Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-22 / 195. szám

Kóbor elefánt Nairobi (MTI) - A légierőt is be kellett vetni Kenyában egy eltévedt elefánt ellen. A 25 esztendős elefántbika két társával együtt kisétált a Nairobival határos vadas parkból, de útközben elvált két társától és céltalanul baktatott egy elővárosi telepü­lés utcáin. A pánikba esett lakosok riasz­tották a vadőröket, mire azok helikopter­ről altató-injekciókkal lőtték a csavargót. Ez azonban kevés volt. Végül a kenyai lé­gierő gépeinek bevetésével sikerült elal­tatni a több tonna súlyú elefántot és te­herautón visszaszállítani a vadonba, a Ki­limandzsáró lábához - jelentette a dpa. iSZM-NUaVMOltSZte* Napról napra 16 Vöröslő fehérbor akik szintén nem vetik meg a zsíros fogásokat - a franciák körében csak ötödannyi a szív­rohamok aránya, mert az em­berek viszonylag sok vörösbort isznak. Aviram a fehér bor kedvelője, és azon mesterkedett, hogy nö­velje az antioxidánsok mennyi­ségét a fehérborban az elkészí­tés során a szőlő héjában lévő polifenolok bevitelével. Kutató- csoportja a fehér szőlőt alkohol jelenlétében 18 órán át összepré­selve tartotta, mielőtt eltávolí­tották volna a szőlőszemek hé­ját. Ez az eljárás hatszorosára növelte a polifenolok mennyisé­gét a fehérborban, és a vörös­borra jellemző antioxidáns reak­ció alakult ki. A polifenol tarta­lom azonban csak egynegyede volt a vörösborénak. Sok cukor Kiderült azonban, hogy ebben a fehérborban erőteljesebb polifenol antioxidánsok is van­nak, mint a vörösborban. Volt a gyártási folyamatnak egy ér­dekes mellékhatása. A fehér­bornak normális volt a színe és az aromája, azonban a fer­mentáláskor hozzáadott alko­hol következtében az új bor cukorszintje megnövekedett és édes desszertbor jött létre. Aviram szeretne száraz fe­hér-, vörösbort is kikísérletezni. Fej a hegyben. A dél-dakotai Rapid City közelében, egy hegyoldalban készül az a szobor, mely egy indián törzsfőnök portréját ábrázolja. A fej - melynek megformálása 1948 nya­rán kezdődött közel harmic méter magas lesz. Lakásfoglaló denevérfiókák Berlin (MTI) - Egyre több az önkényes lakásfoglaló denevér Németországban. A minap egy berlini asszony pár órányi távol­iét után hazatérve mintegy het­ven denevért talált lakásában. Ott nyüzsögtek a festmények kö­rül, a díványon és a fürdőszobá­ban - idézte az aszszonyt a Bild című napilap, amely egyben be­számolt arról, hogy Nürnberg- ben is tucatnyi denevér jelent meg egy lakásban. A jelenség magyarázatul az szolgálhat, hogy a denevérfiókák, amikor önállóan kezdenek repülni, me­nedéket keresnek maguknak. Ilyenkor barlangnyílásnak vél­hetik a nyitott ablakokat - ma­gyarázzák egyes szakértők. Tho- mas Mohaupt biológus szerint viszont inkább a lakások boga- rasságában keresendő a magya­rázat. Ha egy lakásban rovarok élnek, a denevérek észlelik léte­zésüket, megosztják társaikkal a felfedezést, majd velük együtt visszatérnek a helyszínre, hogy elfogyasszák a rovarokat. Az Eu­rópában honos 31 denevérfajtá­ból 21 él Németországban. Jürgen Trittin környezetvédelmi miniszter a múlt héten védelmé­re kelt Európa legjobban veszé­lyeztetett emlőseinek és kérte, hogy építkezéseknél vagy tataro- zási munkálatoknál legyenek te­kintettel a denevérekre és azok lakhelyére - jelentette az AFP. Spontán vetélésekért felelős gén? Párizs (MTI) - Osztrák kutatók­nak sikerült azonosítaniuk egy gént, amely az ismételt és azo­nosítható ok nélküli spontán ve­télésekért lehet felelős. Kutatási eredményeikről az európai humán reprodukciós és embriológiai társaság Humán Reproduction folyóiratának au­gusztusi számában számoltak be. A ismétlődő spontán vetélés, vagyis legalább három vetélés a terhesség 20. hete előtt, a nők 0,5-2 százalékánál fordul elő - mutat rá a bécsi egyetem pro­fesszora, Clemens Tempfer. Az ismétlődő spontán abortuszok gyakorisága hatvan százalékkal nagyobb azoknál a nőknél, akik­nél kimutatható az NOS gén egy különleges változata, a NOS3 - állapította meg a vizsgálat, amelybe 105 ismétlődő vetélé­sektől szenvedő asszonyt vontak be. A kontrollcsoport 91 olyan már változó korban lévő nőből állt, aki legalább két gyereket szült. A klinikailag már kimuta­tott terhességek 15-20 százaléka végződik abortusszal - állítják a kutatók. Az idő előtti vetélés kockázata jóval nagyobb a ter­hesség elején. A vérből és a vi­zeletből már kimutatható, de klinikailag még nem igazolható terhességek nagy része vetélés­sel végződik, amit legtöbbször a havi vérzés késésének vélünk - mondta Tempfer. Haifa (MTI) - A fehérborok kedvelői örülhetnek. Izraeli tudósok ugyanis olyan fe­hérbort állítottak elő, amely rendelkezik a vörösborok összes kedvező tulajdonsá­gával, és elősegítheti a szív- betegség kialakulásának megelőzését. A héj adja meg a vörösbor szí­nét és tartalmazza az erőteljes antioxidánsokban gazdag polife­nolok legnagyobb koncentráció­ját. Fehér héjjal A Michael Aviram biokémikus vezette kutatócsoport az izrae­li Haifa város Rambam nevű orvosi központjában egy olyan fehérbor-készítési eljárást dol­gozott ki, amelyben felhasznál­ják a szőlőszemek héját is. Mint Aviram is megállapítot­ta, az oxidálódott koleszterin a véredényekben elzáródáso­kat és szívrohamokat okozhat. A koleszterin oxidálódását megelőzendő antioxidánsokat kell fogyasztani, lehetőleg gyü­mölcsökben és zöldségekben meglévő természetes formá­ban. Az izraeli tudós az úgyneve­zett francia paradoxont idézte. Bár Dél-Franciaországban az emberek zsíros ételeket fogyasz­tanak, a finnekhez képest ­TállCOS. Ha dinamikus, hip-hop zenét hall a nyíregyházi Czire Krisztina, a leg­szívesebben rögtön táncra perdülne További képek: www.boon.hu Szemek. Fényképezkedéshez illően jól fésült vagyok. Na és a két szemem...? Hanau (MTI) - A Krisztus utáni első évszázadból származó, ed­dig ismeretlen római katonai tá­borok maradványaira bukkan­tak egy építkezés során a né­metországi Hanau-Mittelbuchen térségében. A felfedezés merőben új rész­leteket fed fel Germánia római meghódításának stratégiájáról. Az illetékes emlékmúvédelmi Szájvarrottas Panama (MTI) - Az elviselhe­tetlen börtönviszonyok elleni tiltakozásul bevarrta száját Pa­nama egyik szigorúan őrzött fegyintézetének kilenc őrizetese. La Joya börtönigazgatósága a hétvégén közölte, hogy a rabok ezzel akarják elérni áthelyezé­süket egy másik büntetésvégre­hajtási intézetbe. A börtön igaz­gatónője elutasította a tiltako­zók követelését, mert attól tart, hogy követőkre találhatnak. A közép-amerikai ország túlzsúfolt börtöneiben az év eleje óta egy­re gyakoribbak az elítéltek tilta­kozó akciói - jelentette az AFP. hivatal szerint a váratlanul fel­fedezett három római katonai tábor segítségével első ízben ál­lítható teljes bizonyossággal, hogy Wetterau térségében léte­zett még egy, a korábban is­mertnél még régebbi védelmi fal, limes is, amely nem követi a jelenlegi térképeken feltüntetett, már ismert vonalat, és amely 550 kilométer hosszú lehetett. A Mittelbuchban feltárt ka­tonai táborok jóval nagyobbak voltak a régóta ismert saalbur- ginál. Ez teljesen más meg-vilá- gításba helyezi a Rajna-Majna- vonaltól keletre fekvő területek római kori megszállásának tör­ténetét. Nem egyes, egymástól függet­len katonai táborok léteztek ugyanis, hanem egy mértani vo­nalak szerint kiépült biztonsági rendszer. A régészek ásatásaik során találtak egy Krisztus után 74- ben készült bronzsisakot, játék­kockákat és cipőtalp-szegecse- ket, valamint nagy számban tá­nyérok, edények, köcsögök, és más használati tárgyak, állati csontok maradványait - olvas­ható a dpa jelentésében. Herceg a szigeten A Wight-szigeti látogatáson tar­tózkodó Fülöp, edinburghi her­ceg megtekintette a 30. születésnap­ját ünneplő, a szi­get fő látványos­ságának számító gőzvasutat is. EPA-felvételek Méretvétel, a londo­ni Divat Főiskolán egy au­tomatikus szkenner mére­tet vesz egy nőről. Tízezer brit méretét olvassák le hasonló módon valamint a hagyományos módszerrel, hogy a divatáru-készítők minél megfelelőbb méretű ruhákkal láthassák el a piacot. Fotó: AP Ifjú pár csókolózik a pádon. Egyszer csak azt kérdezi a lány, elfulladva:- Akarod látni a helyet, ahol kivették a vakbelem?- Akarom - zihál a fiú.- Akkor nézz fel! Abban a nagy épületben, a hetedik emeleten, jobbról a harmadik ablak. Új régi német fal római erődleletekkel

Next

/
Thumbnails
Contents