Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-05 / 207. szám

2001. szeptember 5., szerda Aktuális / Országban-világban 2 /fll;V'Tüt<ú;F ____| • Szövetkezhetnek. Az alapfokú művé­szetoktatási intézmények tanulói, vala­mint a kollégiumban elhelyezett diákok is létrehozhatnak a jövőben iskolaszövet­kezeteket - ismertették a szeptember kö­zepén hatályba lépő, s erről szóló kor­mányrendeletet kedden Budapesten. • Francia gimnáziumi alapkőletétel. Az új Francia Gimnázium alapkövét Ray- mond Forni, a francia Nemzetgyűlés elnö­ke helyezte el ünnepélyes keretek között kedden Budapesten. A gimnázium így már több mint 700 diáknak nyújt majd le­hetőséget nemzetközi szintű oktatásban való részvételre. Nyereményből adomány Miskolc (ÉM) - Százezer forintos nyere­ményét a „Bonta Zoltán Emlékére Gyó­gyászati Alapítvány” javára ajánlotta fel az idei „Szögedi Tóátúszás” győztese, Sza- niszló Bálint (a Déli Hírlap főszerkesztője, képünkön balra). Az 1991 óta létező ala­pítvány a megyénkben élő leukémiás, da­ganatos gyermekek helyi kezelésének, transzplantációjának segítését tekinti cél­jának. A tegnapi adományátadás helyszí­ne a megyei kórház I. csecsemő és gyer­mekosztálya volt. Indítvány az M30-asért Budapest (MTI) - A gyorsforgalmi útháló­zat tízéves fejlesztési programjának módo­sítását kezdeményezi hétfőn benyújtott ön­álló indítványában négy szocialista parla­menti képviselő. Keller László, Kovács Ti­bor, Koleszár Lajos és Tompa Sándor sze­retné, ha 2002. november 30-ig megépülne az M30 Ernőd (M3)-Miskolc közötti autópá­lyává fejleszthető autóút a 35. számú főköz­lekedési útig. Szorgalmazzák, hogy eddig a határidőig biztosítsák az autópálya forgal­mának levezetését a Tisza-híd előtt a hejő- kürti és az igrici csomópontnál, s ehhez végezzék el a 3307-es és a 3313-as számú utak rehabilitációját, illetve az Oszlár és a Tiszapalkonya községeket elkerülő szaka­szok megépítését. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@intorm.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@intorm.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csőmök Mariann (3290-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalví Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@intorm.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@inlorm.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@intorm.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. ' Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hfrlapkézbesitőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 47 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 57 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! ^ÓATESZ' Feltételekkel hajlandó lemondani Az újhelyi kórházigazgató részt venne az intézmény sorsának rendezésében Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Kizárólag feltételekkel haj­landó lemondani posztjáról dr. Nagy-Bozsoky József a sá­toraljaújhelyi Erzsébet Kór­ház igazgató főorvosa az ön- kormányzat mára összehí­vott rendkívüli, zárt ülésén. Mint lapunkban írtunk róla, a kórház fenntartója, a város kép- viselő-testülete, a múlt héten hosszasan tárgyalta az intéz­mény 200 millió forintot megha­ladó hiányát. Szamosvölgyi Pé­ter polgármester javaslatára ak­kor határoztak úgy a város­atyák, hogy ebből kifolyólag ma várhatóan személyi kérdések­ben is döntenek majd, ami azt sejtteti, változás várható a kór­ház menedzsmentjében. Szóba került Dr. Nagy-Bozsoky József tegnap megerősítette: az önkormányza­ti vezetőkkel folytatott tárgyalá­sa során valóban szóba került a lemondása. Mindezt azonban - együttműködve azzal a javaslat­tal, amely a nehéz gazdasági helyzetből való kilábolást je­lentheti a kórház számára - csak úgy hajlandó megtenni, ha a város elfogadja a feltételeit. Amennyiben azok nem teljesül­nek- és továbbra is úgy gondol­» •••••••< Pillanatnyi­lag is 20 or­vos és 40 egészség- ügyi dolgo­zó hiányzik a kórház szükséges létszámából dr. Nagy-Bozsoky József .................................................................99 ják -, az önkormányzatnak kell őt leváltani tisztéből. Informá­ciónk szerint a fenntartó azt tervezi, egy kórházi válságkeze­lésben jártas, komoly referen­ciákkal rendelkező menedzser­céget bíz meg azzal a feladattal, hogy az intézményt gazdasági­lag talpra állítsa. Dr. Nagy­Bozsoky József szeretne részese lenni a válságkezelési program­nak, így általános igazgatói munkakörben - a majdani fő­igazgató helyetteseként - to­vábbra is tagja maradna a kór­házat irányító menedzsment­nek. A jelenlegi igazgató mun­katársunknak elmondta: mind­ezt nem pozícióéhségből teszi, hanem szeretné, ha a program emberségesen, a szakmai mun­kát is figyelembe véve zajlana le. Nem szűnne meg például egyetlen osztály sem. Nem egyszerű Dr. Nagy-Bozsoky József kérdé­sünkre elmondta, a kórház hiá­nya a költségek és a finanszíro­zás közötti állandó különbségből adódik, s emiatt is növekszik. Ez az országban számos kórház­nál probléma - állítja. Ráadásul a kötelező emelésekkel együtt a minimálbér-emelés 370 dolgozót érintett a kórházban, s az eltelt hónapokban több fejlesztést kel­lett önerőből megvalósítaniuk, ami rendkívül megterhelte a költségvetést. Annak ellenére, hogy idén eszközökben mintegy 20 millió forintos adományt kap­tak a Máltai Szeretetszolgálattól.- Egyébként sem egyszerű úgy gazdasági nehézségeket ke­zelni, hogy ha valamelyik osz­tály érdekét sérti egyik-másik intézkedés, az osztályvezető, vagy az érintett orvos azonnal beadja a felmondását - mondta az igazgató. Márpedig pillanat­nyilag is 20 orvos és 40 egészség- ügyi dolgozó, asszisztens és ápo­lónő hiányzik a szükséges lét­számból. Az igazgató szerint ez a helyzet a nehézségekkel együtt arra is garancia, hogy az új me­nedzsment sem hajt végre jelen­tősebb leépítést, mert akkor már nem felel meg a kórház az egész­ségügyi minimumfeltételeknek. Amennyiben ma dr. Nagy- Bozsoky József lemond, három év alatt ő lesz a harmadik igaz­gató-főorvos az újhelyi kórház­ban, aki ugyanígy távozik erről a posztról. A jelenlegi vezetőt éppen egy éve választották meg az intézmény élére. Tankönyv, menedzsereknek Miskolc (ÉM - MAL) - Bemu­tatták tegnap délután a mis­kolci Rónai Művelődési Köz­pont által kiadott A kulturá­lis menedzser tankönyve cí­mű kiadványt Miskolcon. A kulturális menedzser tan­könyve országos bemutatóján a szerzők és a lektorok - dr. Buj­dos Dezső egyetemi docens, Dámai Károlyné osztályvezető, Széleskörűen alkalmazható, nem csak a kultúra terén Fotó: b t. Eszenyi Miklós, a Rónai Műve­lődési Központ igazgatóhelyette­se, dr. Halászi György doktoran- dusz, Hazag Mihály megyei főta­nácsos, Hideg Imre, a megyei önkormányzat főosztályvezetője, Kurta Mihály ügyvezető, dr. Li­zák Marianna adjunktus, dr. Szabó József egyetemi docens, dr. Szintay István tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Utry Atti­la, a Rónai Művelődési Központ igazgatója - beszéltek a kötetről. Többek között az is elhang­zott, hogy a tíz fejezetből álló tankönyv után a közeljövőben tervezik a kultúraközvetítés történetét feldolgozó kiadvány, valamint egy szöveggyűjtemény megjelentetését is. Az egyes fe­jezetek mellett a könyvben kü­lönböző ábrák, grafikonok és táblázatok segítik a szövegér­tést. A kiadványt nemcsak a képzésben résztvevőknek és a szakembereknek ajánlják, ha­nem mindenkinek, mert több olyan témát érintenek a fejeze­tek, melyek érdekesek lehetnek a más területen dolgozók szá­mára is. Fidesz-MDF megállapodás: Miskolcon is jelöl a fórum Miskolc (ÉM) - Megyénket is érinti a Fidesz-MDF hét­főn aláírt választási megál­lapodása. Juga György fideszes politi­kus, pártja or­szágos választ­mányok tagja elmondta: a megyénkbeliek különösen szór- Juga György galmazták a választási együttműködési megállapodás aláírását, hiszen a miskolci és a borsod-abaúj- zempléni közgyűlésben is kö­zös frakcióban tevékenyked­nek, s eddig is jó tapasztalato­kat szereztek az együttműkö­désben. A mostani megállapo­dás révén az MDF tehet majd javaslatot a miskolci 4-es szá­mú egyéni országgyűlési vá­lasztókerületben indítandó, kö­zös jelölt személyére. Halmai Ist­ván, a Magyar Demokrata Fó­rum miskolci elnöke el­mondta, öröm­mel fogadta a megállapodást, hiszen a több­ség mindkét párton belül ezt a megoldást várta, ebben re­ménykedtek. Miskolcot is érinti az együttműködés, en­nek helyszíne a 4-es számú, diósgyőri választókerület lesz, itt az MDF nevezheti meg a két párt közös jelöltjét - erősí­tette meg. Régóta gyakorlattá vált Miskolcon és a megyében is az, hogy az MDF és a Fidesz képviselői közösen, egy frak­cióban dolgoznak, az együtt­működés mindkét oldalról za­vartalan volt, és ezzel itt már megteremtették ennek a megál­lapodásnak a feltételeit - hangsúlyozta. Halmai István Megfenyegették Tasnádi Péter ügyvédjét? Budapest (MTI) - Megfenyeget­ték Tasnádi Péter egyik ügyvéd­jét, és ezzel kapcsolatban a rendőrség megkezdte a nyomo­zást - hangzott el a bűnszerve­zet létrehozásával, irányításával és más súlyos bűncselekmé­nyekkel vádolt Tasnádi Péter büntetőperének keddi tárgyalá­sán a Pest Megyei Bíróságon.- Ha nem hagyjátok abba a nyomozást Pintér ellen, kicsonto­zunk benneteket - üzenték Szi­kinger István ügyvédnek telefo­non. Ezt a védő jelentette be. A két éve előzetes letartózta­tásban lévő Tasnádi Péter a keddi tárgyaláson egy dossziét adott át a bíróságnak, mely ál­lítása szerint olyan közjegyző által hitelesített nyilatkozato­kat tartalmaz, melyek bizonyít­ják, hogy Pintér Sándor bel­ügyminiszter meg akarta őt öletni. A belügyminiszter eddig sem foglalkozott egyedi ügyekkel, és ez a gyakorlat ezután sem válto­zik - közölte Pintér Sándor szó­vivője útján. Merénylet. Izraeli mentők és rendőrök Jeruzsálem belvá­rosában, ahol tegnap reggel egy ultraortodox zsidónak álcázott öngyilkos palesztin merénylő felrobbantotta magát. Fotó: EPA Hirdetés AMI A VÁLTOZÁSBAN ÖRÖK 2001 .szeptember 6 és 10 között először jegyezhető az FHB nyolcéves futamidejű, változó kamatozású jelzáloglevele, a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja. Az induló kamat: 11,1%!!! A kamat évente változik, s a jelzáloglevél hozama a 8 év alatt végig mindig magasabb lesz, mint a hasonló állampapíroké. A kamatot az FHB évente kétszer fizeti, a tőketörlesztés a 7. és a 8. évben 50-50%-os részletben történik. A jelzáloglevelek nóvórtéke 10 000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Jegyezhető: a CIB Értékpapír Rt., az MKB Ép.Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., az Aegon Ép.Rt., a Concorde Ép.Rt., a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. A jegyzési árfolyam és az egységes hozammutató (EHM) 2001. szeptember 5-én a Magyar Hírlapban, a Magyar Tőkepiacban, az FHB honlapján (www.fhb.hu), az ml Képújság 508. oldalán kerül közzétételre. További részletekről érdeklődjön a jegyzési helyeken, és az FHB 06-40-200-115-ös hitelvonalán. ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents