Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-18 / 193. szám
Stációk Interjú Orbán Viktorral régiónk felzárkózásáról /2 H Schumi az élen A Hungaroringen dőlhet el, ki lesz a Inkább hitelre Használt autót egyre többen vesznek részletre /12 IDŐJÁRÁS: Marad a nyár Nappal 30 - 36 °C Éjszaka 18-23°C Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja ÁRA: 47 Ft, előfizetőknek: 30,70 Ft 2001. augusztus 18., szombat 57. évfolyam, 193. szám MegfűSenik: 53 000púlú.wjbsn AmrnmmmmmMmfflMmmmmmmmmmmMmmmmMímá Elálltak a bioerőmű miskolci megvalósításától Mikolc (ÉM - ML) - Visszalépett a Miskolci Vízmű Rt. szennyvíztelepére létesítendő biogázerőmű megvalósításától a németországi (nevét kisbetűvel író) farmatic biotech energy ag. A társaság terveit kísérő kedvezőtlen lakossági fogadtatást követően meghozott döntést tegnap jelentette be Andreas Dietz, a cég ügyvezetője Miskolcon. Az ügyvezető ugyanakkor elmondta azt is, hogy a bioerőmű helyett egy speciálisan a helyi viszonyokra kidolgozott tervet készítenek a miskolci szennyvíziszap környezetkímélő kezelésére és hasznosítására a lakosság és a szakhatóságok bevonásával. A helyi közösségek véleményének ügydöntő fontosságát hangsúlyozva Andreas Dietz kifejtette: az új tervek kidolgozásakor hangsúlyt fektetnek arra, hogy azt a széles közvélemény megismerhesse. Majd hozzátette: amennyiben az új megoldást sem fogadják el a miskolciak, akkor más helyszínt keresnek az általuk képviselt biotechnológia megvalósításához. • Részleges határzár. Augusztus 27-től megszűnik a személyforgalom a gyulai határátkelőhelyen, miután megkezdődik az átkelőhely felújításának harmadik üteme. A munkálatok kilenc hónapja alatt a battonyai és méhkeréki határátkelőhelyeket léphetnek át a Romániába személy- gépkocsival utazók. • MIÉP-es kijelentés: nem nyomoznak. Megtagadta a nyomozást az ügyészség a Magyar Igazság és Élet Pártja tisztségviselőinek a Fradi eladása kapcsán nyilvánosan elhangzott kijelentései ügyében, mert a történtek nem valósítottak meg bűncselekményt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség. A vizsgálatot több zsidó szervezet feljelentése nyomán indították meg. • Hulladék-pályázat. A költségvetés az idén kétmilliárd forinttal segíti az önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatainak megoldását, amelyből az első pályázati forduló lezárultával 878 millió forintos támogatást nyert el 251 település. Az önkormányzatok egy része közös pályázattal jelentkezett. A beadott 155 pályázatból 145 részesült támogatásban. D i ÉSZAK-MAGYARORSZÁG EB 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46) 502-900 Diákhitel Központ: 570 millió volt az ára Budapest (MTI) - Az Oktatási Minisztérium könyv szerinti értékén, 570 millió forintért adta el a tulajdonában lévő Diákhitel Központ Rt.-t a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nek - nyilatkozta Pálinkás József oktatási miniszter. Az oktatási miniszter a Diákhitel Központnál dolgozó brit szakértők lemondásáról szólva kijelentette: nem érti a tanácsadók reakcióját. Szavai szerint megütközéssel értesült, hogy Nicholas Barr és lan Crawford, a London School of Economics szakértői, akik az oktatási tárca megbízásából dolgoztak a diák- hitel-konstrukción, a nyilvánossághoz fordultak. Pálinkás József szerint a két tanácsadó lépése jogilag is aggályos, mivel információikhoz megbízotti minőségükben jutottak. A szaktárca vezetője leszögezte: az oktatási miniszter feladata az volt és a jövőben is az lesz, hogy a diák- hitel-konstrukció teljesítse társadalmi és politikai célját. Az elsődleges szempont a diákok érdeke, és nem az hogy a pénzpiaci szereplők számára a konstrukció mennyire jövedelmező. Pálinkás József