Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-11 / 212. szám
2001. szeptember 11., kedd levelezés 12 _____ msmm Hosszú, rögös út Mintegy 300 roma részvételével beindult a közbeszerzési pályázaton meghirdetett közmunkaprogram a MÁV Rt Miskolci Területi Igazgatósága területén. A pályázat nyertese a roma Misszió Kht. Vezetője Gáspár Győző, aki ugyan örül a szezonális munkalehetőségnek, azt hangsúlyozza, hogy a romák 75 százaléka dolgozni akar. így az embereknek nem segélyt, hanem munkát kell adni. Ehhez viszont nem alkalmi, néhány hónapig tartó munkaviszonyra, hanem január 1-től december 31-ig tartó munkára volna szükség. Ezzel a megállapításával mélységesen egyet lehet érteni, csak van egy nem is kicsi szépséghibája a dolognak. Az tudni illik, hogy a mai fejlett technológiára épült világunkban már alig van olyan munkaterület, ahol minden előkészület, szakképzettség nélkül lehetne munkát vállalni, kapni. (Lám, még a takarítónőknek is továbbképzésen kell részt venniük.) A romák nagy többsége viszont alulképzett, sokaknak még a nyolc általános iskolája sincs meg. Számukra a megoldást a továbbtanulás, a képzés jelentené. Csakhogy nagyon nehéz a kitörés, merthogy a gyerekek már születésüktől fogva ingerszegény, szociálisan s morálisan leromlott környezetében nevelkednek, nőnek fel. így az első osztályba is hátrányos helyzetből indulnak a nebulók. A roma gyerekek nagy százalékában nem járnak óvodába, ahol a kialakult társas érintkezéssel, a személyiség fejlődésünkkel megalapozhatnák a biztonságosabb iskolai kezdésüket hogy ne mindjárt kudarcokkal kelljen szembesülniük. Nem biztos, hogy ez volna csak az egyedüli üdvözítő megoldás ezeknek a gyerekeknek a számára, de szerintem kötelezővé kéne tenni részükre a 3 éves kortól történő óvodába járást. így talán eredményesebben, nagyobb százalékban végeznék el az általános iskolát, hogy aztán nagyobb felészültséggel sikeresebben startolhassanak a felsőbb oktatási intézményekbe. Örvendetes tudni, hogy a Magyar- országi Cigányokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdetett a 2001/2002-es tanévre vonatkozóan az általános és középiskolás, valamint a nappali tagozaton tanuló főiskolai, egyetemi hallgató roma fiatalok számára. S mennyivel eredményesebb lenne az egész ösztöndíjrendszer, ha a támogatás valamely formáját az óvodáskorú gyerekekre is kiterjesztenék. Olvasom, hogy a kormány a minap bejelentette: a tavalyinál 2 mil- liárddal többet szán a roma lakosság felzárkóztatására, így idén ez az összeg 9,2 milliárd lesz. Kimondva igen nagy összegről van szó. De ha a megoldandó problémák sokaságát nézzük, már nem is tűnik olyan soknak ez a pénz. Érzésem szerint okos szervezéssel, a gondok rangsorolásával meg lehetne találnia megoldást, hogy ezek az óvodáskorú gyerekek a támogatás valamely formájában részesüljenek ebből az összegből. Persze ehhez a nagy strukturális átalakuláshoz nem elég a társadalom támogatása. Nélkülözhetetlen a roma családok fogadókészsége, hozzáállása. Az, hogy ők is akarják: fiaik, lányaik kitörjenek a nyomorból, és ne közmunkán, alamizsnán, tengődjenek, hanem megbecsült, hasznos polgárai lehessenek ennek a társadalomnak. Ez az út nagyon göröngyös és hosszú folyamat, amihez sok türelem és megértés kell. Pásztor György Miskolc Pozitív példa is van Úgy vettem észre, túlnyomórészt kritizáló, hibákat ecsetelő levél érkezik Önökhöz, ezért éppen itt az ideje egy pozitív példának is. Nemrégiben