Észak-Magyarország, 2001. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-04 / 79. szám
2001. április 4., szerda Aktuális / Országban-világban 2 SZDSZ: szélsőségektől mentesen Miskolc (ÉM - BGO) - A párt parlamenti képviselői által létrehozott vizsgálócsoportjainak várható tevékenyégéről is szóltak a Szabad Demokraták Szövetségének tegnapi sajtótájékoztatójukon. Szent-Iványi István országgyűlési képviselő, SZDSZ-frakcióvezető hangsúlyozta, az általuk javasolt vizsgálócsoportok - bár a parlamenti bizottságoktól eltérő jogkörrel - elsősorban az APEH működésével, a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank konszolidálásával és az autópályák közbeszerzési eljárások nélküli építésével kapcsolatos kérdésekre kívánnak választ találni. A frakcióvezető kitért arra is, Csurka István, a MIÉP elnöke a dabasi időközi választások első fordulója után kijelentette: a Fidesznek és a MIÉP-nek meglehet a többsége a következő választásokon. Ez a jobb és a szélsőjobb közötti átmenetre utal - hangsúlyozta ami az ország külföldi megítélését tekintve káros lehet, 2002 után szélsőségektől mentes kormány kell, hogy legyen. Jubileumi koncert. 'Zeneművészeti Szakközépül A Bartók Béla Szakközépiskola tegnap tartotta 35 éves jubileumi hangversenyét a Miskolci Nemzeti Színházban. Az iskola egykori diákja, aki ma a Liszt Ferenc Zene- művészeti Egyetem rektora, Falvai Sándor zongoraművész mondott ünnepi beszédet. Képünkön Falvai Sándor a hangversenyen fellépő növendékekkel. Fotó: Farkas Maya Szigorúbb ellenőrzés Budapest (MTI) - A kormány döntése szerint szigorodik az utazást szolgáltató cégek ellenőrzése, a kiszabható szankciók, és emelkedik a vagyonbiztosítók - közölte Borókai Gábor szóvivő a kormány ülése után. Az újonnan alakuló utazási irodákra azonnal érvényes lenne az új szabályozás, míg a meglévő cégek haladékot kapnának a va- gyonbiztosíték előteremtésére. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszio@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9-589-908, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: x VéATESZ 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi Ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Credítanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 íorínt, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! „A gén nem végzet, lehetőségbirodalom” Czeizel Endre szerint félrevezetőek a „Rendeld meg a gyermekedet!” típusú hirdetések Miskolc (ÉM - PTA) - A genetikai kutatások legújabb eredményei címmel előadást tartott Prof. Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus tegnap a Miskolci Egyetem Továbbképzési Központjában megrendezett szakmai tudományos konferencián. Az egyetemi tanár immár harmadik alkalommal vett részt a Miskolci Egyetem szervezte konferencián. Ezúttal a géntérképezésről, ezen belül is a betegség- megelőzésről, illetve az emberi tehetség genetikai alapjairól beszélt előadásában. Mindezt azzal a nem titkolt céllal, hogy eloszlassa a témával kapcsolatban kialakult tévhiteket, ismertesse a realitásokat, veszélyeket. Elsőként a genetika alapjainál kezdte, ismertette a kromoszómák felépítését, rávilágított a betegségek és a gének kapcsolatára, az örökletes genetikai betegségek tényére. Kiemelten beszélt arról, hogy egyes betegség típusoknál csupán a hajlam örökölhető, amelyet a külső tényezők valóban betegséggé „változtatnak”. Minderre hivatkozva jelentette ki: a gén, nem egyenlő a végzettel, csupán egy lehetőségbirodalom. Bár a génfaktort nehéz figyelmen kívül hagyni (egyesek, mint például Churchill, a legmegterhelőbb életmód mellett is nagyon sokáig élnek, mások az egészséges életmód mellett is halálosan megbetegszenek), hogy mi valósul meg a gének által kódoltakból, az a külső tényezőktől is függ. Az emberi génállomány mindig foglalkoztatta a tudományt, míg 1990-ben végül belekezdhettek a tudósok a géntérkép elkészítésébe. A folyamat a tervezettnél hosszabb ideig tartott: 2001 februárjában jelentették be, hogy befejeződött a feltérképezés. Összesen 3,2 milliárd bázist számoltak össze, azok sorrendiségét azonban még meg kell fejteni. Kiderült, 30 ezer génje van az embernek, amelyből jelenleg 9 ezret már ismer a tudomány. Hátra van még a többi megismerése, illetve még egy nagyon fontos folyamat: minden gén egy fehérjét határoz meg, ezek felismerése áttörést jelenthet. Eddig ugyanis nem hoztak egyértelműen alkalCzeizel Endre orvos-genetikus mazható eredményt sem a génsebészeti, sem a génterápiás kutatások. A professzor itt utalt arra, hogy milyen félrevezetőek az Amerikában már napvilágot látott „Rendeld meg a gyermeked!” hirdetések, amelyek a kívántak szerinti nemű, bőrszínű és különféle