Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-30 / 202. szám
2001. augusztus 30., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Karral irányítanak. A közlekedésirányító lámpákat csütörtökön délelöttől délután fél 1-ig átmenetileg kikapcsolják Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán és a Bajcsy-Zsi- linszky utca kereszteződésében, ekkor és itt rendezik az idei „Karos forgalomirányító" versenyt a rendőrök számára. • Megváltozott számon. Megváltoztak az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete megyei szervezetének telefonszámai. Az új elérhetőségek: tele- fon/fax: 46/555-849; mobil: 06-30/382-4547. Zacskós víz, lajtos kocsi Bükkszentkereszten Bükkszentkereszt (ÉM - Hl) - Vasárnap óta nem folyik víz a csapokból Bükkszentkereszten. A problémát egy szivattyú meghibásodása okozza. Bükkszentkereszt vízellátását a GW- Borsodvíz Rt. szolgáltatja. A cég lillafüredi telepén meghibásodott egy szivattyú, amely, amikor működik, 420 méter magasságba nyomja fel a vizet. A speciális szivattyút még tegnap is javították a cég szakemberei. A bükkszentkereszti polgármestertől, Halász Rezsőtől megtudtuk: a javítás alatt is jut ivóvíz Bükkszentkeresztnek. A szolgáltató cég lajtos kocsival szállítja a vizet a településre, emellett zacskós vizet is visznek. A zacskós víz a polgármesteri hivatalban és a boltokban vehető át ingyenesen, a lajtos kocsi által szállított vízért sem kell fizetni. A szocialisták keresztje Miskolc (ÉM - PT) - Vallásosság és balol- daliság egymást nem kizáró tényező az MSZP-ben. El kell végre felejteni a szocialista pártra ragasztott megbélyegzést, hogy tagjaik csak ateisták és aki pedig hisz Istenben, az csak jobboldali lehet - mondta tegnapi miskolci sajtótájékoztatóján Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese a Gö- römbölyi Közösségi Házban, ahol a Vallásos Baloldaliak Közösségének rendezvényét látogatta meg. A Bibliában szereplő tanításokban is fellelhetők az olyan baloldali értékek, mint a szolidaritás vagy a segíteni akarás. A vallás magánügy, belső hitéleti kérdés, az egyház működése azonban már közügy - szögezte le. Vajon hiteles lehet-e az az ember - tette fel a kérdést -, aki nemrég még csuhásoknak nevezte a papokat, ma pedig mindent elkövet kegyeik elnyeréséért. Kérdésünkre nem kívánta megnevezni: kire utal. Szili Katalin Görömbölyön Fotó: Puskár Tibor Bútorszalont avattak a Vasgyárban Miskolc (ÉM - MVZS) - Új kereskedelmi létesítménnyel gazdagodott Miskolcon a korábban meglehetősen kedvezőtlen képet mutató Kiss Ernő és Vasgyári út környéke, ahol vadonatúj beruházásként nyitotta meg tegnap Kohold Tamás polgármester az Ágnes Bútorszalont. Az épület létrehozásához hozzájárult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bihall Tamás a megnyitón kiemelte, hogy a beruházásban meghatározó szerepet vállaltak a kamarai tagvállalatok. Nem a négyes babakocsi a legfontosabb A Magyar Karitász főtitkárának ígérete szerint hosszú távon segítik a családot A négyes ikrek édesanyja és a köztársasági elnök felesége Fotó: b t. Miskolc (ÉM - SzK) - A Magyar Karitász vezetősége már az első hírek hallatán elhatározta: segíteni fogják a június 29-én született négyes ikrekkel 14 fősre szaporodott megyénkben Oszlányi családot. A segélyszervezet főtitkárának és a köztársasági elnök feleségének tegnapi, miskolci látogatása során körvonalazódtak a segítségnyújtás formái. Az Oszlányi család 5 tagját: Annamáriát, Mátét, Istvánt, Attilát és édesanyjukat a megyei kórház koraszülött osztályán kereste fel Adányi László, a Magyar Karitász segélyszervezet főtitká- i-a, valanlint a köztárasági elnök felesége, Mádl Dalma. Az édesanya a család méreteihez igazodó, hatalmas virágcsokrot