Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-20 / 43. szám
2001. február 20., kedd ÉSM-I111ISS1SÉ8 $ Aktuális / Orszagban-vilagban 2 HÍRCSOKOR • Folytatódik a metróper. Április hatodikén tárgyalja a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Önkormányzatnak a magyar állammal szemben, a 4-es metró ügyében indított perét, miután a Fővárosi Bíróság tavaly hozott elsőfokú ítélete ellen mindkét fél fellebbezett - tájékoztatott Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára. • A VIVA-é a Z-tévé. A német VIVA-zene- tévécsoport megvásárolta a magyar Z- tévét. A vételárat nem közölték. A kölni székhelyű VIVA Media AG hétfőn közölte, hogy a Z-tévé műsora, most már a VIVA-család tagjaként, változatlanul folytatódik. Felmentették Szenes Andreát, fizet az MTV Budapest (MTI) - Felmondta Szenes Andrea műsorokért felelős alelnöknek, a Magyar Televízió Rt.-nél fennálló munkaviszonyát hétfőn Szabó László Zsolt, az intézmény elnöke. Beszámolója szerint egy tegnapi döntés nyomán nincs akadálya annak, hogy az MTV Rt. megkapja egy adásvételből származó 2,1 milliárd plusz áfa összeget, amelyből az intézmény megkezdheti adósságainak rendezését, s így a vidéki, budapesti külsős munkatársak elmaradt honoráriumának kifizetését. Ügyészségi eljárás Joschka Fischer ellen Frankfurt (MTI) - A frankfurti állam- ügyészség hétfőn hivatalosan is ügyészi eljárást kezdeményezett Joschka Fischer német külügyminiszter ellen. Fischerrel szemben hamis tanúzás a vád. Az állam- ügyészség közleményben szögezte le: az ügyészi vizsgálat során tisztázni kell Fischer ellentmondásos nyilatkozatait a későbbi RAF-terroristával, Margrit Schillerrel fenntartott kapcsolatairól. p Iszam-mabyabobszAg $ Miskolc és Borsod-Abaú|-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.iaszlo@inform.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@lnform.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@inform.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@intorm.hu) kultúra: Csőrnök Mariann (210-es mellék, csornok@inform.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@inform.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kit. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@inform.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@inform.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc. Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 ' Az áruspéldányokat terjeszti az INFORM MÉDIA Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@inform.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető ai INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 42 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 49 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: INFORM MÉDIA Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telelőn: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! „Miskolc pozíciója nem olyan rossz” A kutatók látnak esélyt, de a borsodi nagyvárost ma a „vesztesek” közé sorolják Miskolc (ÉM - BAL) - Miskolc az utóbbi tíz évben szinte semmit sem fejlődött - állítják egy közelmúltban végzett kutatás szakemberei. A széleskörű vizsgálat kéttucatnyi magyar nagyváros helyzetét, illetve fejlődésének dinamizmusát elemezte, s a borsodi megyeszékhelyt egyértelműen a „vesztesek" kategóriájába sorolta. • Ezek nem kutatói megérzések alapján végzett besorolások, hanem tudományos, matematikai módszerek révén behatárolt kategóriák. Az adatok egyértelműen megmutatták, mely városok vannak jelenleg kedvező helyzetben, illetve melyeknek a fejlődése nevezhető dinamikusnak - kezdte a vizsgálati eredmények bemutatását a kutatást vezető szakember, Rechnitzer János, az MTA-RKK nyugat-magyarországi intézetének lapunk által megkérdezett igazgatója. - A vesztesek közé azokat tettük, amelyeknek tartósan alacsony a dinamikája, és az általunk vizsgált időszakban - zömmel 19981999-es adatokkal dolgozhattunk - is hátul álltak a városok rangsorában. Ezek a városok semmi............................................................................ Hiába épülnek hipermarketek és hasonlók, a fejlődést nem ezek hprdozzák, hanem a vállalkozói teljesítőképesség alakulása... ............................................................................ lyen téren nem mutattak olyan erőt, amely közeli előrelépést ígérne a helyzetükben. Nem tartoznak az elmúlt évtizedbeli átmenet nyertesei közé. □ Közéjük került Miskolc is. • Miskolc tipikus magyarországi nagyváros: tradicionális településhálózati központ, mind a szerkezete, mind a népessége nagyvárosi szerepének megfelelő. A rangsorban azonban csak a 17. helyre került, meglepő módon még olyan városok is megelőzték, mint Szeged vagy Salgótarján. De onnan is megközelíthetem, hogy hosszú időn át tartja a táblázat utolsó ötödének vezető pozícióját. A mi általunk kezelt dimenziók szerint nem fejlődik. Hiába épülnek hipermarketek és hasonlók, a fejlődést nem ezek hordozzák, hanem a vállalkozói teljesítőképesség alakulása, az innovációs lehetőségek bővülése. A kutatás során három csomagban vizsgáltuk a városokat. A városi felszereltség tekintetében- infrastrukturális, intézményi ellátottság, demográfia és hasonlók -, aztán a gazdasági potenciál- jövedelemtermelő képesség, helyi adók mértéke, beruházások volumene - és innovációs potenciál szempontjából. Utóbbinál olyanokat néztünk, mint bankok, biztosítók megjelenése, számítás- technikai üzletek száma, vagy éppen az ügyvédek száma - ha sok az ügyvéd, élénk a város -, aztán a felsőoktatás helyzete, innovációs központ, ipari parkok léte vagy nem léte. A nagyáruházak száma viszont önmagában nem tényező. □ A felsoroltak között azért. akad, amiben Miskolc jól áll. • így van, itt van például a bűvölő egyetem. Órási szellemi erőforrás. Ebben - és néhány más területen - Miskolcnak, Szegedhez és Pécshez hasonlóan, óriási tartaléka van. Jól áll a felsőoktatásban, a kutatás-fejlesztésben. Adott a tudásbázis, adott a kapcsolati bázis. Tehát Miskolc pozíciója nem olyan rossz. Ráadásul a „verseny” nem a magyarországi városok között folyik, hanem nemzetközi szinten, a regionális szerepért. Az ehhez kapcsolódó szervezetek, intézmények letelepedését, alakulását kell erősíteni. □ Az önök által felállított kategóriák mennyire átjárhatók? Mekkora az esély a feljebbkerü- lésre? • Nos, ez egy-két év alatt elképzelhetetlen. Olyan paramétereket vettünk figyelembe, amelyek hosszú éveken át stabilitást mutatnak, nem változnak hirtelen. A megállapításaink hosszú távú tapasztalatokon alapulnak. De van példa az elmozdulásra, például Tatabánya, úgy tűnik, ma már felzárkózók közé sorolható. □ Tervezik-e a kutatás megismétlését? • Szeretnénk három-négy évente elvégezni ezeket a vizsgálatokat, amellett a jövőben mélyebbre fúrni, egészen az okok szintjéig: melyik város miért jutott abba a helyzetbe, amibe. Már több önkormányzat érdeklődött eziránt; Miskolc még nem. Fórum A témáról fórumot nyitott a Borsod Online. Alábbi összeállításunkban a nagy forgalmú topic-ról idézünk. A teljes anyag és hozzászólás lehetősége: www.boon.hu Egy város nem lehet vesztes csak a benne élők, már ha annak érzik magukat. ULTRA PEPITA A legnagyobb baj, amit Miskolcon érzek: a városvezetők mindent megoldandó problémaként kezelnek, s nyomát sem látom, hogy szeretnék a várost. Talán utoljára boldogult emlékű Tóth Pál képviselő bírt a szeretet hangján érvelni, a legócskább belvárosi telek elherdálása ellen is. Bár ne lenne igazam. JÁVOR PÉ Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! TÚR BÁN Miskolc vesztes. Ez tény, nem vita tárgya... Miskolc Vesztes Miskolc sokkal szebb és emberibb, mint egy pár éve volt. Persze rengeteg a gond, de nem megoldhatatlanok. Anonymus Jocó Előzetes letartóztatásban a Fekete Angyal A „megszokottnál” több beteg halt meg éjszaka - ezért jelentették fe a 23 éves nőt Budapest (MTI) - Több emberen elkövetett emberölés elkövetésével gyanúsítja a rendőrség azt a 23 éves nővért, akit a bíróság szombaton helyezett előzetes letartóztatásba. A bíróság azért rendelte el szombaton a fiatal nő előzetes letartóztatását, mert a lehetséges büntetés mértéke olyan magas, hogy szökéstől, elrejtőzéstől lehet tartani. A gyanúsított terhére rótt cselekmény a magyar jogrendszerben a legsúlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény. A nővér, a Fekete Angyal a Nyirő Gyula Kórházban dolgozott. Egy hete, hétfőn jelentette fel az intézmény igazgatója, miután a nővér éjszakai szolgálata alatt a megszokottnál több betegük halt meg. A főigazgató azzal a feltételezéssel tett feljelentést az 1-es számú belgyógyászati osztály éjszakás nővérével szemben, hogy az ápolónő olyan gyógyszereket ad idős A kórház, ahol mindez történt embereknek, amelyek halálukat okozzák. A feljelentésben nem szerepelt olyan szám, hogy gyanúja szerint hány beteg hunyt el a nyugtatók szedése következtében. Takács Gábor megítélése szerint a nővérhiány vezetett oda, Fotó: MTI hogy az eset megtörténhetett. Mint magyarázta, a gyanúsított nővér éjszakánként egyedül felügyelt 30-40 beteget, holott ehhez a munkához legalább három emberre lenne szükség. Amennyiben pedig elegendő nővér dolgozna az osztályon, Beismert esetek Harminc-negyven esetet említett a rendőrségi kihallgatásán a több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított ápolónő, közülük 19 személyt meg is tudott nevezni - hangzott el a BRFK sajtó- tájékoztatóján hétfőn a fővárosban. Petőfi Attila alezredes, a BRFK illetékese elmondta: a 24 éves ápolónő tettét azzal indokolta, hogy segíteni akart az idős, szenvedő beteg embereken. akkor önkéntelenül egymás munkáját is ellenőriznék. Takács Gábor nem tudja, hogy a Fekete Angyal elnevezést a nővér kitől kaphatta, hiszen a kórházban tudomása szerint soha sem emlegették így. Leírása szerint a 23 éves nővér haja valóban sötét, és állandóan fekete ruhában jár. Lecserélte a vezetés a borsodi FKGP elnököt Budapest (ÉM) - Felmentették tisztségéből tegnap az FKGP Bor- sod-Abaúj-Zemp- lén megyei elnökét (képünkön). Az országos elnökség által megnevezett utód Mészáros Endre. Néhány évvel ezelőtt megyénkben is botrányok kísérték a Független Kisgazdapárt-beli hatalmi harcokat. A korábbi elnököt központi döntésre távolították el posztjáról. Egy ideig háromtagú elnökség irányította a helyi szervezetet, majd egyikük, Dobos Ferenc került az elnöki székbe. A „civilben” az Északtej Rt. igazgatójaként tevékenykedő pártvezető neve tavaly lett ismert a közvélemény előtt, amikor az ő aláírásával került napvilágra egy, a megyei sajtó „befolyásolhatóságát” elemző állítólagos pártelemzés. Dobos Ferenc mindmáig a közéletben úgy emlegették, mint Torgyán elnökhöz közel álló pártembert. Az országos elnökség által a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közlemény értelmében tegnaptól felmentették tisztségéből, és utódjául Mészáros Endrét jelölték ki. Az indoklás szerint az intézkedés oka, hogy „Dobos Ferenc nem tudta összeegyeztetni üzleti ügyeit a Független Kisgazdapártban betöltött megbízatásával”. A leváltott pártvezetőt lapunk megkísérelte megszólaltatni, ám erre nem nyílt mód. Kisgazda belharc: senki nem zárhat ki senkit? Budapest (MTI) - Az FKGP országos elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményezett Bánk Attila ellen, a párt történetében példátlan magatartása miatt - közölte a testület hétfői ülése után Torgyán József pártelnök, sajtótájékoztatón. Az országos elnökség elutasította a Torgyán József ellen Bánk Attila által benyújtott fegyelmi eljárást kezdeményező indítványt, amely felfüggesztette volna a pártelnök tagsági jogainak gyakorlását. A sajtótájékoztatón Torgyán József emlékeztetett a pártalkotmányra, amely szerint a pártelnököt a legközelebbi országgyűlési választásokat követő 60 napig tisztségéből sem felfüggeszteni, sem leváltani nem lehet. A hírhez kapcsolódik, hogy Bánk Attila kisgazda frakció- vezető szerint Torgyán József pártelnök, illetve az FKGP országos elnöksége nem indíthat ellene fegyelmi eljárást. A kisgazda politikus azt követően nyilatkozott erről, hogy Torgyán József pártelnök hétfőn bejelentette: az országos elnökség Bánk Attila ellen - a párt történetében példátlan, súlyos pártellenes magatartása, valamint a pártalkotmánnyal való szembehelyezke- dése miatt - fegyelmi eljárást kezdeményezett, és egyidejűleg felfüggesztette párttagsági jogainak gyakorlását.