Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-23 / 145. szám

2001. június 23., szombat ÉSZM-MMIWBOBSZiB ♦ INGATLAN 13 Építőipar: régiónk teljesítménye csökkent Budapest (ÉM) - Az építőipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-kor­rekcióval kiigazítva áprilisban 5,8 száza­lékkal nőtt az egy évvel korábbi, és 0,3 szá­zalékkal csökkent az egy hónappal koráb­bi szinthez képest. A régiók „versenyében” közép-dunántúli megyék mellett az Észak- Magyarországon csökkent az építőipar tel­jesítménye, nőtt - 16,6 százalékkal a Dél- Aföldé - tájékoztatott a Központi Statisz­tikai Hivatal (KSH). A termelés tavaly áprilishoz képest 6,4 százalékkal nőtt, az első négy hónapban 6,9 százalékkal haladta meg a 2000. január- - áprilisi szintet. Az építőipari termelés értéke folyó áron áprilisban 78,7 milliárd forintot tett ki, szemben a 2000. áprilisi 66,2 milliárd forinttal. Az év első négy hó­napjában az építőipari termelés értéke 256,8 milliárd forint volt. A KSH adatai alapján megállapítható: az idén áprilisban a befejező építés termelése 41,9 százalék­kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 11,7 százalékkal emelkedtek a 2000. áprilisihoz viszonyítva, a szerke­zetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 11,9 százalékkal nőttek egy év alatt. Az építőipari árak április­ban 0,8 százalékkal emelkedtek március­hoz képest. Hirdetés AtKaveszelyi A padlószőnyegek, kárpitok szinte mindenütt rejtenek parányi élősdiket. Közülük az atkák számos kellemetlen betegség okozói lehetnek. Légzési zavart, asztmát s allergiát okozhat­nak az atkák. A tübingeni egyetemi klinika kutatói megvizsgálták 50 baden-würtembergi óvodát: a berendezés csaknem egyharmada szennyezett volt atkákkal! Ez pedig nagyon veszélyes az allergiára érzékeny gyerekeknek. Ugyanez a helyzet lakásunkban is. Mit tehetünk? Elsősorban tisztasággal védekezhetünk. A szőnyegpadlót gyakran porszívózzuk, és legyen atkák elleni mikrofilterünk. Jó tudni: a szintetikus anyaggal töltött ülő- és fekvő bútorokat az atkák nem szeretik. Fotó: Ádám János Csökkenő index Budapest (ÉM) - A fővárosi ingatlanpiaci konjunktúrain­dex összesített értéke április­ban mínusz 8,3 volt - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. fel­méréséből. A múlt év egészében az index 6,5, decemberben 0,4 volt. A konjuktúraindex a lakások, iro­dák, üzlethelyiségek és raktá­rak piacán a kereslet és a kí­nálat jövőbeni alakulását mu­tatja, illetve azt is előrejelzi, hogy az egyes ingatlanfajták forgalmazói illetve építtetői a számítanak-e nagyobb ingat­lanberuházásokra illetve bővü­lő forgalomra. Az ingatlanforgalmazók sze­rint a következő egy évben bő­vülni fog a kereslet az építési telkek és a raktárak iránt, azonban csökkenő kereslet vár­ható az irodák és a lakások piacán. A kutatás kitért az ingatlan- piaci befektetők portfoliójának vizsgálatára is. A nem főváro­si és nem Pest megyei vállal­kozások ingatlanportfoliói csökkentek. A mérséklődés az alapterület alapján az üzem­csarnokoknál a legnagyobb, de jelentősen esett az irodák alap­területe is. Borsod-Abaúj-Zemplén megye INGATLANT AJÁNL Ház Miskolctapolcán 10 éves, 2 szintes, 160 nm-es gázfűtéses, új állapotú családi ház 387 nm telekkel eladó. 20/3311-394, 60642 Mezőcsáton 1,5 szobás ház fürdőhöz, buszmegállóhoz közel, nagy kerttel, sok gyümölcsfával eladó. Ár: 1 350 E Ft. Érd.: Sepsi Lajos Mezőcsát, Ady 10. 