Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-05 / 207. szám
ES2AK-MAGYBR0RSZÁG § 2001. szeptember 5., szerda SPORT • Később. Az MVSC-Csúcstechnika NB I- es női labdarúgócsapatának a hét végén bajnoki mérkőzésen kellett volna pályára lépnie Budapesten a Renova ellen. Aztán az Magyar-kupa kiírása szerint a 2. fordulóban, szintén szombaton a Jéghegy (Budapest) ellen is játsznia kellett volna a vasutasoknak. Ám, hogy nem történt galiba, az annak köszönhető, hogy az utánpótlás-válogatott mérkőzése miatt mind a két találkozót későbbre, és természetesen más-más időpontra halasztották. • Elmarad. A Szabolcs megyei szervezők értesítik a sportbarátokat, hogy a szeptember 7-8-ára tervezett hagyományos aggteleki Nyílt Barlangi Napok eseményei elmaradnak. • Kiestünk a 200-ból. Először fordul elő, hogy nincs magyar csapat az első 200 között a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS klubranglistáján. Az élen továbbra is az UEFA-kupa-győztes FC Liverpool áll, megelőzve a Boca Juniors és az FC Arsenal együttesét. A Debreceni VSC UEFA-kupa-ellenfele a francia Girondins Bordeaux a 49. Újabb forduló Miskolc (ÉM) - Ma újabb hétközi fordulót rendeznek a labdarúgó megyei I. osztály küzdelmeiben, a program (valamennyi mérkőzés 16.30-tól kezdődik): He- jőcsaba - Pálháza, Putnok - Muhi, Bod- roghalom - Tomor-Lak, Edelény - Felső- zsolca, Halmaj - Encs, Nyékládháza - Sa- jószentpéter, Arnót - Sárospatak, Tolcsva - Gönc, Varbó - Miskolci VSC. Kovács remekelt Miskolc (ÉM) - Új sportág mutatkozott be Magyarországon a céllövészet és a tájfutás kombinációjából alkotott solathlon. Szeptember első vasárnapján a pilisszent- léleki pálos kolostor romjai mellett rendezték meg az első viadalt, a III. Nemzetközi Nyílt Rendőr Tájfutóbajnokság keretein belül váltóverseny formájában. A résztvevőknek a tájfutópálya teljesítése közben kétszer kellett 5-5 lövést leadni légpisztolyból, a sportoló hibátlan lövészet után futhatott tovább, ahányszor nem talált annyi 100 méteres büntetőkört volt kénytelen megtenni. A bemutatkozáson Kovács Attila, a miskolci Zöld Sportok Clubja tájfutója a szentendrei Erdélyi Tiborral a svéd rendőrválogatott mögött a második helyet szerezte meg az F45 kategóriában. Győztes bemutatkozás Miskolc (ÉM) - Magabiztos győzelemmel mutatkozott be hazai környetben a terem- labdarúgó NB I küzdelmeiben a Berek Rolád-Soltész Papír együttese. Berek Rolád-Soltész Papír - Autó West Meteor-Komló 9-3 (5-1) BRSP: Kiss J. - Lasztóczi, Szabó, Dobos, Pataki. Csere: Képes, Dóczi, Lója T., Vicickó. Szakvezető: Zupkó Mihály. Gólszerző: Szabó (5), Pataki (2), Képes, Lója T. Jók: Szabó (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. ZUPKÓ Mihály: - Remélem, hogy ezzel a kezdéssel és ezzel a hozzáállással meg tudjuk alapozni a későbbi jó szereplésünket.-< 'Ö O Lasztócziék (8) magabiztosak voltak Nem lesz sok a külföldi a DKSK-ban Brosovszky (10) hamarosan magyar állampolgár lehet Fotó: j. l. i. Miskolc (ÉM - BCS) - Jelen pillanatban három szerződtetett külföldi játékosa van a DKSK NB l-es női kosárlabdacsapatának, akik közül tegnapig még egyikük sem volt jelén a piros-fehérek idei egyik edzésén sem. Persze ez a helyzet már nem tart sokáig, hiszen tegnap kelt útra és a repülőjegye szerint ma délelőtt érkezik meg Budapestre a diósgyőriek két ausztrál játékosa közül az egyik, az irányító Kim Wielens. Őt három nap múlva követi honfitársa, a center Chika Emeagi, míg a - ma még - román állampolgárságú Brosovszky Mónika, az Euró- pa-bajnoki döntő után, szeptember 25-én csatlakozik a DKSK keretéhez. Ez idáig rendben is lenne, hiszen a 2001/2002. évi idényre érvényes magyar bajnoki kiírás szerint csapatonként három külföldi játékos nevezhető egy-egy NB I-es mérkőzésre. Csakhogy! Két hete, amikor Dubei Tibor, a DKSK Sportmarketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója Chika Emeagi leigazolását bejelentette, azt is a közvélemény tudomására hozta, hogy még egy nem magyar állampolgárságú, centerrel is megegyeztek, akivel várhatóan két-három héten belül az írásbeli szerződést is megkötik.