Észak-Magyarország, 2001. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-09 / 185. szám
2001. augusztus 9., csütörtök Aktuális 3 Balról jobbra: Hegyi Gyula, Popper Péter és Antalóczy Attila Fotó: Bódisz Attila Politikai ideológia helyett praktikus kérdések Sátoraljaújhely-Széphalom (ÉM BSZA) - Második alkalommal látja vendégül a széphalmi Múzeumkert a Széphalmi Diéta résztvevőit. Tavaly a globalizációval foglalkoztak a megjelentek Széphalomban, majd egy másik rendezvény keretében Budapesten. Idén a rendszerváltás óta eltelt időszak társadalmi, gazdasági és mentális változásait járják körbe a téma iránt érdeklődők - tájékoztatott Antalóczy Attila országgyűlési képviselő (MSZP), az esemény szervezője. Hozzátette: a viták a napi politikai torzsalkodáson felülemelkedve zajlanak. Kibeszéletlen traumák sokaságával élünk együtt, amelyek kapcsán mindig politikai ideológiák befolyásolták érzületeinket. Ezért is fontosak a Széphalmi Diétához hasonló rendezvények - mutatott rá a honatya. Az ötnapos rendezvényen egyébként a legkülönbözőbb világnézetű egyetemisták, főiskolások, tanárok, politikusok és véleményformáló gondolkodók vesznek részt. Kedden a civü rendszer- váltásról Horváth Csaba tartott előadást, majd Kopátsy Sándor és Pozsgay Imre a Kádár-korszak és ami ebből következik... címmel tartották meg vitaindítójukat. Tegnap délelőtt Popper Péter a rendszerváltozás, paradigmaváltás lelki következményeiről beszélt. Mint elmondta, meglátása szerint a mai magyar társadalomnak inkább praktikus kérdésekre lenne szüksége, nem pedig politikai ideológiákra. Délután Hegyi Gyula országgyűlési képviselő (MSZP), valamint Veér András a vallási, spirituális közösségek újjászületéséről szólt. Ma Balogh András, Rózsa András és Bogár László a nemzeti identitásról, politikai pártokról, szervezetekről, a jelképbeszédről, valamint a rendszerváltó évtizedről tart előadást. MIT SZÓL HOZZÁ? Fűnyíróversenyt mi is rendeztünk Tiszaújváros (ÉM - Hl) - Angliában fűnyíróversenyt rendeztek. Kerékgyártó Istvántól, a ti- szaújvárosi Öko-Park Kft. ügyvezető igazgatójától (képünkön) megtudtuk, az ötlet nem csak az angoloknak jutott eszükbe.- Két évvel ezelőtt mi is rendeztünk hasonló versenyt, Tiszaújvárosban. Ez igazi szakmai verseny volt, nem úgy, mint az angliai. Ott, ahogy láttam, inkább a szórakozás, szórakoztatás vezérelte a rendezőket, minket pedig az, hogy megtudjuk, egy- egy típus mire képes, a gyakorlatban hogyan, milyen hatásfokkal működik. Hiába megy el az ember nemzetközi kiállításokra, ott csak üveg mögött láthatja a gépeket, de nem próbálhatja ki. A parkápolásban jártas szakember arra is kitért: az angliai és a magyar gyep más ápolást igényel.- Az alapvető különbség az időjárási viszonyokban áll. Anglia sokkal csapadékosabb ország, a kontinentális éghajlat viszont nem kedvez a fűnek. Cáfolnom kell azt a mondást, hogy az angol gyep csak attól szép, hogy elvetik a magot, aztán száz évig nyírják a füvet. A nyírás természetesen fontos, ha szép gyepszőnyeget szeretnénk, évente legalább 12-14-szer kellene végezni. A golfpályákon azonban évente 22-26-szor nyírnak. A versailles-i kastélyparkban pedig 22 alkalommal. Miskolcon a legtöbb a nyolcszori nyírás. A tápanyagszintet is pótolni kellene, mivel a fűnyírás utáni növekedés sok tápanyagot kivon a földből. Azonban, ha valaki rendszeresen nyírja, öntözi, tápanyaggal is ellátja a füvet, még nem biztos, hogy szép lesz a gyepszőnyege, mert lehet, hogy olyan magot vetett, amely nem a mi klímánkat szereti. A magánszférában kelendőbbek a külföldi magok, talán azért, mert szép a csomagolásuk, ám az éghajlatot nem adják hozzá. Lehúzott ablakok, tikkadó utasok... A kánikula miatt sem a villamosok, sem a vonatok sínéit nem hűtik A hőmérő