Észak-Magyarország, 2001. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-08 / 210. szám
2001. szeptember 8., szombat mróíintmzÉP 12 • Versenyben a G osztály. Jövő tavasztól újabb dízelmotorral lehet megvásárolni a Mercedes G osztályú terepjáróját. A Mercedes motorpalettáról már ismerős 2685 köbcentis, 156 lóerős motor is szolgáltatja hamarosan a nívós terpjáró hajtását. • Újabb frissítés. Alighogy a Honda HR- V frissített változata napvilágot látott, máris bemutatták az új CR-V-t. A gyártósorról 2002-ben legördülő modell elődje formajegyeit megőrizve magasabb, hosz- szabb és biztonságosabb lesz. Az összke- rékhajtású jármű erőforrása az előző 2,0 literes VTEC motor átdolgozott változata lesz, 154 lóerő teljesítménnyel. • Új elnök. Ferdinand Piéch, a VW konszern elnökének helyét a BMW egykori igazgatótanácsának elnöke veszi át. Pis- chetsriedert szeptember 7-én választották meg hivatalosan a VW felügyelőbizottsági ülésén. Megválasztását a legtöbben örömmel fogadták, mivel Piéch után újra egy műszaki beállítottságú elnököt szerettek volna a gyár élére. Bostonban a NABI Budapest (MTI) - A NABI Rt. mintegy 60 millió dollár értékű megrendelést nyert el egy bostoni tenderen - közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban pénteken. Boston város közlekedési vállalatának tendere 175 darab 12 méter. (40 láb) hosszú, alacsony padlószintű, sűrített földgáz hajtású autóbuszra szólt. A NABI várhatóan 2004 első félévében kezdi meg az autóbuszok szállítását. A NABI az idén már másodszor nyert tendert Bostonban. Januárban 80 millió dollár értékű megrendelést kapott földgáz hajtású autóbuszok szállítására 2002-től kezdődően. Hirdetés Opel Vectrum - itt az új Vectra Az új Vectra limuzin és kombi változatban kerül a piacra Miskolc (ÉM - OIKa) Az idei Frankfurti Autókiállításon mutatkozik be az új Opel Vectra. A kombi és limuzin karosszériával piacra kerülő új modell várhatóan elődjénél nagyobb térkínálattal és közvetlen befecskendezéses benzinmotorral rendelkezik majd. A kombi karosszériájú modellt az előzetes információk szerint Vectrum névre keresztelték. Az Opel Signum 2 tanulmányautójának a sorozatgyártású változata lehet ez az új kombi. Hétszemélyesre szabták a Vectrumot, szem előtt tartva a variálhatóságot, Így a középső, különálló ülésekből álló üléssor forgatható, illetve a leghátsó üléssor a padlóba süllyeszthető, megnövelve ezáltal a csomagtartó befogadóképességét. Tanult vonalak A szeptemberi autókiállításon bemutatkozó Opel Vectra vonalvezetése a G90-es, a Gl30-as és az Opel Zafira Snowtrekker tanulmányautók formáját idézi majd. Az elődhöz képest megnövelték a tengelytávot, ami a belső tér növekedésére utal. Padlólemezét a GM Epsilontól „kölcsönözték”, várhatóan az új Opel Omega is erre fog épülni. Heten, mint a gonoszok Az új modellhez hét erőforrás közül lehet választani a jövőben. A legkisebb benzinmotor az 1,8 literes 126 lóerős, a nagyobb 2,2 literes, 147 lóerős. Ez utóbbinak turbó változatához 190 lóerőt ígértek. A két nagyobb V6-os benzinmotor is választható a modellhez, a 2,6 literes teljesítménye-170 lóerő, míg a 3,2 literesé 211 lóerő. A háromtagú dízelpaletta mindegyike jó menetteljesítményt ígér. A legkisebb a 2,0 literes, ez 101 lóerőt teljesít, a 2,2 literes a középső a sorban 125 lóerővel, míg a legnagyobb dízel a 3,0 literes 177 lóerős V6-os motor. Különböző váltókkal lesz rendelhető a modell. Egy kézzel is kapcsolható, automatizált kéziváltót kínálnak, továbbá egy fokozat- mentes automatát a kisebb benzinesekhez, valamint a háromliteres motorhoz egy hatfokozatú automatát. Az új Vectra forgalmazása 2002 első negyedévében kezdődik, illetve a második félévtől a benzines erőforrások közvetlen befecskendezést kapnak. Hatvan év szünet után visszatér a Maybach Miskolc (ÉM - OIKa) A Mercedes hosszú szünet után feltámasztja a Maybach luxusautó-márkát. A húszas-harmincas évek fényűzését megtestesítő márka újjáéledésének első kézzel fogható eredménye a jövő évben mutatkozik be. Mintegy négy évvel ezelőtt a Tokiói Autószalonon mutatta be a Mercedes a hihetetlenül gazdagon felszerelt Maybach tanulmányautót. A koncepció a Mercedes emblémát viselte akkor, ám a szériaérett modell a háromágú csillag helyett mégis a régmúlt Maybach emblémáját viseli. Az ezüst embléma két M betűt foglal magába, ami korábban a Maybach Motorenbau rövidítése volt, a jövőben a Maybach Manufaktur szavak kezdőbetűit takarja. Az autógyár névadója Wilhelm Maybach a Daimler-Benz főkonstruktőre volt, aki Zeppelin gróf felkérésére a léghajók motorjának fejlesztésébe fogott, és távozott a Daimler-Benztől. Fia, Kari Maybach 1921-ben megkezdte a luxusautók építését, melyek élen jártak a műszaki fejlődésben. A zászlóshajó modell a Maybach Zeppelin DS 8 volt 12 hengeres motorjával. Minden elképzelhető luxust kínáltak a márka modelljei, amely a jövőben sem lesz másképpen. A közel százmilliós alapárú Maybach eladását évi 1500 darabra tervezi a Mercedes-Benz. Az autópiac legfelső szegmensében elhelyezkedő autó hosszított kivitele lényegesen drágább, mégis nagyobb vásárlóközönséget ígér. Motorja egy duplatur- bós 5,6 literes, V12-es motor lesz, melynek teljesítménye 470 lóerő. Bemutatását a 2002-es őszi Párizsi Autókiállításra tervezi a Mercedes-Benz. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jármű EREDETISÉGVIZSGÁLAT átírási és biztosítási ügyintézéssel I ZSARNAI AUTÓCENTRUMBAN MINDENNAP.! Tel.: 46/507-064, 06-30/205-1498. Személyautó Fiat Scudo, 1,9D, 3 éves, 5 személyes, haszongépjármű, kárpitozott eladó. Irányár: 2 150 000 Ft. Érd.: 20/339-1359. ________________91427 Trabant 1.1 combi, megkímélt, szép állapotban, 35 000 km-rel, első tulajdonostól eladó. Irányár: 360 000 Ft. Érd.: 46/384-138. 92992 Renault 5 1990-es, 1100 köb- . méteres, 1,5 év műszakival, aranymetál eladó. Irányár: 520 ezer Ft. Érd.: 46/325-310.93550 FiatTipo 1.7 D 1993-as évj. első tulajdonostól megkímélt állapotban eladó. Műszaki érv.: 2002.03. hó Érd.: 45/445-035 tel. 93089 LADÁT, Samarát veszek készpénzért. Házhoz megyek! 06-30/9108-062._____________93616 Samara 1500 köbe., bordó, 1994- es, 4 ajtós eladó. Irányár: 640 E Ft. 46/404-373._________________91949 Opel Vectra 95-ös és Mercedes 123 200D eladó. Ár: 1 320 000 és 350 000 Ft. Tel: 46/393-305, 393-244. 