- Még nem tart itt az ügy - válaszolta lapunk érdeklődésére Dubei Tibor. - A szóban forgó játékos - akinek a nevét változatlanul nem árulhatom el - a menedzserén keresztül már eljuttatta hozzánk a szerződés- tervezetet, amelyet áttanulmányoztunk, és éppen a finomításánál tartunk. De nem kell nagy dolgokra gondolni, véleményem szerint elég közel vagyunk az aláíráshoz. Igaz, még az időpont és helyszín egyeztetésével vannak problémák, hiszen az Eb-re készülő center nemzeti válogatottjával szinte állandóan úton van, egymás után játsszák a felkészülési találkozókat, míg a menedzser már a kontinensbajnokság helyszínén, Franciaországban tartózkodik. Valószínűnek tűnik, hogy vagy az Eb kezdete előtt néhány órával, vagy az Eb után írhatjuk alá a szerződést, a már említett finomításokat követően. Azonban amikor ez megtörténik, négy külföldije lesz a DKSK-nak, akik közül egy-egy tétmeccsen csak hárman léphetnek egyszerre pályára.- A rajtig reményeink szerint megváltozik ez a helyzet - mondta sejtelmesen Dubei Tibor, majd így folytatta: - Ugyanis Brosovszky Mónika magyar állampolgársági kérvényért folyamodott. Már túl van az ehhez feltétlenül szükséges sikeres állampolgársági vizsgán, úgyhogy ez az ügy már a végső stádiumához érkezett. Hiszen mihelyst a magyar köztársasági elnök, Mádl Ferenc aláírja ezt a kérvényt, Brosovszky Mónika magyar állampolgár lesz. Ez remélhetőleg néhány héten belül bekövetkezik, vagyis a csapat vezetőedzőjének, Vertetics Istvánnak nem kell majd sakkoznia, hogy a Chika, Wielens, Brosovszky és a szerződtetés előtt álló külföldi center közül mikor kit hagyjon ki a csapatból. A románok még nem nyertek Budapesten Gellei Imre több helyen is változtatott a Grúzia elleni kezdőcsapaton Pető (3) kimarad Gellei kezdőcsapatából Fotó: mti V Budapest (MTI) - A mai vb-se- lejtezőn (Népstadion, 20.15) találkozik egymással tizenkilencedszer a magyar és a román labdarúgó-válogatott. A románok eddig még egyszer sem nyertek Budapesten. A két együttes három hónappal ezelőtti, bukaresti mérkőzésén 2-0-ás román siker született. Azóta mindkét együttesnél kapitányváltásra került sor: a román csapat szakmai munkáját Bölöni László helyett Gheorghe Hagi irányítja, a magyar kispadon Bicskei Bertalant Gellei Imre váltotta fel. Az összesített mérleg a magyarok számára kedvező: 18 mérkőzésen 11 magyar győzelem, 5 döntetlen, 2 román siker, a gól- különbség 45-17. A selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden videózással, az ellenfél várható taktikájának elemzésével kezdte a napot Dunavarsányban, majd az uszodába mentek a játékosok: fürdés és gyúrás szerepelt a programban. Az irányítás Dajka László edző feladata volt, mert Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány már korábban elutazott Kecskemétre, ahol a szintén általa vezetett U21-es csapat a románok ellen játszott Eb-selejtezőt. A szakvezető este tért vissza az A csapat edzőtáborába, s 20 órától edzést tartott. Szándéka szerint utána jelöli ki a Népstadionban pályára lépő kezdő tizenegyet, az MTI érdeklődésére már délben várható összeállítással szolgált, amely a következő: Király - Korsós Gy., Sebők, Juhár, Mátyus - Dárdai, Lendvai (Győri), Lisztes, Korsós A. - Tököli (Sztipánovics), Horváth F. (Kabát).