Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-25 / 146. szám

2001. június 25., hétfő ÉSlH4MGWtL iüfiG # Kultúra 8 • Közös kiállítás. Tóth Lóránt fafaragó munkáiból és Kertész Rita pedagógus­képzőművész tájképeiből látható kiállítás június 25-től, mától Szendrőn, a Közmű­velődési Központ galériájában. • Örökzöld dallamok. Az Arany Alkony Énekkör magyar népdalokból, nótákból, operettekből, operaáriákból, versekből összeállított műsoros délutánt tart június 29-én délután 3-tól Miskolcon a Vasutasok Vörösmarty Művelődési Házában. • Újságrajzok tárlata. A Borsodi Művészeti Fesztivál keretében nyílik kiállítás a Borsodi Grafikusok újságrajzaiból június 26-án, ked­den délután 4 órától a kazincbarcikai városi kiállítóteremben. A tárlatot Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész nyitja meg. Csákányi, Kulka, zene Miskolc (ÉM) - Kulka János és Csákányi Eszter új, zenés estjének a Diósgyőri vár­ban lesz a premierje július 4-én, szerdán este fél 9-től. A két közismert művész egy Magyaror­szágon még szinte teljesen ismeretlen mű­fajt, a „Music Hall-t” kívánja bemutatni. A műsor - amellyel a Kulka-Csákányi páros itt lép először színpadra - ötvözi a koncert- és színházszerű effektusokat, felhasználva azokat a hangszerelésben, világításban és látványelemekben. A jó hangulatról egy ti­zenkét tagú zenekar és a két színész mellett táncosok is gondoskodnak. A zeneszámok szerzői, eredeti előadói között olyan nevek szerepelnek, mint Kurt Weill, Liza Minelli, Natalie Colét vagy akár Madonna és olyan slágerek, mint a She, az Unfergattable, a Sailor Boys és a Stepping Out. A megyei kovácsok jövőbe nyúló múltja Edelény (ÉM) - A Hodossy kovácsdinasz­tia történetét feldolgozó kötet jelent meg a közelmúltban, Hodossy Gyula, edelényi ko­vácsmester 75. születésnapja alkalmából. A család történetén keresztül a megyei ko­vácsmesterség múltját és jeles képviselőit is megismerheti az olvasó. Az Edelényi Fü­zetek 24. kötete legtöbb írásának szerzője Bodgál Ferenc, a Hermán Ottó Múzeum korán elhunyt néprajzkutatója. Shrek Miskolc (ÉM - MAL) - A lovag nem éppen lovagias, sőt inkább faragatlan, otromba és folyton szellent, a királylány pedig szé­gyentelenül böfög és úgy harcol, mint a Mátrix Trinityje. Mindez persze mese, vagyis inkább animációs film. A klasszi­kus mesehősöktől elvárható tulajdonságo­kat ez az amerikai mozi mind félresöpörte. Ez már az új generáció meséje, mert a megszokott klisé már unalmas, miszerint a pozitív mesehős szép, és lelke mint a fehér hó, a gonosz pedig csúf és mindenre el­szánt. Ez a Shrek, amelyben a komplexu­sokkal küzdő zöld mocsári szörny ugyanolyan összetett személyiség, mint bármelyik ember. Érez, olykor rossz a ked­ve és nagyon undok, máskor pedig boldog és melegszívű érző lény. Mindenesetre Andrew Adamson, a rendező a biztonság kedvéért a utolsó jelenetben csak meghagy­ta a már bevált módszert, a happy endet és összehozta a két hőst. Klisék ide vagy oda, egy biztos, hogy a karakterek meglepően emberi jelleműek és kitűnő számítógépes technikával elevenednek meg a vásznon, és mindehhez jól megválasztott zenei betétek társulnak. Nem csoda hát, hogy amerikai premierjének bemutatása után három hét­tel már több mint 150 millió dolláros bevé­telt hozott, és ezzel megelőzte az Oroszlán­királyt is a 94 perces bájos családi mozi. Bemutatóval „bizonyított” a bábterápia Gyógyító bábelőadás Fotó: Mikita Gábor Miskolc (ÉM - MG) - Úgy ké­szült az előadás, mint ahogy a profi produkciók szoktak, és a profikra jel­lemző fegyelemmel adták elő bábjátékukat a miskolci fogyatékosok. Az első foglalkozásokon megis­merkedtek a bábszínház min­den zugával, a csodákat megte­remtő művészekkel és műsza­kiakkal, kézbe vehették, kezük­re húzhatták a bábokat. Aztán maguk is bábkészítésbe fogtak: mindenki kiválasztott egy szá­mára kedves figurát - leginkább valamilyen állatkát, amelynek a hangját is utánozni tudta -, s Barnáné Juhász Ildikó tervező segítségével különböző techni­kával elkészítette. Először raj­zok születtek, majd síkbábok, dolgoztak természetes anyagok­kal. S közben rengeteg tudniva­lót tisztáztak a természetről is. Majd következett az eljátszandó mese kitalálása:- Belőlük született a történet - meséli Molnárné Pogorisky Anikó gyógypedagógus. - Közö­sen írtuk a darabot az ő ötleteik alapján és az ő képességeikhez igazítva. Az egyik legügyesebb és leglelkesebb fiú, Dani például süketnéma, ezért kitaláltuk szá­mára a néma remete szerepét, sajnos betegsége miatt nem lép­hetett fel.- Mindent úgy próbáltunk, ahogy egy profi előadásnál szok­tunk, ugyanúgy volt szöveg- összemondó, rendelkező próba - mondja Heiszmann Ildikó báb­színész. - Nagyon lelkesen, fel­szabadultan próbáltak, de az persze kiszámíthatatlan volt, hogy az előadás alatt az izgalom milyen reakciókat vált ki belő­lük - az egyik szereplőt például nagyon megviselte, hogy nem ért oda kezdésre az édesanyja. Ám a színésznőnek nem kel­lett annál többet segíteni a szín­falak mögött, mint amennyit egy általános iskolai bábcsoport ese­tében is segít a vezető. Fegyel­mezetten, nagy átéléssel játszot­ták el meséjüket a szereplők, amely arról szólt, hogy a gonosz gazdát összefogással elkergetik a házi és az erdei állatok.- A kezdetekkor féltem, hogy hogyan lesz ebből előadás. Ügy éreztem, nagyon nagy fába vág­tuk a fejszénket, de megérte, mindenképp folytatni kell - vall­ja a gyógypedagógus. M. Németh Erzsébet, a Csoda­malom Bábszínház igazgatónője is folyamatosan kapott visszajel­zéseket a szülőktől, volt aki el­mondta, hogy tapasztal változáso­kat a gyermekén: összefogottabb lett, széliben beszél. S érkeznek te­lefonok, amelyek aziránt érdek­lődnek, hogy szerveznek-e foglal­kozásokat beszédzavarokkal küz­dő gyerekeknek. Igény tehát len­ne a bábterápia folytatására és szélesítésére. A baj az, hogy azok részéről nincs meg az érdeklődés, akik segíteni tudnának abban, hogy a kezdeményezés folytatható le­gyen, megteremtsék hozzá pél­dául az anyagi kereteket. Legalábbis a rendezvény e ke­serű tapasztalatot mutatta. A meghívott közel száz vendégből csupán ketten jöttek el - a fo­gyatékos és a szülői érdekvéde­lem részéről. Voltak, akik az aznap este kilenckor kezdődő operafesztivál megnyitójára való készülődésre hivatkozva mondták le a délután három órakor kezdődő rendezvényt. Pedig a fogyatékosok várták a vendégeket, előadás után kér­dezgették is, miért nem jöttek el. Ezen a délutánon a fogyaté­kosok bizonyítottak, az „épek” leszerepeltek... Emlékszoba a „verbunkoskirálynak” A Lavotta Kamarazenekar az emlékszoba avatóján Fotó: serfőző l. Tállya (ÉM - SFL) - Történelmi jelentőségű a mai nap Lavotta Já­nos „utóéletében” - kezdte meg­nyitó beszédét szombaton Dombó­vári János, a sátoraljaújhelyi székhellyel működő Lavotta Já­nos Zeneiskola igazgatója, a La­votta Alapítvány elnöke. - 1831- ben a verbunkoskirály síremléke készült el Tállyán, 1920-ban a hegedűvirtuóz arcképével is ellá­tott hármasszobor. 1994-ben meg­újult a sírhely, kiadták a Lavotta- monográfiát, és a műveiből össze­állított első hangkazettát, végül a mai napra elkészült az az emlék­szoba, ami zarándokhely kell, hogy legyen a jövőben. Tavaly még merész kijelentés­nek tűnt az igazgatónak Pekó József polgármester ígéret, mi­szerint a Lavotta Emlékszoba el­készül a millennium évében. Ám az önkormányzat és annak veze­tője betartotta szavát, és megszü­letett a .méltó emlékhelye a XIX. sz. verbunkos zenei stílusának, a műfaj úttörőjének, aki művei­vel segítette a magyarságot ab­ban, hogy magyar maradjon. Az ünnepi megemlékezés, illet­ve a Lavotta Kamarazenekar mű­sor után Pekó József polgármes­ter bejelentette, megbeszélést tar­tott Kerékgyártó Istvánnal, a Kö­zép-európai Művésztelep vezetőjé­vel, és megegyeztek abban, hogy az alkotók már ezen a nyáron La­votta Jánost állítják fókuszba a művésztelep programjában. Az emlékszoba átadására a László-napi búcsú, a jövőt tekint­ve, mint a nyári és őszi kulturá­lis évad nyitóprogramja adott ap­ropót. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Tállya Önkormányzata által tá­mogatott programsorozatot a Hegyaljai Mesterek Népművésze­ti Egyesülete (HMNE) szervezte, illetve bonyolította le. A szomba­ti napon megnyílt a HMNE tag­jai által készített, népművészeti tárgyadat felsorakoztató, illetve a Közép-európai Művésztelep Millenniumi programját szemlél­tető kiállítás is. Rémiás Tibor, a Hermán Ottó Múzeum igazgatója Szent Lászlóhoz kötődő hagyo­mányokról, Kerékgyártó István a Magyar Művelődési Intézet fő­munkatársa pedig „Ezer év mű­alkotásokban” címmel tartott előadást az ünnepi napon. _____________________________________ Új Holnap: a múlttól a saját felelősségig Méhes László Miskolc (ÉM) - Első rácsodál- kozásként azt gondolni, hogy új számával a múltba fordult az Új Holnap. Aztán persze olybá változik a meg­közelítés, hogy ez a múlt igenis jelen, sőt jövő. A felütés persze né­mi ma­gyarázat­ra szorul. Ami­kor Csap­iár Vil­mos Igaz­ságos Ká­dár János című, a könyvhé­ten megjelent regényének rész­leténél nyílik ki a folyóirat nyá­ri száma, s a félmúlt történelmé­be kísér el az édes-bús szatíra, hirtelenjében nehéz eldönteni, hol a valóság és a historizáló mese között a határ. Mert addig a pontig egyértelmű, hogy az elvtársi kor eltöröltetett, ám ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne élnének máig az avatat­lanok elől elzárt világban az elv­baráti kapcsolatrendszerek. De hagyjuk a politikát, még ha iro­dalomba ágyazott is, hiszen az író - mint kiderül ez a regény- részletet követő oldalakon kö­zölt, Csapiár Vilmossal készült beszélgetésből - épp hogy arra kívánt rávilágítani, hogy nincs olyan diktatúra (napjainkban politikusi retorika), amit ne le­hetne nevetségessé tenni. A félmúltnál mindenesetre távolabb kalauzol el az a téma, amelyet központi helyre emelt az Új Holnap: ez pedig a műem­lékvédelem ügye. A többoldalú megközelítés ugyanis rávilágít nemcsak arra, hogy miben rej­lenek a kulturális örökségvéde­lemről szóló törvényi szabályo­zás buktatói, hanem arra is, miként értelmezhetők az olyas­féle új értékkategóriák, amelye­ket napjainkban (kultúr)törté- neti tájként emlegetnek. A mű­emlékvédelmi világnap apropó­ján készült összeállítás - mi­után szakmabeliek előtt elhang­zott előadásokból áll össze - olykor száraz olvasmány, a megfogalmazások nemegyszer a hivatalnak szóló értékelésként hatnak. Általuk összességében mégis képet alkothat az olvasó arról, hogy a világméretű gaz­dasági fejlődés hajszolása mel­lett az épített és élt emberi kör­nyezet kapcsán ritkán hangoz­tatott értékmegőrzés mit jelent ma. Ha már erről esett szó, nem árt felhívni a figyelmet a lap il­lusztrációjaként használt Pata­ki János grafikák egyikére, amely szöveges üzenetében köz­li: „mindenki magáért felel”. Mint a Baktakéken élő 90 éves Tóth József, aki furcsa, funkció nélküli tárgyakat készít konzerv­dobozokból, flakonokból, új­ságkivágásokból. Az R. Nagy József kultúrantropológiai váz­latában bemutatott tárgyalkotó munkája természetesen nem hasonlítható a Miskolci Galé­riában kiállító - és a lapba is bekerült - Teliinger István és Bartusz György alkotásaihoz, mint ahogyan ez az írás sem Bi­hari Sándor, Petőcz András verseihez, vagy az Új Holnap képszerkesztőjének, Urbán Ti­bornak kolozsvári kiállítását méltató megnyitóbeszéd írásos változatához.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents