Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

2001. június 2., szombat Aktuális / Országban-világban 2 Tisztújítás a Fidesznél Miskolc (ÉM) - Megtartotta tisztújító köz­gyűlését május 30-án a Fidesz-Magyar Pol­gári Párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vá­lasztmánya. A párt alapszabálya értelmében újabb két évre választottak tisztségviselőket a terüléti választmány tagjai. Az újonnan választott vezetőség: megyei pártelnök dr. Répássy Róbert (Miskolc), elnökségi tag Alakszainé dr. Oláh Annamária (Miskolc), Koncz Ferenc (Szerencs), Molnár Oszkár (Edelény), Szeles András (Encs), országos választmányi küldött dr. Fónagy János (Ózd), Juga György (Miskolc), Gergely Zsolt (Encs), Török Dezső (Tizsaújváros). Augusztus második felében Noszvajon, il­letve Szilvásváradon és környékén, a Bükk-fennsíkon forgatják minden idők leg­drágább magyar filmjének, a mintegy 1,8 milliárd forintba kerülő Széchenyi-filmnek egyes jeleneteit. A közel egymilliárdos álla­mi támogatással készülő Hídember egyik legfőbb állomása a De la Motte-kastély lesz. A talán minden idők második legdrágább hazai filmje címre is pályázó Bánk bánt pe­dig részben Bélapátfalván forgatják majd. Heves Megyei Hírlap Macedón beketerv. Borisz Traj- kovszki macedón elnök a legális albán pártok vezetőivel pénteken megvitatta az albán szakadárok fegyveres felkelésének elcsitítására kidolgozott tervet. A kiszi­várgott értesülések szerint részleges am­nesztiát kínál a fegyveres albán szakadá- roknak, ha leteszik a fegyvert. Ugyanak­kor a péntek hajnalban megkezdett lövöl­dözés nap közben is folytatódott az ország északi részének két nagyvárosa, Kumano- vó és Tetovő körül. Fotó: EPA Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@lnform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyl@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csőrnök Mariann (3290-es mellék, csornok@lnform.hu) térség: Buzafalví Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@lnform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900 ______________ Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: \ 501-261 IAaIESZ* az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesftőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendeli kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Az én katedrám - és az én fizetésem Pedagógusnapra adták át „Az én katedrám” című pályázat díjait Miskolc (ÉM - KHE) - „Az én katedrám" című pályázat dí­jazottjai vehették át tegnap jutalmukat. Az ünnepség után sikeres pályamunkát benyújtott díjazottakkal be­szélgetve kiderült: a pedagó­gusok csak reménykednek, hogy anyagi elismerésük jobbra fordul. Immár második alkalommal hir­dette meg a B.-A.-Z. Megyei Pe­dagógiai Intézet az Ózdi Közok­tatási Ellátási Körzettel össze­fogva az „Én katedrám” című innovációs pályázatot. A kiírás­ra 39 pályamunka érkezett. A díjátadás után beszélgettünk si­keres pályamunkát benyújtott pedagógusokkal.- Milyen ma pedagógusnak lenni? - tettük föl a kérdést. Somorjai Zsoltné, a Miskolc­tapolcai Általános Iskola peda­gógusa, aki első díjat nyert pá­lyamunkájával úgy vélekedett:- Nem könnyű a mai világ­ban, de szerencsésnek érzem magam, hisz olyan iskolában dolgozom, ahol szívesen tanítok. Tapasztalataim szerint az utóbbi három évben javult valamit a pedagógusok megítélése. Az anyagi elismerésről szólva elmondta: néha elszakad a cér­na, főleg hónap végén, de ő is és kollégái is reménykednek... Pél­dául a szeptemberi 20 százalékos béremelésben. Gulyás Józsefné, a miskolci Könyves Kálmán Általános Is­kola pedagógusa második díjat nyert pályázatával, melyben egykori osztályfőnöke életpályá­ját írta le. Valamikori tanárát Somorjai Zsoltné átveszi a díját hallgatva nyilvánvalóvá vált számára, hogy sokkal nehezebb ma pedagógusnak lenni, mint mondjuk a hatvanas években.- Mivel munkánkról minden­kinek van valamilyen szemé­lyes tapasztalata, legtöbb ember véleményt is alkot a peda­gógusokról. És ezt el is mondja a fod­rásznál, a boltban, min­denütt. Ezt senkivel nem csinálják, egyedül velünk. Az anyagiakról szólva pedig egy régi történet jut eszébe: tíz évvel ezelőtt, amikor az egyik szülő megtudta, hogy mennyi a fizetése, csak annyit mondott, „én 100-szor ennyiért sem vál­lalnám azt a munkát, amit ti csináltok”.- Azóta senkinek nem árulom el, hogy mennyi a fizetésem - tudjuk meg Gulyás Józsefnétől, majd hozzáteszi: ha az Európai Unióba tartunk, akkor ezen vál­toztatni kell. Tapa József­né, a prügyi Móricz Zsig- mond Általá­nos Iskola pe­dagógusa szin­tén második díjat nyert pá­lyamunkájá­val. Szerinte a pedagógusok társadalmi megítélése mindig függ attól, hogy mennyi problé­ma van a gyerekkel. A bérekről szólva elmondta:- Mindig fáj a szivem, amikor beharangozzák a béremelést. Azt kellene megnézni, hogy va­lójában mennyit is ér az, mennyi kerül a borítékba. Erdélyi La- josné, a ti- szaújvárosi Ál­talános és Mű­vészeti Alapis­kola és Peda­gógiai Szak- szolgálat peda­gógusa. Ő is' második díjat nyert pályamunkájával. Szeren­csésnek érzi magát, mert fejlesz­tő pedagógusként bensőséges kapcsolatot tud kialakítani gye­rekkel és szülőkkel egyaránt. Úgy érzi, a szülők hálásak mun­kájáért. - Anyagi megbecsülésről szó sincs - mondta - de a gyere­kektől kapott egy-egy kedves szó sokszor többet jelent. A díjazottak Első díjat nyert: Somorjai Zsolt­né, a Miskolctapolcai Általános Iskolából. Második díjat kapott: Tapa Józsefné, a prügyi Mórizc Zsig- mond Általános Iskolából, Hajnerné Tóth Ágnes, a kácsi Örs Vezér Általános Iskolából, Erdélyi Lajosné, a tiszaújváro- si Általános és Művészeti Alap­iskola és Pedagógiai Szakszol­gálat pedagógusa és Gulyás Jó­zsefné, a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskolából. Harmadik díjban részesült: Arany Gabriella, a rudolftele­pi Mikoviny Sámuel Általános Iskola és Óvoda pedagógusa, Éliásné Lukács Judit, a kázs- márki Fogarasi János Általá­nos Iskolából, Molnárné Pusz­tai Éva, a tiszaújvárosi Általá­nos és Művészeti Alapiskola és Pedagógiai Szakszolgálat pedagógusa két pályamunkájá­val is, Varga-Somogyi István­ná, a felsőzsolcai KEK vezető­je, Bodnár Béláné, a kazinc­barcikai Újvárosi Általános Is­kolából és Komáromi Ferenc- né, a komlóskai Általános Is­kolából. Irodalmi különdíjban részesült: Merényi József, az Andrássy Gyula Műszaki Kö­zépiskola tanára. Közlekedésfejlesztés: jó úton Miskolc (ÉM - FL) - Az állam és a vasutak kapcsolata címmel rendezett kétnapos konferenciát Miskolcon a Hotel Palotában a Közlekedéstudományi Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete és a MÁV Rt. Miskolci Területi Igazgatósá­ga. Az európai uniós csatlako­zásra való felkészülés jegyében, mintegy 90 közlekedési szakem­ber részvételével. A konferencián ismertették a EU által támasztott követelmé­nyeket. Mindazokat, amelyeket a vízi-, légi-, szárazföldi közle­kedés terén támasztanak a csat­lakozni kívánó országokkal szemben, s amelyek teljesítésé­ben Lengyel-, Cseh-, Magyaror­szág és többi, csatlakozni kívá­nó ország - egymástól eltérő adottságai, lehetőségei követ­keztében - különböző helyzet­ben van. A tagjelöltek kiemelt anyagi támogatást szeretnének kapni közlekedési infrastruktú­rájuk fejlesztéséhez, miközben még a legutóbb csatlakozottak is segítségre várnak. A külön­böző érdekek egyeztetése men­tén folynak az előkészítő tár­gyalások. Kukelly Márton vezérigazgató a MÁV előtt álló legfontosabb feladatnak a fejlesztést nevezte, a személy- és teherszállítás terü­letén is. Kazatsay Zoltán, a Köz­lekedési és Vízügyi Miniszté­rium EU integrációs helyettes államtitkára Az EU csatlakozási tárgyalások jogharmonizációjá­nak közlekedési kérdései című előadásában pedig azt hangoz­tatta, véleménye szerint hazánk 2003. január 1-jéig megfelel a jo­gi elvárásoknak, és megfelelő ütemben épülnek az országokat, térségeket összekötő közlekedési folyosók is. MSZP: Debrecen lett a régió központja... Miskolc (ÉM - BGO) - A Ma­gyar Szocialista Párt miskolci és Miskolc- környéki szerveze­teinek mai össazevont taggyű­lésén megvitatják a párt át­szervezésével