higanyszálával egyenes arányban emelkedik a szökőkutak népszerűsége Fotó: Ádám János Miskolc (ÉM - CsÁ) - A kánikulai utazgatás nemcsak az ember közérzetét befolyásolja, hanem az utak, sínek minőségét is. A vasúton utazó ember azonban kénytelen elviselni a meleget. Ivancsó László, a MÁV fenntartási reszortosa elmondta: a 240 kocsijukból 14 Intercity és 3 büfékocsit szereltek fel léghűtővel, melynek darabonkénti értéke 1996-ban 20 millió forint volt. Egy átlagos kocsi ára az adott évben ugyanakkor 100 millió forint körül mozgott. - A hagyományos kocsik felszerelése ilyen léghűtőkkel lehetetlen, mert a szellőzőrendszerük teljesen különböző. Ráadásul aki gyakran utazik vonaton, tudja: talán nem ez a legégetőbb probléma egy átlagos kocsival - folytatta a fenntartási reszortos. Járják a magyar sínpárokat azonban légkondicionálóval felszerelt vonatok is, az úgynevezett Intercity Rapidok. Ezek a Buda- pest-Nyíregyháza, illetve a Buda- pest-Pécs közötti vonaton szállítják a helyjegyet vásárolt utasokat, valamint ilyenek természetesen a nemzetközi Eurocityk is. Ezekben a kocsikban központilag, de fülkénként is be lehet állítani a kívánt hőmérsékletet. Kocsis József, az MVK Rt. üzemvezetője arról tájékoztatott: a karbantartásokkor nyaranta elsősorban a hűtési rendszert figyelik fokozottan, valamint a járművek akkumulátorát, amiből a víz a forróság és a folyamatos használat következtében hamarabb párolog. Az MVK Rt. birtokában lévő 23 Ikarus autóbusz némelyikének a vezetőfülkéjében található légkondicionáló, de az összes buszba való beszerelés igen költséges, 400-500 ezer forintra tehető, s erre nincs anyagi kerete a társaságnak. Ami a villamossínek hűtését illeti, erről Előhegyi Sándor, MVK Rt. pályafenntartási üzemvezető elmondta: Budapestet ebben anyagi okok miatt nem követi Miskolc.- A legutoljára rendbe hozott pályaszakaszt, az Űjgyőri főtér és a diósgyőri végállomás közötti részt is 1994-ben adták át, tehát nem mondható kifejezetten újnak. Azonban az is tény, hogy pályamunkák miatt a forgalmat nem kell jelentős ideig leállítani. Hűvös vásárlás Nő-e a forgalom a léghűtőit üzletekben a kánikulában? Ezzel ellentétes tapasztalatról számolt be a Miskolc Plaza igazgatója, Sárosi Pál. Elmondása szerint visszaesik a vásárlók száma. - Az augusztusi szabadságolások idején jellemző, hogy kiürül a város. A nyári hónapokban csökken a forgalom. A mi intézményünk viszont tudta tartani az éves szintjét, ez pedig óriási dolog. Kell a fagyi Fotó: Ádám János LVASOT: hogyan viseli a kánikulát? S zerencsére nem bérházban, hanem kertes házban lakunk. A kertünk a hús fákkal, a napernyővel és kerti bútorral kis oázis a nagy kánikulában. Az idén vettünk egy nagyobb medencét, így a gyerekek már a víz élményének is örülhetnek. Strandra azért nem szívesen jártam, mert ha fáradt volt a kicsi, akkor nagyon körülményes volt, így viszont akkor megyünk be a lakásba, amikor kedvünk van. Szkárosi Nóra (32), gyes M ost is éppen a játszótérre igyekszünk, a gyerekek nagyon szeretik. Bérházban lakom, ami ilyenkor nem éppen a legkomfortosabb. Ezért megpróbálok a lehető legtöbbet a telken tartózkodni, ott legalább mozog valamit a levegő és árnyékot is műidig találok. Az elvesztett folyadékot is igyekszünk pótolni. Ásványvízzel, szódával és házi készítésű szörppel oltjuk a szomjunk. Az unokáimnak is ez a kedvence. Gállné Kovács Irma (70), nyugdíjas E n a Dunántúlon lakom, de biztosíthatom a miskolciakat, hogy ott is rekkenő a hőség. Most éppen biciklitúrázni megyünk Lillafüredre. Nekem ez kellemes nyári program, amelyre a most oly távolinak tűnő téli estéken is szívesen visszagondolok. Strandra is nagyon szívesen járok, bár gyakrabban fordulok meg a mesterséges strandokon, mint az élővizek