Észak-Magyarország, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-18 / 244. szám
2001. október 18., csütörtök GAZDASÁG / HIRDETÉS / 7 Szakmapolitikai fórum Miskolc (ÉM) - A Magyar Szocialista Párt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége „A szocialista megoldás” rendezvénysorozat keretében Agrárium és Vidékfejlesztés címmel szakmapolitikai fórumot tart 2001. október 19-én pénteken, délután 2 órától. A fórum helyszíne a párt politikai centruma (Miskolc, Corvin u. 9.), vendég előadója pedig Németh Imre országgyűlési képviselő. Támogatás partner vállalkozóknak Miskolc (ÉM) - Féléves késéssel ugyan, de végre kiírták a „Vállalkozások közötti együttműködés erősítése az Észak-magyarországi régióban” című Phare-programot - tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Ódor Ferenc, a Regionális Területfejlesztési Tanács elnöke. A program célja a partneri kapcsolatok kiépítése, elsősorban a feldolgozó- ipar, az informatika és az idegenforgalom területén. A rendelkezésre álló összeg 3 millió euró, s az egyes pályázók minimálisan 25 ezer, maximálisan 200 ezer eurót igényelhetnek. Ezzel 32 százalékos támogatást nyújtanak a projektekhez, az önerő legalább ugyanekkora mértékű kell, hogy legyen. A fennmaradó 36 százalék a már meglévő tárgyi eszközök mintegy apportkénti beviteléből adódik össze. A pályázatok benyújtási határideje 2002. február 4., s legfontosabb kitétele, hogy a régióban tevékenykedő cégek társuljanak az ügy érdekében. Ódor Ferenctől azt is megtudtuk, az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiókat érintő program keretében hamarosan egy olasz szakember érkezik hazánkban, hogy felkészítse az itt működő szervezeteket, vállalkozásokat és nem utolsósorban az önkormányzatokat a strukturális és szociális alapok jövőbeni felhasználására. A másfél évig tartó munka keretében segítséget nyújt a programok elkészítéséhez és hasznos információkat, tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy melyek azok a célok, elképzelések, amit az unió támogat csatlakozásunkat követően. Járműfejlesztés a MÁV-nái Miskolc (ÉM) - A MÁV Északi Járműjavító Kft. végzi a mintegy 30 éves átlagéletkorú M 62-301 dízelmozdonyok korszerűsítését és felújítását. 2006-ig összesen 40 darabot újítanak fel Eurofima hitelből. A személyszállítási és fuvarozási szolgáltatások színvonalának emelése, a korszerűbb, gyorsabb, megbízhatóbb, gazdaságosabb üzemeltetésű és környezetbarát járműpark kialakítása érdekében a vasúttársaság felgyorsítja járműfejlesztési programját. Ennek keretében kezdődött meg a mozdonyok és kocsik korszerűsítése. S hogy miért csak felújításról, s miért nem újak vásárlásáról beszélünk? Nos, az ok rendkívül prózai: egy hasonló kategóriájú új jármű árából két-három meglévő újítható fel. A MÁV Rt. döntően tehervontatásra használt dízelmozdonyainak modernizálására kiírt pályázatot a MÁV Északi Járműjavító Kft. nyerte el és az első elkészült mozdony a márciustól tartó próbafutás alatt kitűnően vizsgázott. Gazdaságosságát bizonyítja, hogy az új dízelmotor kenőolaj-fogyasztása ötödé a korábbinak, légkondicionált vezetőfülkéi pedig európai színvonalú munkahelynek számítanak. Az átalakítással legalább 15 évig - gazdaságos üzemeltetési és fenntartási költség mellett - magas színvonalon tudják teljesíteni vontatási feladataikat. Egy mozdony felújítási költsége 190 millió forint. Ezzel párhuzamosan a társaság a V 43 sorozatú, az elővárosi közlekedésben használt mozdonyai közül 26 darabot újít- tat fel. Az összesen 35 millió euró (10 milliárd forint) Eurofima-9 hitel 83 darab vontatójármű felújítását és korszerűsítését teszi lehetővé. A modern felnőttszakképzés élén Tízéves az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ ÚJ szakmát is kaphatnak a pályakorrekcióra kényszerülők Fotók: archív Miskolc (ÉM - FL) - Világbanki segítséggel, állami támogatással és a térség ön- kormányzatainak együttműködésével - az országban és Kelet-Európábán elsőként - 1991 őszén nyitotta meg kapuit az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ (ÉRÁK).- Vajon hány embernek redőzi homlokát a létbizonytalanság? Hányán vannak, kik rettegnek attól, hogy hamarosan jön a zord tél? Nincs pénz tüzelőre, és a biztos megélhetés tudata nem melegíti a lelket. Emlékszem, tíz évvel ezelőtt ezek és hasonló kérdések foglalkoztattak sokunkat. Akkor, azon a napon többen úgy döntöttek, hogy a maguk módján részt vállalnak az új, sokszor egyéni tragédiákat magukban hordozó problémák megoldásában. Ők azok, akik az ország első felnőttképző központjában és a munkaügyi központokban akkor is és azóta is hivatásuknak tekintik az állástalanok gondjainak orvoslását - idézi fel a kezdeteket Andó Pál, a jeles évfordulóra megjelent kiadvány szerkesztője. Az ÉRÁK az elmúlt tíz évben több mint 100 ezer személynek nyújtott képzési vagy életviteli tanácsadást. Több mint 30 ezer személyt iskolázott be különböző oktatásra és több mint 26 ezernek adott ipari, informatikai vagy humán szakterületre vonatkozó, különböző szintű bizonyítványt.- A munkaerőpiacon a munkáltatók igényei már nemcsak a magas szakmai tudás, hanem a szakképzettség melletti nyelvtudás, számítástechnikai ismeretek és gépjárművezetői gyakorlat. Minőségi munkánk garanciája az, hogy képző központunk az ISO 9001:2000 szerint, mint au- ditált intézmény folytatja tevékenységét - írja Durda József képzési igazgató.- Az ÉRÁK-ban a hallgatók több mint 90 százaléka be is fejezi a képzést, eljut a záróvizsgákig. A tanulmányaikat abbaha- gyók több mint 40 százaléka elhelyezkedés miatt marad ki a tanfolyamról. A fennmaradók 60 százaléka családi vagy személyes okok miatt nem tudja befejezni tanulmányait. Elenyésző azok száma, akik a képzés közben jönnek rá arra, hogy nem képesek vagy nem akarnak tanulmányi kötelezettségeiknek eleget tenni. Mindez azoknak a speciális ki- választási eljárásoknak köszönhető, amelyekkel a képző központok felmérik a jelentkezők előzetes tudását, érdeklődését, motivációját - közölte Soós Ro- land, az ÉRÁK igazgatója. Továbbra is változatlanul feladatuknak tekintik a tartós-, a pályakezdő munkanélküliek, az alacsony iskolázottságúak, a romák és a fogyatékkal élők képzését.- Ugyanakkor - folytatja Soós Roland - új elvárások is megkívánják feladataink átgondolását. Jellemző például, hogy a munkaerőpiacról kiszorulók, az arra tartósan be nem kerülők többségének - főleg a roma kisebbség tagjainak - az újonnan megnyíló munkahelyek esetében kevés esélyük van a foglalkoztatásra. Ezért intézményeinknek is egyik legfontosabb feladata lesz a peremcsoportok felzárkóztatása, a képezhetőség és a képzést követő elhelyezkedés érdekében. A képző központok - a keleti országrészben még csak esetenként - eddig is részt vettek konkrét munkaadói megrendelésre, munkavállalói igényekre alapozott képzésekben. Továbblépés várható régiónkban is a gazdaság felélénkülésének, a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek dolgozóik képzésére szánt forrásainak köszönhetően, de illúzióba nem szabad esnünk. A piaci mechanizmusok nem az állami tulajdont felelősen kezelő, azt gyarapítani, óvni hivatott közintézményeknek kedveznek. Az ÉRÁK-ban kiemelt szerepe van az Informatikai képzésnek Az ötlettől a megvalósításig uniós programmal Az Észak-magyarországi régióba kevés pályázati pénz érkezik Miskolc (ÉM - OlKa) - Az EU 5. keretprogramján belül megpályázható kiírásokról és a keretprogram céljáról tartott tájékoztatót a napokban a BAY-LOGI Intézet. A hároméves pályázati lehetőséget biztosító EU 5. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogram 1999. márciusában indult. A magyar vállalkozások, kutató- és fejlesztő intézmények folyamatosan, illetve időszakosan pályázhatnak a 13,7 milliárd eurós pénzalapból a jelenlegi európai színvonalat meghaladó piacképes termék, technológia, rendszer vagy szolgáltatás megvalósításához szükséges támogatásra. Ennek mértéke - a pályázattípustól függően - 20 és 100 százalék között mozog. A Miskolci Egyetem Innovációs és Technológia Transzfer Centruma (ITTC) Kapcsolattartó Irodát működtet, amely az Oktatási Minisztérium által kiírt - és a konzorcium által sikeresen elkészített - pályázatnak köszönProf. dr. Tóth László hetően jött létre és 7 konzorciá- lis partnert egyesít. A Kapcsolat- tartó Iroda komplex szolgáltatásokat nyújt a Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megyékben működő oktatási és kutatási intézményeknek, vállalkozásoknak, vállalatoknak és szervezeteknek. A konzorcium tagjai számára fontos, hogy a régióbeli kis- és közepes vállalkozások részt vegyenek az EU 5. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramban. A gyenge szereplés oka Az uniós támogatások megszerzése nem csak az adott szervezet számára hasznos, hanem nagy mértékben hozzájárulhat a három megyét átfogó régió, ezen túl nemzetünk gazdasági fejlődéséhez is. A BAY-LOGI igazgatója, prof. dr. Tóth László rávilágított arra, hogy régiónkban kevés pénz csapódik le a pályázatokból. A korábbi EU 4. keret- programban Magyarország kiemelkedően jól szerepelt, de a pályázati úton elnyert pénzforrások 80 százaléka a fővárosban maradt, a további 20 százalék pedig szétoszlott a többi megyében.- Régiónk rossz szereplése abban gyökerezik, hogy a kis- és közép vállalkozások napi fennmaradási problémákkal küszködnek, és nem tudják, hogyan kezdjenek bele egy ilyen pályázatba - hangsúlyozta Tóth László igazgató. Ennek kapcsán Nagymáté Zsuzsanna, az intézmény PR- menedzsere elmondta, hogy a pályázati részvétel feltételei összetettek. A pályázatokat - eltérő kritériumok mellett - természetes és jogi személyekből egy adott feladatra időszakosan összeálló, legalább két országot képviselő társulások - konzorciumok - nyújthatják be azzal a Nagymáté Zsuzsanna megkötéssel, hogy az egyik partnernek mindenképpen az Európai Unió valamely tagországában bejegyzett jogi személynek kell lennie, ígéretes projekt kell A megfelelő időben majdnem minden területre lehet pályázatot benyújtani. A keretprogramba való bekapcsolódáshoz azonban szükséges egy ígéretes innovációs projekt, és képesség a nemzetközi együttműködésre. A pályázás feltétele a világos stratégia, rendezett iparjogvédelem, a piaci pozíció ismerete, valamint marketingstratégia és a partnerekkel szembeni igény. A Miskolci Egyetem és partnerei (köztük a BAY-LOGI Intézet is) tevékenységükkel ezeknek a pénzeknek az elnyerésén fáradoznak, olyan formán, hogy segítséget nyújtanak a sikeres pályázatok elkészítésében, valamint a nemzetközi partnerek felkutatásában a régióbeli kis- és közepes vállalkozások részére. Hirdetés FELVESSZÜK A RITMUSÁT Cl B BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvényes: 2001. október 15-t6l BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE UkMétl MA tvM ktmtl 1M R (\) (EBKM) 1 hét 5,750 (5.83) 2-3 hét 7.250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2.000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE S0EFMMR 1-t MR »-10MR 10 MR MM IMMM M *Mkaml>inXH MMNOU iwMMN E»XM MM(VEIO 1 hó 9,000 (9,13) 9,125 (9,25) 9,250 (9,38) 9,375 (9,51) 3 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 9,125 (9,25) 6 hó 8.250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) Lejárat elótti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjávai megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classlc ttvot kamat*: »v*« kamil (\) EBKM 0-100 E Ft-ig2,500 2,56^.56 100 E Ft—1 M Ft3,000 3,08/3.08 1 M Ft felett6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) aávo« kamatai:*VMkWMt(\lEBKM 0-50 E Ft-ig 2,5002,56 50 E Ft—1 M Ft6,500 6,79 1 M Ft felett 9,50010,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) «V*| kamat (\) EBKM 1 hónap9,100 9,23 3 hónap9,000 9,13 6 hónap8,5008,62 12 hónap8,000 8,11 Lejárai előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) •*»«! (X). EHM' 1 hónap9.100 9,10 3 hónap 9,0009,00 6 hónap8,500 8,50 12 hónap8,000 8,00 "Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. HfTELEK Érvényes: 2001. október 15-tól Magánszemélyek részére R>M kamat (\) Folyószámlahitel 19.95 THM: 22,88-29,27% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétórzó hitel 15,00 THM Betétórzó hitelnél: 16.51% 1 évre. 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórzó folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18.00 THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 15.50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%. 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 11,10 5 éves kamatperiódus 9,60 CIB Ü| Otthon hitel 5,50 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27.87-37,76%, 1-5 éves futamidőre HüFprimerate 13,25 Cl B^\o6 40 242 242