kapcsolatos ta­pasztalataikat és döntenek ar­ról is: kik lesznek a miskolci országgyűlési képviselőjelöl­tek a 2002-es választásokon. Mint tegnapi sajtótájékozta­tóján Káli Sándor városi elnök elmondta: le akarják váltani a Miskolcot vezető koalíciót. Hangsúlyozta: a jelenlegi hata­lom csak a saját pozíciójának megszilárdításával foglalkozik, és ez itt azért látszik az orszá­gosnál is világosabban, mert itt nincsenek gazdasági ered­mények. Az autópálya-vitával kapcsolatban elmondta: ve­szélyben van az M30-as ideve­zető szakaszának megépítése. Miskolc három közvetlen ver­senytársa, Debrecen, Nyíregy­háza, Eger igen dinamikusan fejlődik és a miskolci városve­zetés eredménytelen politikája miatt szinte el is dőlt, hogy Debrecen a régió központja.- Medgyessy Péter minisz­terelnök-jelölt, aki méltó ellen­fele lesz az ország vezetésének, június 11-ét Miskolcon tölti és a város helyzetével ismerkedik - jelentette be Káli Sándor. A borsodi megyeszékhelyen az MSZP növekvő szerepét mutat­ja - hangsúlyozta -, hogy 10 új szervezet alakult és januártól 150-nel nőtt a helyi taglétszám. Kezdetben vala a fustivásnak szokása... Miskolc (ÉM - KJ) - A do­hányzást először Kolumbusz leírásából ismerhették meg az új iránt fogékony euró­paiak. A tojás-probléma ra­dikális megoldásáról elhíre- sült felfedező még úgy írta le a dohányzást, hogy az in­diánok „megisszák a füstöt". A virginiai John Rolfe bő száz évvel később már nagy üzletet látott a füstivás- ban, és rövidesen tonna­szám exportálták a dohányt Európába. Az akkori sarlatánok úgy vél­ték, hogy a dohányzás úgyszól­ván minden betegséget meggyó­gyít, így Herba Panacea néven alkalmazták is az úgynevezett gyógyításban. Hamar rájöttek, hogy éppen ellenkezően van: a dohányzás egészségkárosító ha­tását azonban csak 1960 körül mutatták ki tudományos alapos­sággal. A dohányzásról történő leszokás problémája egyidős a dohányzással. Már Mark Twain is említi, hogy „a dohányzásról leszokni pofonegyszerű dolog, magam is legalább százszor megtettem”. A tudósok szerint a rászokásért nem mi vagyunk fe­lelősek, hanem az agyunkban ta­lálható dopamin nevű vegyület, amely afféle „jutalomfalat” a sejteknek. Dopamin keletkezik például, ha éhesek vagyunk és eszünk: sajnos - miután vasaka­rattal rászoktunk - ugyanígy ju­talmat kapnak az agysejtjeink, ha rágyújtunk. Rossz cigit szívunk Mára mindenki előtt nyilvánva­lóak a dohányzás káros hatásai, ennek ellenére úgy néz ki, hogy a dohányiparnak nem kell ag­gódnia a jövő miatt. Magyaror­szágon például 1960-ban 15 mil­liárd cigaretta fogyott, 1999-ban már 25 milliárd darab. A ma­gyar népesség 35 százaléka do­hányzik, 3,5 millió honfitársunk évente átlagosan 7112 darab ci­garettát szív el. Az egészségügyi .................................................... Már Mark Twain is említi, hogy „a dohány­zásról leszokni pofon- egyszerű dolog, magam is legalább százszor megtettem”. ..................................................................» szakemberek számítása szerint hazánkban 20 percenként hal meg egy olyan ember, akinek halála' közvetve-közvetlenül összefüggésbe hozható a do­hányzással. Ráadásul meglehetősen rossz cigarettákat szívunk: a magyar cigaretták mindössze 66 százalé­ka felel meg az EU-normának, amely cigarettánként 12 milli­gramm kátrányt enged meg. No­ha az állam adóbevétele a ciga­rettából igen tetemes, számtalan tanulmány bizonyította már be, hogy a társadalombiztosítást terhelő következmények miatt nem igazán jó üzlet, ha a polgá­rok dohányoznak. Nem csekélység a dohányzás okozta tűzesetek kárértéke sem: olyannyira, hogy New York államban azt fontolgatják, hogy 2003-tól már csak csak tűzbiztos, önkioltó cigarettát engedélyeznek árusítani. Ez a cigaretta speciális papírból ké­szül, melyen önkioltó zónák vannak, így ha elaludt a dohá­nyos és nem szívja tovább a ci­garettát, akkor az bealszik. A törvényjavaslatot George Pata­ki, az állam kormányzója vétóz­ta meg, azzal, hogy ez a korlá­tozás a csempészet fellendülé­sét eredményezné.

Next

/
Thumbnails
Contents