Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-02 / 52. szám
A három grácia (cica). Ha fázunk, ha félünk, mi mindig összebújunk.Amatőr felvétel fSIAK-meVABORSZÍG# Napról-napra 16 Fűtött csúcsmedence a hegytetőn Páratlanul gazdag műgyűjtemény csodálható meg egy elegyes stílusú kastélyban Elefántok végveszélyben Dühös krumpli. Ez a fenyegetően ökölbe szorult krumpli Baranyai Tibor apagyi gazda földjéből került elő. 2001. márciu&^yréntek Ougadougou (MTI) - Tizenkét afrikai ország természet- védelmi szakemberei tanácskoztak a múlt héten Burkina Faso fővárosában arról, hogy miként lehetne megmenteni a térség veszélyeztetett elefántnépességét. Nyugat-Afrikában az elefánt nem csupán egy a veszélyeztetett állatfajok közül, hanem számos helyi kultúra eleme: törzsi legendák és teremtésmítoszok szereplője. Az elefánt, illetve az elefántagyar több ország címerében is szerepel; sok helyi közösség mindennapi életében az elefántnak olyan helye van, mint a lónak az ázsiai nomádok, vagy a tevének a beduinok életében. Pontosabban: olyan helye volt. A térség hajdani elefántállományának 90 százaléka ugyanis eltűnt az utóbbi negyedszázad folyamán. A nyugat-afrikai - 6000 egyedre becsült - elefántállomány a fekete földrész elefántjainak mintegy 2 százalékát teszi Szarkaaktfotózás Bécs (MTI) - (Áruházi) tolvaj szarkákról készített aktfotókat kedvtelésből egy osztrák biztonsági őr. Azokat a hölgyeket, akiket tol- vajláson kapott, bírság nélkül elengedte, ha hajlandók voltak meztelenül a fényképezőgépe elé állni. A 37 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, miután egy halom aktfotót talált nála munkahelyi irodájában. Kiderült az is, hogy sokszor a saját zsebére dolgozott: ezer schillingre büntette azokat a hölgyeket, akik nem voltak hajlandók levetkőzni, vagy akiket nem talált aktfotózásra érdemesnek. A pénzt azután megtartotta magának - jelentette a Reuters. ki. Két - a ligetes erdőkhöz, illetve a szavannái élőhelyhez alkalmazkodott alfaj - él a térségben, ahol Burkina Faso ad otthont a legtöbb - 3-4000 - elefántnak. A falvak egyre növekvő lakossága azonban mind nagyobb földterületet von mezőgazdasági művelés alá. A legelők, szántók, építési területek kialakításának igénye a törvénytelen elefántvadászat egyik fő mozgatója. A másik fő mozgató az elefántcsont-csempészet, amely, bár valamelyest visszaesett az utóbbi években, még mindig az orvvadászat egyik legfontosabb fenntartója. Az orvvadászok tevékenységét könnyíti a törvényes keretek őrzésére hivatott intézmény- hálózat szerfölött laza mivolta, s az intézmények gyenge működése, ami jobbára a pénzhiánnyal magyarázható. Ez utóbbi miatt nem tudják biztostani a természetvédők a kellő számú légi őrjáratot, és a terepen a kellő állatvédelmet. Szilágy Jozefa (24) kenyerét fod- rászkoáassál keresi, szabad idejében azonban legszívesebben a keleti kultúrák iránt érdeklődik. Fotó: Juhász Anna További képek: www.boon.hu San Simeon (Ésik Sándor) - Los Angelest és San Francis- cót két autópálya, és rengeteg repülőjárat köti össze, ám semmit sem vesztett népszerűségéből a Csendes-óceán partján a hegyek között végigfutó kanyargós régi út, nem utolsósorban számtalan látványossága miatt. Közülük is kiemelkedik a San Simeon közelében található Hearst kastély. A múlt század első felében élt sajtómágnás műkedvelő műgyűjtő volt, ráadásul rengeteg pénzzel. Művészettörténész ügynökök járták Európát, és a világ más részeit. Máig megcsodálható páratlan gyűjteményt hordtak össze az eléggé elegyes stílusú kastélyba. Maga a gyűjtemény jobbára nélkülözi a rendező elveket, és jól megfér egymás mellett például a fáraók korabeli és klasszicizáló szobrászat. Mr. Hearsté a világ legnagyobb gobelinje, de a hegy melletti saját reptérre saját géHogy mennyibe kerülhet ide egy belépő, elárulja a „tömeg" pén idelátogató vendégei ugyancsak a földkerekség legnagyobb fűtött úszómedencéjében pihenhették ki a műélvezet okozta fáradalmaikat. A medence méreteit sejtetni engedik a bal sarokban látható turisták, akik manapság szerény beléFotó:a szerző pőért nézhetik végig az emlékezetes műtárgyegyüttest. Fürdés azonban nem foglaltatik a belépődíjban. Interkontinentális palacsintasprint Liberal/Olney (MTI) - Új rekord született az interkontinentális palacsintasprinten: a 24 éves amerikai Lisa Spillman 58,1 másodperc alatt tette meg serpenyővel - abban pedig egy palacsintával - a 380 méteres távot. Ezzel csaknem teljes fél másodpercet javított a hagyományos palacsintasütős futóverseny eddigi legjobb idején. A verseny azért interkontinentális, mert Amerikában, a Kansas állambeli, 17 500 lelkes Liberalban, és Nagy-Britanniá- ban, Olney településen rendezik meg minden évben. Eredete a XV. századra nyúlik vissza - és természetesen a brit városkába. A fáma szerint egy háziasszony, aki éppen palacsintát sütött, nem akart elkésni az esti miséről, viszont az utolsó palacsintára való tésztát sem akarta veszendőbe hagyni. Ezért aztán a templom felé futtában sütötte meg. A versenyt 1950-ben rendezték meg először - és csak Olneyban. Amerikában is hallották azonban a hírét, és a kansasi Libe- ralnek annyira megtetszett a sportág, hogy versenyre hívta ki Olney menyecskéit. Az eddigi állás 26:24 Liberal javára. Ami a brit oldalt illeti, az idei palacsintasprinten a 28 éves Julié Minter volt a leggyorsabb 67 másodperccel, de ez csaknem 9 másodperccel rosszabb idő az amerikainál. Pedig az idő neki kedvezett: az amerikai oldalon igen hideg volt, mínusz 7,8 Celi- us-fokban kellett rohanni a palacsintasütővel, csípős szélben és bokáig érő hóban, míg Olneyban gyönyörű idő volt - jelentette az AP és a Reuters. A brit városkában egyébként összesen 16 asszony gyürkőzött neki a távnak, a legidősebb a 72 éves Muriéi Simpson volt, aki utolsónak ért a célba. Amikor megkérdezték tőle, miért indult a palacsintasprinten, azt felelte: A fene se tudja. Popegyüttes a díjátadón A Destiny s Child amerikai popegyüftes, Michelle Williams (balra), Kelly Rowland (középen) és Beyonce Kowles, fellép a Brit Zenei Díjak átadóünnepségén a londoni Earls Courtban. Fotó. EPA Iraki kémek Berlin (MTI) - A német szövetségi főügyész utasítására február végén Heidel- bergben őrizetbe vettek két iraki állampolgárt, akiket kémkedéssel gyanúsítanak - közölte csütörtökön a karlsruhei szövetségi ügyészség. A vizsgálóbíró elrendelte a két gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését. A nyomozás érdekeire való hivatkozással a szövetségi ügyészség csupán annyit közölt az ügyről, hogy az iraki állampolgárok az idei év eleje óta több német városban pró' báliak információkat gyűjteni az iraki hírszerzés megbízásából. Ezüst megtért ikertestvéréhez Tokió (MTI) - Szerdára virradóan családja körében 108 éves korában elhunyt Gin (Ezüst), a Guinness-rekorder japán ikerpár utolsó tagja. Az ünnepelt televíziós sztárpár másik tagja, Kin (Arany) tavaly halt meg 107 évesen. Az ikerpár 1892. augusztus elsején született, és a két világháborún túl négy japán császár uralkodását élte át. 1999-ben nemzeti kincsként bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe.