Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-21 / 67. szám

2001. március 21., szerda Aktuális / Országban-világban / Hirdetés 2 • Könyv Jószay Zsoltról. Dr. Hann Ferenc Munkácsy-díjas művészettörténész Jószay Zsolt szobrászművészről írt könyvét mutatják be március 22-én, csütörtökön délután 4 órától a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. • Szakrális nyelv. A magyar nyelv mint szakrális nyelv címmel tart előadást Rostás László ma, március 21-én délután 5 órától Miskolcon, a Jókai-lakótelepi Malomban. Segélyprogram Tákosért Miskolc (ÉM - MAL) - „Egy megye, egy település!” elnevezésű segélyprogramot indít Borsod-Abaúj-Zemplén megye, mely­nek keretében Tákos település bajbajutott lakosainak kíván segítséget nyújtani. A Vásárosnaménytól 8 kilométerre fek­vő, 452 lelket számláló Tákos települést a víz teljesen elöntötte. Ennek következté­ben 217 lakos kitelepítésére volt szükség, az ottmaradt lakosság erőfelett próbálta megmenti a hátrahagyott értékeket. Borsod-Abaúj-Zemplén megye arra kéri lakosait és a gazdálkodó szervezeteket, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák e nemes célt, mely által a megyénk új éle­tet adhat Tákos településének. A tárgyi felajánlásokat a B.-A.-Z. Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság re­gisztrálja és koordinálja Miskolcon, a Városháztér 1. sz. alatt, érdeklődni 46/322- 617 telefonszámon és a 46/414-445 faxszá­mon lehet. A felajánlott pénzeket az OTP Bank 11734004-20437372 számlaszámon „TÁKOS” jeligére lehet elhelyezni. Figyelem! Házaló gyűjtést nem szervez a megye, ezért ilyen irányú felkéréseknek ne tegyenek eleget! Mondja el a véleményét! A sajtószabadság és a tájékoztatás füg­getlenségének kérdése március 15-e, a szabad sajtó napja táján időről időre reflektorfénybe kerül. Az Inform Média Kft. internetes portálja egy olyan hely, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét az őt érdeklő témákról, érvelhet az igaza mellett. A Borsod Online látogatói most leginkább a miskolci problémákról cserélnek véle­ményt, s feléledt a megyeszékhely közoktatási rendszerének átalakításáról folyó vita is. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@inform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@inform.hu) kultúra: Csömök Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, va­lamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler 9 Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9-589-908, maros@inform.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 ___________ Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: ^ 501-261 VÉTESZ' Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelez­hetik: (06-80)305-305. Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austría Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bank­számlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 799 forint, negyedévre 2290, fél évre 4490, egy évre 8690 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vlsszal Műemlékvédelmi egyesület alakult Miskolc (ÉM - BAL) - Megyei műemlékvédelmi egyesüle­tet alakítottak szakmabeliek és „civilek"; a szervezet első akciója keretében a Rákóczi- emlékek, -emlékhelyek foko­zott védelmére hívja fel a fi­gyelmet. Közel félszázan - a vártnál jóval többen jellemzően építészek, régészek, történészek, pedagógu­sok és polgármesterek, hozták tegnap létre a Borsod-Gömör- Abaúj-Torna-Zemplén Megyei Műemlékvédő Egyesületet; a szerveződés mindjárt rövidebb és impozánsabb nevet is válasz­tott magának: Sub Rosa Egyesü­let. A névválasztást minimális vita kísérte a megyeházán tar­tott alakuló ülésen: az egyetlen ellenző szerint a történelmi ve­tületű névválasztás „összeeskü­Olajos Csaba elnöki beszéde vést” idéz. A kifogást Olajos Csaba területi főépítész azzal utasította el: vállalható az a Fotó: Vajda János meghatározás, hogy „összeeskü­vés a műemlékvédelem érdeké­ben”. A megyeházán dolgozó szakember ekkor még a szerve­zők egyikeként szerepelt, ám utóbb a tagság a frissen létre­jött egyesület elnökéül szavazta meg. A közösség célkitűzései kö­zött értelemszerűen műemlék- védelmi feladatok szerepelnek, de ebbe a korszerű műemlékfo­galom révén épületek, emlék­helyek, épületegyüttesek, „tör­téneti” környezetek, tájak is beleértendők. A Sub Rosa első­ként meghirdetett akciója pe­dig egy történelmi névhez, il­letve eseményhez kötődik: a Rákóczi-szabadságharc küszö­bön álló háromszázadik évfor­dulója apropóján az egykori fe­jedelemhez kapcsolódó emlé­kek, emlékhelyek gondozására, védelmére igyekeznek felhívni a közvélemény és az érintettek figyelmét. A magyar történelem tánclépésekben Részlet az előadásbólFotó: Bódisz Attila Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Nagy sikert aratott Sátoraljaúj­helyen a magyar történelmet felölelő Ezeregyév táncshow. A Román Sándor tánckoreográfus által rendezett magyar szuper- produkciót az első összművésze- ti fesztivál keretében láthatta az újhelyi közönség a Kossuth La­jos Művelődési Központban. Vona Tibor, az előadás produce­re lapunknak 'elmondta, a táncshow-t minden helyszínen telt ház előtt játszák. Román Sándor elmondta: a műsorban látható koreográfiák a nép­tánchagyományokhoz kapcso­lódnak, ám - mint koreográfus- rendező - nem „visszamondja” az eddig tanultakat, hanem azokra alapozva „írt egy ver­set”. Tegnap este az afrikai kul­túrát idéző Bongo Mán koncert­jét láthatta a közönség, ma pe­dig az Én, és a kisöcsém című darabot tekinthetik meg az ér­deklődők. Élesedő vita Bécs (MTI) - Miközben kül- és belföldön egyre élesebben támadják Jörg Haidert, amiért piszkos kezűnek ne­vezte Ariéi Muzicantot, az osztrák zsidó hitközség elnö­két, a hitközség példátlanul éles hangú nyilatkozatban támadta a jobboldali popu­lista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökét. A hitközség elnöksége Muzicant távollétében ked­den kiadott nyilatkozata le­szögezi: Muzicant elüldözött zsidók gyermekeként vissza­tért Ausztriába, s ezzel több hazafiságot tanúsított, mint Haider, aki csak ártott az Ausztriáról külföldön kiala­kult képnek. Beate Winkler, az Euró­pai Unió megfigyelője kije­lentette: a szervezet világo­sabb elhatárolódást várt vol­na el a kormánytól. A Vatikán tud az apácák megerőszakolásáról Róma (MTI) - A Vatikán tisztá­ban van azzal, hogy a világ egyes tájain papok és misszioná­riusok szexuálisan zaklatják és gyakran megerőszakolják az apácákat - ismerte el kedden Joaquín Navarro Valis vatikáni szóvivő az amerikai és az olasz sajtóban ezzel kapcsolatban nap­világot látott jelentésekre rea­gálva. A La Repubblica keddi száma - a National Catholic Reporter című amerikai lapban megjelent információk alapján - ismertet­te azt a jelentést, amelyet Maria O’Donohue nővér készített 1995- ben a Vatikán illetékes hivata­lai számára. Ebből kiderül, hogy a világ számos táján a helyi papok és misszionáriusok szexuális visszaélésekre ragadtatják ma­gukat az apácákkal szemben. Zaklatják, megerőszakolják eze­ket a nőket, akik sokszor teher­be is esnek, ilyenkor abortuszra kényszerítik őket. Hirdetés A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVESZ: • 1 fő angol nyelvtanárt 5 év gyakorlattal, határozatlan időre, vagy gyakorlat hiányában határozott időre. Bérezés a Kjt. szerint. • 1 fő angol nyelvtanárt alkalmazna megbízásos jogviszonyban a Ptk. szabályai szerint, óraadóként. Bérezés megegyezés szerint. • 1 fő szakácsot, határozatlan időre. „ Bérezés a közalkalmazotti bérezés szerint. Érdeklődni, jelentkezni lehet írásban vagy telefonon a következő címen és telefonszámon: Rendészeti Szakközépiskola Miskolc, Szentpéteri kapu 78. Személyzeti Osztályon Telefon: 46/412-060/50-80-as mellék. MÓL MAGYAR OLAJ- és GÁZIPARI Részvénytársaság PALATÍNUS Kft. Itt a tavasz, újítsa fel otthonát a Palatínus Fürdőszobaszalon adós kínálatából:- egyes csempék és padlólapok. 20-30-40-50% kedvezménnyel- Conjuctó fürdőszobaszekrény, szögletes tükörrel és mosdóval, 60 cm-es 64 006 Ft- LB-Knauf ragasztók 10-15-20% -Fugázók 10%- Őnterüfő padlókiegyenlítő 5 órás, 15% árengedménnyel Ingyenes számítógépes látványtervezés és díjtalan házhoz szállítás! Palatínus Fürdőszobaszalon Miskolc, József Attila u. 82-84, Tel./Fax: 46/412-741,416-256 Pályázat „HEJŐFRUCT” SZÖVETKEZET NYÉKLÁDHÁZA MUNKATÁRSAT KERES SZÖVETKEZETI ELNÖK SZEMÉLYÉBEN. Feladatok:- a gyümölcsültetvény művelésé, nek megszervezése, lebonyolítá sa, költségeinek elszámolása,- munkáltatói jogok gyakorlása,- szövetkezeti ügyrend betartása,- piackutatás, értékesítés megszervezése. Elvárások: agrár vagy kertész végzettség, min. 3 éves szakmai gyakorlat. Kérjük szakmai önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk - bérigény megjelölésével. Az alábbi címre küldje: Hejőfruct Szövetkezet 3433 Nyékládháza, Pf.: 32. Jelentkezési határidő: 2001. március 30. Telefon: 06-20/9523-950. 1 i a ) i i PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság Lakossági Szolgáltatások Divíziója (1093 Budapest, Közraktár u. 30.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi töltőállomás partneri rendszerben történő üzemeltetésére 0 □ 0 ■ MISKOLC, BÚZA TÉR A pályázati Igények beérkezésének határideje: 2001.04. 03. 12.00 óra A pályázathoz szükséges információ 2001.04. 02-ig szerezhető" be a 06-1 -436-2222 / 13742 sz. infofaxon, illetve a www.mol.hu honlapon. Kapcsolattartó a MÓL Rt. részéről: Szi ráki Zoltán (1093 Budapest, Közraktár u. 30. Tel.:06-1/455-9775, E-mail: ZSziraki@mol.hu) Lí 0' í i ÍJ I i 1 i ÍJ n i rí □ B D ■ II n i a h 1 íj i 1

Next

/
Thumbnails
Contents