Észak-Magyarország, 2001. július (57. évfolyam, 152-176. szám)
2001-07-05 / 155. szám
2001. július 5., csütörtök ÉaMJjMUiUJMjíij# Gazdaság 7 • Terjeszkedik a Praktiker. A Praktiker Magyarország Kft. a jelenlegi 12 áruháza mellé jövőre két újat épít, s a német anyavállalat azt tervezi, hogy a közép-ke- let-európai terjeszkedést is innen fogják irányítani. A Metró Holdinghoz tartozó német Praktiker magyarországi leányvállalatának forgalma 1999-ben elérte a 12,5 milliárd forintot. • Alaptőkét emelt a Buda-Cash. A Buda- Cash Brókerház Rt. közgyűlése jóváhagyta, hogy a részvénytársaság alaptőkéje 300 millió forinttal 1,61 milliárd forintra nőjön. • Elvesztett hitel. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak 1993- ban nyújtott 7,1 milliárd forintos állami hitelnek mintegy 3 milliárd forintos része már elveszett a költségvetés számára, amit a 2000. évi zárszámadásban rendeznek majd. Gazdaság - számokban Miskolc (ÉM) - A gazdaság egyes részterületeiről készülő statisztikai összesítések beszédes mozaikjai a gazdaság egészének. A könnyebb eligazodást segítik a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) illetve Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóságának rendszeresen és időszakosan megjelenő kiadványai. Magyarország kistérségei A KSH 2000 júniusában sorozatot jelentetett meg Magyarország kistérségeiről. A statisztikai kistérségek rendszere az ország egész területét átfogó, megyehatárokat át nem lépő rendszer. Egy-egy kistérség olyan földrajzilag is összefüggő települések együttese, amely a települések közötti valós munka-, lakóhelyi, közlekedési, középfokú ellátási (oktatás, egészségügy, kereskedelem) kapcsolatokon alapul. Ezek között kalauzolnak el az eddig megjelent kötetek. Területi Statisztika A Területi Statisztika című, kéthavonta megjelenő folyóiratot 1998-ban indította újra a statisztikai hivatal. A kiadvány kiemelten foglalkozik a megyék helyzetével, a városok, a községek fejlődésével, az agglomerációs folyamatokkal, de nagy súlyt fektet a régiók, a kistérségek szerepére, a Régiók Európájának bemutatására, a harmonizációs és csatlakozási folyamatok területi kérdéseire. Statisztikai Zsebkönyv, 2000: Ez a kis formátumú, jól használható zsebkönyv minden évben az első átfogó tájékoztatást nyújtja az előző év társadalmi és gazdasági folyamatainak alakulásáról. A tájékoztatást számos grafikon teszi szemléletessé. A Magyar Régiók Zsebkönyve Tavaly új zsebkönyvsorozatot indított útjára a Központi Statisztikai Hivatal. Napjainkban felfokozott érdeklődés kíséri - és nem csak a szakemberek körében - azt, hogy milyen társadalmi-gazdasági folyamatok zajlanak hazánk egyes térségeiben. Ezt az igényt kísérli meg kielégíteni - a térképekkel és grafikonokkal is áttekinthetőbbé tett - évente megjelenő kiadvány, amely magyar és angol nyelven jelenik meg. Vállalkozási övezetek A kiadvány bemutatja a vállalkozási övezetek lakosságának demográfiai jellemzőit, a gazdaság szervezeti hátterét, az ipar, a mezőgazdaság fontosabb adatait, foglalkozik a munkanélküliséggel, és mindezeket viszonyítja a régió adataihoz. A zárórész tartalmazza az övezetek kialakulása óta elért eredményeket, sikeres, megvalósult pályázatokat, beruházásokat. ■\ MAGV ,n ■űteió" ■■ &á“Ü'KÖNY' • Magánbefektetői többség az Egri Ipari Parkban Eger (MTI) - A hevesi megyeszékhely önkormányzata már csak 10 százalékos üzletrésszel rendelkezik az Egri Ipari Park Kft.-ben, miután eladta 56,6 százalékos tulajdoni hányadát. Egy magánbefektető - akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra - nyílt licites eljárás keretében szerezte meg a tulajdonrészt 71 millió forintos vételáron. Erőkoncentráció a hatékonyság érdekében Az érdekvédelem ágazati megoszlása helyett a területi jelenlét biztosítása a cél Miskolc (ÉM - KI) - öt nagy ágazati szakszervezet együttműködésre készül, mert - vélik a vezetők - csak így lehet az átstrukturálódó foglalkoztatási viszonyok között hatékony érdekvédelmet folytatni a jövőben. Erről számoltak be a vasas és a vegyész szakszervezetek vezetői tegnap Miskolcon. A 90-es évek elején már volt próbálkozás arra, hogy összefogás létesüljön a nagy szakszervezetek között, ám erre akkor nem került sor - emlékezetett Szőke Károly. A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke kifejtette: a bányászok, az építő-, a vegyi-, a villamosipariak és a vasasok erőkoncentrációra készülnek. A jelenlegi aktív taglétszám alapján ez egy közel ki- lencvenezres szervezett dolgozói tömeget jelent. Az együttműködés szorosabbra Szőke Károly és Paszternák László fűzésének oka az, hogy a feldolgozó és a termelő iparágakban egyre csökken a foglalkoztatottak száma, így egyre kevesebb taglétszámmal működhetnek a szak- szervezetek is. A multinacionális vállalatok pedig megváltoztatták a hagyományos ágazati struktúFotó: Bujdos Tibor rát, s ma már egyre több magyar vállalatnak vannak külföldi érdekeltségei is. Az egymással párhuzamosan végzett szakszervezeti feladatok - adminisztráció, oktatás, nemzetközi kapcsolatok, az uniós csatlakozás, az informatikai háttér - egységes kezelése jelentős költségmegtakarítást eredményezne. Paszternák László, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke hozzátette: az ilyen tömörülések kialakulása Nyugat-Európá- ban már folyamatban van. Ott már felismerték, hogy a megváltozott foglalkoztatási helyzethez az érdekképviseleteknek is alkalmazkodniuk kell, ha hatékonyak akarnak maradni, mert csak így tudják tagságukat megtartani. Az érdekképviselők kiemelték: két-három éven belül létrejöhet ez a fajta szoros együttműködés, amelynek lényege a területi jelenlét erősítése. A következő években a területi, megyei és regionális centrumok kialakítása, tehát az alulról építkezés a cél. A szakszervezetek országos vezetői mái- megállapodtak az együttműködés szervezésében, most az egyes megyéket járják végig, s ősszel értékelik a tapasztalatokat. KISTÉRSÉGEK GAZDASÁGA Az infrstruktúra a fejlődés alapja Budapest (ÉM) - Gazdasági fejlettség, jövedelmi viszonyok, infrastrukturális ellátottság tekintetében máig jelentős különbségek mutatkoznak, ha összehasonlítjuk a Magyarország hét régiójában található 150 kistérség helyzetét. A Gazdasági Minisztériumban készült elemzés alapján készült sorozatunk utolsó darabját közöljük. Az infrastruktúrát a telefon-, csatorna- és gázhálózat kiépítettsége valamint a kiskereskedelmi bolthálózat jellemzi. Az összesített mutatók alapján a legjobban ellátott térségek - Budapesten túl - a Nyugat-Du- nántúlon, a Balaton körül, Észak-Magyarországon (az egri kistérség) és a Közép-Dunántú- lon (a veszprémi kistérség) helyezkednek el. A legtöbb elmaradott kistérség Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és a Dél- Dunántúlon található. Az elmúlt években a telefon- hálózat fejlesztése (mintegy 90 százalékkal nőtt a vonalak száma) úgy az ország, mint az egyes térségek társadalmi-gazdasági fejlődésének megalapozása szempontjából kiemelkedő volt. Vezetékes vízzel 1999-re minden megyében a lakások több mint 80 százaléka rendelkezett. Nem volt ilyen dinamikus a közcsatorna-hálózat fejlesztése. Legjobb a helyzet Budapesten, ahol a 100 kilométer vízvezeték-hálózatra jutó csatorna hossza 93 kilométer, utána az észak-dunántúli térségek következnek. 