- A középpályát igyekszem megerősíteni, Dárdainak és Lend- vainak a szervezett, gyors labda- kihozatalról kell gondoskodnia, másképp elöl nem vihetik semmire a csatárok. Juhár beállítása azt szolgálja, hogy Korsós Attila nagyobb biztonsággal szervezhessen a bal oldalon - mondta Gellei. - Fontos még, hogy a labda elvesztésére azonnal reagáljanak a játékosok, mert különben átgázolnak rajtunk a román támadók. A megbízott kapitány örömmel számolt be arról, hogy vasárnap óta érezhetően javult a játékosok hangulata, ám figyelmeztetett: ez nem a kapitányváltásnak köszönhető. Sokkal inkább annak, hogy a futballisták tisztában vannak vele: a szerdai meccsen önmaguknak is bizonyítaniuk kell. Azt, hogy többet érnek, mint amennyit szombaton a grúzok ellen Tbilisziben mutattak. Gheorghe Hagi, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: bár csapata számára a magyarok elleni vb-selejtezőn már a döntetlen is elég lenne a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzéséhez, ő azt szeretné, ha megnyernék a mérkőzést.- Saját taktikánkat akarjuk érvényre juttatni, és három ponttal szándékozunk hazatérni a Népstadionból. Nem lesz könnyű dolgunk, sokan azt hiszik, hogy a grúzoktól elszenvedett vereség után a magyar együttes összeomlott. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a magyarok idegenben játszottak. Biztos vagyok benne, hogy saját közönségük előtt sokkal harcosabbak, agresszívebbek lesznek, és mindent megtesznek a legyőzésünkért. Hagi úgy véli, hogy a kapitányváltás jót tett a magyaroknak:- Ha új szakvezető kerül egy csapat élére, akkor ez általában jelentősen javítja a játékosok hangulatát, a futballisták motiváltak lesznek, mert be akarják bizonyítani az új kapitánynak, hogy ott a helyük a válogatottban. A magyar-román párharcok mindig óriási presztízscsatát hoztak, az összecsapások hangulata olyan ( volt, mintha egy város két riválisa mérte volna össze az erejét. Nem lesz ez másként szerda este sem. Játékosaim a magyarok elleni találkozó esetleges megnyeréséért nem kapnak külön prémiumot, csak akkor vehetnek fel pénzt, ha teljesítettük a célkitűzést és megszereztük a második helyet a csoportban. A románok várható kezdőcsapata: Lobont - Kirita, Popescu, Radoi, Chiviu - Contra, Sabau, D.Munteanu - Mutu - Ilié, Niculae. A további program A magyar-román mérkőzés mellett további 21 labdarúgó-világbajnoki selejtezőre kerül sor szerdán, Eiu'ópában. A program: 1. csoport: Feröer-szigetek - Oroszország, Jugoszlávia - Szlovénia, Luxemburg - Svájc. 2. csoport: Ciprus - Portugália, Hollandia - Észtország. 3. csoport: Csehország - Málta, Bulgária - Dánia, Észak-írország - Izland. 4. csoport: Azerbajdzsán - Macedónia, Törökország - Svédország, Szlovákia - Moldova. 5. csoport: Ukrajna - Örményország, Norvégia - Wales, Fehéroroszország - Lengyel- ország. 6. csoport: Belgium - Skócia, San Marino - Horvátország. 7. csoport: Ausztria - Bosznia- Hercegovina, Liechtenstein - Spanyolország. 8. csoport: Grúzia - Litvánia. 9. csoport: Finnország - Görögország, Anglia - Albánia. A dél-amerikai zónában magyar idő szerint szerdán és csütörtökön öt mérkőzést rendeznek. A program: Szerda: Chüe - Venezuela, Peru - Uruguay. Csütörtök: Paraguay - Bolívia, Argentína - Brazília, Kolumbia - Ecuador. A CONCACAF zónában három vb-selejtezőre kerül sor. A mérkőzéseket magyar idő szerint szerdán és csütörtökön rendezik. A program: Szerda: Mexikó - Trinidad és Tobago. Csütörtök: Honduras - Jamaica, Costa Rica - Egyesült Államok. Ázsiában négy vb-selejtezőt rendeznek három napon. Csütörtök, A csoport: Bahrein - Thaiföld. Péntek, A csoport: Irak- Irán. B csoport: Katar - Kína. Szombat, B csoport: Üzbegisztán- Omán.