Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-05 / 207. szám
2001. szeptember 5., szerda Munkaerőpiac / Állás 4 Mii i'/IOiMP A JOO? A munka díjazásáról Budapest (MTI-Press) - Július elsejétől érvényben vannak a Munka törvénykönyve tavasszal elfogadott módosításai. Ezek között néhány a munka díjazásának törvényi előírásait is kiegészíti, illetve megváltoztatja. A rendelkezések kiegészültek a diszkrimináció tilalmára értendő általános szabályoknak a munka díjazásával összefüggő követelményeivel. A módosítás újraszabályozta az általános munkarendhez képest eltérő időben történő munkavégzések díjazásáról szóló eddigi rendelkezéseket, nevezetesen az éjszakai, a többműszakos beosztásban, illetve a megszakítás nélküli munkarendben és délutáni műszakban végzett munka, valamint a rendkívüli munkavégzés és a készenléti idő díjazására vonatkozó szabályokat. A változtatás azonban valójában csak a végrehajtott szerkezeti és fogalmi változtatásokból fakadó újraszabályozási követelményeknek tesz eleget, az egyes díjazási tételekre vonatkozó eddigi szabályokat általában változatlanul hagyja. Összehangolt változások A távolléti díjról szóló rendelkezéseket érintő módosítások csak a végrehajtott szerkezeti és fogalmi változásokból eredő követelményekhez igazodnak, de a díjazási tételeket nem érintik. Ugyanakkor a törvénymódosítás egyértelműen szabályozza a munkaszüneti napon történő rendes és rendkívüli munkavégzés díjazásának szabályait. E szerint a munkaszüneti napon rendes munkaidőben munkát végző havidíjas munkavállalót - a havi munkabérén felül - a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabére, a teljesítménybérrel vagy órabérrel díjazott munkavállalót - a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabérén felül - távolléti díja illeti meg. Ezen túlmenően, ha a munka- vállaló a munkaszüneti napon rendkívüli munkát végez, számára a fenti díjazáson felül 100 százalékos pótlék vagy 50 százalékos pótlék és egy másik pihenőnap is jár. Megyei munkaerő-piaci körkép Kevesebb az iparban és az egészségügyben, több a szolgáltatóknál dolgozók száma Miskolc (ÉM - UM) - 730 ezer - csaknem ennyien élünk Borsod-Abaúj-Zemplénben. S hogy (lányunknak sikerül boldogulnia ebben a többszörösen hátrányos helyzetű megyében? Nos, a statisztikai adatok szerint az idei év első hat hónapjában mindössze 136 800 főt foglalkoztattak a megyei székhelyű szervezetek. Igaz, ez az adat picit torzít, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága csak a 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozásokat, létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és társadalombiztosítási szervezeteket, valamint a megfigyelt nonprofit szervezeteket tekinti adatszolgáltatónak. Ezek alapján 1,1 százalékkal volt kevesebb a foglalkoztatott létszám az előző év azonos időszakához képest. Bontásban a fizikai tevékenységet végzők száma 1,2 százalékkal, a szellemieké pedig 0,8 százalékkal mérséklődött. Létszámcsökkenések Valamennyi termelő ágazatban fogyott ugyan a létszám, részletezve azonban kirívó különbségeket tapasztalhatunk. Az ipar 4,4 százalékos csökkenéséből a feldolgozóipar 1,2; a