63374 Eladó igényesen kialakított berendezéssel együtt (kábel-tv, telefon), kb. 120 nm-es családi ház, parkosított 1500 nm-es telekkel, Miskolctapolca, Fenyő út 18. szám alatt. Irányár: 30 millió Ft. Érdeklődni: 30/2 1 9-7562 . 63646 Családi ház eladó Sajóvámos, Dobó István 6. alatt. Érdeklődni mindennap délután.____________63361 Miskolc Fadrusz János 23. alatt 3 szobás családi ház 312 n-öl. telken eladó. Ár: 14 M Ft. 46/332-708,30/206-7012 . 63875 Onga, Ady E. 1. alatt 1515 nm telken felújításra szoruló hosszú építésű ház eladó. Ár: 1 380 000 Ft. Érd.: 30/9689-857 vagy Onga, Berzsenyi 25. alatt. 63943 Miskolc, Blaskovics út 1. sz. alatt (Szentpéteri kapuban), az Észak-Piért Rt. területén 6 db irodahelyiség (két bejárattal, egymással szemben 3-3 szoba) őrzött területen kiadó. Megtekinteni munkanapokon 8-15 óra között, érdeklődni a 46/321-066 telefonszámon lehet, felvilágosítást Bacsóné Lázár Ildikó ad. Csendes, zöld övezetben Sajószentpéter, Ibolya-telepen 542 nm-es telken, 64 nm-es, gázfűtéses, összkomfortos, tele­fonos, kébeltévés, redőnyös csalá­di ház eladó. (Irányár: 4 M Ft). 20/3242-353. ______________________64089 Miskolc kiemelt övezetében 3 szinten (szuterén, alapszint, tetőtér, összesen 450 nm-en) lakás, iroda, galéria, vendéglátó-egység céljára hasznosítható ingatlan eladó. Tel.: 30/276-2830. 64308 Nyékládházán régi kisház 1064 nm telek sürgősen eladó. Irányár: 1,5 M Ft. Érd.: 46/391-934 64427 Kilián-északon, Csortos Gyula 3. 3/3, 52 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses társasház azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 4 100 000 Ft. Érd.: 46/339-303,20/3533-434. 64555 Miskolc belvárosi 3+2 fél szobás ház garázsokkal eladó. Tel.: 46/411-030._______________________64577 Halmajon 2 és fél szobás, fürdő­szobás családi ház 470 négyszögöl telken, melléképületekkel eladó. Víz, villany bent, gáz az udvaron, szennycsatorna folyamatban. Ár: 3 M Ft. 46/474-699.______________64601 Felsőzsolcai 150 nm-es, 4 szobás, összkomfortos családi ház garáz­zsal 190 n-öles telken eladó, cserébe 1,5-2 szobás lakást 3 M Ft- ig beszámítok, saját tulajdonút. Ár: 9,2 M Ft. 46/383-698 este, 30/383-5202 napközben. 64670 Lakás Igényesen felújított luxuskivitelű bérházi lakás, saját tulajdonú, 52 nm-es, áron alul sürgősen eladó. 20/416-0858.______________________62716 Miskolc-Avas, III. ütemi, 1+2 fél szobás, parkettás, járólapos, egyedi konyhabútoros, igényes kialakítású, panorámás, kitűnő fekvésű lakás kultúrált lépcső­házban eladó. Irányár: 3,7 M Ft. Érd.: 46/431-532.________________62759 Miskolc, Aba utcai 2,5 szobás, parkettás, lambériás, erkélyes lakás, Bársony J. úti garázssoron lévő garázzsal együtt, vagy külön eladó. Ár.: 4,2 M Ft, 700 e Ft. Érd.: 46/427-678. 63935 Miskolc, Gesztenyés utcai 55 nm- es, 2 szobás erkélyes, IV. emeleti lakás extrákkal sürgősen eladó. Irányár: 3,1 M Ft. Érd.: 46/304-302, 18-21 óráig. ______________________63971 Miskolc, Középszer utcai 2 szobás, 51 nm-es, III. emeleti par­kettás, reluxás, hevederzáras lakás eladó. Kp.-fizetés esetén árengedmény! 46/365-986, 64000 Miskolc, Középszer u. 11. sz. alatt I. emeleti (Egyetemhez közel) 1+2 félszobás, nagykonyhás lakás eladó. Irányár: 3 100 000 Ft. 30/238-6201, _____________________64091 A villanyrendőrnél teljesen felújí­tott alacsony költségű három­szobás, nagykonyháslakás jó parkolási lehetőséggel irodának, rendelőnek kiadó. Irányár: 1000 Ft/nm. Érd.: 46/328-500 . 