Észak-Magyarország, 2001. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-12 / 60. szám
2001. március 12., hétfő ÍSUK-MMlMliál# Kultúra / Hirdetés 8 • Vers és prózamondó verseny. Az Anyám fekete rózsa című nemzetközi és országos vers és prózamondó verseny észak-magyarországi elődöntőjét március 25-én, vasárnap délelőtt 10 órától rendezik a miskolci Vasas Művelődési Központban. Jelentkezni 14 éves kortól lehet a Pécsi Sándor Guruló Színháznál, a 46/351-225-ös telefonon. • Honismereti pályázati névadó. Fügedi Márta nevét veszi fel a Gömöri Múzeum és Baráti Köre által meghirdetett honismereti pályázat a Gömöri Múzeumban ma délután 3 órakor kezdődő ünnepélyes eredményhirdetésen. • Határon túli tárlat. Huszonnyolc határon túli magyar festőművésznek, a Hortobágyi Alkotótábor rendszeres résztvevőinek munkáiból nyílik kiállítás a Miskolci Egyetem Továbbképző Intézet Galériájában ma délelőtt 11 órakor. Újhelyi fesztivál Sátoraljaújhely (ÉM) - Összművészeti Fesztivált rendeznek Sátoraljaújhelyen március 19-24 között a Kossuth Lajos Művelődési Központban. Új kezdeményezésről van szó, külföldi és hazai vendégek meghívásával teszik sokszínűvé a programokat. A nagyszabású rendezvénysorozaton belül négy művészeti ágnak (zene, tánc, színház, képzőművészet) szántak hangsúlyos szerepet a szervezők. A hatnapos programsorozatot az Ezeregyév Táncshow nyitja, Román Sándor Táncszínházának előadása. A többi napokon lesz eredeti dobzenével kísért afrikai táncműsor, zenés vígjáték, mesejáték, képzőművészeti kiállítás és konferencia, végül St. Martin és a Budapesti St. Martin Szimfonikusok koncertje. A fesztivállal a rendezők hagyományt kívánnak teremteni és elősegíteni, hogy a város továbbra is otthont adhasson a különböző művészeti ágaknak. Fedezd fel Forrestert! Miskolc (ÉM - MAL) - Egyre kevesebben olvasnak könyvet, egyre kevesebben értékelik az irodalom szépségét, ám ha az a mozivásznon is áttűnik, talán van rá egy kis esély, hogy közelebb kerüljön azokhoz, akik eddig messziről elkerülték. Gus Van Sant, a Goodwill Hunting rendezőjének új produkciója igazi gyöngyszem. Irodalom, versek, novellák, könyvek. Tény, hogy e témából táplálkozva kevesen próbáltak még filmet készíteni, már csak azért is, mert Hollywoodban nem kifizetődő szupernő és polihisztor hősöktől mentes munkát kiadni a kézből. Persze ettől még lehet kasszasiker és vonzhat széles tömegeket. Sean Connery számára Forrester figurája egészen új kihívást jelentett az eddigi szerepekhez képest. A színész a magánéletben is nagyon szereti az irodalmat, ezért a szerep ezen oldalával nem volt nehéz azonosulnia. A magányos, zárkózott és sebezhető író, William Forrester jelleme bonyolult lélekre vall, aki nem enged senkit közel magához. A jeget végül a merész és tehetséges ifjú Jamal Wallace (Rob Brown) töri meg. „Rob Brown igazi profi - mondja Connery -, nemcsak intelligens, hanem nagyon jó ösztönei is vannak. Sok hasonlóság van közte és Jamal között: ő is kitűnő tanuló és nagyszerű kosaras.” Az író és a kamasz között különös barátság szövődik. Forrester felszínre hozza a Robban rejlő képességeket, Rob visszahozza az írót az életbe, eközben pedig mindkettőjük személyisége nagy változáson megy keresztül. A lírai hangvételű történet és a remek zene teljessé teszi a filmet. Mindenesetre azok ne váltsanak jegyet a Fedezd fel Forresterre, akik a fegyverropogástól hangos, ágyjelenetektől túlfűtött akciófilmeket kedvelik, mert bizony csalódni fognak. A szerelem most is mindent legyőzött A víg özvegy című Lehár-operett bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - A premier előtt három nappal az első nyilvános főpróbán Horváth Péter rendező maga jelentette be a közönségnek, hogy fogadják megértéssel a még kissé bizonytalan előadást: a harmadik részt éppen most rendezi át. A bizonytalanság azonban a premierig kitartott. A víg özvegy zenéjében porce- lánfinom érzelmek törékenysége olvad egybe jéghideg eleganciával, frivol pikantériával és bájos léhasággal. A Gillay András, illetve Rácz Márton által vezényelt zenekar Lehár Ferenc muzsikájának bécsi akcentusát kevésbé beszéli, de lendülettel, kellemesen szólaltatja meg a dallamokat. A szövegkönyv azonban - mint az operettek legtöbbjénél - már nem ilyen időtálló: a poénok többségét mindig az aznapi készletből merítették, s azok szavatossági ideje hamar lejár, ám ezeket lehántva megtalálni valamit, ami működtetheti az előadást. Ez a valami itt például a pénzéhség és a szegénység. Ám a „minél szegényebb az