villamosenergia-, gáz-,gőz- és vízellátás 8,6; a bányászat pedig 53,1 százalékkal vette ki a részét. (Ez utóbbit elsősorban a feketevölgyi és putnoki bányák termelésének beszüntetése okozta.) A mezőgazdaságban a létszám 14 százalékkal lett kevesebb. Kedvezőbben alakult viszont a foglalkoztatás a szolgáltatások területén: ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások terén 14; pénzügyi tevékenységek ágában 3,4; szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban 1,8; míg a kereskedelemben és javításban 0,6 százalékkal bővült az alkalmazásban állók száma. Minimálisan mérséklődött a szállítás, raktározás, posta és távközlés alkalmazottainak a száma. Valamelyest csökkent az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók száma, ugyanakkor jóval többen örülhetnek munkahelynek a köz- igazgatásban, a védelemben és a társadalombiztosításban. Általánosságban megfogalmazható, hogy a létszámcsökkenés elsősorban a versenyszférát érintette, a költségvetési szerveknél valamivel többen állnak alkalmazásban, mint tavaly ilyenkor. Átlagfizetések S ha olyan szerencsések vagyunk, hogy még mindig aktív munkakeresőnek mondhatjuk magunkat, már csak egy lényeges szempontot találhatunk: mennyit fizetnek azért a bizonyos munkáért. Nos, az év első hat hónapjában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 79 000 forint volt, csaknem 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A fizikai foglalkozásúak 62 900 forintos átlagkeresete 18,5; a szellemiek 102 700 forintos keresete 17,5 százalékkal haladta meg a tavalyit. (Természetesen az összegek bruttóban értendők.) Ha az országos adatokat vizsgáljuk, a megyei átlagkereset 17 600 forintos lemaradást mutat - legalábbis a statisztikák szerint. Sokan szeretnék tudni, szakmánként hogyan alakul a fizetés. A legmagasabb keresetet a villamosenergia-, a gáz-, a gőz-, a vízellátás és a bányászat dolgozói értek el, a legalacsonyabb fizetések pedig a szálláshely-szolgáltatásban, a vendéglátásban, az építőiparban és a kereskedelemben mutatkoztak. Mindezekkel párhuzamosan a megyei munkaügyi kirendeltségek adatai szerint márciustól folyamatosan csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, de jelentősen alul maradtunk az országos átlaghoz képest. Ráadásul a korábbi évekhez hasonlóan mind több, a tanulmányait befejező és munkát kereső fiatal jelentkezett a kirendeltségeken. Kritikus területek A megyei munkaügyi központ felmérései szerint a munkanélküliség aránya továbbra is csak a miskolci, mezőkövesdi és ti- szaújvárosi körzetekben alacsonyabb a megyei átlagnál. Ózd, Kazincbarcika és Sátoraljaújhely térségében kissé meghaladja azt, míg a szikszói, mezőcsáti, szerencsi és edelényi részeken 26-30 százalék közötti. Továbbra is súlyos a helyzet Encs és Gönc körzetében, ahol 30 százalék fölötti munkanélküliség a jellemző. Érdemes megnézni a nemek és korok szerinti megoszlást. A munkanélküliek között a férfiak és nők aránya 57,4-42,6 százalék. Ezt némileg megmagyarázza, hogy a „do- logtalanok” 87 százaléka továbbra is a fizikai munkakörből kerül ki. Az állástalanok 20 százaléka 26 év alatti, 57,7 százaléka 26-45 év közötti, míg a 45 év felettiek aránya 22,3 százalék. A tavalyi adatokkal összehasonlítva kitűnik, hogy a 2645 évesek aránya mérséklődött, a többi korcsoporté viszont növekedett. Nincs azonban jelentős mozgás az iskolázottságot tekintve. Mind ezek után csodálhatjuk, hogy egyre többen igyekeznek az ország más megyéiben vagy külföldön szerencsét próbálni? Egy valamit nem szabad csupán elfelejteni: babér idegenfóldön sem terem mindenkinek! .. jpy Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Látsz. TelepülésÉrd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc 1., Zombori u. 2. T.:46/502-800 Kőműves -szakm.2 Miskolc 501-790Szakács szakoktató1 Kunhegyes 59-326-652 Acélszerkezeti lakatos -szakm.5 Miskolc367-436 Kőműves-burkoló -szakm.-2 Változó30-9155-888 Szobafestő szakoktató1 Kunhegyes59-326-652 Acélszerkezeti lakatos -szakm.3 Sajókeresztúr307-573 Kőműves szakoktató -szakk.-1Kunhegyes59/326-652Üzletkötő 4 Szerencs47-362-648 Angolnyelv-tanár -egyetem-1 Szikszó06-30-9532-142 Lakatos -szakm.-5Budapest370-615Varrónő 5 Mezőzombor47-364-295 Autófényező -szakm.1 Miskolc30-958-5995Lakatos -szakm.-1Sajóbábony560-490 Vasszerkezeti lakatos -szakm.3 Mád 47-348-357 Ács-állványozó -szakm.1 Változó 30-228-9455Lakatos -szakm.2 Miskolc 501-790 Ács-állványozó -szakm.-1 Miskolc 412-724 Manikűr-pedikűr, műkörömépítő -szakm.1Miskolc06-20-9765-206 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gyu. 2. T.: 497315^854 Ács-állványozó -szakm.2 Miskolc501-790 Manikűr-pedikűr, műkörömépítő -szakm.-1Miskolc06-20-353-8051Általános iskolai tanár rajz szakos 1 Bogács49-534-0(4 Ács-állványozó -szakm.5 Hévíz30-969-5451 Matematika-számítástechn. Általános iskolai tanár magyar-angol szako1 Bogács 49-534-014 Alumíniumöntő -szakm.20 Ináncs 06-29-570-150szakos tanár -főisk.-1Baracska 22-454-004 Általános iskolai tanár gyógypedagógia szakos! Bogács 49-534-014 Angolnyelv-tanár -főisk.egyetem1 Kunhegyes59/326-652 Minősített hegesztő -szakm.-2Miskolc 405-944Általános iskolai tanár matematika szakos 1 Sály 49-336-040 Asztalos -szakm.2 Szirmabesenyő 20/980-4136 Minősített hegesztő -AWI komb., szakm.-3Sajókeresztúr307-573Általános iskolai tanító Állatgondozó -8 ált.3 Hatvan37-340-164Minősített hegesztő -szakm.-2Változó 20-971-4431- napközi otthonos nevelő 1 Sály 49-336-040 Állattenyésztési oszt.vez.helyettes főisk.egy2 Baracska 22/454-169Minősített hegesztő -szakm.-3Változó 06-20/9324-180Gépi varró -szakm., bet.munkás5 Mezőkeresztes 49-331-265 Ált.lakatos -szakm.4 Változó06-20/9324-180 Német nyelvtanár -főisk.egyetem-1Kunhegyes59/326-652 Gépi varró -szakm., bet.munkás5 Mezőkövesd 49-505-188 Ápoló -szakiskola2 Sajósenye397-046 Német szakos ált.isk. tanár -főisk.-1Baracska 22-454-004 Ápolónő -szakm.1 Nyékládháza391-468Nemzetközi fuvarszervező1 Miskolc 30-9530-649,342-259 MMK Kirendeltség Edefény, István K. u751. T.: 48/341-846 Autófényező -szakm.1 Miskolc20-335-5166 Olvasztár -szakmm.-5Orosháza68-413-711/355 Asztalos csoportvezető -középisk,1Szuhogy 48-461-592 Autómotor-szerelő -szakm.1 Miskolc419-298 Ortopéd cipész -szakm.-2Miskolc507-465 Befektetési tanácsadó -érettségi3 Változó30-9653-127 Autószerelő -szakm.3 Gödöllő 28-422-119Óvodapedagógus -főisk.