Észak-Magyarország, 2001. május (57. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-10 / 108. szám

2001. május 10., csütörtök Aktuális / Országban-világban 2 t • Mászókába szorult, meghalt. A kórház­ban már nem tudtak segíteni azon a két és fél éves kisfiún, akinek a feje beszorult a Budapest IV. kerületi Homoktövis utcai bölcsőde udvarán található mászóka két foka közé - hiába szabadították ki. A rendőrség az ügyet államigazgatási eljá­rás keretében vizsgálja. • Egyházi ingatlanok. Az egyházi ingatla­nok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló jogszabály megváltoztatása nyomán lehetővé válik, hogy az egyházak ne csak kivételes esetben kapjanak pénzbeli kárta­lanítást az ingatlanok természetbeni vissza­szolgáltatása helyett - jelezte expozéjában Várhegyi Attila szerdán a parlamentben. • Torgyán Szentgyörgyvölgyihez. Levél­ben szólította fel Szentgyörgyvölgyi Pé­tert Torgyán József kisgazda pártelnök, hogy a képviselőcsoportból való, általa szabálytalannak tartott kizárásával kap­csolatos súlyos jogi tévedését az FKGP parlamenti frakcióvezetője a házelnök­höz címzett nyilatkozattal korrigálja. Webajánló Ha szeret az intereneten barangolni, de nincs ideje új oldalakra vadászni, akkor önnek találta ki a Borsod Online (www.boon.hu) a webajánlő című rovatát. Itt érdekes oldalakat mutatnak be, és a leírás alapján eldöntheti, érdemes-e felke­resnie a honlapot. A legfrissebb cikk a ma­gyar sebességmérés honlapjáról szól, nép­szerű nevén a trafíipax lapról, amit min­denki figyelmébe ajánlhatunk, mert a mon­dás szerint „kétféle autós létezik: az egyik, akit már megbüntettek, a másik pedig az, akit még nem”. Természetesen sok kép is színesíti a cikkeket. Vendégségben, nyertesek Miskolc (ÉM) - A Vendégségben Miskol­con program keretében, az EUREGIO- COM által meghirdetett játék helyes meg­fejtése: 1. Kocsonya, 2. Metró, 3. Ezek a fiatalok. A helyesen megfejtők közül a koncertre jegyet Botos Dénes és Farkas Mariann, a talk-show-ra belépőt Farkas István és Lukács Attila Zsolt, dedikált CD-t Marosi Anett és Kalóné Deim Gab­riella vehet át. A jegyeket az ügynökség irodájában, a lemezeket május 12-én, 17 órakor a Miskolci Galériában. r ÍSZAK-MA8YIMfiSZÍ8# -i Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@infom.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, banhegyi@infom.hu) társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@infom.hu) gazdaság: Méhes László (3260-as mellék, mehes@infotm.hu) kultúra: Csórnék Mariann (3290-es mellék, csornok@infom.hu) térség: Buzafalvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@infom.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 502-900 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200 Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kérik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 502-900 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (3611 -es mellék, gere@infom.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft,, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hlrlapkézbesltőlnél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Auslria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén, Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vlsszal Vagyonértékesítés a foglalkoztatás segítésével Budapest (ÉM - KI) - A volt szénbányászati vagyon 70 százalékát értékesítették az elmúlt 10 évben, Borsod me­gye esetében ez 50 százalékos arányt jelent - hangzott el a Szénbányászati Szerkezet- átalakítási Központ (Szészek) budapesti konferenciáján. A kormányzat elkötelezett az egykori szénbányászati vállala­tok vagyonára alapozva, a szer­kezetátalakítással érintett terü­letek felzárkóztatásában - han­goztatta Őry Csaba. A miniszter- elnöki hivatal politikai államtit­kára kiemelte: a hivatal felada­ta, a folyamatban érdekelt és résztvevő felek tevékenységének minél hatékonyabb összefogása. Tóth Ákos a Szészek igazgató­ja elmondta: az elmúlt 10 évben már értékesítették az országosan összesen 6 milliárd forintnyi va­gyon 70 százalékát. Ez a Borsodi Bányavagyon Hasznosító Rt. ál­tal átvett 1,5 milliárd forintból 801 milliós értékesítést jelent. Az igazgató újságírói kérdésre hangsúlyozta: a vagyonállomány 2000 végén közel 3 milliárd forint volt, amelyet az újraértékelés so­rán 2,8 milliárd forintra értékel­tek. Ez a piaci ár csak akkor igaz, ha sikerül a befektetőket meggyőz­ni arról, hogy a Szészek által kez­deményezett projektek üzleti távla­tot jelentenek a befektetőknek. Nem cél a vagyon értéken aluli eladása - mutatott rá Tóth Ákos -, mert ez a befektetők felvásárlói szándékának kedvezne, a Szészek pedig a vagyon értékesítésével párhuzamosan munkahelyek te­remtését kívánja elősegíteni. Arra a kérdésre, hogy a volt munkaerő mekkora hányadát si­került a bányabezárások után álláshoz juttatni, a dunántúli ré­giók fejlesztési ügynökségeinek képviselői konkrét adatok emlí­tése nélkül elmondták: az érin­tett területeken a munkanélküli­ség aránya nem haladja meg az országos átlagot, így számszerű­ségében sem nagy. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Fejlesztési Ügynökség kép­viselője arról számolt be, hogy a nehézségek mellett eddig 17 mil­liárd forintnyi forrás áramlott a megyébe, s erre 3100 pályázat érkezett, amelyek közt jelentős számban szerepelt a bányászfog­lalkoztatás is. A Borsodi Bányavagyon Hasznosító Rt. által a jövőben értékesítendő vagyonok közül a konferencián kiemelték a Szu- hakállói Vállalkozói Parkot, a vadnai tó turisztikai hasznosí­tását, s a Feketevölgy Bánya fürdő- és irodaépületének vál­lalkozói inkubátorházként tör­ténő hasznosítását. Nagy Sándor: Nincs gond a „négy igennel” Az MSZP frakcióvezetője a Miskolci Egyetem Citromfa Műhelyében « ninr ru ■ ujh Ma nem repülnek. Szerdán éjfélkor 24 órás sztrájkot kezdenek a Lufthansa pilótái, miután zsákutcába jutottak a légitársaság és a gépvezetők szakszervezete közötti bértárgyalások, és a felek még újabb tárgyalási időpontban sem állapodtak meg. Korábban, a Lufthansa pilótáinak május 4-én tartott 12 órás sztrájkja nyomán káosz alakult ki a németországi repülőtereken: 300 járatot kellett törölni, számtalan külföldi járat csak 6-7 órás késéssel szállt föl. A sztrájk mintegy 30 ezer utasnak okozott kellemetlenséget és idegeskedést. Miskolc (ÉM - BAL) - Nem feltétlenül aktuálpolitikai vagy személyi kérdésekre kí­vánt Nagy Sándor MSZP- frakcióvezető tegnapi egye­temi előadásában kitérni, ám értelemszerűen ilyenek is szóba kerültek. A politikus a Citromfa Műhely rendezvé­nyén a miniszterelnök-jelölt­ség témáját is érintette, s er­ről lapunk érdeklődésére is véleményt nyilvánított. „Kovács László? Medgyessy Pé­ter? Németh Miklós?” - így adta meg az előadási meghívó a főté­mát, s indukálta az előadó sze­mélyére szabott kérdést: a há­rom név ma már csak kettőnek tűnik, nemrégiben viszont még négy volt. Nagy Sándor válaszul elmondta: azt tartaná jónak, ha az MSZP elnöksége a júniusi kongresszus elé már csak egy Nagy Sándor: Németh Miklós hozhatta volna a legtöbbet Fotó: Végh Csaba nevet terjesztene, a kongresszus pedig mindenképp döntene. Ő Kurszk: torpedó-hipotézis Berlin (MTI) - Nem idegen vagy ellenséges tengeri járművel tör­tént ütközés, hanem a Kurszk fe­délzetén levő meghibásodott tor­pedó robbanása okozta tavaly au­gusztusban az egyik legkorsze­rűbb orosz tengeralattjáró pusz­tulását és 118 főnyi legénységé­nek a halálát - állítja a ZDF tele­vízió. Tudósítóik Tucsonban jár­va fölkeresték az Arizona Egye­tem szeizmológiai intézetét, ahol betekintést nyertek a helyi tudó­sok által kiértékelt összes, tavaly augusztus 12-én rögzített szeizmi­kus adatba. Ezekből egyértel­műen kitűnik - így Terry Wal- lace tucsoni kutató -, hogy a Kurszk fedélzetén bekövetkezett robbanást nem idegen testtel tör­tént ütközés okozta. Augusztus 12-én a Barents-tenger térségében két víz alatti robbanást jeleztek a tucsoni műszerek: a második mintegy 5 tonna TNT robbanó­erejének felelt meg, azaz 5-6 tor­pedó hatásának - vélekedett Wal- lace. A német tv-stáb szerint a té­nyek ismertek mind a hivatalos vizsgálóbizottság, mint Vlagyi­mir Putyin orosz elnök előtt. Az orosz lakosság elől azonban el­titkolják őket, kitartva a nyu­gati tengeralattjáróval történt ütközés elmélete mellett. maga korábban úgy vélte, Né­meth Miklós jelölése hozhatná a pártnak a legtöbbet - saját visszalépésének indoklásában is szerepet játszott ez -, arra nézve pedig, hogy kettejük közül vala­melyik még ismét helyzetbe ke­rülhet a hátralévő időben, vagy éppen a kongresszus vitája so­rán, úgy reagált: a politikában ugyan nincs lehetetlen, de „csak bajt hozna” az improvizáció, az utolsó pillanatban előálló várat­lan helyzet. Más kérdés, hogy nem tartja szerencsésnek a kongresszus időzítését, sőt, némiképp várat­lan összehívását, miután az ő nevéhez fűződő hasonló javasla­tot a tavaly novemberi pártfóru­mon még elutasították. A szocialista párt körüli má­sik aktuális ügyről, a „négy- igenes” népszavazási kezdemé­nyezést Nagy Sándornak nincse­nek aggályai: nem hiszi, hogy bármely pontját alkotmányelle­nesnek találhatnák, vagy bármi más ok volna arra, hogy az Or­szágos Választási Bizottság eluta­sítsa. Még a sorkatonai szolgálat eltörlését érintő javaslattal sem lehet gond: az alkotmányban sze­replő általános hadkötelezettség ugyanis nem egyenlő a sorkato­nasággal. Arra azonban ő is szá­mít, hogy az ilyen vagy olyan döntés nyomán „az Alkotmány- bíróságon fog kikötni az ügy”. Ennek folyományaként valóban reális a veszély, hogy a referen­dum kiírása „kicsúszik” a jelen­legi ciklus idejéből - holott két­ségkívül nagy az időzítés politi­kai jelentősége. A frakcióvezető szerint nyilvánvaló, hogy a kez­deményezésben szereplő négy el­képzelés valóra váltására csak az MSZP 2002-es hatalomra jutása esetén lesz garancia. Ágyúlövedéket szerelt, meghalt Várpalota (MTI) - Egy 152 milliméteres, negyven kilo­gramm súlyú tüzérségi lövedék okozta azt a robbanást, melyben egy 52 éves férfi és hároméves unokája életét vesztette szerdán reggel Várpalotán. A baleset ak­kor következett be, amikor a férfi a családi háza udvarán megpróbálta szétszerelni a vár­palotai lőtéren talált ágyúlöve­déket. A detonációtól ő és a kö­zelben tartózkodó kisfiú azonnal életét vesztette, a házban és a környéken parkoló több gépko­csiban is jelentős kár keletke­zett. A tűzszerészek a helyszí­nen több lövedéket is találtak, melyeket mostanra biztonságos helyre szállítottak. Hirdetés A Tőzsde Világa Szélesítették a forint lebegtetési sávját A Bokros-csomag részeként a forint árfolyamát 1996-tól egy relatíve szű- kebb sávban rögzítették, miközben egy előre megállapított ütemben érté­kelték le. Azzal, hogy kiszámíthatóvá és biztonságossá tette a nemzeti valu­tát, ez a rendszer nagy segítséget adott a gazdaság stabilizálásához. A beáramló működő tőke, a beinduló gazdaság és az erős külföldi befektetői bi­zalom következtében azonban a szűk sáv hátrányai idővel egyre erősebben éreztet­ték hatásukat. A hátrányok közt említhet­jük a beáramló de­vizák magas steri­lizációs költségét illetve az infláció megfékezésének megnehezítését. A csütörtök es­te bejelentett in­tézkedés értelmé­ben a forint ezen­túl egy 30%-os sávban lebeghet (azaz a mindennap megállapított hivatalos MNB középár- folyamtól 15%-kal térhet el bármelyik irányban). A Nemzeti Bank azt is közöl­te, hogy a lengyel példától eltérően nem fognak beavatkozni a forint árfolyamá­ba amíg az a sávon belül marad (a ha­sonló rendszert már egy éve működtető lengyel nemzeti bank ugyanis a hivata­losan meghirdetett sávon belül is aktí­van interveniál). Ugyancsak érdekesség, hogy a csúszó leértékelés előrelátható­lag csak jövőre szűnik meg. A sávszélesítést mindenképpen po­zitívan értékeljük, hiszen hasonló lé­pés szükségességéről már egy éve be­szélnek a különböző szakértők (leg­utóbb éppen csütörtökön a Világbank szorgalmazta ezt). A piac is erre szá­mított: sok külföldi befektető erre spe­kulálva vásárolt állampapírt az elmúlt időszakban. A most életbe lépett rend­szer egyébként a csúszó leértékelést leszámítva megegyezik az ERM II me­chanizmussal (ezt az Európai Unió azon valutái számára kötelező, ame­lyek nem részesei a monetáris unió­nak, tehát az eurónak). A várakozások szerint a forint az első időszakban (egy-két hét) erősödhet, kö­rülbelül 5-6%-kal lehet majd a pari­tástól feljebb. Ezt követően vissza­állhat egy sző­kébb sávban való kereskedés, de érdemes figye­lembe venni, hogy ezután igenis meg­lesz a lehetőség arra, hogy a valu­ta nagyobb arány­ban mozogjon, tehát az esetleges hírek hatására a forint árfolyama most már igen nagy változásokat mutathat majd (megnő a volatilitása). Összességében pozitívan értékeljük a forintsáv-szélesítést, ugyanakkor felhív­juk ügyfeleink figyelmét, hogy a meg­változott helyzetben megnőtt a nagy ár­folyamváltozások lehetősége is. Ezért ja­vasoljuk, hogy az optimális portfolió összeállítása érdekében vegyék fel a kapcsolatot megszokott tanácsadójukkal - ezentúl szükségessé válhat a befekteté­sek szorosabb figyelemmel kisérése. (Szepesi László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. Miskolc, Hunyadi u. 3. Tel.: (46) 510-150

Next

/
Thumbnails
Contents