90747 Az tematikus oldalai az Ön rendelkezésére is állnak Daewoo Nexia GLE 6 éves, fehér, extrákkal szervizkönyvvel eladó. Irányár: 1 350 000 Ft. 46/352-863, 18 óra után vagy egész nap mo- bilon 20/916-7797.__________93092 3000 db olcsó, enyhén törött németországi autó közül választhat ügyintézéssel 800 DEM-töl kiutazás- sal vagy anélkül. 60/357-699. 92950 Toyota Hilux kis tgk. első kézből megkímélten eladó. 1991. decemberi, csak hátsókerék-meghajtás. Érd.: 49/440-706. 93063 Haszongépjármű VÁZ körablakos, zöld színű, 1989- es, teljesen felújított, 3000 turbó dízel eladó. Irányár: 750 000 Ft. 20/388-2140,20/342-9022 , 88991 ARO 320D 4x4-es platós, megkímélt állapotban 2002. 04. hóig érvényes műszakival eladó. Érd.: 42/475-024.___________91480 29 soros függesztett gabonavetőgép eladó. Érdeklőd- ni: 46/391-632, 20/9916-659. 93632 VW Transporter 2,4D fehér, hosz- szú tengelytávú, 1994-es kitűnő állapotban, Szerviz'könyvvel eladó. Érd.: 20/9789-669. 93564 Hajdú-Bihar megye Opel Astra Caravan 1,4 SE 82 LE légkondival és más extrákkal, mekímélten 75 E km-rel eladó. Évj.: 94. júl. Tel.: 30/985-3336. 91012 Alfa Romeo 156 1,6 120 LE (I998. 09.) ABS, digit kíma, fakormány, stb. tulajdonostól eladó. Ár: 3,2 M Ft. Tel.: 30/9382-119.91268 Suzuki Swift 1.0 GL 5 ajtós, legújabb, 2000. évi, 6 E km-rel, adria kékmetál szalon állapotú eladó. Ár: 1.399 M. Érd.: 06/20/977-0323. _______________________________________92571 VW. Jetta 1,6D 1986. évi központi zárás, 5 sebességes, téli gumival tulajdonostól eladó. 585 000 Ft. 30/272-9 1 03. 92608 VW. Golf Cabrio jól felszerelten szép állapotban, érvényes műszakival eladó. A fűtése kiváló. Megtekinthető a TIP-kerben. 06/30/364-4403._____________91554 Lada Samara 1.3-as, 1989-es, piros, új gumikkal vonóhoroggal, kitűnő műszaki és esz; tétikai állapotban eladó. Ár: 339 E Ft. 30/368-0985. 93231 Lada 21053 1996-os bordó benzin-gázüzemű, szervizkönyvvel, megkímélt gyári állapotban eladó. Ár. 639 E Ft. Tel.: 30/368-0985._______________93243 Trabant 601 1989-es, kék, friss műszakival, vonóhoroggal, extrákkal, jó állapotban alkalmi áron eladó. Ár: 89 000 Ft. Tele- fon: 30/368-0985._________93346 Chrysler Stratus 2.5, automataváltós, full extrás, 1999. XI. havi, újszerű állapotban, szer- vízkönyvvel eladó. 30/9583-625. _____________ 93368 VW Passat Variant 1,6 TDi, 1990-es, fehér, 2003. VI.-ig műszakival, törzskönyvvel, 100 I tankkal jó állapotban eladó. Tel.: 30/225-1070. 93456 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye [püü lse Jármű Személyautó VWVento 1994. X. havi 1,9 TD kp. zár, riasztóval, indításgátlóval, r. magnóval, váltózár, hitel-csere, 2 év műszakival eladó. Tel.: 42/447-950._________________93477 Daewoo Tico 800-as 1996-os, XII. havi, 1. tulajtól, szervizkönyves, jó állapotban hitelre is eladó. 30/2710-361,42/447-950. 93486 Audi A3 1,6 1997-es zöldmetál, mo-i, szervizkönyves, gyönyörű állapotban, igényes vevőnek eladó. Kisebb csere és hitel lehetséges. Tel.: 30/9259-032 . 93531 Fiat Punto 1995-ös modell, kékeszöld metál, magnóval, alufelnivel, napfénytetővel, optikai tuninggal hitelre is eladó. Ár: 1,190 M Ft. Tel.: 42/480-610, 20/9356-445. 92815 1985-ös évjáratú Fiat Unó 55 S 1100 cm3-es, lejárt műszakival eladó. Irányár: 150 000 Ft. Érd.: 20/9280-445.________________93042 Renault Megane 3 éves, klímás, gyári állapotban eladó. Hitel, részlet, csere megoldható. 20/3634-632.________________93061 1987-es Trabant eladó 1,5 év műszakival, új gumik, akksi, törzskönyv, friss kasznizás, fényezés, jó állapot, fehér. Irányár: 130 000 Ft. Érd.: 20/3608-617.___________93354 Seat Cordoba 1.4 CLX 1995. tűzpiros, 52 ezer km-rel, extrákkal, első tulajdonos, megkímélt, igényes állapot, 1 540 000 Ft-ért eladó. Csere, hitel. 42/491-643.93379 Eladó Trabant 1987-es 2003-ig műszakival, felújított motorral, jó állapotban eladó, vagy cserélhető malacra. Ár: 100 000 Ft. 42/715-474. 93383 601-esTrabant 1984-es, 1200-as Lada 1984-es, 60-180 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Nyírtelek, Rákóczi u. 48. 93392 Mazda 323 F GT fekete, 128 LE, 1992- es, 1839 cnT-es, kp. zár, szervo, ABS eladó. Tel.: 60/456-065. _______________________________________93417 Opel Vectra 1,6 16V 1999-es ezüstmetál, magyarországi, szervizkönyves, sok extrával eladó. Hitel lehetséges. Irányár: 2,8 M Ft. Érd.: 20/4282-402.___________93423 Lada Samara 1.5 5 sebességes, 1993- as, 3 ajtós, friss műszakival, 100 000 Ft-tól elvihető havi 13 000 törlesztőrészlettel. 20/9554-525. 93583 AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A MEGYE LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMÚ NAPILAPJA HIRDESSEN BENNE! Opel Astra start 1.4 fehér, 1996-os, magyarországi eladó, Hitellehetőség. Irányár: 1 250 000 Ft. 20/42 82-402 . 93429 Opel Astra 1.4-es start 3 év műszakival, 1998-as eladó. Hitel, csere megoldható. 42/447-950, 30/27 1 0-361. 93468 Lada Samara 1,3 1991.09. havi, 5 sebességes, rádiós magnóval, szép állapotban eladó. Érd.: 30/2186-634, vagy 42/358-184.92217 Honda Civic 1.5i LS 1995. évj. ezüstmetál, 79 000 km-rel, gyári extrával, első tulajdonostól jó állapotban eladó. Ár: 2 M Ft. Érd.: 30/94 52-733 . 92789 Az ^UK-NHSaiKOSISIli# segít Önnek, hogy AUTÓJÁT GYORSAN és KÖNNYEN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül. Hirdetése megjelenik a Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország szombati oldalain is., 1 megjelenés 1200 Ft! (Szöveg maximum 120 betűig.) J Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányo- J J san érintő információ nincs. j • Név:_____________________________________ Telefon:________________________i i Lakcím:___________________________________________________________________i i ------------------------------------------------------------------1 ! _________________________________ Aláírás:________________________________í i i ! Címünk: Észak-Magyarország Hirdetési csoport. ! ! 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ! j Hirdetését feladhatja a szelvényen irodánkban, vagy a hirdetés díjának befize- J tését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: { X INFORM MÉDIA Kft. - 3501 Miskolc, Pf. 178. ^ Lir.........................................................................................