kapott, a kistestvéreikre otthon várakozók számára egy kis nassolnivalót és az iskolakezdéshez szükséges apróságokat hoztak a vendégek. Az igazi ajándék azonban, amit a tarsolyukba rejtettek, a segítő tenni akarás, ami az édesanyával folytatott beszélgetésükből is kitűnt. Azt firtatták, mire van még szükség az édesapa cége, a MÁV Rt. által biztosított új, ötszobás szolgálati házban. Kiderült: már megrendelték a négy egyforma kiságyat, elkelne egy mélyhűtő, és ami nagyon hiányzik: sehol sem találnak négyüléses babakocsit a boltokban. A lehetséges megoldásokról folyó eszmecserét - mint például két kettes ikerkocsi összekapcsolása - dr. Szűts Ágnes osztályvezető főorvos szakította félbe. Elmondta: véleménye szerint sokáig még nem a kocsi jelenti a legégetőbb gondot. Létkérdésnek tartja viszont, hogy a fokozott figyelmet, fokozott felügyeletet igénylő apróságok ellátásához segítséget biztosítsanak az édesanyának. Megtudtuk, mivel a család új településre költözött, még nem járt náluk a védőnő (a sajószentpéteri gyermekháziorvossal már felvette az édesanya a kapcsolatot), ezt pótlandó a kórház személyes megbeszélést kezdeményez, amely során tisztázhatnák, létezik-e helyben olyan szakszerű segítő, akinek az Oszlányi családnál töltött munkáját a segélyszervezet fizetné. Mert fizetné - ezt Adányi László a sajtó előtt is megerősítette. - Ami nem jelenti azt, hogy a helyben is „feltérképezett” tárgyi hiányosságok pótlásáról ne gondoskodnának, méghozzá rövid időn belül. Merthogy az idő - örömtelin - sürget, hiszen a négy kicsi közül a két nagyobb már e héten hazaköltözhet. A két kisebb, akik még nem érték el a két kilogrammos testsúlyt, egy ideig még a kórház vendégszeretetét élvezik.- Eredetileg is úgy gondoltuk, hogy párban adjuk haza őket, hogy fokozatos legyen a terhelés az édesanya számára, a sors csak ráerősített erre - fogalmazott a főorvos. N em nagyon szeretem a bort. Igazán nem is ihatom a sav miatt, nem tesz jót az egészségemnek. Ha mégis kísértésbe esem, akkor leginkább kólával keverve fogyasztom. Előnyben részesítem a házi készítésű nedűt, azt legalább tudom, hogy pontosan miből van és a minőségében is biztos vagyok. Kiss János (37), kézbesítő R ossz fia vagyok apámnak. Borpincéje volt, én pedig antialkoholista vagyok. Igazi nagy borász volt, Mád és Tokaj volt a mindene. Engem , viszont nem vonzott a pincék világa. Ha mégis iszom, akkor inkább többet áldozok rá, de a minőséget fontosnak tartom. Ebben az apámra hasonlítok. Kocsis Csaba (36), biztonsági őr K özeli kapcsolatom volt ifjúkoromban Tai'callal. Éveket dolgoztam az ottani borospincékbe, így olykor közelebb kerültem a hordókhoz, mint azt a munkaköröm előírta. Lehet, ennek is köszönhető, de ma már inkább a söröskorsó mellett teszem le a voksot. Viszont a mostani borárakat reálisnak tartom. Nyűsti Imre (77), nyugdíjas N em gyakran fogyasztok bort. Apámra hasonlítok, inkább sörös vagyok. Az igazsághoz tartozik, hogy a borban is a minőséget nagyon sokra tartom és miután már többször kellemetlen meglepetés ért ezzel kapcsolatban, inkább kihagyom. A kedvenceim a fehér és savanykás ízűek voltak. ifj. Nyűsti Imre (48), kovács N em iszik gyakran a családom bort, de igazán alkoholt sem. A boros, vagy röviditalos üvegeket inkább csak egy-egy alkalomkor, vagy ünnepnap kapcsán vesszük elő a bárszekrényből. A borok közül a tokaji aszú a kedvencem. Kénytelenek vagyunk boltból venni, és ott megkérik az árát. Orosz Gyuláné (55), élelmiszer-eladó MIT SZÓL HOZZÁ? A névadó a Lex Répássyról Miskolc (ÉM - BAL) - A héten kezdte tárgyalni az Alkotmánybíróság a polgári törvényköny módosítása tárgyában tavaly ősszel néhány képviselő által előterjesztett törvényjavaslatot, amely egyik készítője nyomán Lex Répássy néven került a köztudatba - s a politikai és sajtóviták kereszttüzébe. A véleményezést a köztársasági elnök kérte, minthogy az alkotmány sérelme merült fel: nevezetesen hogy a leendő törvény a személyiségi jogok vélt védelme orvén aránytalanul nagy mértékben korlátozná a véleménynyilvánítási és sajtószabadságot.