-1Újcsanálos 450-273Biztosítási ügyintéző -érettségi3 Edelény 48-341-244 Autóvillamossági szerelő -szakm.-2 Gödöllő 28-422-119Pedagógiai asszisztens - tanító -főisk.-1 Szakáid391-238Kárpitos -szakm.5 Szuhogy48-461-592 Bádogos -szakm.1 Sajóbábony560-490 Pénzügyi ügyintéző, tanácsadó -érettségi-3Miskolc06-30-9556-167Kárpitos -bet.1 Edelény30-228-3857 Bádogos -szakm.1 Miskolc 412-724Pincér szakoktató -szakk.-1Kunhegyes59/326-652 Matematika-bármely szakos tanár -főisk.1 Aggtelek 48-343-034 Betonelemgyártó-targoncavezető -szakm.1 Miskolc505-986 Pultos -német nyelvism., szakm.-2Balatonederics 87-566-041,Számítástechnika-bármely reál szak.-főiskola-1 Hidvégardó48-450-039 Betonozó -szakm.1 Változó30-228-9455 20-268-1959 Ut alatti fúrós -szakm.1 Borsodszirák 30-945-2318 Biztosítási üzletkötő -középf.10 Változó411-038Reklámügyintéző-üzletkötő 5Változó 30-352-0404 Üzletkötő -érettségi5 Edelény 48-341-722 Bolti eladó -ker.végzettség2 Miskolc323-132Szakács -szakm.-1 Bükkszentkereszt 70-217-1520Üzletkötő -érettségikötetlen1-292-6008 Bútorasztalos -szakm.1 Miskolc419-315Szakács -szakm.2Felsőörs 20-917-1697Területi képviselő -érettségi-2 Edelény20-450-2282 Bútorasztalos -szakm.1 Miskolc 413-688Szakács -szakm.-1 Balatonederics20-268-1959Tüzeléstechnikai karbantartó Bútorasztalos -szakm.1 Miskolc 507-058Szaká&s -szakm.1Lillafüred30-9856-390-kéményseprő, bet.2 Edelény48-341-802 Bútorbolti eladó -szakm.1 Miskolc 06-30-8511-592Szakács -szakm.-1Miskolc 531-272Varrónő -szakm.-4 Szalonna 46-507-414 Bútorlapszabász -bet.2 Miskolc507-058 Szakács -szakm.-1Miskolc06-30/350-5025Varrónő -szakm.4 Szuhogy48-461-592 Bútorlapszabász -bet.1 Miskolc 413-688Szakács szakoktató -szakk.-1Kunhegyes59/326-652 Vendéglátóipari eladó -szakm.-1 Edelény 48-342-674 Cipész -szakm.1 Miskolc 06-20-924-8734Szakácsnő, főzőasszony -bet.-1Siófok 06-30-268-4503 CNC-esztergályos -szakm.5 Miskolc500-619 Számítástechnikai tanár -főisk.-1Miskolc368-435 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48/313-311 CNC vezérlésű sajtológép-kezelő -bet.2 Lövő99/534-133Számítástechnikai-informatikai tanár1 Miskolc531-517Autószerelő -szakm.2 Kazincbarcika2Ö/4733-?9ít CO hegesztő -szakm.1 Változó 367-436Számítástechnikai-informatikai Autóvillamossági szerelő -szakm.1 Kazincbarcika 20/4733-799 CO min. hegesztő -szakm.5 Miskolc 405-944tanár -főisk., egy.-1Miskolc412-337 Befektetési tanácsadó rfőisk.-1 Kazincbarcika 30/9653-127 Csőszerelő -szakm.3 Változó 30-9155-888Szerkezetlakatos -szakm.-10 Esztergom36-427-836Biztosítási munkatárs -érettségi3 Kazincbarcika 48-512-084 Csőszerelő -szakm.-6 Változó 360-021Szerszámkészítő -szakm.5Kaposvár 82-502-132 Bolti eladó -szakm.4 Kazincbarcika 48-320-146 Csőszerelő -szakm.4 Változó06-20/9324-180 Szerszámkészítő, gépbeállító -szakm.-2Lövő99-534-133Csőszerelő-lakatos -szakm.3 Miskolc 48-320-146 Csőszerelő-lakatos -szakm.3 Változó06-30-967-2963 Szobafestő-mázoló szakoktató -szakk.1 Kunhegyes59/326-652Festő-mázoló -szakm.15 Budapest30-851-2196 Cukrász -szakm.15 Nyékládháza46-591-342 Szociális gondozó-ápoló -főiskola-1Miskolc412-816 Fémszerkezeti lakatos -szakm.3 Sajószentpéter48-320-146 Eladó-pénztáros -szakm.1 Miskolc 506-760 Tanító -főisk.1 Szakáid391-238Gumijavltó-centírozó -szakm.1 Kazincbarcika 48-320-146 Eladó-pénztáros -ker.végzettség2 Miskolc508-991 Tehergépkocsi-vezető -betanított munkás-1Sátoraljaújhely20-322-2495 Karosszérialakatos -szakm.