64150 Miskolc, Árpád utcai, 1,5 szobás, III. emeleti, fűtésmérős, azonnal költözhető öröklakás eladó. Irányár: 2,85 MFt. Érd,: 46/371-623,30/24 54-441. 64170 Miskolcon, a Pátria házban 2,5 szoba, hallos, nagyerkélyes, liftes lakás, belvárosi garázs eladó. Irányár: 10, és 1 M Ft. Érd.: 46/326-629. 64189 Sürgősen eladó Kilián délen parkosított telken téglaépítésű, 2 szoba, étkezős, földszinti, erké­lyes, beköltözhető, felújított lakás. Tel.: 30/2197-396, 46/360-105._______________________62978 Miskolc belvárosi 3 szobás, 74 nm-es, igényesen felújított, egye­di nagykonyhás, fürdőszobás, gázfűtéses lakás téglaépítésű házban garázzsal eladó. Irányár: 9,4 M Ft. Érd.: 46/345-819 este, 30/9785-918._____________________64356 Miskolc-Avas III. ütemi (központ­ban) 2 szobás, III. emeleti távfűtéses lakás jó állapotban, liftes házban tehermentesen eladó. Buszmegálló pár percre. Ár: 3,3 M Ft. 46/365-162,18 órától. 64413 Miskolc, Vörösmarty lakótelepen kétszobás, 55 nm-es, II. emeleti erkélyes lakás eladó. 46/312-389. 64582 Miskolc, Tlzeshonvéd 22. IV. emeleti 1+2 fél szobás, 60 nm-es, egyedi konyhás, igényesen felújí­tott lakás eladó. 46/412-241, 20/9429-164._____________________64732 Miskolcon, a Győri kapuban 2 szobás, 51 nm-es telefonos, pár- . kettás, központi fűtéses lakás sürgősen eladó. 4 M Ft. Érd.: 18 óra után 46/373-03 5. 64760 Étterem 150 nm kiadó vagy eladó Miskolc belvárosban rendkívül jó feltételekkel. 20/944-6492 . 63933 ALBÉRLET 55 nm-es 2 szoba konyhás egyetemhez közel július 1-jétől kiadó, kérésre berendezve. 20/3307-780._____________________64584 IRODÁNAK BÉRBEADÓ egy 68 nm-es, Petneházy utcai földszinti lakás. Tel.: 46/360-931, esti órák­ban. 64603 Telek, föld, tanya Felsőzsolca belterületén 600 nm­es építési telek eladó. Érd.: 46/384- 269 vagy 70/229-2952. 64405 Miskolc-Pecérvölgyben 454 nm-es zártkert bekerítve, pince, borház teljes felszereléssel, egyéb he­lyiségek berendezéssel eladó. Telefon: 46/379-737, este. 64188 Borospince, 22 m hosszú, kb. 20 nm-es présházzal eladó a szikszói pincesoron. Ár: 350 e Ft. Érd.: 96/364-845 vagy 46/496-007. 64414 Miskolc-Görömbölyi, téglaépítésű hétvégi ház, szép, nagy gyümöl­csössel (900 négyszögöl és 1600 négyszögöl), vízzel, villannyal, fel­szereléssel, paci áron alul sürgősen eladó. Irányár: 980 e Ft. Érd.: 46/304-302 18-21 órái 63965 Vállalkozásra Debrecen belvárosában nagy­méretű ingatlan magas díjat fizető bérlővel eladó. Érd.: 20/9457-220. ______________________62235 Miskolc-belvárosi főútvonalról nyíló, Görgey utcai 200 nm-es részben felújított, alápincézett in­gatlan, tetőtérbeépítési lehetőséggel, üzleti, irodai célokra, belső udvarral, parkoló­val eladó. Irányár: 19,5 MFt. Érd.: 46/506-478 H-P: 9-17-ig, 30/9852-973,30/3031-190. 64035 Sátoraljaújhely központjában eladó-kiadó 53 nm-es üzlethe­lyiség 120 nm raktárral. Érd.: 47/322-152.________________________64558 Több éve jól működő söröző ki­adó betegség miatt. Érd.: 46/406-851._____________________64636 A Black Mid Jazz Cafe, 50 nm, Miskolc, Vasgyári út 11. Augusztus 1-jétől kiadó. 46/350-639. 64643 INGATLANT KERES Ház Miskolcon, és 30 km-es vonzáskörzetében családi házat vagy lakást keresek. Érdeklődni: Hüttler. 30/2420-797 . 58636 Hajdú-Bíhar megye Debrecen Bartók B. u. környéki 750 mJ építésre alkalmas telek kis házzal telekáron eladó. Alap­közmű van, csatornát most építik. Tel.: 20/9568-986.________________62360 774 nm telken energiatakarékos 140 nm 2 fürdőszobás családi ház melléképületekkel, ipari árammal Debrecenben sürgősen eladó. Telefon: 30/349-5278. 62466 Debrecen Bethlen utcai, 1,5 szobás, 2 vízórás, felújított lakás azonnali beköltözésssel eladó. Ár: 4,5 MFt. Tel.: 52/443-117, 30/378-1058. ______________________62626 Debrecen Szappanos utcai zár­tudvaros, 67 nm-es társasházi lakás 14 nm-es garázzsal szeptem­beri beköltözéssel eladó. 54/544-081. 62856 Debreceni egyetemekhez közeli földszinti kétszobás megkímélt lakás eladó. 5,5 M. 52/423-032, 52/427-406.________________________62940 Esztári parasztház 2 szobás, kony­hás, tornácos, melléképületekkel, 270 n.öl kerttel eladó 900 E Ft-ért. Tel.: 54/414-188._________________63132 Homokkert Óvoda u. 310 n.öl telken összközműves, kábel tv-s, 135 m2+52 m;-es ház későbbi ki­költözéssel eladó. Irányár: 26 M Ft. Tel.: 52/424-505._____________63136 Debrecen Balaton utcai, nappali­étkezős, 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház+garázs 90%-os készültséggel eladó. Érd.: 52/450-162.________________________63162 Debrecen, Gambrinusz közben 3 szoba, étkezős, hallos, 75 nm-es lakás eladó. Budapesti csere is érdekel. Tel.: 52/414-889 . 63363 Debrecen belváros, 3,5 szobás 2 fürdőszobás, nagy étkezős, I. emeleti, 114 rrP-es lakás kocsi beállási lehetőséggel 11,5 M Ft­ért eladó. Tel.: 30/299-8097, 52/454-759 . 63691 Debrecen nagyerdőn angol típusú sorház 120 nm 3 szoba étkezős garázzsal eladó. Kisebb cserét beszámítok. Tel.: 52/3 1 9-430.63907 Debrecen, Bethlen utcai 2 szobás, 56 nm-es, felújított. Vili. em. téglaépítésű lakás eladó. Irányár: 5,3 M. Telefon 52/42 5-26 3 64161 Fürdővárosban Hajdúnánáson 580 négyszögöl parkosított telek tornácos összkomfortos régi ház- zal eladó. Tel.: 52/485-600. 64314 Hosszúpályi Gerely utcai 2 szobás családi ház melléképületekkel 400 négyszögöles telken eladó. Ár: 1,2 M Ft. Tel.: 37 5-789 . 64329 Debrecen belváros Viola utcai 3. em. parkettás, felújított szép lakás eladó. Tel.: 52/444-057, 52/490-085, 30/9835-176, 30/300-1099.______________________64403 Csapókért központjában két­szintes családi ház 70 m és 110 nm hasznosítható melléképülettel eladó. Érd.: 20/91 84-051. 64461 Malomparkhoz közel, zárt­udvaros, kétlakásos társasházban első emeleti kétszobás lakás kert­tel, lakható melléképülettel eladó. Iá.: 12 M Ft. Tel.: 52/434-551. 64854 Szabolcs-Szatmár megye Ságvári-kertvárosban igényesen kialakított sorházi lakás eladó, 2+1 szoba + étkező, garázs, pince. Első-hátsó pihenőkert. 30/239-6010.______________________61803 Kistelekiszőlő, Hegedű u. 39. 630 nöl építési telek eladó. Víz, gáz, villany van. Tel.: 06-20/9551-781. 62399 Nyíregyházától 30 km-re 3 db jó állapotban bármilyen állattartás­ra alkalmas istállóval tanyás in­gatlan eladó. Érd.: 42/234-571. 63172 Nyíregyházán, Debreceni út 284. szám alatt vállalkozásra alkalmas telek eladó. Autót beszámítok. 20/9804-116. 63617 Jövedelemkiegészítés hosszú távon! Az Inform Média Kft. napilap terjesztésére kézbesítőket keres Miskolc területére. Hajnali munkavégzés, megbízásos jogviszony. Jelentkezni az ingyenesen hívható 06-80/305-305 telefonszámon 8.00-16.00-ig. Észak-olvasó: jól informált -«n»nn£litf» ember! W****"^

Next

/
Thumbnails
Contents