Észak-Magyarország, 2001. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-12 / 135. szám

2001. június 12., kedd tSZAK-MAQYARQRSZÁQ § Aktuális 3 • MSZP-rendezvény. A város bűnügyi helyzete, a pártkongresszus, Miskolc poli­tikai hírei jelentik annak a ma délután 5 órakor kezdődő rendezvénynek a témáit, melyet az MSZP Munkás és Érdekvédelmi Tagozata tart a Corvin utca 9. szám alatti székházban. • Díjazott táncosok. A Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola Szinvavölgyi Ifjúsági Táncműhelye részt vett a Szarvason nép­tánc szakágban megrendezett Országos Gyermek Szólótánc Fesztiválon. Béréi An­na és Kurunczi Ágnes „ Pántlika "-díjas lett, Deme Kornél „Kisbokréta"- díjat kapott. Nyerő Észak-olvasók. Az Észak Magyarország legutóbbi, ötrészes mozaikjá­tékán 14 szerencsés nyertes lett gazdagabb egy-egy értékes műszaki berendezéssel. Kö­zülük tízen 40 ezer forintos vásárlási utal­vány birtokosai lettek, s további 151 ezer fo­rint értékű háztartási és szórakoztató elekt­ronikai cikket sorsoltunk ki a játékosok kö­zött, akik szerkesztőségünkben már át is vehették nyereményüket. Fotó: Adóm János Figyeljünk a tiszavirágra! Miskolc (ÉM) - Az évnek ebben az idő­szakában, azaz mostantól a hónap vé­géig várható a tiszavirágzás a folyó al­földi szakaszán - de vajon idén elkö­vetkezik-e? És ha igen, milyen lesz? Az elmúlt évek szennyezései hogyan be­folyásolták a Tisza természetrajzát? A szolnoki Tisza Klub a tapasztalatok összegyűjtésében a lakosság segítsé­gét kéri. A környezet- és természetvédelem terén tevékenykedő egyesület a sajtó útján for­dult az érdeklődőkhöz. A szakemberek azt szeretnék ugyanis felmérni, milyen hosszú távú hatással volt, illetve van a cianid folyón való levonulása a tiszavirá­gok megjelenésére, biológiájára. A szen­nyezéssel a lárvák három generációja érintkezhetett; tavaly volt tiszavirágzás, de vajon idén lesz-e - erre a kérdésre ke­resik a választ. Ha igen, milyen? A Tisza Klub ennek megfelelően infor­mációkat vár a Tisza partján, közelében élő, arra jártas lakosságtól: ebben az évben hol, melyik folyamkilométernél mikor lát­tak tiszavirágzást, s az milyen erősségű volt (kevés, közepes, tömeges). Szívesen vennék a tájékoztatást arról is, hol találha­tók virágtelepek, milyen hosszban. Az adat­közlőknek információs anyagot küldenek, az eredményeket nyilvánosságra hozzák. Az egyesület levélcíme: Tisza Klub, 5001 Szolnok, pf. 148., e-mail címe: tiszaklub@externet.hu. A szervezet elér­hető az e célra létrehozott, június 8. és jú­lius 10. között ingyenesen hívható 06- 80/200-038-as telefonszámon is. Tiszavirág-élet Napjainkban már csak a Tisza és mellékfo­lyói alföldi szakaszán él a kérészekhez tartózó kecses, 8-12 centiméteres állatka. A tiszavirág rajzása látványos, egyedülálló je­lenség. Lényege, hogy a megtermékenyített pete a folyó fenekére süllyed, a kikelő lárva a meder falába fúrja magát, három évig él ott, majd három év után ugyanazon a nap ugyanazon órájában összes társával együtt előbújik üregéből, és a felszínre emelkedik. A fajfenntartás és az elmúlás teljes folya­mata néhány óra alatt játszódik le. Es kilépett az első „érett” ifjú Tegnap elkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák az ország középiskoláiban Nehéz volt? - általában ezzel várják vizsgázott társukat Fotó: Bujdos T. Miskolc (ÉM - KHE) - A Ber- zeviczy Gergely Szakközépis­kola 12/A osztályának teg­nap érettségiző diákjaira - és még megannyi nappali ta­gozatos középiskolásra - nyugodtabb napok várnak. A szóbeli vizsga után életük egyik jelentős és izgalmas eseményét tudhatják maguk mögött. A szakközépiskola második emeleti folyosóján nagy az izga­lom. Délelőtt 11 óra körül, a még vizsgára váró diákok min­den ajtónyitásra figyelnek: ki- jött-e az első?- Hogy sikerült? Mit húztál? Nehéz volt? - tennének föl szám­talan kérdést, de az első „érett” ifjúra még várni kell. Nem fogy a szendvics A várakozók magyar, történe­lem vagy éppen közgazdaságtan tételekbe merülnek, kihasználva az utolsó órák adta lehetőséget. Feszült idegállapotuk nyilvánva­ló, a gondos szülők által elkészí­tett szendvicsek és pogácsák most még nemigen találnak gaz­dára. Mobiltelefonjaikat a padra készítették, hogy az első, remél­hetőleg kedvező híreket rögtön közölhessék.- Igaz, hogy feszült a hangulat- mondja Gál Jácint, az egyik vizsgára váró diák - de minden­ki biztat ben­nünket. A szü­lők ugyanúgy, mint a tanárok. S néhány szülő valóban ott sürög-forog a fiatalok kö­zött, várva, ki­nek van szük­sége ételre, italra vagy éppen egy-két jó szóra.- Öt tantárgyból kellett ké­szülnünk a mai szóbelire - foly­tatja Jácint - s ehhez a három hét kicsit rövidnek bizonyult, majd elárulja: legjobban a törté­nelemtől tart, a legkönnyebbnek viszont a közgazdaságtan ígér­kezik számára. Segít a csokoládé Molnár Vanda, aki szintén a 12/A megmérettetés előtt álló ta­nulója, nagyon izgul. Jácint sze­rint Vandán a csokoládé és a szőlőcukor segít, mivelhogy ser­kenti az agyműködést. Ezen kí­vül azért Vanda módszeresen készült a mai vizsgára, naponta mind az öt tan­tárgyból tanult tételeket. Bízik a sikerben, an­nál is inkább, mert az írásbeli dolgozatai is jól sikerültek.- Persze szük­ség van szeren­csére és a tanárok jóindulatára is - teszi hozzá. Aztán nyílik a vizsgaterem aj­taja, és kilép rajta az osztály el­ső leérettségizett tanulója, Árvái László.- Nagyon ideges voltam, de most már felszabadult vagyok - neveti el magát. Örömére az is okot ad, hogy érzése szerint jól sikerültek feleletei, kivé­tel a történe­lem, amiben kissé bizonyta­lan volt. Laci­nak már voltak élményei szóbeli érettségi vizs­gáról, tavaly ugyanis, mint a diákönkormányzat tagja, részt vett hasonló eseményen.- Ma már biztosan nyugod- tabban alszom - mondja de aztán újból tanulni kell, a fel­vételire... Vasút virtuális kilométerekkel InterCity (IC) vonalakon olcsób­ban adják a jegyeket.- A virtuális kilométerképzés azt jelenti, hogy a valódi díjöve­zet helyett egy, vagy legfeljebb két díjövezettel kevesebbet szá­mol a vasút - tájékoztatta szer­kesztőségünket a MÁV Rt. Köz­kapcsolati Igazgatóságának mun­katársa, Kavalecz Imre. A ked­vezmények péntek és vasárnap kivételével érvényesek megyénk­ben, egészítette ki Lóczi Csaba, a MÁV Rt. miskolci regionális sze­mélyszállítási osztályvezetője. Mint elmondta: kedvezményes - 360 helyett 200 forintos - IC-pót- jeggyel utazhatnak a Debre- cen-Miskolc, Debrecen-Szerencs, Debrecen-Tokaj és vissza útvo­nalon. A Nyíregyháza-Tokaj, Nyíregyháza-Szerencs, Nyíregy- háza-Miskolc, Tokaj-Szerencs, Tokaj-Miskolc, Szerencs-Miskolc viszonylatokban is olcsóbban, 100 forintos helyjeggyel lehet utazni - mondta Lóczi Csaba. Matavlatok. A magyar távközlési piac liberalizációja ez év decemberétől lép érvénybe. Ekkor megszűnik a Matáv Rt. mono­polhelyzete, de a társaság felkészült a jövő kihívásaira, hangzott el az új koncepcióról tartott sajtótájékoztatón. A távközlési cég