-1 Kazincbarcika 20/4733-799 Élelmiszer-eladó -pályakezdő szakm.-1 Miskolc 20-447-3671Területi képviselő -középf.5Miskolc20-450-2282Offszet síknyomó gépmester Élelmiszer-eladó -szakm.2 Miskolc20-958-9136 Testnevelés-matematika szakos tanár -főisk.1 Felsőzsolca584-226IAJ2 Dominant gépen gyak./1 1 Kazincbarcika48-320-146 Építésvezető -mélyépítő, főisk.1 Változó30-9155-888Testnevelés-bármely szakos tanár -főisk.-1 Kajászó22-455-549 Segédmunkás 5 Budapest 30-851-2196 Épületasztalos -szakm.1 Miskolc419-298 Traktorvezető -8 ált.-1Miskolc 412-176Szikvíztöltő -bet.munkás1 Kazincbarcika 48-320-146 Épületasztalos -szakm.2 Miskolc 20/434-5587Üzleti munkatárs -szakk.-1Miskolc 06-20-317-8458Tehergépkocsi-vezető -szakm,-1 Kazincbarcika48-320-146 Esztergályos-marós -szakm.3 Miskolc30-958-5995 Üzletkötő -építőipari, közgazdasági végz.-3Budapest 06-1-215-8284Üzleti irányító -főisk.1 Kazincbarcika30/9653-127 Esztergályos-karbantartó -szakm.-1 Tiszaújváros 06-20-937-4438 Üzletkötő -érettségi-5Miskolc517-193 Varrónő -szakm.2 Sajószentpéter 48-420-684 Élelmezésvezető h,(tanf.végz.) -érettségi- . 1 Miskolc 563-302Üzletkötő -érettségi5Változó06-1-292-6008Vendéglátó-eladó -szakm.2 Kazincbarcika30-935-3721 Felszolgáló -szakm.2 Balatonföldvár 30/9699-888,Üzletkötő -érettségi, saját gépkocsi2Változó 324-620,20-9593-640 84/340-001 Üzletkötő -középfokú5Változó06-30-293-4630MMK KFendffis^sTtoral aú hely. Kossuth tér 5. T.: 47/321-432 Festő-mázo'ó -szakm.-1 Változó 30-228-9455Üzletkötő -középiskola5Miskolc 517-103Export üzletkötő1 Sátoraljaújhely47-305.003 Festő-mázoió -szakm.2 Miskolc501-790Üvegező -szakm.1Miskolc 314-314Építész üzemmérnök1 Sátoraljaújhely 06-20-9358-132 Fodrász -szakm. 1 Miskolc06/30/2248-070Varrónő -szakm.1Miskolc 713-731 Építésztechnikus 1 Sátoraljaújhely06-20-9358-132 Forgácsoló -szakm.6 Mosonmagyaróvár 46-363-129Varrónő -szakm.10Miskolc 507-414 Húsipari szakmunkás 5 Sátoraljaújhely 47-322-745 Forgácsoló -szakm.1 Sajóbábony 560-490Varrónő -szakm.-1Miskolc 340-195Kereskedelmi vezető -német nyelvtudás-2 Sátoraljaújhely 47-321-432 Földrajz-biológia szakos tanár -egy'.1 Miskolc531-517Varrónő -szakm.1Miskolc331-155 Műanyagipari mérnök, technikus1 Sátoraljaújhely 47-321-432 Gázkészülék-szerelő -szakm.1 Miskolc363-866Varrónő -szakm.5Miskolc06-30/985-0253 Nyomdaipari mérnök, technikus1 Sátoraljaújhely 47-321-432 Gépírótanár -főiskola1 Miskolc 401-507Varrónő -szakm., ill. bet.munka-5Miskolc 342-727 Nyomdász1 Sátoraljaújhely 47-321-432 Gépkocsivezető -B, C kat„ 8 ált., Vasbetonszerelő -szakm.-1Változó 30-228-9455 Papíripari mérnök, technikus1 Sátoraljaújhely 47-321-432 Temetkezési Váll.3 Miskolc412-176Vasszerkezeti lakatos -szakm.2Változó20-971-4431 Varrónő60 Sátoraljaújhely 47-322-211 Géplakatos-hegesztő -szakm.-5 Sajókeresztúr 06-30-852-4535Vendéglátó-eladó -szakm.