Észak-Magyarország, 2001. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-19 / 91. szám

2001. április 19., csütörtök Sport 10 HÍRCSOKOR • Elutasították. A darmstadti bíróság szerdán elutasította az eltiltását töltő Dieter Baumann fellebbezését, így a né­met atléta nem indul a vasárnapi, ham­burgi maratonin. • Tisztújítás. A Magyar Atlétikai Szövet­ség új elnöksége első ülésén úgy döntött, hogy május 1-jétől Makszin Áront, a NAP iroda eddigi vezetőjét kéri fel főtitkár­nak, Mérei László pedig szakmai vezető­ként tevékenykedik tovább. Címvédés a kupában Mezőkövesd (ÉM - PA) - Újabb remek eredményeket értek a mezőkövesdi'Mező Ferenc Általános Iskola korosztályos - Ju­hász István által felkészített - fiú kézilabda­csapatai. Az 1988-as korosztály előbb Szegegeden lépett pályára, ahol az Országos Serdülő Bajnokság egyik elődöntőjét ren­dezték meg. A fiatalok két vereség és egy győzelem után a harmadik helyen végeztek, így nem jutottak a fináléba. Áz elmúlt hé­ten megrendezett győri Balázs Kupán vi­szont igen: a 8 ország 105 csapatát felvonul­tató rendezvényen a IV. korcsoporban a győri Gárdonyi, a Sopron, a szlovák Dunaszerdahely, a győri Apor, a cseh Slovan Módra és a Balatonfüred legyőzése után a fináléban a Dunaferrtől 21-9-re bizo­nyultak jobbnak, így - a tavalyi aranyérem után ismét - az első helyen végeztek. Még egy különdíjat is elhoztak a kövesdiek, hi­szen a korosztály legjobb játékosának Dobó Zsoltot választották meg. A III. korcsoport­ban is a döntőig menetelt a gárda, itt a Dunaszerdahely, a Csömör, a svéd Savehof és Partille, a győri Gárdonyi és a Kazinc­barcika ellen nyertek, míg az első helyért vívott meccsen 17-11-re kikaptak a Nádud­vartól. LABDARÚGÓ NB I Miskolc (ÉM) - A Borsodi Ligában, a ho­ni élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban tegnap a 12. forduló mérkőzéseit játszot­ták. Az eredmények: Kispest-HFC - Győri ETO 0-0 Matáv Sopron - LFC Tatabánya 2-0 (1-0) G.: Sira (36.), Preisinger (72.). Dunaferr SE -MTK HFC 1-2 (0-1) G.: Penksa (71.), illetve Fűzi (31.), Erős (64.). Vasas DH - Debreceni VSC 2-1 (1-1) G.: Kabát (38.), Pető (66.) illetve Radojicsics (40.). Zalahús-ZTE FC - Újpest FC 1-1 (0-0) G.: Egressy (53. - 11-esből), illetve Medgyes (92.). Ferencvárosi TC - Videoton FCF 5-0 (3-0) G.: Gera (4.), Horváth P. (12., 63. - 11- esből), Lipcsei (37.), Dragoner (81.). A csoport állása 1. Ferencváros (4)1283124- 531 2. MTK HFC (6)1263316- 827 3. Újpest FC (5) 126 2 420-1925 4. Dunaferr SE (5)1261516-20 24 5. Győri ETO FC (2)1263316-1323 6. Kispest HFC (1)1263323-1722 7. Vasas DH (4)1244419-1820 8. Zalahús ZTE (1)1245316-15 18 9. Videoton FCF (2) 125 1615-1518 10. Matáv Sopron (3)12345 15-17 16 11. LFC Tatabánya (6) 1211109-2810 12. Debreceni VSC (3) 12 2­10 16-30 9 A csapatok neve után zárójelben az alapszakasz­ból hozott pontok száma található. Vendégsiker Tiszakarád (ÉM) - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjában tegnap be­pótolták a 16. fordulóban elmaradt Tisza­karád - Abaújkér mérkőzést. Tiszakarád - Abaújkér 0-1 (0-0) Tiszakarád, 100 néző. Vezette: Czél. Tiszakarád: Pesta - Oláh F., Oláh I„ Sza­bó, Budai E., Budai Cs., Tóth R., Pásztor, Horváth, Mitró, Hajnal. Játékosedző: Oláh István. Abaújkér: Karácsonyi - Encsi, Spisák, Glonczi, Hegedűs I., Bucsák, Olejnyik (Pilek), Szilágyi, Hegedűs B., Kostyánszki, Horváth. Játékosedző: Spisák István. G.: Szilágyi. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 5-2. OLÁH István: - Elszoktunk a hazai pá­lyától... SPISÁK István: - Jobban akartuk a győ­zelmet, így megérdemelten nyertünk. // Ősszel következik az újrajátszás Visszamentek a Birkózócsarnokba Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - Ml) - A fűtési rendszer leállítása miatt ja­nuár 9-én már költöztek ki a diósgyőri birkózók, még­hozzá megszokott csarno­kukból a stadion lelátója alatt található helyiségbe. Tegnap ismét lejátszódott ez az esemény, csak éppen visszafelé. A „visszapakolás” még délelőtt kezdődött, melyben egy ideig részt vettek a DSM Kht. unkásai is, a délutáni befejezés azonban már a DBC-s palántákra, az edzőkre és néhány ügybuzgó szülőre várt, akik ugyanúgy és ugyanoda próbálták meg elhe­lyezni a dolgokat, ahol és aho­gyan azok előtte voltak.- Miért jöttünk vissza? Azért, mert a főépületben sincs már fű­tés április 15-től - mondta la­punknak Görcsös József, a klub ügyvezetője. - Ha netán bejön egy hidegebb idő, mindegy, hogy itt, vagy ott fogunk fagyoskodni. Meg aztán az a helység baleset- veszélyes volt, faltól falig ért a szőnyeg, a gyerekek nem igazán érezhették magukat biztonság­ban. Döntésünk előtt természete­sen beszéltem Pelcz Gáborral, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. ügyvezető igaz­gatójával, aki nem gördített aka­dályt a távozásunk elé. A beszélgetés közben hat kis „vasgyúró” lépett be a birkózó­csarnok hátsó ajtaján, miközben egy óriási zöld vasállványt ci­peltek. Miután letették a rendel­tetési helyére, indultak a sző­nyegek irányába, ahol a sárga takaró várt „alágyűrésre”. A csapatot Repka Attila olimpiai bajnok vezette, aki után úgy mentek az apróságok, mint a tyúkanyót követő kiscsibék. Né- hányan szerették volna kivonni magukat a pakolás alól, s fociz­ni kezdtek a kopott gumilabdá­val, ám Görcsös József azonnal rájuk szólt:- Na! Tegyétek le a labdát, és fogjátok meg a szőnyeget! - kiál­totta. - A polgármester úrtól az ősszel ígéretet kaptunk arra, hogy meg 'fogják oldani a birkó­zócsarnok fűtését, de azóta nem történt semmi. Ha lenne pén­zünk megcsinálnánk, de nincs. Különben éppen most vettem a klub pénzéből két bojlert, hogy a srácoknak legyen meleg víz. A klubházba nem járhatunk át, egyébként is az az öltöző, amit használtunk, már kell a focis­táknak. Megmondom magának őszintén: nagyon rossz a helyze­tünk, mert az idén még senki sem kapott fizetést, aztán az ön- kormányzat által megszavazott pénz nagy részére igényt tart a DSM Kht... Na de nem panasz­kodom. Lesz-e ősszel újabb köl­tözés? Ha így megy tovább, biz­tosan. Olyanok vagyunk, mint a gólyák... Délután öt órára csaknem minden használati tárgy a he­lyére került, csupán az iroda fe­letti óra várta azt, hogy valaki átállítsa a téliről a nyári időszá­mításra. A diósgyőri birkózók manapság nem igazán szeretik a telet... Vereséggel kezdtek a miskolciak Miskolc (ÉM) - Lapzártánkig három találkozó - közte a Mis­kolci Egyetem - TF férfi mérkő­zés, melyen a házigazdák tizenöt pontos vereséget szenvedtek - fejeződött be tegnap a Miskolcon zajló Egyetemi és Főiskolás Ko­sárlabda-bajnokság döntőjén. Az eredmények: TF - Miskolci Egyetem 83-68 (24-9, 21-15, 15-13, 23-31) TF: Tiba (21), Hortobágyi (18/12), Bitvai (5/3), Tóth Z. (11), Neszmélyi (12). Csere: Károlyi (4), Bányai (7), Válé (2), Utasi (3/3), Steiger (-). Játékosedző: Válé Flórián. ME: Fazekas (14), Szojka (6), Soltész B. (3/3), Vitális (3), Sneider (9/3). Csere: Magyar (4), Brunyánszky (10), Hamza (13/6), Mentusz (6). Edző: Drahos Lász­ló, Somosvári Zsolt. Női mérkőzések: TF - Kodolányi 89-71 (22-13, 23-24, 26-22, 18-12). Ld.: Csá­kány (30), Kővölgyi (19/3), Gita (14), Sarlós (10/3), ill. Czeglédy (24), Tóth G. (20), Horváth A. (15/12). ELTE - Szeged 86-77 (21-17, 21-27, 25-18, 19-15). Ld.: Hagara (27), Závodszky (22), Far­kas (17), Pecséri (15/9), ill. Szopkó (25/15), Csapó (20), Roczkov (17/3).Sneider (7) és Vitális (14) próbál labdát szerelni Fotó: Bujdos Tibor A fővárosban folytatják az ózdi nők Ózd (ÉM - ME) - A válogatott versenyek és a húsvéti ünne­pek miatt három hét szünet után folytatódik a női teke szuperliga felsőházi rájátszá­sa. A négy résztvevő csapa­tot ezúttal az alapszakasz Keleti-csoportjának a bajno­ka látja vendégül. Szomba­ton az összecsapások dél­előtt 11 órától kezdődnek. A rájátszás felén már túlvannak az ország legjobb női tekézői. A Ferencváros, a BKV Előre, a Za­laegerszeg és az ÓVTC-Aicher Beton, a zalai és az ózdi forudlót tudta le idáig. Az ózdiak összesí­tésben jelenleg a második he­lyen állnak, a bajnoki cím leg­főbb várományosa, a Ferencvá­ros mögött. Zalaegerszegen har­madikként zártak a borsodiak, a hazai fordulót viszont fölénye­sen megnyerték. A FTC teke­csarnokában eddig nem sok ba­bér termett az ÓVTC játékosai számára, de most abban remény­kednek, hogy az idei jó széria folytatódik.- Az FTC megengedte nekünk, hogy a múlt héten egyet gyako­roljunk az otthonukban - mond­ta Bialaszek György, az ózdiak ügyvezető elnöke. - Nem taga­dom, hogy nem ment jól a lá­nyoknak, de a fővárosiak edzője azzal biztatott bennünket, hogy a BKV Előre és a Zalegerszeg is meg fog izzadni ezen a pályán. Szombaton el kell kerülnünk az utolsó helyezést, s akkor már nagy baj nem lehet. Abban az esetben, ha megellőzzük bárme­lyik riválusunkat, már kézzel­fogható közelségbe kerül a hőn áhított érem. Titkon azért bí­zom az ezüstéremeben, de ehhez az kell, hogy a Ferencváros mö­gött a második helyen fejezzük be ezt a fordulót. A csapatból néhányan kisebb meghűléssel bajlódnak, de remélem, hogy szombaton minden játékosunk maximális erőbedobással fog küzdeni. A BL elődöntőjében: Leeds - Valencia Budapest (MTI) - Döntetlen­nel ért véget az angol-spa­nyol párharc a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddön­tőinek első napján. A Deportivo La Coruna-Leeds United találkozó után az an­golok, a Valencia-Arsenal összecsapást követően a spanyolok örülhettek.- Nagyon köszönöm a szurkolók biztatását, remek hangulatot te­remtettek - mondta Hector Cuper, a Valencia vezetőedzője.- Játékosaim egyetlen percig sem adták fel, ha hullámvölgybe kerültünk, akkor a nézőink se­gítségével álltunk talpra. Sokáig kellett várnunk a továbbjutást jelentő találatra, de a lényeg, hogy sikerült megszereznünk. Örülök, hogy az elődöntőben nem a Deportivo La Corunával kell játszanunk. Úgy érzem, hogy a Leeds United játékstílusa jobban kedvez nekünk. A Valencia Carew 75. percben szerzett fejesével nyert 1-0-ra és 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább. A másik mérkőzésen a 90 per­cen át fölényben játszó Depor­tivo La Coruna hiába győzött 2-0-ra a Leeds United ellen, 3-2- es összesítéssel az angol együt­tes került az elődöntőbe.- Tudtuk, hogy a spanyolok nem adják fel, de ilyen nehéz meccsre nem számítottunk - hangsúlyozta Dávid O’Leary, a Leeds United trénere. - Játéko­saim ennél sokkal jobb teljesít­ményre is képesek, hiába mond­tam nekik, hogy a háromgólos előny még nem jelent automati­kus továbbjutást, többen, talán tudat alatt, nem vették elég ko­molyan a találkozót. Ennek elle­nére úgy érzem, hogy a két mér­kőzés, valamint az egész idény­ben nyújtott teljesítményünk alapján fiatal csapatunkkal megérdemelten szerepelhetünk az elődöntőben. Két Silva, Mauro (balra) és Donato között a leedsi Viduka „szárnyal" Emlékezető FC Valencia (spanyol) - Arsenal (angol) 1-0 (0-0) Valencia, 40 000 néző. Vezette: Kim Milton Nielsen (dán) FC Valencia: Canizares - Angloma, Ayala (Djukic, 50.), Pellegrino, Carboni - Mendieta, Baraja, Vicente, Angulo (Aimar, 67.) - Carew, Sanchez (Zahovic, 72.). Arsenal: Seaman - Dixon, Keown, Adams, Ashley Colé - Lauren, Vieira, Parlour (Ljungberg, 46.), Pires (Kanu, 77.) - Henry, Wiltord. Gólszerző: Carew (75.). Deportivo (spanyol) - Leeds United (angol) 2-0 (1-0) La Coruna, 31 000 néző. Vezette: Stefano Braschi (olasz). Deportivo: Molina - Pablo, Donato, Naybet, Romero - Vic- tor (Tristán, 62.), Silva, Fran - Djalminha (Valeron, 69.) - Pandiani (Turu Flores, 79.), Makaay. Leeds: Martyn - Mills, R. Ferdinand, Matteo, Harte - Bowyer, Dacourt, Batty, Kewell (Bakke, 78.)- Viduka, Smith. Gólszerző: Djalminha (8. - 11-es­ből), Tristán (73.).

Next

/
Thumbnails
Contents