cáfolta, hogy az átadás, illetve a kamat mérséklése jelentős terheket róna a költségvetésre. - A működéshez szükséges források a kamat 14,8 százalékról 9,5 százalékra csökkentésével is biztosítottak - hangsúlyozta a miniszter. Kifejtette: a kormány döntésének az volt a célja, hogy egy, a diákok számára még kedvezőbb hitelfelvételi lehetőséget biztosítson. A kamatszint 9,5 százalékban történő maximálása várhatóan semmilyen, de a legpesszimistább becslések szerint sem jelent 2001-ben néhány 100 millió forintnál jelentősebb terhet a költségvetésnek. - Ahogyan a Pénzügyminisztérium korábbi sajtótájékoztatóján elhangzott, az év második felében várhatóan mérséklődő kamatok miatt a költségvetést nem terheli többletkiadás - emlékeztetett az oktatáspolitika irányítója. Művészetek napjai. Megkezdődött tegnap a 10., jubileumi a Liszt Ferenc Kamarazenekar adta. A 29 helyszínen zajló Zempléni Művészeti Napok redezvénysorozata. A tíznapos rendezvény 50 eseményén számos illusztris fellépővel találkozhat program nyitókoncertjét a művészeti napok örökös házigazdája, a közönség. Fotó: Bujdos Tibor Munkanélküliség: északon mínusz 1 százalék Budapest (MTI) - A regisztrált munkanélküliek száma júliusban 14 ezerrel csökkent az előző év azonos időszakához képest, így a hónap végén 362 900 munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok - tájékoztatott a Gazdasági Minisztérium. A nyilvántartásban szereplő munkanélküliek száma Dél-Dunántúl kivételével az ország valamennyi régiójában csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A legkedvezőbb változást az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió mutatja. Az Észak-Alföldön 1,3 százalékponttal, Észak-Magyaror- szágon pedig 1 százalékponttal csökkent a ráta egy év alatt. A pályakezdők záró létszáma július végén 30 900 volt, ez az összes regisztrált munkanélküli 8,5 százaléka. A munkaügyi nyilvántartásba júliusba 14 500 pályakezdő fiatal lépett be, 6,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Inflációcsökkenést várnak Budapest (MTI) - A júliusi 1,1 százalékpontos csökkenést követően a Reuters brit hírügynökség által megkérdezett elemzők további gyors csökkenést várnak a pénzromlás alakulásában. A megkérdezett szakértők ennek alapján az egy évre visszatekintő pénzromlást augusztusra 8,98 százalékra várják, ez újabb esés a júliushoz képest. Az idei év decemberére pedig a szakértők átlag-előrejelzése 7,64 százalék, ami gyakorlatilag egybeesik a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jóslatával megcélzott 6-8 százalékos inflációs sáv felső részével. A piac szinte egyöntetű véleménye az, hogy szeptember végéig az újabb jelentős inflációcsökkenés már a jegybankot is irányadó kamatainak csökkentésére készteti. Az inflációs előrejelzések alapján a jövő évben is jelentősen csökken a pénzromlás üteme. Ami az éves átlagos inflációs várakozásokat illeti, a legutóbbi körkérdések után az elemzők 2001-re 7,64 százalékra, 2002-re viszont már csak 6,06 százalékra vitték le. Tűzijátékok ideje, hétfő Budapest (MTI - ÉM) - Több mint húszezer darab, összesen 25 tonnányi pirotechnikai eszközt használnak fel az augusztus 20-i, budapesti tűzijáték során. Az este kilenc órakor kezdődő, félórás programot a Margit híd és az Erzsébet híd közötti Duna-szakasz- ról bonyolítják le. A miskolci tűzijáték színhelyén, a Diósgyőri vár környékét hétfőn érintő forgalmi változásokról a 3. oldalon közlünk részleteket. Ma: világkupa. Ma délután fél kettőkor a nők, míg negyed öttől a férfiak rajtolnak el az ötödik tiszaújvárosi triatlon-világkupán. A Triatlon Nagyhéten azonban tegnap is rendeztek versenyt: a sportolók a Jabil egyharmad maratont teljesítették. /10. Fotó: Végh \