-1Miskolc 411-892Varrónő szakm, 25 Sátoraljaújhely 47-342-079 Gondozónő -szakiskola3 Sajósenye397-046Villanyszerelő -szakm.4Budapest 06-30-9015-967Varrónő szakm.10 Sátoraljaújhely 47-342-079 Gyógypedagógus tanár -főisk.1 Alsózsolca46/406-675 Víz-gáz-, központifűtés-szerelő -szakm,-6 Budakalász26-344-238 Gyógyszerész -egyetem2 Nádasd20/4111-910 /201 mell.MMK KlrendeTtség MHősök tere 13. Tel.: 49/352-725 Hegesztő -szakm.3 Változó06-30-967-2963Volvo 1240 gépkezelő -8,-ált.-1Ernőd 20/9287-059 Általános iskolai tanár -angol,ének, Hegesztő -szakm.20 Erdőtelek06-20-978-5564MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel47/361-909 gyógyped., főisk.-3 Tiszatarján 49-457-325 Hegesztő -szakm.8 Változó360-021 Angol nyelvtanár 1 Kunhegyes 59-326-652 Napközi otthonos tanár -főisk.1 Tiszadorogma 49-356-302 Hegesztő -szakm.2 Miskolc501-790 Angolóraadó tanár1Golop 47-361-909Üzletkötő -érettségi-1 Tiszaújváros 49-341-264 Informatika szaktanár -főisk.,egyetem-1 Miskolc 370-087Általános iskolai tanító 1Sóstófalva 47-450-202Üzletkötő -érettségi-2 Tiszaújváros 49-348-060 Kézilány -bet.3 Balatonederics87-566-041,Biológia-kémia szakos tanár1 Golop47-361-909Tűzőnő -8.ált.10 Mezőcsát49-352-803 20-268-1959 Élelmezésvezető1 Abaújkér47-332-007Varrónő -8.ált.-10 Mezőcsát 49-352-653 Konyhalány -bet.-1 Lillafüred 30-9856-390Értékesítési referens 5Szerencs06-20-970-9631Varrónő -8.ált.-10 Miskolc 46-326-294 Kovács -szakm.2 Miskolc507-058Fonalgyártó -8 ált.5Vác 47-361-909 Kozmetikus -szakm.1 Miskolc06/30/2248-070 Gyógypedagógus2Abaújkér 47-332-007 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46/388-014 Kozmetikus -szakm.1 Miskolc06/20/9765-206 Hegesztő3Mád 47-348-357 Bolti eladó-szakm.-1 Vilmány46-388-014 Kozmetikus -szakm.-1 Miskolc 06-20-9509-404Inszeminátor 1Szerencs 47-362-322Felszolgáló -szakm.-6 Tornyosnémeti 06-30-916-3145 Kozmetikus -szakm.1 Miskolc06-20-353-8051 Konfekcionáló 15 Tiszadada 47-361-909 Óvodapedagógus -főiskola-1 Göncruszka 46-388-250 Kőműves -szakm.50 Miskolc20-434-5587 Kőműves szakoktató1Kunhegyes 59-326-652 Kőműves -szakm.2 Pomáz 26-325-554Magyar szakos tanár 1 Újcsanálos 46-450-428 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók u. 11. T.: 49/341-357 Kőműves -szakm.1 Változó30-228-9455 Mezőgazdasági gépészmérnök1Szerencs 47-362-322Bádogos -szakm,-20 Tiszaújváros49-341-732 Kőműves -szakm.1 Miskolc20-447-3671 Németnyelv-tanár1Kunhegyes 59-326-652 Boltvezető-pénztáros -középisk., gimn.1 Változó49-341-732 Kőműves -szakm.2 Miskolc30/9558-737Német bármely szakos tanár 1 Szerencs 47-361-458Csőszerelő-lakatos -szakm.-3 Tiszaújváros49-341-732 Kőműves -szakm.5 Változó401-662Pincér szakoktató 1Kunhegyes59-326-652Élelmiszerbolti eladó -szakm.1 Tiszaújváros49-341-732 Szakma/állásLátsz. Település Érd. (tel.) Földrajz-rajz-ének szakos tanár -főisk., egy.• 1 Hejőpapi49-341-732 Francianyelv-tanár -főisk., egy.1 Tiszaújváros 49-341-732 Gondozó -szakiskola3 Hejőbába 49-341-732 Kereskedelmi ügyintéző -középiskola, gimn.- 1 Tiszapalkonya 49-341-732 Kosztümtáros -betanított15 Tiszaújváros 49-341-732 Magyar-történelem szakos tanár -főisk., egy.-1 Tiszagyulaháza i 49-341-732 Palackozó -szakm.1 Tiszaújváros49-341-732 Szakács -szakm.2 Hejőbába49-341-732 Vendéglátó-ipari eladó -szakm.1 Nemesbikk49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47/352-042 Csokoládéüzemi édesipari termékgyártó -szakm.-2 Makó 06-30-938-4659 Gyógyszerész -egyetem1 Nádasd 94/548-044, 20/4111-910 Munkavédelmi vezető -főiskola-1 Kaposvár82-502-100 Pszichológus -egyetem-1 Tokaj47-352-216 Személy- és vagyonőr -szakm.5 Változó 30-399-1484 Területi képviselő -érettségi2 Tokaj 06-20-450-2282 Üzletkötő -közép-, ill. ffokú végz.-5 Változó 47-352-042 Varrónő szakm., bet.munkás3 Mezőzombor47-369-466, 30-218-7423 Zenetanár -főisk., gitár, réz-, fafúvó4 Szabadszállás76-353-142 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46/386-410 Autószerelő -szakm.1 Forró 46-386-386 Magyar szakos tanár -főiskola1 Novajidrány 46-385-954 Matematika-kémia-informatikai szakos tanár -főiskola1 Novajidrány46-385-954 Megváltozom munkaképességű varrónő-ált.isk.-10 Encs46-308-987 Németnyelv-szakos tanár -főiskola1 Novajidrány46-385-954 Tanító -főiskola1 Fulókércs 46-470-201 Varrónő -szakm., 8 ált.10 Encs 46-587-260 Varrónő -szakm,, 8.ált.20 Encs 46-587-000 Zene szakos tanár -zongora, főisk.-1 Ináncs 46-456-104, 46-456-254 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassal u. 108. Tel.: 467396-637 Angolnyelv-szakos tanár -ped. kép. C.tip.nyelwizsga1 Kunhegyes 59-326-652 Állattenyésztési oszt.vez.-főisk.vagy egyetem2 Baracska22-454-169 Kőműves szakoktató -gimn.éretts. kőműves kép.-1 Kunhegyes 59-326-652 Németnyelv-szakos tanár -ped.kép. C.tip.nyelwizsga1 Kunhegyes 59-326-652 Pék -szakm., bet.munkás3 Szikszó 46-396-866 Pincér szakoktató -gimn.éretts.pincér képesítés1 Kunhegyes59-326-652 Szakács szakoktató -glmn-éretts. szakács kép.1 Kunhegyes46-326-652 Szobafestő-mázoló szakoktató-gimn.éretts.festő-mázoló kép.1 Kunhegyes 59-326-652 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás10 Szikszó06-30-9350-668 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás10 Szikszó 46-507-414 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári u. 56. Tel.: 48/473-241 Automatagép-kezelő1 Balatonöszöa 06-84-360-7J 84-360-854 Befektetési tanácsadó -középisk.-3 Ózd06-30-965-3127 Biztosítási üzletkötő -középiskola5 Ózd48-476-137 CNC gépkezelő1 Balatonöszöd06-84-360-737 84-360-854 CNC programozó 1 Balatonöszöd06-84-360-737 84-360-854 Édesipari termékgyártó -szakm.2 Makó 06-30-938-4659 Fiókvezető -főisk.1 Ózd 06-30-965-3127 Központifűtés-szerelő -szakm.-5 Budapest 06-20-9810-803 Technológus -techn.1 Dombóvár30-9361-169 06-74-466-716 Termelésirányító -főisk., techn.1 Dombóvár06-74-466-716 30-9361-169 Varrónő -bet.és szakm.-20 Ózd 48-473-443 Varrónő -szakm.-20 Ózd 48-473-434 Varrónő -bet.és szakm.-20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. 10 Ózd 48-471-944 MMK Kirendeltség Putnök, Rákóczi F. u. 2. T.: 48/430-237 Befektetési tanácsadó 1 Putnok és térs.30-965-3127 Betanított cukrász 20 Putnok 48/430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-237 humAn szakszolgAlat 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5, SZÁM TELEFONSZAM; 46/416-251 pályavAlasztAsi, MUNKAVÁLLALÁSI, REHABILITÁCIÓS, pszichológiai tanAcsadAsok