1999- ben egyetlen kistérségben, a lengyeltótiban nem volt kiépített csatornahálózat. A lakások vezetékes gázzal való ellátottsága jelentősen javult: 1995-től 1999-ig a gázcsőhálózat összesen 17 ezer kilométerrel bővült. A vezetékes gázzal ellátott lakások aránya a legnagyobb Közép-Magyarországon (lakások 84 százaléka, ezen belül a fővárosban 87 százaléka). A Közép-Dunántúlon Fejér megye gázellátottsága 80 százalékos, viszont Veszprém megyéé csak 47 százalékos. A kelet-magyarországi régiók helyzete ebből a szempontból kiegyenlítettebb, mint a dunántúliaké, az 1990-es években történt jelentős fejlesztés következtében. Pannónia a Winterthurban Budapest (MTI) - A Pannónia Országos önkéntes és Magánnyugdíjpénztár beolvad a Winterthur Országos önkéntes és Magánnyugdíjpénztárba. A Winterthur nyugdíjpénztár taglétszáma ezzel megközelíti a 250 ezer főt, a kezelt vagyon pedig eléri a 26 milliárd forintot. A Pannónia beolvadását a piaci körülmények tették szükségessé, nem érte el azt a méretet, amely biztosíthatta volna hosszú távú, hatékony működését. A pénztártagok levélben kapnak részletes tájékoztatást a változásról. Hirdetés FELVESSZÜK A RITMUSÁT 6 CIB BANK 3525 MISKOLC, DÉRYNÉ U. 1 1 . Telefon: (46) 412-399 Érvényn: 2001. mólos 7-ótól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE LtkMMkl* tvw kamrt.1N Pl (ESKM' 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE SOin-éMFl S-10MP1 10 U Ft LakAMal lót éra kamat (%) ESKM *va» kamat (%) ESKM km kamat (\) ESKÜ 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9,76) 9,750 (9,89) 3 hó 8,250 (8,36) 8.375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7.875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB o^k Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Clasalc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Claaalc aévot kamatai: «vm kamat {*)ESKM 0-100 EFt-ig2,500 2,56/2,56 100 E Ft-1 M Ft3,000 3,08^,08 1 M Ft telett 6,0006,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) távot kamatai •vaa karai (\)ESKM 0-50 E Ft-lfl 2,5002,56 50 E Ft-1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM botét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) 1 hónap Ara karai (%) 9,600 ESKM 9,73 3 hónap8,5008,62 6 hónap 8,5008,62 12 hónap8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) *vm karai (V 1 hónap 9,750 EHM9,75 3 hónap 8.500 8,50 6 hónap8,500 8,50 12 hónap8,000 8,00 *Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek HTELEK Érvényei: 2001. Június 1-tól Magánszemélyek részére Folyószámlahitel THM: 22.67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel avat kamat (V 20,00 Betétórzó hitel 15,00 THM Betétórzó hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórzó folyószámlahitelnél: 16.31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel THM: 20,821 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott 18,00- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 18,00 1 éves kamatperiódus 12,70 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön THM: 27,87-37,76%, 1 -5 éves futamidőre 23,00 Evaa karai (X) HUF prímé rate 13,25 CIB©0640242242 A BANCA COMMERCIAIE ITAUANA-CSOPOflT TAGJA ÖSSZEGZÉS A kistérségek jóléti fejlettségéről - az 1000 lakosra jutó gépkocsik, telefonfőállomások, személyi jövedelemadó-alap, valamint a munkanélküliség és a tartós munkanélküliség összehasonlítása alapján - megállapítható: • a főváros környékén és a Nyugat-Dunántúlon jelentős és tartósnak ígérkező pozitív gazdasági folyamatok indultak el, • a fővárosban és a legjelentősebb népességű kistérségekben a tőke megtelepedése magával hozza a vállalkozások számának növekedését, s a bruttó hozzáadott érték magasabb voltát, • a legfrekventáltabb üdülőterületeken, valamint néhol a határátkelők mentén és a határsávban a vállalkozások számának dinamikus növekedése figyelhető meg, sokszor épp a kiskereskedelmi boltok és a fizetővendéglátás területén, • a lakásépítés elsősorban a magas vándorlási nyereséget felmutató főváros közeli zónában jelentős, ami ott részben együtt jár a fiatalabb korú népesség betelepülésével is.