partján. Hogy miért? Mert ott több a fagyi is. Sebő András (17), tanuló N ehezen viseljük ezt a hatalmas meleget. Bérházban lakom, ami ilyenkor még elviselhetetlenebb. Megpróbálok huzatot csinálni, így pár fokkal hűvösebb a lakás. Általában a hűtőben hűtött ásványvízzel és ivólével oltjuk a szomjunk. Én még nem voltam strandon, a munkám miatt, de a gyerekek gyakran megfordulnak a víz környékén. Ők pedig már nyaralni is voltak a nagyinál, épp onnan jövünk. Vojákné Pintér Zsuzsa (28), betanított munkás B ár a nyarat nagyon szeretem, de a kánikulát nehezen viselem. Bérházban lakom, ott a levegő még jobban megáll, mint máskor. Igyekszem elsötétíteni a lakást, és huzatot csinálni, így valamelyest enyhül a forróság. A nyári hónapokban igyekszem könnyebb ételeket készíteni és az élelmiszerünk nagy részét most a zöldségek és a gyümölcsök teszik ki. Inni legszívesebben cukor nélküli limonádét iszom. Nagy Ella (45), eladó Hatodszor állítanak ki Tiszaújvárosban Tiszaújváros (ÉM - UJ) - Ebben az évben közel háromszáz kiállító mutatja be termékét, kínálja szolgáltatását a VI. Tranzit Expo területén, a Tiszaújvárosi Sportközpontban. A kiállítást és vásárt tegnap nyitották meg ünnepélyes körülmények között. Prof. dr. Tóth László, a Bay-Logi Intézet igazgatója kifejtette, hogy mint kutatóintézet azért vesznek részt a vásáron, mert munkájukat a vállalkozókkal összeköti a piac. A kormány jelentős pénzeszközöket különített el a pályázatokra. A régióban a vállalkozásoknak, az önkormányzatoknak, valamint a kutatóintézetnek egyaránt össze kell fogni annak érdekében, hogy a régió a támogatásokból minél nagyobb összeghez jusson. A megnyitón Kóczián tamás, az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány igazgatója a mai, II. Logisztikai és Szállítmányozási Szakkiállítás és Konferencia jelentőségét hangsúlyozta. Kijelentette: bízik benne, hogy ezen, a regionális beszállítói konferencián a kis- és közepes vállalkozások képviselői olyan új információkhoz jutnak és olyan új kapcsolatokat teremtenek, amelyeket jól hasznosíthatnak majd mindennapi munkájukban. A lakásprogram sikere A VI. Tranzit Expo megnyitását követően Hegedűs Éva a Gazdasági Minisztérium Helyettes államtitkára fórumot tartott a magyar gazdaság fejlődéséről, illetve a lakásprogramban elért eredményekről. Egyebek mellett kifejtette, hogy a magyar gazdaság jövedelemtermelő képessége 1997-től kezdve folyamatosan nő. - Tavaly az elmúlt tíz esztendő leggyorsabb növekedését produkáltuk. Gazdaságunk 4-5 százalékos, dinamikus növekedése kétszerese az európai átlagnak. Mind a kivitel, mind pedig a behozatal dinamikusan emelkedett. Ezen belül is lényeges, hogy elsősorban gépeket és ipari berendezéseket hozunk be az országba, illetve szállítunk ki külföldre. Ez a beruházások növekedését jelzi. A kormány lakásprogramjáról szólva a helyettes államtitkár kijelentette: tavaly 44 ezer építési engedély kiadására nyújtottak be igényt, a legtöbbet az elmúlt tíz esztendőben. Összesen 21 ezer lakás épült fel, az 1999-es 19 ezerrel szemben. A lakásépíLátogatók Fotó: Vajda János tési támogatásokra nemcsak a nagyobb városok, hanem a kisebb lélekszámú települések is sikerrel pályáztak. Az építkezésekhez összesen 140 önkormányzat nyerte el a támogatások valamilyen formáját. A vásár díjjazottai A tegnapi megnyitón kiosztották a VI. Tranzit Expo vásári díjait. A Nagydíjat a Ser-WA Bt. kapta meg. A Vásárdíjjal a Kusinszki és Társai Kft.-t jutalmazták. Termékdíjban az Art and P Design Kft. részesült. A Trade Fair Plussz Kft. különdíját az FK. Bau Invest Kft. kapta meg. További különdíjasok: Ency-Emőke Bt. Csíkszereda, Borsod Zöldért Rt., Chemoldanzas Nemzetközi Szállítmányozási és Logisztikai Kft., Bell Computer Kft., Bay-Logi Intézet.