Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-28 / 200. szám
2001. augusztus 28., kedd ÉSUK-MAOYMOftSZJtá * Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Tanácsadás nyugdíjasoknak. A B.-A.-Z. Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége fogadónapot tart szeptember 5-én délelőtt 9 és 12 óra között Miskolcon, a szervezet Kassai utca 86. szám alatti irodájában. A délelőtt során jogászok állnak a problémáikkal a szövetséghez fordulók rendelkezésére. • Váltott a jegyző. Roszkné dr. Török Mária, Mezőcsát jegyzője munkaviszonya augusztus 31-én Mezőcsát önkormányzatánál megszűnik. Saját kérésére, elnyert pályázat útján, közös megegyezéssel - áthelyezéssel - 2001. szeptember 1-től Igrici község önkormányzatánál tölt be jegyzői funkciót. MIT SZÓL HOZZÁ? Óriáskerék-utazás - nagy megpróbáltatás Miskolc (ÉM - SzK) - Szó szerint szédületes Guinness-rekord kísérletbe fogott a Budapesti Vidámpark. Öt férfi és egy nő arra vállalkozott, hogy kifulladásig ülnek az óriáskeréken. A szervezők szerint a kerék akár egy hétig is foroghat. A nagy forgás veszélyeiről, hatásáról dr. Szakács Gábort, a megyei kórház fül-orr-gégészeti osztályának osztályvezető főorvosát kérdeztük. 1 - Az óriáskerék aránylag lassú mozgást végez, ami a helyzeti érzékelést végző, s a fülben lévő végkészülékeket kevésbé ingerli. Feltételezem, hogy aki e kíséreltre vállalkozik, eleve rendelkezik mindkét oldali egyensúly-érzékelő szervvel, jó a látóképessége, s nincs problémája a vázizmok rendszerével. Gondolom, a résztvevők tréningeztek is a feladatra, hiszen begyakorolható, milyen fejtartással lehet a különböző pozíciókban csökkenteni a végkészülékek ingerelhetőségét, így kivédeni a helyzetváltozás okozta esetleges kellemte- len tüneteket, mint fejfájás, szédülés, hányinger, esetleg hányás. Az idő előrehaladtával persze lankadhat a figyelem, s a fej olyan tartást vehet fel, ami hátrányosan hathat a mégoly edzett kísérleti alanyra is.- Mindenképpen nagy megpróbáltatásnak tartom a kifulladásig tartó óriáskerekezést, mellette szól azonban, hogy csak olyan kellemetlen hatásai lehetnek, amelyek a kísérlet múltán szintén elmúlnak. Dr. Szakács Gábor „Meg kell mutatni, melyik a mi kapunk” Országos református tanévnyitó ünnepséget tartottak tegnap Sárospatakon Orbán Viktor és kísérete a pataki kollégiumban Fotó: bsza Sárospatak (ÉM - BSZA) - A Sárospataki Református Kollégium idén ünnepli fennállásának 470. évfordulóját. Ebből az alkalomból tartották tegnap a város református nagytemplomában az idei országos református tanévnyitót, amelynek díszvendége, egyben szónoka is volt Orbán Viktor miniszterelnök. Az esemény résztvevőit Lénárt Attila a kollégium gimnáziumának igazgatója fogadta, aki elmondta: utoljára 1931-ben a négyszázadik évfordulón tisztelte meg az évnyitót Sárospatakon kormányfő (akkor Horthy Miklós akkori kormányzó vett részt az eseményen - a szerk.). A tegnapi rendezvényt Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyházak Zsinatának egyházi elnöke nyitotta, aki az ünnepi istentisztelet keretében igét hirdetett. Őt Kálmán Attila a zsinat világi elnöke követte, aki arról beszélt, hogy meglátása szerint világnézeti és értéksemleges iskola nincs.- Ezzel együtt az egyházaknak nem szabad részt venniük a pártok közötti harcokban, de segíteniük kell híveiknek és diákjaiknak a tájékozódásban - fogalmazott a világi elnök. - Nemcsak meg kell tanítanunk futballozni a gyereket, de meg kell mutatni neki melyik a mi kapunk, mert másképpen elveszítjük a mérkőzést - fogalmazott Kálmán Attila. Hozzátette: az egyházi iskolák konzervativizmusa nem maradiságot takar, hanem hagyományos értékek közvetítését jelenti bevált módszerek alkalmazásával. Ezekben az intézményekben a praktikus ismeretek továbbadása mellett nagy figyelmet fodítanak a hit- és erkölcstanra, valamint fokozottabb figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű gyermekek segítésére. Orbán Viktor ünnepi beszédében kitért arra, hogy pápai, vagy pataki diáknak lenni nagy büszkeség. A református intézményekban tanulni nem csak néhány évnyi ismeretszerzést jelent, hanem életformát, habitust és sajátos vüágnézetet. A sárospataki kollégiumról szólva a kormányfő elmondta: a világháború ugyan megkímélte az intézményt, a megszállók és hazai segítőik viszont bezáratták. Az újrakezdés eltelt tíz éve alatt azonban egyre bővül a református iskolákat választó diákok köre. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Magyarországnak szüksége van az egyházi iskolákra, s az általuk közvetített értékekre.- Az igazságot folyton ismételni kell, mert a hazugságot is örökké ismétik - zárta szavait Orbán Viktor. A 470 esztendős iskola történelmét Mészáros István, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke idézte fel. A kormányfő a rendezvényt követően ellátogatott á Nagykönyvtárba és a Rákóczi-várba. Ahol tanulnak Miskolc (ÉM - KHE) - A megyénkben önkormányzati fenntartású általános és középiskolákban holnap kezdődik a 2001/2002-es tanév. Ettől eltérő időpont az egyházi, magán és alapítványi fenntartású oktatási intézményekben lehetséges. Miskolcon a Lévay József Református Gimnáziumban, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban és a Miskolc-diósgyő- ri Református Általános Iskolában már tegnap elkezdődött, a Jókai Mór Református Általános Iskolában, a Nebuló Általános Iskolában és a Hámori Waldorf Általános Iskolában viszont csak a jövő héten veszi kezdetét a tanítás. A Fráter György Katolikus Gimnáziumban és a Szent Imre Általános Iskolában, az önkormányzati intézményekhez hasonlóan, holnap ülnek először az iskolapadba a tanulók. A Matúra Gimnázium diákjai, a hagyományoknak megfelelően közös kirándulással kezdték a tanévet augusztus 24-én, és szeptember 3-án már az iskolapadban folytatják a tanulást. A tanév nem lesz rövidebb azon iskolákban, ahol hamarabb kezdtek, hanem a szüneteket hosszabbítják meg egy-két nappal. Akik csak a jövő héten kezdenek, szombati napokon keresnek majd alkalmat a 3 nap pótlására. Minden oktatási intézmény biztosítja az Oktatási Minisztérium által előírt tanítási napok számát. „Szeretnék úgy élni, mint egy normális ember!” Tegnaptól a postahivatalokban megvásárolható a diákhitel-igénylési csomag Miskolc (ÉM - KHE) - Tegnaptól árusítják az ország 2520 postahivatalában a diákhitel-igénylési csomagot. A Szinvapark postahivatalában már a nyitás utáni első órákban is többen megvásárolták az igénylőlapot. A fiatalok már az elmúlt héten is érdeklődtek - mondta el lapunknak Veres Klára, a Szinvapark postahivatalának csoportvezetője. A nyitás utáni egy-két órában 20-25 diákhitel- igénylési csomagot vásároltak meg. A diákok általában nem kértek felvilágosítást a hivatal munkatársaitól - tudtuk meg, - az igénylőlap mellett ugyanis részletes tájékoztatót is találhatnak, ami tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat. A postahivatalok szeptember 3-ától várják a kitöltött igénylési lapokat. Ottjártunkkor több fiatal tért be azért a Szinvapark postájára, hogy megvásárolhassa a diákhitel-igénylési csomagot. Sz. Éva, aki nevének elhallgatását kérte, csupán érdeklődni jött, mert mint mondta, nem volt nála 300 forint, amennyit a csomagért fizetnie kellett volna.- Biztos, hogy felveszem a hitelt - állította -, mégpedig a legmagasabb összeget, mert csak úgy van értelme. Döntésének okait így magyarázta:- Egyetemistaként szeretnék úgy élni, mint egy normális ember. Néha moziba menni, vagy amire végzek, rendes ruhatárral rendelkezni. Éva Budapesten tanul a Szent István Egyetemen, s ha végez, állatorvos lesz. Nevének eltitkolását azért kérte, mert semmiképpen nem szeretné, ha szülei megtudnák, hogy felveszi a hitelt.- Szüleim haragudnának, hogy ilyen terhet veszek a nyakamba - ad magyarázatot. - Én viszont nem tartom tehernek. Lehet, hogy visszafizetéskor épp az a pénz fog hiányozni, de szerintem nem annyira, mint amennyire most van rá szükségem. Éva azt tervezi, hogy csak a felvett összeg felét költi el, másik felét pedig összegyűjti.