elvesztettem a személyi igazolványomat és benne a tb- és adókártyámat és telefonkártyámat. Kénytelen voltam a rendőrségen ezt jegyzőkönyvbe vetetni. De szerencsére másnap délután reményt vesztve, lélekben már a hivatalokat járva megtaláltam a személyimet a postaládában, tartalmával egyetemben. Köszönöm hogy egy polgártársunk állampolgárságból jelesre vizsgázott. Név és cím a szerkesztőségben Edzés közben a diósgyőri kosárlabdás hölgyek Miért a foci? Szeretném ha ez a levél megjelenne az újságban, mert itt szégyenről, gyalázatról, felelőtlenségről van szó. 1. hír: A bajnokságot nyert MSSC nem tud elindulni a bajnokcsapatok Európa-kupájában. Az önkormányzat annak ellenére sem hajlandó pénzt áldozni a sakkcsapatra, hogy erre a sakk- szövetség is felkérte (3 millió Ft-ról volna szó) - Észak-Ma- gyarország 2001. VII. 25., 10. old. 2. hír: A DKSK női kosárlabdacsapata jogot szerzett a Ronchetti-kupa indulására, mégis távol maradnak az eseménytől, mert nincs meg a szerepléshez szükséges néhány millió forint. (Dubei - Vertetics-Nemzeti Sport, 2001. VII. 15., 11. old.) A miskolci önkormányzat (még) nem (is) hajlandó tudomásul venni, hogy első osztályú csapataink a városnak is dicsőséget hoztak jó szereplésükkel, és ezt megfejelhetnék azzal, hogy rangos kupákban való részvételükkel a város imázsát javíthatnák Európa-szerte. Ismertebbé téve, amúgy nyomorult, lakhelyünket (városunkat). Őket csak a labdarúgás érdekli. A futballnak nevezett cirkuszt, melyben nincsenek eredmények, és az elmúlt években csak negatív szenzációkkal halmoztak el minket és őket is, (vagy ők saját magukat?). Az elmúlt 3 év során a labdarúgás összesen (kiszámítottam!) több mint 350 millió Ft-ot kapott, míg az összes többi sportág évente 100-100 milliót. Felvetődik a kérdés, hogy az önkormányzati ülésekre az előterjesztéseket milyen elvek alapján állapítják össze, és egyáltalán mit neveznek Miskolcon sportfinanszírozásnak a város vezetői? Ők, akiket a város adózó polgárai 3 éve saját képviseletükre választottak meg, szégyellhetik magukat, de nem! Inkább mi szégyelljük mindinkább őket! Kriston Péter Miskolc Hankó Zoltán Olvasókör Egyszerű vidéki ember vagyok, túl az ötvenen, több évtizede rokkantnyugdíjas - ezért előre elnézést kérek, ha fogalmazásom nem kifogástalan. Betegségemből fakadóan sehová el nem járok, olvasgatok, az írott és hangzó sajtóból tudom a világ dolgait. Most mégis olyan dologról szeretnék írni, amit otthonomból kimozdulva, saját szememmel láthattam: Egy csodálatosan egyszerű, mégis látványos és érdekes helytörténeti néprajzi kiállítást nézhettem meg, amit egy helyi civil szervezet tagjai gyűjtöttek, állítottak össze. Jómagam is kölcsönöztem számukra néhány tárgyat, s ennek köszönhetően lehettem részese és nézője ennek a remek kezdeményezésnek. Hogy miért olyan érdekes ez? Nos azért, mert ez a civil szervezet 14 éve működik, épület hiányában eddig is évről évre olyan feladatokat vállalt fel, olyan programokat szervezett, melyek szélesebb körű figyelemre érdemesek. Ez az épület, ahol „nyitányként” készült az említett kiállítás, csak pár hónapja került használatukba, melyet teljes egészében saját erőből és a tagság, néhány kívülálló segítőkész ember támogatásából újítottak fel. Eddig ugyanis nem volt saját fészkük, rendezvényeiket ilyen körülmények között is rendre sikerre vitték. Maga az épület rendbetétele is egy több éve használaton kívül álló bolthelyiség és raktárai - vizsga volt