábban meg­történt, az elmúlt egy esztendőben pedig közelebbről is megismerte az osztály mun­káját, illetve leendő beosztottjait. Az osztályvezetőnő szerint nagyon ne­héz feladatot vállalt, amikor Porkoláb Al­bert munkáját átvette, hiszen az eddig elért eredmények egyfajta kihívást jelentenek. A nagy előd széles körű ismeretsége rop­pant nagy előnyt jelentett, s Óvári Zsuzsa úgy gondolja, csak akkor lehet sikeres, ha a megye oktatásügyének fellendülése töret­len marad. Van bőven feladata, s igyekszik helytállni, ugyanakkor bizonyára az olva­sók folyamatosan nyomon követhetik majd Óvári Zsuzsa tevékenységét. Új spiralozóüzem Semjén (ÉM - BSZA) - A Start Vállalat legújabb, ezúttal Semjénben megnyitott üzeme egyelőre ugyan 25 embert foglalkoztat, a település szá­mára mégis jelentős lépést jelent. Pávai István polgármester az átadáson elmondta: azért fontos a spirálozóüzem beindulása, mert olyan csökkent munka- képességű embereket foglalkoztat, akik ön­hibájukon kívül alacsony jövedelemből kénytelenek élni. Hozzátette: Semjén mel­lett Nagyrozvágytól Zemplénagárdig több településről is vettek fel dolgozókat. Mint az eseményen kiderült, a település házi­orvosa, dr. Salamon Sándor vetette fel elő­ször, hogy az önkormányzat vegye fel a kapcsolatot a nyíregyházi központú céggel. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, a sem- jéni 25 munkahely többet jelent a Bodrog­közben, mint Miskolcon 300. A honatya kiemelte az összefogás fontosságát, mint mondta: ha mindenki csak a lehetőségéhez mérten teszi hozzá a maga részét az adott feladathoz, máris előre lehet lépni. Ezt pe­dig bizonyítja a semjéni példa is. Balogh Zol­tán a Start Vállalat vezérigazgatója arról szólt, hogy 31 fő híján 3000 dolgozója van cé­güknek. Az elhangzottalt szerint a semjéni beruházás sikere a vállalati befektetésen túl nagyban múlott a megyei munkaügyi köz­pont, az országgyűlési képviselő, a helyi ön- kormányzat és a megyi közigazgatási hiva­tal hozzáállásán. Az új üzemegységet Orosz Gábor a megyei közigazgatási hivatal veze­tője, Sinka János a megyei munkaügyi köz­pont helyettes vezetője adta át. Megyei takarékossági világnap Ózdon „A vidék bankja vagyunk, az ügyfelek eddig megszerzett bizalmára pedig vigyázunk” Ózd (ÉM - ÓKI) - Ebben az évben „Helyben a helyiekkel a helyiekért” szlogent használ­ják a takarékszövetkezetek. A szavak mögött már az is ott van, hogy a vidék bankja va­gyunk, az ügyfelek eddig meg­szerzett bizalmára pedig vigyá­zunk - mondta ünnepi beszédé­ben Tóth Kálmán, a B.-A.-Z. Me­gyei Takarékszövetkezeti Szövet­ség titkára. Ózdon tartották a 2001. évi takarékossági világnap rendezvényét, ahol a vezetők mellett megjelentek a megyénk­ben található 13 takarékszövet­kezet képviselői is. Kuzmi István a megyei Taka­rékszövetkezeti Szövetség elnöke Kuzmi István, balra Tóth Kálmán jobbra Sóskúti János Fotó: oki erről a napról elmondta, hogy 1924-ben Milánóban rendezték a takarékpénztárak I. kongresszu­sát, ahol azt is meghatározták, mi­lyen időpontban célszerű annak évenkénti megtartása. Mivel a cél már akkor is a vidéki emberek megnyerése volt, ezért a mezőgaz­dasági betakarítás és a jövő évi vetés elvégzése utáni nap, vagyis október 31. mellett döntöttek. Sós­kúti János, a Hangony és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke házi­gazdaként mutatta be a vezetése alatt álló pénzintézetet. Tíz egy­séget üzemeltetnek, négy záloghá­zat pedig finanszíroznak. Több mint kétezer ügyfél számlaveze­tését végzik, és már saját ATM-et is üzemeltetnek. Dolgoznak újabb két egység megnyitásán, a közel­múltban pedig átadtak egy 18 mil­lió forintos beruházást, ami lehe­tőséget ad a lakossági és a vállal­kozói számlák elkülönítésére. Tóth Kálmán kiemelte, hogy a ta­karékszövetkezetek egyre na­gyobb súllyal vannak jelen a pénz­piacon, és 2001-ben az átlagos ban­ki növekedést meghaladóan telje­sítettek. Hitelállományuk 12 mil­liárd forint, és nőtt a hitelekre ka­pott céltartalék is. Jövőbeni cél­ként az informatikai fejlesztése­ket, a tőkeerő növelését és a még kulturáltabb, gyorsabb ügyinté­zést jelölte meg. Ezt követően Kuzmi István el­nök hat megyei díjat és 12 emlékplakettet adott át. A hely­beliek közül Kiss István tisztség- viselő és Kovács Istvánná kiren­deltségvezető részesült díjban, il­letve elismerésben. HIRDETÉS és hátradőlök, egy gyerekkori játék jut az eszembe. A barátom mögém állt, én pedig elengedtem magam és dőltem hátra, a karjaiba. Nem tehettem mást, bíznom kellett abban, hogy elkap. Egyszer sem kellett benne csalódnom. Ma is szívesen emlékszem vissza arra az érzésre. A Bank Austria Creditanstalt és a HypoVereinsbank egyesülésével jött létre a HVB Hungary. Az új név azt jelenti: biztonságosabban, hatékonyabban, közvetlenebbül. | Tel.: 06-40/50-40-501 www.hvb.hu | A HVB Group bankja

Next

/
Thumbnails
Contents