államkassza, annál több hazafias jelszót kell pufogtatni” típusú mentalitás szatirikus íze kevésbé foglalkoztatta a rendezőt. Horváth a szerelmi szálra és a műfaj általános jókedvére figyelt. Előbbi viszont fordulatok helyett csak gyenge szópárbajokból áll. A jókedvet pedig valamüyen tartalmi háttér nélkül megteremteni nagyon nehéz. Miként kevés iróniának, idézőjelnek az, ahogy a két lapulevélnek öltözetett felszolgálónő flegmán végigriszálja az első felvonást. Horváth Péter az eredeti háGyermekvilág tehetségkutató Budapest (ÉM) - A Gyermekvilág Tehetségkutató Versenyt 7. alkalommal hirdeti meg a Magyar Gyermekvilág Tehetség- gondozó Alapítvány a 3-17 év közötti korosztály számára. Három kategóriában lehet jelentkezni: egyéni színpadi verseny, csoportos verseny és rajzpályázat. A nevezési díj 1000 Ft/fő. A rajzpályázaton tetszőleges technikával, három adott témában készített rajzot, grafikát vagy festményt kérnek (kedvenc hobbim, mit jelképez számomra a víz, egy híres magyar történelmi személy portréja). A pályázatokhoz mellékelni kell egy bemutatkozó levelet fényképpel, a gyermek illetve a csoportvezető címével és telefonszámával. Jelentkezési határidő: 2001. március 31. (Magyar Gyermek- világ Tehetséggondozó Alapítvány 1126 Budapest, Sólyom u. 24/a.). Bővebb információ kérhető a 06-1-275-41-94-es telefonon. A regionális elődöntőket tavasszal rendezik, Miskolcon májusban. A legjobbak bejutnak az őszi országos döntőbe, amelynek győzteseire értékes nyeremények - például külföldi utak - várnak. Presser-koncert Miskolc (ÉM) - Dalok régről és nemrégről című országos turnéja keretében a miskolci Rónai Művelődési Házban ad koncertet Presser Gábor március 20-án, kedden este fél 8-tól. Erre az előadássorozatra harminchárom év zenei terméséből válogatott, így a műsorban szerepelnek nóták az omegás és LGT-s időkből, a musicaljeiből, más előadóknak írt számaiból, és természetesem saját lemezeiről. Presser Gábor kilenctagú, fiatal zenészekből álló, fúvósokkal és vokállal kibővített zenekarával lép fel a közel kétórás koncerten. rom helyett két bálon játszatja a darabot, ám az előadás olyan, mintha egyetlen parti különböző fokozatait látnánk. Az első felvonás az érkezés: itt még tökéletes az elegancia - és hűvösen visszafogott, feszélyezett a hangulat, mindenki várja, hogy valamitől beinduljon az este. A poénok még nem ülnek, a báli tömeg mozgatása nehézkes, leginkább a párizsi égboltra csodálkozhatunk rá: pár percenként változik a színe rózsaszíntől a narancssárgán át a kék Hirdetés-------------------------------------különböző árnyalataiig, felhők jönnek, hold megy, csillagok felragyognak és letűnnek. Á második felvonásban már tetőfokára hág a hangulat: elemében van mindenki, szövődnek a szerelmi szálak és az intrikák, s a süteményen sem esett még össze a hab. Nemzeti ünnep helyett farsangi bál színes forgatagát láthatjuk, a titkosügynöknek tűnő, elegáns követ- ségi titkár, Nyegus is visszatalál eredeti komikus szerepköréhez, s így Dézsy Szabó Gábor kedvére komédiázhat. A harmadik felvonás már a hajnal fáradtsága: félrecsúszott nyakkendők, áporodott levegő. Hirtelenjében azt sem tudjuk, hol vagyunk: a zene ott folytatja, ahol az előző felvonást abbahagyta, csak a szereplők egy része átöltözött, mások viszont karneváli jelmezükben maradtak - mígnem kiderül: az előző estély végét látjuk. Juhász Katalin szűk díszletében - ahol sámlira kell állnia a primadonnának, hogy kiemelkedjen az összképből -, összezsúfolt statisztéria kerülgeti egymást, s lehetősége sincs Majoros István koreográfusnak, hogy a szereplők ide-oda lépegettetésén kívül valami szellemesebb mozgást is kitaláljon. A kettős szereposztás révén ugyanannak a szerepnek kétféle megközelítését is láthatja, aki többször megtekinti az előadást. Csonka Zsuzsa Hannája lelke mélyén törékeny naiva, aki csak pajzsként használja az iróniát. Míg Seres Ildikó hősnője vérbeli dívaként élvezi, hogy játszhat a férfiakkal. Daniloként Leblanc Győző könnyedebben veszi az eseményeket, Kincses Károly bonvivánját mélyebben érintik a szerelmi fordulatok. Várkonyi Szilvia lírai színekkel megformált nagykövetnéjéből őszinte szerelem(féltés) árad, Kertész Marcella kacér szépasszonya játékosabb szerelmi kergetőzést folytat. Rosillon érzelmeiből Sztankovszky Miklós - bár kissé visszafogottan - sok árnyalatot mutat fel, míg Laczó András gavallérja csak az éneklésre figyel. Az epizodisták közül temperamentumos humorával Molnár Anna, elegáns mozgásával Homonai István emelkedik ki.