- Vannak olyan dolgok, amivel nem szeretném a szüléimét terhelni - teszi még hozzá. ÉM-nyeremények. a Diego mís kolc Kft. szaküzletében sorsolták ki tegnap az Észak-Magyarországgal közös mozaikjáték nyerteseit. A Pvc, szőnyeg, parketta az Északtól! nevet viselő játék fődijait, a 10 darab, egyenként 40 ezer forint értékű sárlási utalványt a Raffay Ferencné dr. Bartók Ágnes közjegyző által sorsoláson Bodnár Barnabás, Jónyer Ferenc, Korpás Miklós, Berencsi Jánosné, Gecse József, Molnár Ferenc, Zörgő József- né, Szurmin Rudolfné, Csömör József és Kenéz Béláné nyerte. Fotó: Bujdos Tibor ÉM-NYEREMÉNYJÁTÉK Szabó Suzuki Miskolc (ÉM) - Autót eladni sokan tudnak, a hangsúly az eladás utáni szervizszolgáltatásokon van - vallja Szabó György, a kazincbarcikai Szabó Suzuki márkakereskedés cégvezető. • Amikor a keleti autók vége közeledni látszott és elindult az a bizonyos nagy autóbehozatali hullám, hamar kiderült, hogy azoknak a típusoknak a szereléséhez alig ért valaki Magyarországon. Én akkoriban érkeztem haza Németországból, ahol szintén autószerelőként dolgoztam. □ Hazaérkezése után milyen tervei voltak? • Németországban Mitsubishi- szervizben dolgoztam, hazaérkezésem után a Suzukik mellett döntöttem. Ez a márka is japán, sok tekintetben hasonlóak az autók adottságai. Ezen kívül hazai gyártású autó, ami rengeteget jelent az alkatrészek és a szakmai információk beszerzésében. □ Jó döntésnek bizonyult? • A legjobb döntésem volt. A Suzuki a keleti autók kiváltója, olcsó, de ami legalább ennyire fontos, megbízható. Sokan eleinte csak azért vettek Suzukit, mert olcsó volt, de most már azért ke- a Wagon R+ a legnépszerűbb egyterű resik, mert jó. Az autók meghibásodási mutatói rendkívül kedvezők. A szervizszolgáltatásokra egyébként nagy hangsúlyt fektetünk, a szervizben 8 autót tudunk egyszerre emelőre rakni és ezeken kívül ugyanakkor még ötöt javíthatunk emelő nélkül. Rendelkezik a szerviz vizsgasorral, de a lakatosmunkákat is elvégezzük, nagy raktárkészletünknek köszönhetően azonnal ki tudjuk az ügyfeleket szolgálni. De javításra valóban ritkán kerül sor, talán éppen ezért kedvelik a vásárlók a használt Suzukikat is. Játék az autóért A kazincbarcikai Szabó Suzuki márkakereskedés ajánlotta fel az Észak-Magyaror- szág új mozaikjátékának fődíját: a Suzuki Wagon R+ személygépkocsit. Lapunkban szeptember 10-től tíz napon át jelentetjük meg azokat a mozaikdarabkákat, amelyeket a játékszelvényre ragasztva postázhatnak. A szelvényeket beküldők közül október 6-án sorsoljuk ki a kétmillió forintot érő Suzukit. Szabó György Sőt ezekre talán még nagyobb az igény, egymillió forintért hibátlan, megbízható Suzukit lehet venni. Egyedülállóan mi kínálunk öt évnél idősebb használt autókra 12 hónap meghosszabbított garanciát. □ Milyen helyet foglalnak el a hazai kereskedők között? • Többszörösen kiemelkedő teljesítményünket számos alkalommal elismerte a magyar Suzuki vezérképviselet. □ A Wagon R+ egy éve került piacra. Hogyan fogadták? • Buszformája miatt eleinte voltak, akik idegenkedtek tőle, de hogy kezdik megszeretni, jól bizonyítja, hogy az egyterűek közt nem csak egyszerűen a legtöbbet ezekből adnak el. Körülbelül tízszer annyi fogy belőle, mint pélNÉVJEGY Szabó György 1963-ban született Keme- csén 1980-ban végzett a kazincbarcikai 105. számú autószerelő iskolában 1980-1989: a kazincbarcikai AFIT autószerelője 1989- ben lett vállalkozó 1990- 92 között Németországban dolgozott 1994-ben nyitotta meg a Suzuki képviseletet dául az Opel Agilából. A Swifttel szemben ebben mái- sok minden változott. Nehéz lenne minden kedvező tulajdonságát felsorolni, de a lemezre például 12 év a garancia, biztonsági szempontból az előzőekkel össze sem lehet hasonlítani, alapfelszerelés a kétoldali légzsák, a pirotechnikai övfeszítő, a frontális ütközésnél aláhajló pedál. Az elmúlt hét végén nyílt az érdeklődőknek lehetősége tesztvezetésre és minket is meglepett, mennyien voltak kíváncsiak az autókra. Dicsérték a Wagon R+ fordulékonyságát, rugalmasságát.