Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-12 / 135. szám
2001. június 12., kedd Aktuális 5 Kiss László Show-biznisz vidéken Azt az egyet nem mondhatjuk, hogy rendezvényszegénységben szenvednénk: nincs olyan hétvége, hogy ne csábítanák több, egyidejű programra a nagyérdeműt. Sőt: tisztességgel meg kell küzdeniük a szervezőknek, ha azt akarják, hogy legyen rendesen nép a sebtében felütött színpadok előtt. Válogatunk, ennél nincs is természetesebb, ha van miből. Az igazi nagy konkurenciát a bevásárlóközpontok jelentik az egyéb szervezőknek, hiszen nekik nem ügy az épp aktuális sztárokból lehozni egyet-kettőt. Panaszkodott is az egyik helyi piacvezető könyvesboltos, mondván, hogy lehetetlen igazi közönségsikeres, helyi könyvheti rendezvényt csinálni, mert ahhoz is sztárok kellenek - minimum Göncz Árpád, Faludy György - mert ezekre mozdul rá a tömeg. Állítólag a Vörösmarty téren sokezres sorok kígyóztak az említett szerzők dedikálóasztala előtt. Természetesen ez üzlet is, hiszen ilyenkor igen jól fogy a könyv is. No de a sztárszerzők nem jönnek haknizni vidékre, csak holtszezonban, így lesz ebből fővárosi ünnep. Az az igazság, hogy hozzászoktatott minket a kereskedelmi média a profi show- bizniszhez, s a mércét is ehhez tesszük. így minden könnyen szegényszagúnak tűnik, ahol nem mozog a háttérben rahedli pénz. Aki itt akar ebben a mezőnyben sikeressé lenni, rá kell jönnie: csak abban a műfajban győzhet, amiben a nagymenők, a multik eleve vesztesek. Azaz helyi specialitások kellenek a mindenütt ismert, kommersz, hontalan gagyi helyett egyedi minőség: operafesztivál, kocsonya-bál, diósgyőr vári murik, grafikai biennálé, Kaláka folkfesztivál. S mennyi egyéb ötlet lenne még, csak kérdezzék azokat, akik idegenként idejönnek, s ha értő kalauzuk van, maguk fedezik fel mindazt, ami itt, nálunk különleges. Gazdagok vagyunk, csak észre kell venni.. Látogatható barlangok Miskolc (ÉM) - Ismét látogatható a felújított Szent István-barlang, naponta délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Túravezetés: minden egész órában. A belépődíj ára felnőtteknek 400, diákoknak, nyugdíjasoknak pedig 300 forint. A szintén Lillafüreden található Anna-barlang mindennap, délelőtt 10-től délután 3 óráig látogatható. A belépőjegy ára felnőttek részére 300 forint, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 200 forint. Még gyermeknap Miskolc (ÉM) - Gyermeknapi zenés délelőttöt rendeznek június 13-án, szerdán délelőtt 10 órától a miskolci Tompa Mihály könyvtárban. Fellép a Csiri-biri együttes. „Valójában mi képviseljük a nemzeti érdekeket! Miskolc (ÉM - BGO) - A Magyar Szocialista Párt nemzeti érdekek alapján működő párt, míg az ellentétes oldal ezeket az érdekeket látszólag képviseli, de valójában a sutba dobja - hangsúlyozta tegnapi, szerkesztőségünk vendégeként Medgyessy Péter, a párt miniszterelnök-jelöltje. Megyénkben tett, első hivatalos útjának egyik oka - mondta -, hogy jelezze: célja, hogy a párt egységet mutatva győzzön a választásokon, ennek érdekében ki- & ván együttműködni a teljes tag- j= sággal, tekintet nélkül arra, a je- 8 löltek közül melyik megye kit tá- !• mogatott az előző hónapokban. “ Fontos az is - tette hozzá -, hogy o a legnagyobb párt miniszterei- nök-jelöltje minél több személyes tapasztalatot szerezzen a térség nehéz helyzetéről, bár számára ismerős táj ez, nemrég járt a megyeszékhelyen a Vendégségben Miskolcon sorozat keretében. Átveszi-e a most divatos Jelszókban üzenünk, a forma a fontos nem a tartalom” stílust, PR- módszert az MSZP? Medgyessy Péter elmondta: a stílus szerinte maga a párt, nem egyszerűen külső megnyilvánulás, hanem belülről fakad, hiszen például különbség van a higgadt tényismeret, a kiegyensúlyozottság és Egy asztalnál (balról): Káli Sándor, Medgyessy Péter, Szabó György az „egészpályás” agresszív letámadás között. A politikai PR, a profi propaganda fontos - tette hozzá -, ez megszokott az egész világban. A kampány azonban tartalomról is szól, az MSZP pedig ebben is sokban különbözik a jelenlegi kormánytól. A mező- gazdaság helyzetét elemezve úgy látják: a kormány agrárpolitikája hiteltelenné vált, és ez nem kisgazda ügy, a kormány és a kormányfő felelőssége egyetem- leges - ha ezt eddig el is felejtették elmondani a polgároknak. A Fidesz vezette kormány több százezer embert már eddig is válságba juttatott mezőgazdasági ágazattal igyekszik az e téren nagyon szigorú feltételeket szabó EU-ba, és ez nem más, mint ezeknek a családoknak a becsapása - valójában a nemzeti érdekek semmibevétele. A helyzet megoldására számos lépésre szükség van - mutatott rá -, közte a jövedelempótlás, a tőkéhez jutás és a támogatási, elosztási rendszer kérdéseinek rendezésére. A jelenlegi kormány elsődlegesen a többgyerekes, jobb jövedelmi viszonyok közt élő családok esetében adott támogatásokat, de az alacsony jövedelmű, többgyerekes családok, az idősebb kisnyugdíjasok, vagy a gyermeküket egyedül nevelők helyzete megoldatlan. Az MSZP szerint az elszegényedetteket nem lehet „amúgy sem szavazó” rétegként leírni, hiszen további tragikus sorsuk a jobban élők életkörülményeit is veszélyezteti. Másrészt személyes meggyőződése, hogy nincsenek szavazók, csak emberek vannak, akik jólétre vágynak. Egy szociáldemokrata felfogású kormánynak az esélyteremtésben kell igazán erősnek lennie, ennek egyik eszköze lehet az oktatás - mondta. Az esetleges koalíciós lehetőségekről kifejtette, egyedül a MIÉP kizárt ebben a tekintetben, de ez sem tagsága, szimpatizánsai, hanem kirekesztő, szélsőséges politikája miatt. Saját pártonkivüliségét kommentálva kifejtette: többek között ez is azt erősíti, azt üzeni, hogy7 az MSZP nyitott gondolkodású, sokféle meggyőződésű embert integráló párt, a modern szociáldemokrata értékeket testesíti meg. Tantestületi „igen” - közgyűlési „nem” Miskolc (ÉM - BAL) - Majdnem mindenki az egyetlen iskolaigazgató-jelöltet támogatta a tantestületből és az iskolai alkalmazottai közül - a miskolci közgyűlés mégsem szavazta meg igazgatónak zárt ülésén. A feszült hangulatban vita is támadt. Az ellenzéket képviselő Káli Sándor frakcióvezető (MSZP) elmondta: a pályázót úgymond „berendelte” a kormányzó - Fidesz, MKDSZ, MDF - frakció, és ideológiai színezetű kérdésekkel fogadták. A ülésen a „nem” gombot nyomták meg, holott a koalíciós többségű oktatási bizottság is a jelöltet támogatta. Tucatnyi általános és középiskolába választott csütörtöki ülésén igazgatót a városi közgyűlés. Egy esetben két jelölt között kellett dönteni, a legtöbb ügyben viszont nem volt szükség választásra: csak egyvalaki (többnyire a korábbi-jelenlegi igazgató, vagy helyettes) jelentkezett intézményvezetőnek. Utóbbi csoportba tartozott Tóthné Csorba Mária, az avasi Széchenyi Általános Iskola igazgatóhelyettese. A képviselő-testület a szavazáson minden pályázót támogatott (a jelölt-kettős közül választott), kivéve Tóthné Csorba Máriát.- Telefonon hívtak a Fidesz-iro- dából, hogy Tavaszi Zsolt frakció- vezető szeretne velem a döntés előtt megismerkedni, menjek el kedden este negyed 8-ra az ott tartott frakció ülésre. Mondtam, aznap államvizsgázom Debrecenben, de jelezték, az én érdekem hogy ott legyek - idézte fel a pedagógus. - Szerintem megalázó helyzet volt: többek között '56-ról kérdeztek, hogy miként tanítjuk - mondtam, hogy tényszerűen, de úgy éreztem, ez nem aratott tetszést. Milyen a kapcsolatunk a pártokkal, milyen a Széchenyi-tu- dat az iskolában? - jöttek még a kérdések, és végül valaki még azt megkérdezte, hogy tulajdonképpen melyik iskolából is jöttem?... Az igazgatóhelyettes nem értette, mi lehet az eszmecsere célja, hiszen a kulturális és oktatási bizottság - amely szintén képviselőkből áll - megtárgyal minden pályázatot és pályázót. Mint mondta, a fentiek ellenére nem érezte úgy, hogy két nap múlva a koalíciós képviselők leszavazzák az ő pályázatát. Ma úgy látja: nem szakmai, hanem politikai érvek áldozata lett. A 479 tanulóval rendelkező Hajós utcai intézményből hamarosan távozik a régi igazgató, és a helyettes is attól tart, ezek után nem lehet maradása. Jelenleg nem tudni, mikor lesz új pályázat, s addig ki lesz a megbízott igazgató. Azt sem sikerült megtudnunk, mi volt a nem döntés oka: az illetékesek a zárt ülés titoktartási kötelmére hivatkoztak. A fideszesek másként látják Tavaszi Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője másként látja a történteket:- Minden esetben meghívjuk a jelölteket egy bemutatkozásra; most nem mindenkit, mert többségüket már ismertük, csak azokat, akik ketten jelentkeztek egy posztra, és Tóthné Csorba Máriát, mert vele még nem találkozott a frakció - elevenítette fel kérdésünkre Tavaszi Zsolt Fidesz-frakcióvezető. Mint mondta, nem emlékszik pontosan, milyen kérdések hangzottak el a beszélgetésben, de biztos abban, hogy a pályázó világnézete vagy politikai beállítottsága nem kerülhetett szóba. Hogy szakmai, emberi vagy egyéb ok miatt nem támogatta végül a közgyűlés (a leszavazás meghatározóan a Fidesz-frakciő „nem”-jeinek eredménye, hiszen frakcióvezetőjük szerint az MSZP-sek az „igen” gombot nyomták), erre a politikus nem kívánt válaszolni, mondván: törvény tiltja, hogy az önkormányzat zárt ülésen született személyi döntését kommentálja. Azt, hogy a Széchenyi iskola ellenzéki képviselő körzetében található, azon az avasi lakótelepen, amelynek minden körzetében ellenzéki a képviselő, Tavaszi Zsolt véletlen egybeesésnek tartja. SZIRÉNA Másfél éve keresik Miskolc (ÉM - PT) - A fotón látható Nahaj János Jenő, 47 éves múcsonyi férfi még 1999 őszén ment el otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Eltűnése miatt a kazincbarcikai rendőrkapitányság államigazgatási eljárásban körözi. A keresett személy kb. 155 cm magas, vékony testalkatú, szőke, fejtetőn kopaszodó. Különös ismertetőjegye: bal vagy jobb oldalt két elülső foga hiányzik, nyakának egyik oldalán vágott seb látható. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki a felvételen látható férfi hollétéről információval rendelkezik, hívja a 48/ 310-644-es, 48/355-002-es telefonszámot, vagy a 107-es segélyhívót. Bejelentés tehető bármely rendőrnél és rendőri szervnél is. Marihuána a pótkerékben Hamis útlevéllel akart nyugatra szökni a miskolci gyanúsított Miskolc (ÉM - PT) - A hegyeshalmi határátkelőnél kilépésre jelentkező férfi utazása hamisitott útlevele miatt félbeszakadt a napokban. Személyéről gyorsan kiderítették: kábítószerrel való üzletelés miatt bírósági eljárás folyik ellene a Miskolci Bíróságon, de szabadlábon védekezhetett. Az osztrák határon őrizetbe vett férfi útlevelét korábban a hatóság az ellene folyó büntető- eljárás miatt visszavonta. A felmutatott papír más személyi adatait, de a saját fényképét tartalmazta. Ráadásul egy német rendszámú személygépkocsival akarta elhagyni az országot. A felderítő osztály nyomozói az autóban talált okiratok alapján egy, műszaki hiba miatt Németországban lévő kocsit is átvizsgáltattak a külhoni nyomozókkal. Annak a pótkerekébe rejtve 1269,5 gramm marihuánát, és 251,6 gramm hasist találtak a német kollégáik. Időközben az elfogott férfi itthon bérelt ingatlanaiban is házkutatást végeztek, aminek eredményeként lefoglaltak 220 gramm marihuánát, 118 szem Extasy tablettát, 8 darab LSD- bélyeget, 8 gramm (feltehetően speed) fehér port, távcsővel és hangtompítóval ellátott átalakított légpuskát, több lőszert. Előkerült még egy valószínűleg hamis 100 dolláros bankó is. A megyei nyomozóhatóság a Miskolc határában található erdős területen is helyszínelést végzett, ahol az erdei talajt termőföldre kicserélve több tő, feltehetően vadkendert foglaltak le. Egy másik ingatlanon pedig marihuánatermesztésről szóló német szakkönyveket, holland videofelvételt, internetről letöltött információkat, feljegyzéseket, és a termesztéshez használható növényi ápolási anyagokat és eszközöket foglaltak le. A közokirat-hamisítás, lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés, továbbá üzletszerűen elkövetett kábítószerrel visszaélés alapos gyanúja miatt őrizetbe vett miskolci férfit a miskolci bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Bankó a zokniból Miskolc (ÉM - PT) - A rendőrök a férfi zoknijának szárából 25 ezer forint összértékű bankót vettek elő a minap. A pénzt néhány perccel korábban az automatából vette ki jogos tulajdonosa, ám a melléje ugró személy kikapta a kezéből és elszalad. A pénzétől erőszakkal megfosztott asszonynak ugyan sikerült még hátba vágnia támadóját, de az nem engedte el zsákmányát. Az esetet látva két személy értesítette a rendőrséget, és megvárta a helyszínre robogó járőröket. Az elkövető nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után meglett, és nem kellett jobb bizonyíték ellene, mint a zokniban elspájzolt forintok.