Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-21 / 44. szám
2001. február 21., szerda imKMAGYIlBQRSilAli # Életkép 11 Mementó „A munka felszabadít" Az Oswiecimi Állami Múzeum a következő időpontokban tart nyitva: 8.00- 15.00: december 15. - február 28/29 8.00- 16.00: március 1. - március 31. november 1. - december 14. 8.00- 17.00: április 1. - április 30. október 1. - október 31. 8.00- 18.00: május 1. - május 31. szeptember 1. - szeptember 30. 8.00- 19.00: június 1. - augusztus 31. A Múzeum nem biztosít idegenvezetőt az olyan nagyobb tömegek részvételével lezajló rendezvények napján, amelyek időpontját közli a rádió és a sajtó. Újévkor, húsvét és karácsony első napján nincs látogatás. (tel: 0048-33/8432022, www.auschwítz-mu- zeum.oswiecim.pl) Arcok Bőröndök Gyerekek Az oldalt írta: Molnár István Fotók: Juhász-Léhi István Auschwitzi ahol megérint a halál szele Az Észak-Magyarország munkatársai a hírhedt koncentrációs táborban jártak A tábor rövid története 1939-ben, a szeptemberi hadműveletek befejezése után Oswiecim városa a környező helységekkel együtt a III. Birodalom része lett, s a németek a nevét Auschwitzra változtatták. A SS legfelsőbb vezetőségében és a wroclawi rendőrség vezetői körében már 1939. végén megszületett egy koncentrációs tábor felállításának gondolata. Azzal érveltek, hogy a sziléziai börtönök már túlzsúfoltak, valamint, hogy további tömeges letartóztatásokra van szükség mind Sziléziában, mind a német Főkormányzóságban. Néhány, külön erre a célra szervezett bizottság keresni kezdte, hol lehetne megfelelő helyet találni koncentrációs tábor kiépítésére. A választás az oswiecimi üresen álló, háború előtti kaszárnyákra esett. A város sűrűbben beépített területén kívül feküdtek, ami a fejlesztést és az elkülönítést egyaránt lehetővé tette. A tábor megnyitására a parancsot 1940 áprilisában adták ki, első parancsnoka Rudolf Höss volt. A Vörös Hadsereg mintegy öt évvel később, 1945. január 27- én érte el Auschwitzot, és 2819 foglyot szabadított fel. „A mi sírunkon nem állnak keresztek, nem fekszenek nagy kőlapok, nincs vasrács, koszorú-levél se' reszket, nem görnyednek kőangyalok...” (részlet a Mi holtak vádolunk című versből) Ködös a reggel. Fekete táblák fehér betűkkel jelzik a helyet. Birkenau. Balra.- A felüljáróról lekanyarodva már feltűnik a sínpár. Vonatkerék régen koptatta. Gépkocsik, buszok jönnek- mennek, a főkapunál takarító- személyzet söpröget. Kesztyűben fogják a cirokot. Bevillannak a történelemórán tanultak, könyv- részletek, filmkockák. Mintha megállt volna az idő, olyan valóságos minden. Figyelő nélküli őrtornyok figyelik a jeges vizesárkokat. Rozsdálló drótrengeteg egyhangúan hirdeti: „Innen nem menekülsz!” Még így, több, mint ötvenöt évvel később is hallani az emberek hangját, azo- két, akiknek egy őrült eszme miatt gázkamrákban hamvadt el testük. A faépületek mellett vezet a kavicsút. Ezer meg ezer kéz munkája. Mértani pontossággal sorakoznak egymás mellett a barakkok. Ajtó nyitva, hideg a kövezet. A fény apró lyukakon hatol be, halványan mutat rá a beton árnyékszékek sokaságára. Ha kellett itt végezték el, ha már nem bírtak lépni sem, ott, ahol ültek, ahol feküdtek. A távolban elpusztított objektumok, még odébb a krematóriumok maradványai. Táblák, emlékmű, szovjet hadifoglyok tömegsírja. Újra kinn. Autóval még körbenézünk. A szomszédban parabola antennás házak, az udvarokban magot csipegető tyúkok. Lassítunk. Fekete kutya tapad a kerítésre, fogát vicsor- gatja felénk. Ahogy akkor a nyálukban fürdő kápók doberman- jai. Csak merengsz, és semmit sem értesz. Két kilométer. Hamar elrepül. Parkolóőr kér néhány zlotyt. Motor leállít. Auschwitz I. Az irányítótábor, ahonnan hajdan az egész konszernt vezényelték. Az ajtó mellett kioskok. Éppen zárva vannak. A főépületben jobbra lefelé toalett, egyenesen hosszú folyosó, odébb posta, telefonfülke, pénzváltó. Á falakon képek. Az emberiség egyik korszakának legsötétebb szeletéről árulkodnak. Az udvaron három karbantartó melós kék egyenruhája fehérük a ráömlött festéktől. Már fel sem tűnik nekik, hogy felettük ott az „ARBEIT MACHT FREI”. A munka felszabadít. A munka, amely gyilkolt. Blockok. Egyformák, a piros téglák már gesztenyebarnává lettek az évtizedek során. Egy negyvenes hölgy tekint ki a függöny mögül. A modern technika vívmányai keverednek a múlttal. Ósdi lámpák csüngenek alá, kémlelik a szürke lépcsőt, melyet ártatlanul idehurcoltak lábai csiszoltak enyhén oválisra. Üveg mögött Adolf Hitler bámul a távolba. Felemelt állal, egyeNEMZETISÉGÁLDOZATOK SZÁMA (BECSÜLT ADATOK) lengyel és orosz magyar német francia cseh és szlovák holland görög belga jugoszláv olasz norvég amerikai állampolgárságú zsidó 2 300 000 400 000 250 000 150 000 150 000 90 000 80 000 60 000 10 000 6 000 2 000 2 000 Forrás: www.auschwitz-muzeum.oswiedm.pl lözhetetlen”. Fogkefék, ruhakefék, borotvapamacsok, fésűk. Szemüvegkeretek egymás hátán. Üveggel, üveg nélkül, egy szárral, szártalanul, edények, fazekak, bögrék, mélyek, laposak, sárgák, kékek, pöttyösek, műlábak, járókeretek, mankók... Bőröndök. DE 449 Horner Vera, L. Grootkerk 11-10-05 Holland, Frei Franziska géb. 15.XII.87, Benjámin Lazarus Israel. „Ez az enyém” - mondta nemrég itt egy prágai zsidó, aki élve hagyta el ezt a helyet. Mázsányi haj. Mintha deres lenne a hűvös levegőtől. Krematórium-makettek, rideg rácsok, könnyfakasztó fotók. Máglya emberi csontból, hullahegyek, leírhatatlan szörnyűségek. Kettős szögesdrót kerítés, egykoron áram járta. Kézi kisgép moraja hasít bele a csendbe. Szemben tataroznak. Visszazökkensz a mába. „Ugye ilyen nem lesz soha többé?” - kérdezed magadtól. Csak merengsz, és semmit sem értesz.,. „Emlékművel jelölni kár e csöndes sír helyét, mert ez a puszta hant örök vádját minden sírdomb fölött maga harsogja szét...” (részlet az Idegen sír című versből) Birkenau nes derékkal néz a diktátor. Az SS-szobában mappák fekszenek az asztalon. Bedeszkázott ablakok. Az udvar, amely mesél a botozásokról, az akasztásokról, a főbelövésekről. A kivégzőfal tövében virágcsokrok, koszorúk emlékeztetnek a halottakra. A vérnyomokat már régen eltüntette az északi szél. A következő blokkban csak fotók. Százszámra. Az ábrázatok mások, mégis oly egyformák. Néznek téged, te nézed őket. Ilyenek voltak? Nem. Ilyenné tették őket. Kopasz fejek, beesett arcok, megtört tekintetek. Dátumok. Jött, elhunyt. Egy hónap, kettő, három. Összetákolt fekvőhelyek. Maroknyi szalmán nyugszanak a szuvas takarók. Listák. Salomon Rozália - Ungarn, Eckstein Vera Ungarn, Bleier Ernő - Ungarn, Malek Judit - Ungarn... Újabb portrék. Gyerekek, mosoly nélkül. Ruhácskák, picinyke ci- pőcskék. Csak merengsz, és semmit sem értesz. 34758, 43 175, 22 061. Számok, számok, számok... Csíkos ingek, szakadt pufajkák, rongyos, szutykos atléták. Karok. Bőrbe ivódott jelzések. Kétéves zsidó lány, tizennégy éves fiú, csonttá aszalódott harmincegy éves nő. Valamikor hetvenöt kiló volt, a felvételen huszonöt. Magyarok, akiken Mengele doktor kísérletezett: „A nácik két célt követtek. Az egyik cél olyan eszköz felfedezése volt, amelynek segítségével megakadályozhatták volna az úgynevezett alsóbbrendű fajok és népek szaporodását, a másik, hogy meggyorsítsák és fokozzák saját fajuk, az úgynevezett tiszta északi faj szaporodását.” Cipőkrémek. Valakiktől származnak - abból a négyszáz- ezerből. „A legfinomabb a Sárkány-féle bőrvazelin”. Caola: „Vitaminos arc és bőrápoló krém”, „Kényes bőrűek, sportolók és napozók számára nélküInnen nem menekülsz!
