Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-28 / 149. szám

2001. június 28., csütörtök Gazdaság 7 • A BC lengyel érdeklődése. A Borsod- Chem (BC) Rt. érdeklődik a lengyel vegyipari üzem, a ZA Tarnow iránt - mondta Kovács F. László vezérigazgató. A társaság részvényeinek 10 százalékára ajánlatot is tettek, hogy lehetőségük le­gyen az üzem vizsgálatára. A BC veze­tőit a cég PVC-vel összefüggő egységei, valamint az ablakgyártó kapacitása ér­dekli. A vizsgálódást még a nyár folya­mán szeretnék lefolytatni. • Búzára támogatás. Raktározási támo­gatást biztosít a várható bőséges búza­termés miatt a közraktárban letett búzá­ra a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). A közraktárban le­tett idei termésű búzára közraktárjegy­fedezete alapján, pénzintézettől felvett hitelre támogatás adható. Ennek mérté­ke az egyéves hitelszerződés 2001. de­cember 31-i időszakára a jegybanki alap­kamat 100 százaléka, a jövő év első fél­évére pedig a 40 százaléka. Záijegy nélküli bor csak szombatig Budapest (MTI) - Zárjegy nélküli bort már csak szombatig forgalmazhatnak a kereskedők - hívja fel a figyelmet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksá­gának sajtóosztálya közleményében. A fordulónappal készleten lévő borokról leltárt kell készíteni, a borokat a forgalom­ból időlegesen ki kell vonni, és elkülönítve kell tárolni. Az elkészített leltárjegyzék alapján megrendelőlapot kell kitölteni, amelyet a hatósági felügyeletet ellátó vám­hivatalhoz 2001. július 6-ig meg kell külde­ni. Ezért a VPOP jövedéki vámhivatalai a jövő héten meghosszabbított ügyfélfogadá­si idővel, hétfő és csütörtök között 8-20 óráig, míg július 6-án pénteken 6-24 óráig tartanak nyitva. A készletzárjegyek legké­sőbb 2001. szeptember 30-ig vehetők át, ame­lyek árát a megrendelőnek kell kifizetnie, függetlenül attól, hogy esetleg addigra érté­kesíti a bort. A csekély zárjegy nélküli bor­készlettel rendelkező kereskedőknek a VPOP azt javasolja, hogy készleteiket jú­nius 30-ig akciós áron értékesítsék. Javasolt az akciós ár Fotó: Ádám János Elindult a búzaverkli, gondban a gazdák Mályi (ÉM - FL) - Az őszi árpát már aratják, hamaro­san a búzatáblák végén is csatasorba állnak a kombáj­nok. Mi lesz a betakarított búzával? Ki veszi meg és mennyiért? A vételár fe­dezi-e a termelés költségeit és teremt-e lehetőséget a következő gazdasági év megkezdéséhez? Többek kö­zött ezekről tanácskoztak tegnap a megyei agrárkama­ra tagjai a Mályi Agroker Rt.- nél rendezett nyílt napon. A nyílt kamarai napon a tagok és a kamara kapcsolatáról, az agrártámogatások helyzetéről, a területfejlesztési tanács ag­rárpályázatairól és a gabona­piaci helyzetről volt szó. A hozzászólásokban vélemény­ként elhangzott: szűnjön meg a kicsi és nagy mezőgazdasági üzem közötti megkülönbözte­tés. Nem szabad egyiket a má­sikkal szembeállítani, a közös érdeket pedig az agrárkamará­nak kell képviselnie. Az aratás vásárlási ár a költségeket sem fedezi. Nem lehet kiszámítani, ilyen árviszonyok mellett lesz-e őszre olyan borsodi gazda, aki őszi búza vetésére adja a fejét - mondta a titkár. Mészáros Péter, Koncz György, Zsiga Gábor Fotó: Végh Csaba előtti helyzetről a kamara tit­kára elmondta: - A tét nagy! A gazdálkodók többsége nem ren­delkezik tárolási kapacitással. Az agrártárca által felkínált le­hetőségek drágák, s eközben szorítanak a fizetési határidők is. Kamatokat kell fizetni, hite­leket törleszteni, az újabb me­zőgazdasági év indításán gon­dolkodni, miközben nagyon mélyre csökkent a búza ára - foglalta össze a panaszokat Mászáros Péter. - Huszonhete- dikén megkezdődött megyénk­ben az őszi árpa aratása. Ha­marosan a búza betakarítása is megkezdődik. Az induló fel­Beindult az agrárkamara A kamarai törvény változá­sának hosszadalmas előké­szítése és végrehajtásának csaknem egy évre elhúzódó feladatai miatt a bizonyta­lanság jelentősen rontotta az agrárkamarák megítélését, és háttérbe szorította a ko­rábban elért eredményeket. A már nem kötelező tagság­gal működő, újjáalakult Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Agrárkamara 183 fővel indult, mára pedig 300 tagot számlál, ők adják a megye mezőgazdasági össztermelé­sének 65 százalékát. A döntéshozatalban is részt kívánnak venni Miskolc (ÉM - KI) - Régi-új el­nökséget választott az Észak- Magyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség (ÉMGK). A közgyűlés újra a korábbi elnököt, dr. Barkóczi Istvánt erősítette meg posztján. A közöség célja továbbra is az, mint ami hat évvel ezelőtt az ala­pításkor volt: a munkaadói ér­dekvédelem, az érdekközvetítés, illetve részvétel a kis- és közép- vállalkozásokra vonatkozó gazda­sági döntéselőkészítői és döntés­hozói munkában - fogalmazott Barkóczi István. Az újraválasz­tott elnök kifejtette: a Munka­adók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tagjaként kiemelt feladatának tekintik a tagok tájé­koztatását a gazdaságpolitikai el­gondolásokról, gazdaságfejleszté­si célokról, de részt vesznek a ta­gok közötti követítésben, s haté­konyak kívánnak lenni a szak­mai lobbizásban is. A közgyűlésen megfogalmazó­dott: a kamarák mellett olyan erős és meghatározó szervezetként akar megjelenni az ÉMGK, hogy például a megyei területfejlesztési tanács is igényelje véleményüket a pályázatok elbírálása során. A régi-új elnök: Barkóczi István A magyar uniós export vezet Budapest (MTI) - A magyar kül­gazdaság alapvető célkitűzése a gyors exportbővülés fenntartása, a közvetlen külföldi befektetések növelése - jelentette ki Martonyi János. A külügyminiszter a kül­gazdasági attasék és a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fej­lesztési Kht. szervezetében mű­ködő kereskedelmi szolgálat ve­zetői számára tartott külpiaci ér­tekezleten arról beszélt, hogy a stratégia része a szolgáltatás-ki­vitel erősítése és a magyar tőke­export fejlesztése elsősorban a közép-európai régióba. Magyarország eddig 2-2,5 milliárd dollárt fektetett be külföldön, ami az ország gazda­sági fejlettségének megfelel. A magyar vállalkozások megjele­nését a szomszédos országok­ban szeretné segíteni a tárca - hangsúlyozta Martonyi János. Cél továbbá, hogy az Európai Unión kívüli országokba az ál­25. HETI FORGALMI A Forgalom Lj/,CpiClliUV,l Lg tarthatóak a húsárak Értékpapír Záróár (Ft) Változás Min. ár Max. ár Előző heti átlagár Darab (ezer) Forint (millió) Budapest (MTI) - A legnagyobb húsipari ANTENNA 2 740-3.5% 2 705 2 895 2 77514 38 BORSODCHEM 5 000-1.0% 4 980 5 100 5 04497489 érdekképviselet, a Magyar Húsiparosok BRAU UNION3 595-0.1% 3 5953 6003 598 0 0 Szövetségének (Hússzövetség) álláspontja DANÚBIUS 3 900 0.0% 3 810 3 945 3 902 12 49 szerint tarthatóak a húsárak szeptembe­DÉDÁ5Z 4 800-9.4% 4 8005 350 5 2290 1 rig - tájékoztatott Jakó Ferenc. A szövet­DÉMÁSZ 8 800 0.6% 8 600 9 100 8 880 8 72 ség elnöke elmondta: az alapanyagárak ÉDÁSZ 8 650-4.9% 8 5009 100 8 786 215 emelkedése ellenére is tartható az egy hó­EGIS 9 800-0.7% 9 6009 940 9 79372 710 nappal ezelőtt a Vágóállat és Hústermék ELMÜ9 100-5.2%9 1009 200 9 1650 0 Tanács (VHT) által tett vállalás, miszerint ÉMÁSZ 3 870-3.3%3 870 3 9953 883 01 szeptemberig nem emelkednek belföldön FOTEX 214-6.1% 213227 22129164 a sertéshúsárak. Alig egy hete Zádori GLÓBUS2 360-0.4% 2 1702 440 2 282 1329 László, a terméktanács titkára úgy nyilat­GRABO 1 650 1.9%1 6151 7501 694 1423 kozott, hogy a jelenlegi felvásárlási árakIEB 8800.6% 850 910 8824741 mellett nehezen tarthatók az önkorlátozóMATÁV792-1.9% 791847 816 11 340 9 251 intézkedések, amelyet a VHT tett a múltMEZÁGÉP 1 660-3.5% 1 6601 710 1 697 29 49 hónap végi elnökségi ülését követően a MÓL3 930-2.4% 3 930 4 120 4 050 918 3 718 kormánynak. A szakember akkor elmond­NABI3 850 0.0%3 805 4 080 4 023 55 220 ta, hogy a sertések felvásárlási ára élő­OTP14 650-0.3%14 505 14 850 14 706 293 4 313 súlyra számítva 385 forint körül mozogOTP ELS.9 495-0.1% 9010 9 500 9 493 655 átlagosan, ez pedig azt jelenti, hogy Ma­PANNONPLAST3 460-3.9% 3 460 3 600 3 508 2276 gyarországnál di'ágábban csak az USA-PICK3 620-2.8% 3 550 3 795 3 7403 13 ban veszik az élő állatokat a feldolgozók. PRÍMAGÁZ1 050 8.2% 9651 0601 047 1515 A magyar felvásárlási árak mintegy 35 fo­RÁBA 1 605-6.1% 1 6051 7051 674 16 27 rinttal haladják meg a német, a francia RICHTER 15 500-6.1% 15 450 16 650 16216 181 2 930 vételi árakat. SYNERGON600-8.4% 600645625 61 38 Jankó Ferenc hangsúlyozta: a húsipar TITÁSZ7 510 1.5%7 4008 000 7 9375 37 nem az alapanyagárak tartására tett ígé­TVK3 855-3.6%3 855 4 175 4 048 39 158 retet, hanem arra, hogy szeptemberig a ZALAKERÁMIA2 1350.5%2 090 2 190 2 147 81 174 sertéshús átlag ára fájtától függően a je­lenlegi 1100-1200 forintos kilogrammon­kénti szinten marad. Ez pedig a hússzö­vetség elnöke szerint tartható. ZWACK5 700-2.0% 5 700 5 820 5 812 0 3 ÖSSZESEN 13,633 22 606 KÁRPÓTLÁSI J.42922.6% 340 46642218 8 Régiek és újak Elnök: dr. Barkóczi István, alelnökök: dr. Szarka Gá­bor, dr. Vékony Sándor, Fazekas József; tagok: Bállá Dezső, Bányai Zoltán, Kerekes Ferenc, Szabó István, Szilágyi Ist­ván, Bartha Ferenc, Zai Péter, Küss Zoltán, Edőcs József, Mogyorós Zoltán, Béres László, ügyvezető titkár: Gál Gab­riella Hirdetés talános növekedési ütemet meghaladó mértékben bővüljön a kivitel. A külügyminiszter beszámolt: javult a magyarországi export­mérleg a Közép-európai Szabad­kereskedelmi Megállapodás (CEF- TA) tagországaival. Az idei év el­ső négy hónapjában 80-90 száza­lékkal nőtt a kivitel ezekbe az or­szágokba. Magyarország kivitelé­nek 76-77 százaléka az Európai Unióba irányul. FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvénye*: 2001. május 7-étól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE UfcMMktt 1 hét 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6hó 12 hó CIB Bankszámla kanul. 5.750 7.250 8.250 8,000 7.750 7.250 2,000 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE e n-s m i-io mfi (5.83) (7.35) (8.36) (8.11) (7.86) (7.35) (2.05) LakMM 104 »vm kamat (X) EBKH *vm kamat (V EBKH »v*« kamat (X) EBKH 1 hó 9,500 (9,63) 9,625 (9.76) 9,750 (9,89) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8.49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL'ClassIc lévő* kanalai: *vm kamat (V EBKH 0-100 EFt-ig 2,500 2,56/2,56 100ER-1MR 3.000 3,08/3,08 1M Ft felett 6,000 6,26/6.22 CIB Takarékszámla (min. 50 E R) 0-50 E Ft-ig 50 E Ft—1 M Ft 1 M Ft felett 2.500 6.500 9.500 2,56 6,79 10,07 KINCSEM bétát kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) avaa kamat (V 1 hónap 9,600 3 hónap 8,500 6 hónap 8,500 12 hónap 8,000 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 ER) 1 hónap 9,750 3 hónap 8,500 6 hónap 8,500 12 hónap 8.000 *Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. HTTELEK Érvényes: 2001. június 1*t6l EBKH 9,73 8,62 8,62 9,75 8.50 8.50 8.00 Magánszemélyek Folyószámlahitel THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétórzó hitel THM Betétórzó hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 R-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétórzó folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata- egyéb célú hitel kamata THM: 20.54-24.61%, 1-10 éves tutamidóre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 5 éves kamatperiódus CIB Új Otthon hitel CIB Személyi kölcsön THM: 27,87-37,76%, 1-5 éves futamidőre 15,50 18,00 HUF prímé rate 12,70 10,90 6,75 23,00 Evm kamat (V 13,25 CIB^06 40 242 242 A BANCA COMMERCtALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Thumbnails
Contents