Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-07 / 56. szám

2001. március 7., szerda Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Baloldali előadás. Az MSZP Munkás- és Érdekvédelmi Tagozata ma délután fél 5- től tartja (nőnapi) rendezvényét Miskol­con, a párt Corvin utcai irodájában, amelynek keretében többek között Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés elnöke tart előadást. • Felvételi a Zrínyibe. A Zrínyi Ilona Gim­názium az alábbi időpontokban tartja felvételi vizsgáit: ma délután 2 órától a rajz, ének-zene, irodalom-dráma, speciá­lis angol tagozatra, március 14-én reggel 8 órától haladó angol és matematika ta­gozatra, délelőtt 11 órától történelem és biológia tagozatra. Küzd az elnökség Miskolc (ÉM) - Elfoglalásnak minősíti a pártiroda átvételét a Kisgazdapárt (az or­szágos elnökség által leváltott) megyei ve­zetése. Az „FKGP B.-A.-Z. megyei elnöksé­ge” aláírással szerkesztőségünkbe eljutta­tott közlemény szerint az alkotmányos de­mokráciát súlyosan sérti, hogy a párt Ba­ross utca 18. szám alatti ingatlanát - amint arról lapunk is beszámolt - néhány nappal ezelőtt az újonnan kijelölt elnök, az orszá­gos alelnök és főtitkár társaságában, erő­szakkal kinyittatta. A megyei elnökség - érvel a levél - 2000 júniusában törvényes úton, a nagyválasztmány által „lett megvá­lasztva”, továbbra is hivatalban van és le­gitimnek tekinti magát. Igaza védelmében a köztársasági elnökhöz, továbbá a minisz­terelnökhöz, az országgyűlés elnökéhez, va­lamennyi párt vezetőjéhez, az Európai De­mokratikus Unióhoz, valamint a párt fő­ügyészéhez fordulnak. „Mi a kisgazdapárt körül kialakult bot­rányokkal nem kívánunk foglalkozni” - szögezi le a mindenfajta aláírás híján, a miskolci Park Ferm Bt. faxkészülékéről érkezett közlemény. Szerzői kérik a me­gyei kisgazda alapszervezeti elnököket, titkárokat, vezetőségi tagokat, az egész tagságot, hogy „a Mészáros Endre által kikiáltott megyei vezetés tevékenységét ne támogassák, az általuk adott utasításo­kat ne hajtsák végre, mert azok alkot­mány- és törvényellenesek”. Biztosító nemzetőrök Miskolc (ÉM) - Nem feltörte az ajtót, ha­nem annak kulccsal való kinyitásakor lá­tott el biztosítási feladatot az Észak-ma­gyarországi Nemzetőrök Szövetsége, ami­kor a Független Kisgazdapárt újonnan ki­nevezett megyei elnöksége február 23-án átvette a párt miskolci irodáját - tudatja lapunkhoz eljuttatott közleményében a szövetség. Hétszázmilliót kell nyerni a szeméttelepre Meddig nő még a szeméthegy Fotó. vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Évek óta húzódó probléma a hulladék- lerakó gondja, hiszen a szak­emberek már hosszú évek óta annak minősítik. Legutóbbi ülésén a megoldás érdekében tett javaslatot fogadott el a közgyűlés: a Nádasrét helyett Hejőpapi mellett épüljön vá­rosi (egyben regionális szere­pet betöltő) szeméttelep. Évekkel ezelőtt jelezték a szak­emberek (köztük a városháza szakemberei), hogy a Bogáncs utcai szeméttelep ügye mihama­rabbi megoldást igényel. A telep már 15 évvel ezelőtt is beteltnek számított. Hosszas keresés után az illetékesek Miskolc határán kívül, Hejőpapi térségében lel­tek alkalmas helyre, ahol új, a régi nádasréti hulladéklerakót kiváltó-felváltó szeméttelep ala­kítható ki. Időközben az is fel­merült, hogy a megyeszékhely köré egyfajta településközösség szerveződjön, s ez közösen, re­gionális alapon pályázzon a he­jőpapi depónia létrehozása érde­kében különböző pénzekre; min­denekelőtt az Európai Unió által meghirdetett, környezetvédelmi témájú ISPA-alaphoz. Mint ismeretes: tavaly a bor­sodi pályázat sikerrel járt: 9 mil­lió euróra, azaz közel 3,5 mil­liárd forintra számíthat Miskolc és a hozzá csatlakozott több tu­cat község. Az ISPA-pénz az épí­tési költség több mint kétharma­dát fedezi; még további 1 mil- liárdra van szükség, amit az érintett önkormányzatok saját forrásból, az állami környezet- védelmi alap pályázati támoga­tásából és állami céltámogatás­ból szeretnének pótolni. A tervezett, 25 hektáros, a szemételhelyezés problémáját 25-30 évre rendező lerakó (a szá­mítások szerint Miskolc napon­ta 200 ezer, a 37 városkörnyéki település összesen 68 ezer köb­méter háztartási hulladékot szállít majd ki) tervezésével, elő­készítéssel kapcsolatos és egyéb költségeit a megyeszékhelyen a hulladékszállítási közszolgáltató RÉM cég vállalja magára - de­rül ki az ügyben tett közgyűlési előterjesztésből. A miskolci kép­viselő-testület által a napokban megtárgyalt, és megszavazott anyag előrevetíti: a város április 1-ig céltámogatási pályázatot nyújt be; a költségvetés tartal­mazza a folyó évben szükséges 68 millió forintot, majd jövőre 42 milliót, azután 100 milliót, vé­gül 2004-ben 210 milliót; 2002-ben az önkormányzat pályázatot ad be egy környezetvédelmi mi­nisztériumi alaphoz. A tervek része egyébként a fel­szabaduló nádasréti szeméttelep rekultivációjának (a terület teljes rendbetételének, szigetelésének, növényesítésének, utólagos el­lenőrzésének) megoldása is. VENDEGÜNK VOLT: AZ APEH MEGYEI IGAZGATÓJA Ma már senki nem „üzen” a bevallásokon Miskolc (ÉM - KI) - Újra és új­ra felmerülő téma: egyszerűsíte­ni kellene az adóbevallást, mert az bizony az idén is bonyolul­tabbá vált - mondta a szerkesz­tőségünkben járt dr. Bánhegyesi Sándor. Az APEH Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Igazgatóságá­nak vezetője szerint ők is hívei volnának ennek, hiszen ha egy­szerűbb volna a bevallás, akkor kevesebb volna a hibás is, ami megkönnyítené a hivatal mun­káját. A hivatal azonban más módon is segíteni igyekszik.- Úgy fogalmazhatnék, hogy olyan az adóbevallás, amilyen az adótörvény. Ha ez utóbbit új elemekkel bővítik, akkor annak új sorok formájában meg kell je­lennie a bevallásokon is - mond­ta Bánhegyesi Sándor. Az igazgató úgy véli, az APEH-nek elsősorban a szolgál­tató jellegű működését kell erő­sítenie, hiszen az államháztartás bevételeinek több mint 70 száza­lékát ők „szállítják”, s ennek csak 4,5-5 százaléka (bár ez is milliárdokat jelent) folyik be kényszerintézkedések nyomán. Az önbevallás a döntő tehát, s ezt csak az ügyfelek igényeinek megfelelő figyelembevételével lehet segíteni, ösztönözni.- A tervek szerint megpróbál­juk felvenni a kapcsolatot internetszolgáltatókkal és adóta­nácsadókkal, akik a világhálón történő bevallások elkészítésé­ben segítenék az állampolgáro­kat. Az interneten már ma is le­tölthetők a bevallások, s nagy előnye ennek a technikának, hogy egyben ellenőrizni is lehet a kitöltést. Ez nagyban segítené a februártól májusig tartó rend­kívül feszített bevallásfeldolgo­zási munkát. Ez a lehetőség re­ményeim szerint már jövőre működne. Bárhegyesi Sándor az APEH- nál töltött több mint tíz év ta­pasztalata alapján kifejette: az adómorál javul.- Ahhoz képest, hogy az ügyfe­lek kezdetben a bevallásokon üzentek a pénzügyminiszterek­dr. Bánhegyesi Sándor Fotó. b t. nek minden jót, az adózás ma - ha nem is szívesen gyakorolt, de - elfogadott része az életünknek. Azt kell mondanom - bármilyen furcsán is hangzik egy APÉH­NÉVJEGY dr. Bánhegyesi Sándor 1964-ben született Pest me­gyei Nagykőrösön Jogi diplomát szerez Szege­den, majd elvégzi a Számvite­li Főiskolát Budapesten 1989-től dolgozik az adóhiva­talnál, először mint jogi előadó 1999 februárjától az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Igazgatóságának vezetője igazgató szájából -, vállalkozóba- rátabbak vagyunk, mint a ban­kok, hiszen gond esetén számta­lan lehetőséget biztosítunk a vál­ságos helyzetbe kerülteknek. A két éve dolgozó adónyomozók munkája révén pedig beszűkült az adóelkerülési technikák tere­pe. Mára már az is tudatosodott az emberekben, hogy az adót nem hivatalnak fizetik be, ha­nem az államkasszába. SZIRÉNA Forró vizet öntött az asszonyra Miskolc (ÉM - PT) - Egyelőre nem tudni miért, de az Avasi lakótelep egyik épüle­tében a 33 éves nő előzetes szóváltás nél­kül ráöntötte a forró vizet a 44 éves asszonyra - tájékoztatta lapunkat a közel­múltban történt eseményről Perhács Ta­más őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitány­ság vizsgálati osztályának munkatársa. A leforrázott nőt kórházba szállították, sérü­lése nyolc napon túl gyógyuló. Az elköve­tő ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást. Bedobták az ablakot Encs (ÉM - PT) - Közlekedésbiztonság elle­ni bűntett elkövetésével gyanúsítják azt a személyt (feltehetően gyereket), aki már­cius 1-jén este 6 óra körül a vasúti pályán kővel megdobálta az arra haladó vonatot. A szerelvény egyik kocsijának ablaka az ütődéstől berobbant, és az üvegszilánkok megsebesítették a kupéban utazó 17 éves lányt. A véletlennek köszönhetően csupán könnyebb sérülés keletkezett. Dr. Lipusz György alezredes, az Encsi Rendőrkapi­tányság vezetője kéri, hogy aki bármit tud a vonatdobálóról, vagy látta akár utasként is az esetet, netán személyleírást tud adni róla, hívja a kapitányságot a (46) 385-922-es telefonszámon, vagy a 107-es segélyhívón. A miskolci „csikócsapat” tavaly is jól teljesített Megszűnik a belvárosi rendőrőrs, a térfigyelő rendszer váltja fel májusban Miskolc (ÉM - PT) - Miskol­con és a vonzáskörzetében a bűnügyi-közbiztonsági hely­zet jó. Tavaly az ismertté vált bűncselekmények szá­ma egynegyedével volt ke­vesebb, mint az azt megelő­ző évben - mondta dr. Pász­tor Albert alezredes, Miskolc rendőrkapitánya a tegnap megtartott értekezleten, amelyen a tavalyi munkát értékelték. A beszámolón elhangzott: a me­gyében elkövetett bűncselekmé­nyek felét ugyan itt regisztrál­Bűncselekmény Ismertté vélt bűncselekmények* *a Miskolci Rendőrkapitányság területén Forrás: Miskolci Rendőrkapitányság - Grafika: ÉM ták, de a törvénytelenségek fel­derítésében a kapitányság 670 fős állománya országosan is kiemelkedő eredményt ért el. Kézre kerülnek Majdnem minden második, is­meretlen elkövető ellen induló ügyben megtalálták a tettest. Egyre több bűnözőt „munka közben” érnek tetten. A vagyon elleni bűncselekmények száma is 8,7 százalékkal esett vissza az előző esztendőben. A kapitány állítja: a javuló tendencia nem csak a papíron mutat szépen, hanem érzékelhetővé vált a la­kosság számára is. Ugyanakkor van még tennivaló a hétvégi há­zas övezetben elkövetett betöré­ses lopásokkal kapcsolatban. A víkendtelkek rendkívül veszé­lyeztetettek. A kapitány szerint aggasztó, hogy a rablások száma erőtelje­sen növekszik. Jellemzőjük volt ..................................................... A bűnüldözés javuló tendenciája nem csak papíron mutat szépen, de érzékelhetővé vált a lakosság számára is ............................................................................ a gátlástalanság, a fegyverrel (vagy annak látszó tárggyal) va­ló elkövetési mód, és többször az indokolatlan brutalitás. Mis­kolc kábítószerhelyzetét dr. Pásztor Albert súlyosnak ítélte. Megjegyezte azonban: komoly szervezettséget még nem tapasz­taltak a drogbűncselekmények kapcsán. Mint ahogy bűnszerve­ződés, szervezett bűnözés és le­számolásos cselekmény sem tör­ténik a megyeközpontban. Jó kollégák A miskolci rendőrkapitányság élére tavaly kinevezett alezredes féléves tapasztalatai alapján el­mondta: Jó kollégákra, vezető­társakra leltem, de néhány posz­ton mégis személyi cserét haj­tottam végre, és a változtatás­nak még nincs vége. Láttam, hogy egy szinte „csikócsapatot” vezetek, a tapasztalt kollégák már elhagytak bennünket. A ka­pitányság dolgozóinak átlagélet- kora ugyanis 32 év. A kapitány­ság pedig ezzel a fiatal állo­mánnyal eredményesen oldotta meg a rá háruló feladatokat - értékelte a kapitány. Elhangzott: 2002-ben az önkor­mányzattal együtt létrehozzák a Pásztor Albert Szentpéteri kapuban a következő őrsöt. A belvárosban ugyanakkor idén májusban megszűnik a rendőrőrs, de a rendőri jelenlét nem. Az ingatlant visszakapja az város. A Búza tértől a Városház térig terjedően kiépül a kamerás térfigyelő rendszer, melyet ked­vező tapasztalatok esetén további területekre is kiterjesztenének.

Next

/
Thumbnails
Contents