képességekkel ellátott magzatok megteremtését ígérik. Hangsúlyozta: a géntérképezés kutatásának folyamata másról szól: ha 22,8 milliárd helyreállításra Budapest (MTI) - A kormány tervei szerint 22,8 milliárd forintot fordítanak az árvíz által okozott károk helyreállítására - közölte a kabinet keddi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter. Tájékoztatása szerint még nem döntötték el, hogy a pénzügyi fedezetet miből biztosítják; a pénzügyminiszternek április 15-éig kell az erre vonatkozó javaslatot kidolgoznia. Annak van nagyobb esélye, hogy a költségekhez szükséges összeget a kormányzati általános tartalékalapból teremtsék elő. Közlése szerint tizenegy milliárd forintot kapna a Belügyminisztérium, közel két milliárd forintot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, kilenc milliárd forint jutna a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumnak, míg a Környezetvédelmi, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium összesen hatszáz millió forintban részesülne. A belügyminiszter az újjáépítés irányelveit ismertetve kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy olyan területre ne lehessen építeni, ahol ismét belvíz várható, vagy ahol az építményt elmoshatja az eső. Céljuk az is, hogy az újjáépítés minimálisan feleljen meg az ott lakók árvíz előtt bejelentett létszámának, illetve a házak korábbi komfortfokozatának. Nem tüntetnek Putnok (MTI) - Miután a putnoki Jóreménység Független Cigány Szervezet vezetői kedden tárgyaltak a kisváros vezető testületéivel, letettek demonstrációs szándékukról. Megállapodtak: a romák minden hónapban megkapják a szociális segélyt. Önkormányzati tagokból és a roma érdekképviseletek tagjaiból közös bizottságot . alakítanak a helyi cigányságot érintő kérdések megoldására. Folyamatosan konzultálnak az önkormányzat szociális, egészségügyi és gazdasági bizottságaival, amelyek figyelembe veszik a romák jelzéseit. kiderül, hogy milyen fehérjéken keresztül működnek a gének, megpróbálható a szervezet fehérjéken keresztüli gyógyítása. Az elképzelések szerint 2005-2010-ig ez a kutatási fázis is befejeződik. Akkortól elméletileg bárki megnézheti a saját géntérképét, és tudhatja, hogy milyen betegségekre hajlamos. így a „mindenkit védeni mindentől” rendszerű betegségmegelőzési törekvések is érvényüket veszíthetik, hiszen elegendő egy egyénre szabott, specifikus megelőzési programot betartani. Czeizel Endre New Orleansban tett látogatása során azonban már e téren is tapasztalt visszásságokat. Mint mondta, néhányan már most pénzre váltották a dolgot: 20, általános tulajdonságokat jelző gén feltárását 1500 dollárra, 200 génét, amely kódolja a hízékonyságra való hajlamot, illetve az örökletes betegségért felelős géneket 5000 dollárra taksálják. A 2000 gént magába foglaló térkép már a homoszexualitás vagy épp a zenei tehetség fellelhetőségére is kiterjed - ennek pénzbeli árát egyelőre nem állapították meg. Kétszintű érettségi Budapest (MTI) - A diákok 2005-től szabadon dönthetik el, hogy a kötelező és választható tárgyakból közép vagy emelt szintű érettségi vizsgát tesznek- e - közölte kedden Környei László közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Ismertetése szerint a közép szintű érettségi többé-kevésbé megfelel majd a mai matúrának, az, emelt szintű vizsga feladata az lesz, hogy betöltse a felvételi vizsga funkcióját. Az érettségi bizonyítványok között nem lesz különbség. Újdonság, hogy emelt szinten történelemből is írásbeli vizsgát kell tenniük a diákoknak. A tanulók maturálhatnak természettudományi, társadalomismereti, mozgókép- és médiaismereti tárgyakból. Hirdetés most él az alkalommal, hogy végre igazi otthonod legyen Ahol boldogan élsz, ami csak a tiéd, ahol együtt lehetsz azokkal, akiket szeretsz. Ajánljuk mindazoknak, akik • lakásuk cseréjét, bővítését, felújítását tervezik, • a kiegészítő kamattámogatású lakáshitelre nem jogosultak, • korábban felvett lakáshitelüket kedvezőbb feltételűre kívánják cserélni. Március 15-től csökkentett, már évi 15,75% kamattól. Információ: 06 40 44 22 00 www.postabank.hu Támogatás nélküli lakáshitel Teljes körű szolgáltatásunkkal várjuk hálózati egységeinkben: * Szemére úti Fiók, Miskolc, Szemere u. 4. • * Sárospataki Fiók, Sárospatak, Rákóczi u. 40. * Kazincbarcikai Fiók, Kazincbarcika, Egressy u. 21. * Szerencsi Kirendeltség, Szerencs, Rákóczi u. 124. * Rácai Kirendeltség, Bócs, Rákóczi u. 81. * Bajcsy-Zs. úti Fiók, Miskolc, Bajesy-Zs. u. 1-3. * Tlszaűjvárosi Fiók, Tlszaújváros, Bethlen G. u. 11-15. * Ózdi Fiók. Ózd, Gyújtó tér 1. * Sátoraljaújhelyi Kirendeltség. S.-újhely, Széchenyi tér 5-7. * Lakossági Hitel Centrum. Miskolc, Corvin u. 10. sz.