e közösség számára - szerintem ez kitűnőre sikerült: ezt látni kell! Nagy kár, hogy a község vezetői eddig még nem voltak kíváncsiak rá, és segítséget sem igen nyújtottak működésükhöz, otthonteremtésükhöz!!! Mindezt onnan tudom, hogy mikor segítségükkel eljutottam megnézni a kiállítást, az ott lévő tagokkal beszélgettünk egyről s másról. Sajnos, ezt a kiállítást csak szeptember 8-ig tervezik megtartani, hiszen tevékenységükhöz szükségük van a helyiségekre. Pénzük, hogy a teljes épületet megvehessék - s akkor ez a gyűjtemény állandó jelleggel megmaradhatna - nincs. Csupán 60-70 ezer ember összetartása, közös gondolkozása és akarata, ügyes két keze van, amire számíthatnak. Ezért is olyan különlegesen nagyszerű, amit ez a közösség- nevezetten a Hankó Zoltán Olvasókör - produkált. Amit megmutatnak, az egy remekül felújított épületrész, egy nagyszerű gyűjtemény, amely községünk lakóinak, szüléinknek, nagyszüleinknek az életéből ránk maradt emlékek parányi töredéke, ami érdemes megőrzésre, a fiatalság, s mindannyiunk számára. S azért szeptember 8. az utolsó megtekinthetés napja, mert akkor ad otthont a község a Zempléni Településszövetség Napja rendezvényeinek. Ez a közösség - a maga egyszerű módján - e kiállítással szeretné köszönteni a rendezvényre idelátogató vendégeket. Remélem, elgondolásuk sikerrel jár! Mindezt azért írom le Önöknek, m,ert nem túl gyakran olva- sok/hallok ehhez hasonló szerepet felvállaló közösségekről - különösen nem itt, a mi régiónkban. Ezért szeretném rájuk, munkájukra felhívni a figyelmet - az Önök segítségével- és jószívvel ajánlani megismerésüket mindenkinek, Önöknek! Érdekükben segítségüket kérem, őszinte tisztelettel egy zárkózott, de a szépre, jóra nyitott rokkantnyugdíjas. Nagy Józsefné Megyaszó A polgár mint adat „Skizofrén állapotok a pszichiátrián.” A leírtakkal kell sajnos azonosulni, mivel pazarló kormányunk éppen az egészségügyi költségvetésen próbál, immáron 3 éve, spórolni, a takarékoskodás a színvonal további romlásához vezet. A kezelésre szoruló állampolgár nem más, mint egy költségvetési, közgazdasági, statisztikai adat. A pénztelenség és különböző igazságtalanság miatt több millió polgár állandó szorongással küzd, több mint egymillióan az alkoholizmusba menekültek, ugyanennyien szenvednek állandó depresszióban, alvászavarban, személyiségzavarokban. A kábítószerfüggők vajon mennyien lehetnek? (Senki sem tudja.) Ezektől szenvednek egészséges családtagok és betegek közvetlen környezetében élők, úgy látszik, hogy ők sem érdekesek. A feltételek folyamatosan romlanak, lassan már az egész társadalom lelki egészsége is veszélybe kerül, ha ez a sajnálatos helyzet tovább tart. Rövid távú egészségpolitikai gondolkodásmód az, aminek tanúi vagyunk. Sós LIvia Miskolc Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden, mert a hosszabb írásokat terjedelmi korlátáink miatt alkalmanként kénytelenek vagyunk tömöríteni. Névtelen levelekkel semmilyen formában nem foglalkozunk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. Várjuk olvasóink leveleit a http://forum.boon.hu internetes címen is. Száll a hinta... A nyárnak sajnos vége - ez visszavonhatatlan. De jönnek még szép napok szeptember végén, amelyeket rejtélyes okból vénasszonyok nyara néven emlegetnek. A szép őszi napsütést ugyanis nem csak az idősebb hölgyek élvezik, hanem mindenki, így a gyerekek is, akik nagyapával együtt megszállják a játszótereket. Fotó: Bujdos Tibor