partnertalálkozóján az új helyzethez alkalmazkodás feladatairól, az új és a jövőben bevezetendő szolgáltatásokról (amelyekre a közeljövőben visszatérünk) tájékoztatták a jelenlegi és a jövőbeli ügyfeleket a Miskolci Nemzeti Színházban tartott rendezvényen. Képünkön Fazekas Béla, az üzleti kommunikációs üzletág igaz­gatója, Balás Miklós, a miskolci igazgatóság osztályvezetője és Fábián Zsolt, a kommunikációs főosztály vezetője. Fotó: Farkas M. Budapest, Miskolc (ÉM - FL) ­A MÁV Rt. egyes InterCity-jára- taira kísérletképpen június 10-től virtuális kilométer alapján szá­molják a menetjegy árát, illetve kedvezményes IC-pótjegyet ad­nak az utazóknak. Eszerint egyes, eddig kevésbé kihasznált Olcsóbb a helyjegy is Fotó: vajda j. Nagy család: nagy gond, kis nyaralás Komoly előkészítést igényel - de fontos a közös élmény Fotó: Ádám j. Miskolc (ÉM - PTA) - Kell-e mondani: az üdülés - minden szükséges és jó velejárójával - költséges időtöltés. Kivált­képp a nagycsaládosok szá­mára. Három-négy gyermek táboroztatása, nyaraltatása a bérből és fizetésből élő szü­lők számára szinte lehetetlen. Egy átlagos családhoz képest már a tervezés, előkészítés időszaka is jóval bonyolultabb - sorolja a ma­ga is nagycsaládban élő, négy gyermeket nevelő Jakab Péter, a „Háló a fiatalokért” egyesület el­nöke. Sok más mellett azt is jól meg kell gondolni, mivel induljon útra egy nagy család, hiszen egy személyautóban - ha rendelkezés­re áll egyáltalán - hatan már nem utazhatnak.- Egy nagycsaládnak az élet minden területén másképp kell szerveznie a dolgait, mint általá­ban. Ezen túl lehet lépni, a nya­ralástervezéskor nem ez az el­sődleges probléma. Ahhoz, hogy a család együtt elmehessen nya­ralni, több akadályt kell legyőz­ni. A bérből és fizetésből élők számára ez eleve elérhetetlen álom. Egyrészt a magas költsé­gek miatt, másrészt technikai akadályok is felmerülnek. A szállodák, panziók döntő többsé­ge egyáltalán nem készült fel ar­ra, hogy nagycsaládokat fogad­jon. Általában 2 felnőttnek és 2 gyermeknek van hely a szobák­ban. A harmadik, netán negye­dik, ötödik gyermek elhelyezésé­ről érdeklődve már széttárják a karjukat. Esetleg bérelhető egy másik szoba... - világít rá a problémákra Jakab Péter. Ha már együtt nem nyaralhat a család, legalább a gyerekek mehessenek - így gondolkodnak a szülők. És hová máshová, mint táborozni? Bár ez szintén nem olcsó: egy hetes táborozta­tásért gyakran 15-30 ezer forin­tot is elkérnek. Léteznek azon­ban úgynevezett támogatott tá­borok, amelyek segítségével csökkenthető egy család kiadá­sa. Ezt a célt szolgálják a Nagy- családosok Országos Egyesülete pályázaton nyert támogatásai is - bár pénzt nyerni, mecénást ta­lálni egyre nehezebb. Jakab Péter jól emlékszik még a régi rendszer egyik jó „találmányára”, az úttörőtábo­rokra, vándortáborokra. Véle­ménye szerint mindez - ideoló­giai alapok nélkül - újraélesz­tésre érdemes lenne. Legrosszabb esetben - de ko­rántsem biztos, hogy a leg­rosszabb megoldásként - marad­nak a hétvégi közös kirándulá­sok. Idén valószínűleg Jakab Pé­ter és családja is ezt választja majd. Ha idejük van. szívesen járnak a Bükkbe.- Ha csak az anyagiakról len­ne szó, idén akár le is mondhat­nánk a nyaralásról. De ahogy le­het, megoldjuk. Nem a nyaralás ténye a lényeg, de a tartalmas kikapcsolódásra szükség van. Aztán hogy az a Bükkben vagy a Tisza partján lesz-e, majd meglátjuk - fűzi hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents