Észak-Magyarország, 2001. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-03 / 78. szám

2001. április 3., kedd ÉSZM-MUGYAROUSMí % Kultúra 8 • Tavaszi cserepek. Bodonyiné Balásdi Szabó Éva tavaszi kerámiabemutatóját a miskolci Tudomány és Technika Házában rendezik meg április 9-től, egészen május végéig. • Bibliák tárlata. Betűikből csillag fénye árad címmel bibliatörténeti kiállítás nyí­lik a Diósgyőri vár rondellájában. A dr. Ötvös László kutatólelkész magángyűj­teményéből rendezett tárlatot április 7- én, délelőtt 11 órakor Cseh Károly költő nyitja meg, közreműködik Ötvös Éva színművész. Romantikus kamaraest Miskolc (ÉM) - Iván Klára csellóművész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar gordon­ka szólamának vezetője és Kincses Margit zongoraművész romantikus kamaraestjét rendezik meg a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete „Művészta­náraink” hangversenysorozatában április 6-án, pénteken este 7 órától a Zenepalota Bartók termében. A műsorban Dvorak, Grieg, Chopin és Schumann művei csen­dülnek fel. A hangversenyen Line Ildikó hegedű- művész működik közre. A szólistaként is sokszor fellépő, nemzetközileg elismert hegedűművészt, aki jelenleg a rádiózene­kar koncertmestere, a közelmúltban már hallhatta a miskolci közönség, akkor a Miskolci Szimfonikus Zenekar vendége­ként lépett fel, nagy sikerrel. 'Ilii Viki 6 Kínos Bujdos Attila Letegezte a Napkeltében Aczél Endrét Zalatnay Sarolta. A sokat látott műsorve­zető akkorát pislogott, hogy kis híján leesett a szemüvege. Nem jelentős pillana­ta ez a hazai televíziózásnak, de annyira kendőzetlen, mondhatni őszinte a reak­ció, hogy érdemes beszélnünk róla. Annál is inkább, mert akaratlanul is szakmánk korlátáiról árulkodik. Aczél Endre ebben a beszélgetésben ép­pen azon fáradozott, hogy feltárja: mi az alapja az énekesnőt nagy összegű csalás­sal vádoló állításoknak. Az ügyben bíró­sági eljárás folyik, ez már komoly, nem lehet az ilyenkor szokásos semmitmondó válaszokkal elintézni. A riporter egyéb­ként sem lehet elfogult, ebben az esetben pedig kivált nem. És akkor a „védje ma­gát ha tudja az anyaszomorítója”-szerű kérdésre jön a tegezés. Kínos, mert rávilágít az egész interjú selmaságára. A beszélgető felek jól is­merik egymást, együtt gyerekeskedtek. Ha felkészültsége okán egyébként lehet­ne is objektív Aczél Endre, innentől nem hihető, hogy az lesz. Gyanúnk tá­mad: Zalatnay Sarolta csak azért fogad­ta el a meghívást éppen ebbe a nagynézettségű műsorba, mert gyerek­kori cimborájától kíméletet remél, azt, hogy nem veszik a vérét az élő adásban, ellenkezőleg, egy kis megértést kap. Vannak helyzetek, amikor hallgatni kell. Gondolom: az lett volna a helyes, ha Aczél Endre elfogultsága okán nem vállalja ezt a beszélgetést. Ezzel használ a saját reputációjának, s a műsor hite­lének sem ártott volna. S ha már itt tartunk: persze igaztalan- ság erre az egy műsorvezetőre ráhúzni a vizes lepedőt. Pláne egy olyan produkció esetében, amikor az ember nézőként számtalanszor szembesül saját rossz érzé­seivel: átvágják. Politikusokkal mutyizók játsszák a kemény legényt. Nem mondható, hogy a személyes kap­csolatok hátrányára válnának az újság­írónak: mindenki az értesüléseiből él. De régi lélektani igazság, hogy a személyes kapcsolatainkat, a partnerrel összefűző érzéseinket nem tudjuk felfüggeszteni az interjú alatt. Ez egyébként nem is mindig baj: egy magazinműsorban akár jól is mutathat. De nem ott, ahol az egyenes be­szédnek lenne helye. Hogy konkrétak le­gyünk: ami jól áll Verebes Istvánnak, mi­nimum elgondolkodásra kell késztessen Pallagi Ferenc vagy Forró Tamás eseté­ben. S ha ennek belátására nincs képes­sége egy műsorvezetőnek, akkor már csak az a kérdés marad: miért nincs ké­pessége a belátásra a Napkeltéért felelős személyeknek? Nyertes idők papírból, vasból Az ország legjobb negyven rajzosa közül öt a miskolci Zrínyi gimnáziumba jár A döntőbe jutott rajz tagozatos lányok néhány munkájukkal és tanárnőjükkel Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - PB) - Öt tanu­ló is bejutott idén az Orszá­gos Középiskolai Tanulmá­nyi Verseny (OKTV) Vizuális tárgyi döntőjébe, az ország legjobb rajzosai közé Mis­kolcról, a Zrínyi Ilona gim­náziumból. Közülük ketten a jelképes dobogóra is fel­léphettek. Ahogyan matematikából vagy magyarból, úgy rajzból is meg­hirdetnek országos tanulmányi versenyt minden évben. Idén az ország legjobb 40 rajzosa közé, az OKTV Vizuális tárgyi döntőjébe öten jutottak be a miskolci Zrí­nyi Ilona Gimnáziumból, mind­annyian a 12./A osztály rajz ta­gozatos tanulói. A dobogó két fo­kát is meghódították, hiszen Tóth Tímea második, Burkus Ju­dit harmadik helyezést ért el.- A versenyre, amelyet vizuá­lis kommunikáció, tárgykultúra és képzőművészet kategóriák­ban hirdettek meg bármely kö,- zépiskolás jelentkezhetett, a té­ma az idő volt. Én egy papírmet­szet sorozatot készítettem a Te­remtéstörténet illusztrálására, ezzel lettem harmadik - magya­rázta Burkus Judit. Tóth Tímea hidegtűkarc soro­zatát második díjjal jutalmazta a szakmai zsűri. A többiek - Zádory Eszter, Toncsin Andrea és Fiié Viktória - grafikával, pa­pírmetszettel, kovácsoltvas nap­órával neveztek a versenyre. Nem csak az alkotásokat vették figyelembe az értékelésnél, a munkanaplók legalább olyan súllyal estek latba. Ez utóbbiba a kép születésének menetét, a tervezést, vázlatokat kellett do­kumentálnia mindenkinek.- A rajz nem hobbi számunk­ra, hanem életcél. Igazából nem teher, hiszen akkor ülünk le raj­zolni, amikor kedvünk van hozzá - és ez gyakran előfordul. Verse­nyekre is egyszerűen azért jelent­kezünk, mert szeretjük, amit csi­nálunk - folytatta Tóth Tímea. Mint kiderült mindannyian „rajzos” területen szeretnének to­vábbtanulni és persze nyakukon az érettségi vizsga. Ennek ellené­re újabb kihívásra bólintottak rá: a Tavaszi Diáknapok összművé- szeti tehetségkutató verseny rajz­pályázatára jelentkeztek.- Mind az öt lányra büszke va­gyok, nagyon szép eredményt ér­tek el a versenyen. Azt se felejt­sük el, hogy nekik ugyanúgy ta­nulniuk kell fizikát, kémiát stb. mint másoknak, a rajz sok külön munkát jelent. Mindenképpen le kell szögeznem, hogy a Zrínyi el­sősorban gimnázium, a rajz tago­zat egyfajta pluszképzés, amely a szakirányú továbbtanulásra segít felkészülni - vette át a szót F. Pollner Erika, a lányok rajztaná­ra. - A tagozatosoknak a rajz­órák mellett lehetőségük van sza­badon választható képzőművésze­ti stúdiumokra, de képzőművé­szeti főiskolára így is nehéz beke­rülni, elsőre csak keveseknek si­kerül. Persze más lehetőségek is vannak, például rajz szak tanár­képző főiskolán vagy egyetemi építészeti szak, esetleg szakmát szerezhetnek dekorációs szakkö­zépiskolában.- Már a verseny kiírásában a „vizuális tárgy” meghatározás szerepel, ami jóval szélesebb kö­rű a rajznál. Mennyire van lehe­tőség a rajzórák keretében a mo­dern vizuális nevelésre?- Lehetőség lenne, az óra­számba beleférne - mondta a ta­nárnő -, de a tárgyi feltételek (labor, fényképezőgépek, video­kamerák) hiányoznak, pedig nagy az érdeklődés a gyerekek részéről a fotózás, filmezés, ani­máció iránt. Sokat járunk vi­szont kiállításokra, ami szintén a vizuális nevelés része. Médiawave-ről válogatott kisfilmek Miskolc (ÉM - PB) - Európai kisjáték- és zenei filmeket mu­tatnak be április 6-án pénteken, este fél 9- tői Miskolcon a Kos­suth mozi nagytermében. A szervezők a győri fényírók fesz­tiválja anyagából válogattak skót, német, holland, belga és svájci filmeket.- Itt Miskolcon negyedik éve vetítünk a fesztivál filmjeiből, de csak most először zenei és kisjátékfilmeket - tudtuk meg Bí­ró Tibortól, a Cine-Mis Kht. igaz­gatójától. - Tavaly kétszer volt bemutató, mert olyan nagy volt az érdeklődés a közönség részé­ről. Mint eddig, most is Har- tyándi Jenőre, a fesztivál igazga­tójára bíztuk a válogatást. KUenc alkotást láthatnak az érdeklődők (Sex & Dead, Rulett, Bus-stop stb.), a legrövidebb 3, a leg­hosszabb 28 perces. Hartyándi Je­nő nemcsak a filmeket vezeti fel röviden, a vetítés után kötetlen beszélgetésre is lehetőség lesz. Az idén 11 éves Mediawave fesztivál valójában világméretű, amatőrök, félhivatásosak - füg­getlen filmalkotók számára hir­detik meg, a bemutatókat min­den év áprilisában tartják. A legkülönfélébb nemzetiségű al­kotók készítenek erre az alka­lomra filmet, tavaly például a peruiaknak volt nagy sikerük. Győrön kívül hazánkban csak Miskolcon látható válogatás a filmekből. Végtelennek tűnő iskolatörténet Öt hónapig normatív támogatás nélkül működött a Beszterczey magániskola Miskolc (ÉM - KHE) - Öt hó­napig normatív támogatás nélkül működött a Beszterczey Művészeti Ma­gániskola. Az oktatási mi­niszter másodfokú határoza­ta után a nyíregyházi szék­helyű iskola két tagiskolája márciusban megkapta az el­maradt milliókat. A me­gyénkben működő tagintéz­mények még nem. A művészeti magániskola 1988- ban kezdte el működését nyír­egyházi székhellyel. Azóta öt megyében működnek tagisko­lák, Borsod-Abaúj-Zemplénben Miskolcon, Ózdon és Sárospata­kon. Közel 7700 tanuló sajátít­hatja el a művészeti iskolákban a zene, a tánc, a képzőművészet, a színjátszás, média és bábmű­vészet alapjait. Pénz nélkül Tavaly novemberben azonban vé­ge szakadt a zavartalan oktatás­nak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal ve­zetője megszüntette az állami nor­matíva megállapítását és annak folyósítását. A hivatal vezetője a nem felmenő rendszerben történő oktatásra hivatkozva állapította meg, hogy az iskola nem felel meg az oktatási rendszer követel­ményeinek. Ezzel egyidőben eb­Beszterczeys bábosok Fotó: Bódisz ben az ügyben a megyék főjegy­zőinél vizsgálatot rendelt el. A művészeti iskola fenntartó­ja fellebbezést nyújtott be az ok­tatási és a belügyminiszterhez, melyben a közigazgatási hivatal megállapításainak jogosságával ellentmondásban álló jogszabá­lyokra hivatkozva felsorolta ki­fogásait a határozat ellen. Az oktatási miniszter ennek helyt adva januárban megsem­misítette a közigazgatási hivatal jogsértő határozatát, és egyben utasította az állami normatíva megállapítására és folyósítására. Remény A Beszterczey magániskolában mindezek ellenére folytatódott az oktatás, és az intézmény ve­zetői úgy gondolták: az elmaradt támogatásból végre kifizethetik az időközben felgyülemlett tar­tozásokat. Nem ez történt. A közigazgatási hivatal veze­tője január 17-én kelt űj határo­zatában ugyan a normatívát megállapította, de annak folyó­sítását továbbra is felfüggesz­tette azzal az indoklással, hogy a főjegyzőktől kért vizsgálatok, melyek november 22-én kezdőd­tek, még nem zárultak le. Ezen vizsgálatok azonban nem az ál­lami normatíva jogszerű fel- használására irányultak, ha­nem a felmenő rendszerrel összefüggő megállapításra. Újabb fellebbezés a fenntartó részéről, és az oktatási miniszter másodfokú határozatában ismét utasítja a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a normatív hozzá­járulás és támogatás iránti kérel­met érdemben bírálja el - figye­lembe véve a ténylegesen elvég­zett nevelő és oktató munkát -, és kezdje meg azok folyósítását. Csetneki József, a sárospataki tagintézmény igazgatója az utób­bi hetek történéseit ismertette: a közigazgatási hivatal képviselői a magániskola vezetőinek az öt hó­napja húzódó vizsgálat magyará­zataként annyit tudtak felhozni, hogy érzéseik szerint valami „nem stimmelt” az iskolával. A normatívát pedig azért nem tud­ják továbbra sem folyósítani, mert az iskola teljes gyermeklét­számát nem ismerik.- A tagiskolák azonban a lét­számváltozást január 15-ig lead­ták, a hivataltól erre visszajelzés nem érkezett, tehát elfogadták - mondta Csetneki József, majd né­mi eredményről azért beszámolt: a hivatal azon tagiskoláknak fi­zette ki az elmaradt támogatást, ahol szerintük a főjegyzői vizsgá­latok megnyugtatóan lezárultak. A veszprémi és hajdúböszörmé­nyi tagiskola elmaradt támogatá­sát intézményi szinten kezelve a főállású tanárok megkaphatták elmaradt bérüket, illetve az idő­közben felhalmozódott tartozáso­kat tudták kifizetni. Utolsó akadály A Borsod-Abaúj-Zemplénben működő tagintézmények a köz- igazgatási hivatal szerint azért nem juthattak a pénzükhöz, mert a főjegyzői vizsgálat nem zárult le. Dr. Bogdán Zsolt, a megyei önkormányzat főjegyző­je levélben hívta föl a hivatal figyelmét, hogy a számukra el­küldött anyag a vizsgálat lezá­rását jelenti. Ha ez a vita lezá­rul, van remény arra, hogy a Beszterczey magániskola ismét zavartalanul működjön - hal­lottuk Csetneki Józseftől.

Next

/
Thumbnails
Contents