- Ha mellőzzük a politikai felhangokat, amelyek érthetően a vitát övezik, itt egy fontos jogelméleti kérdésről van szó - reagált lapunk megkeresésére a fide- szes politikus, Répássy Róbert. - Az előterjesztők egyikeként úgy látom, mindenképp hasznos, hogy a végső szót az Alkotmány- bíróság fogja kimondani. Répássy Róbert szerint a tét, hogy eldőljön: két, külön-külön egyformán védett alkotmányos jog ütközése esetén mi a helyes eljárás - ilyesmiről az alkotmány nem rendelkezik. A döntési szempontok egyszer s mindenkorra való tisztázása érdekében az alkotmánybíráknak „szubjektív mérlegelési munkát” kell végezniük majd - véli a politikus.- Én a magam részéről nem látok alkotmánysértést. A jogok egymás mellé rendeltek, és addig terjedhetnek, amíg egy másikba nem „ütköznek”. A politikai kritikákat („a sajtó korlátozása mindig a hatalom érdeke, illetve a jobboldal hagyományos törekvése”) belema- gyarázásnak tartja, mondván: a törvényjavaslat szövegéből semmilyen politikai indok nem olvasható ki. Elismeri ugyanakkor, hogy a média mai állapotában a kérdés érzékeny területet érint, ám ezzel együtt azt hangsúlyozza: végeredményben egy érdekes jogelméleti problémáról van szó, amit szerinte akár liberális, illetve ellenzéki képviselők is felvethettek volna. Az Alkotmánybíróság várhatóan több olvasatban tárgyalja a Lex Répássyt, és - Répássy Róbert szerint - szeptember végére hoz döntést. ............................. Ha mellőzzük a politikaifelhangokat, amelyek a vitát övezik, itt egy fontos jogelméleti kérdésről van szó... Répássy Róbert »> Nyereményj át ékünk: mozaikokkal a Suzukiért Miskolc (ÉM) - Ismét autót nyerhet az Északkal. Sokak által már bizonyára jól ismert mozaikjátékunk szabályai szerint a lapban megjelenő képrészleteket összegyűjtők közül a legszerencsésebb egy kétmilliós Suzuki Wagon R* gazdája lesz. Nem először invitáljuk olvasóinkat ilyen játékra a lap történetében. Immáron két, megyénkbeli család járhat az Északkal nyert autóval, és most egy harmadiknak is lehetősége nyílik erre. A kazincbarcikai Szabó Suzuki márka- kereskedéssel közös akcióról már olvashattak lapunkban. Szeptember 10-én kezdjük megjelentetni azokat a képrészleteket, amelyeket aztán a játékszelvényre kell ragasztaniuk. Játékszelvényeinket hamarosan megtalálják az Észak-Ma- gyarországban, a Tippben, a Borsodi Apróban. Az akcióban részt vehet minden ÉM-olvasó, ám természetesen nagyobb az esélyük a nyerésre azoknak, akik előfizetői lapunknak, hiszen ők minden játékhoz szükséges információt megtalálhatnak a lapban, és hozzájuk biztosan megérkeznek azok a számok, amelyekből az autónyerésre esélyt adó képmozaikok A Wagon R* Fotó: b t. kivághatok. Az Észak-Magyar- országban naponta jelennek meg a kis képek szeptember 10. és 20. között. A tiz részletben közölt fotót ragasszák fel a szelvényre, és postázzák a kiadó címére (Inform Média Kft., Észak-Magyarország, 3501 Miskolc, Pf. 178). A szelvény beküldési határideje szeptember 27., ezt követi majd a sorsolás, amelynek dátuma október 6., helye pedig a miskolci Szinvapark. Az érdeklődők szeptember 5-től tekinthetik meg a Szinvaparkban a játék főnyereményét, az 1 998 000 forintos, vadonatúj, citromsárga, alapfelszereltségű Suzuki Wagon R'-t. Ne feledje tehát, az Észak- Magyarország nem pusztán naprakész, friss és pontos információkat kínál önnek, hanem ez alkalommal egy autót is nyerhet velünk.