Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-02 / 28. szám

2001. február 2., péntek fe? ii-Hüm iisaisfe # Aktuális 5 • Földmérő bál. Bált rendeznek Borsod- Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye földmérői számára a nyíregy­házi Korona Szállóba február 16-án. A ren­dezvénnyel kapcsolatban a következő szá­mon lehet érdeklődni: 06/20-9339-758. • Utazók Klubja. Görögországi utazások­ról lesz szó az Utazók Klubja következő, vetített képes rendezvényén, amelyet feb­ruár 6-án tartanak Miskolcon, a Széchenyi út 14.-ben. Az előadó Farkas Gyula. Még mindig nem tudni, ki fog rádiózni Miskolc (ÉM - BAL) - A miskol­ci 90,4 MHz-es frekvencia az egyik olyan, amit nonprofit rá­diók számára meghirdetett az ORTT. A tavalyelőtti pályázat nyomán az állami testület nem tudott dönteni, így azt tavaly - hosszú késés és bizonytalanság után - újra kiírta. Most úgy tű­nik, a négy versengő cég közül két héten belül győztest hirdet­hetnek. Tavaly négy pályázó közül kel­lett volna - de nem tudott - vá­lasztani az Országos Rádió és Te­levízió Testületnek (ORTT). Idén is négyen várják a híreket a frek­venciaosztó állami szervezettől: az egyaránt miskolci székhelyű Európa Rádió Miskolc Műsor- szolgáltató Kht., illetve FM 4 Rá­dió Szolgáltató Kft., valamint a nyíregyházi illetőségű Pongó Ex­port-Import Kft. már tavaly is szerepelt a 90,4 MHz-ért verseny­be szállók listáján, míg a Rádió M Konzorcium (ugyancsak a Nyírségből) új pályázónak számít a miskolci frekvenciára. (A előző­leg még próbálkozó, fővárosi be­jegyzésű Euroviva Miskolc Kon­zorcium ezúttal nem jelentkezett az ORTT-nél.) A novemberben kiírt pályázat határideje december 11-e volt, így az elbírálásra kiszabott 60 napos határidő hamarosan lejár. Akkor kiderül, melyik társaság kapja meg a nevezett frekvenciát arra, hogy a borsodi megyeszékhely körzetében, nem nyereségérde­keit alapon, sugárzott rádióadást készítsen, hét éven át - a Műsor­szolgáltatási Alap anyagi támoga­tásával, amit kismértékben saját reklámbevételek útján egészíthet ki, hogy a műsorkészítés költsé­geit finanszírozza. Bennragadhat hárommilliárd forint Riportok, beszélgetések a panelhelyzetről - Miskolcon 32 ezer ház érintett Most már kinevezett Miskolc (ÉM - PT) - Kinevezetti státussá mi­nősítette az Országos Rendőr-főkapitányság ve­zetője dr. Pásztor Albert alezredes eddigi megbí­zás alapján ellátott mis­kolci kapitányi státusát, Pásztor Albert február 1-jei hatállyal. A kinevezéses jogállás meg­szerzésére azért kellett mintegy fél évet várni, mert ennek a rendőri ve­zetői tisztségnek az ellá­tásához az érintettnek előbb át kellett esnie a legszigorúbb, C típusú Solymosi István nemzetbiztonsági ellenőr­zésen is. Ez a napokban fejeződött be. Február l-jétől válto­zás történt a megyei rendőr-főkapitányság nyo­mozó és vizsgálati osztá­lyainak vezetői beosztá­saiban is. A vizsgálati Hermán Endre osztály élére - korábban dr. Pásztor Albert töltötte be ezt a posztot - a nyomozóosztály eddigi vezetője, dr. Solymosi István alezredes került. Az ő posztját Hermán Endre őrnagy tölti be a jövőben. Miskolc (ÉM - PTA) - A panel­házak felújítása, korszerűsí­tése ugyancsak időszerű feladat minden városban. Az ezzel járó terhek azonban túl nagyok mind az önkormány­zatok, mind a lakásszövetke­zetek számára. Miskolcon 32 ezer panelház érintett. A panelhitelre 3 éve 4 milliárd fo­rintot biztosított hazánknak Né­metország. A támogatásból pályá­zat útján részesülhetnek az érin­tettek, ám pályázó, a szigorú fel­tételi rendszer miatt alig akadt. Mindössze 1 milliárd forintnyi összegig érkeztek kérelmek, már­cius végén pedig lejár a már há­romszor meghosszabbított lehető­ség - ha semmi sem változik, 3 milliárd forint „bennragad”. Ez­zel a témával foglalkozik Nagy Kórsa Judit riporter műsora, amelyik február 4-én reggel 8 órá­tól hallható a Miskolci Rádióban. A Gazdasági Minisztérium felismerte - derül ki az adásból -, hogy szükség van a konstrukció korszerűsítésére, és kidolgozott Megoldandó feladat egy úgynevezett energiahitelt. Erre szintén társasházak, lakás- szövetkezetek, magánemberek pályázhatnak - szintén szigorú­nak találtatott feltételrendszerrel. Miskolcon a Szentpéteri kapui Lakásszövetkezet próbált élni a lehetőséggel. A rádióműsorban a lakásszövetkezet elnöke beszél arról, hogy milyen anomáliákat okozott a körülményes pályázati rendszer. 30 százalékos önerő Fotó: Bujdos Tibor mellett ugyanis előre kellett kifi­zetni a felújítás költségeit a vál­lalkozónak. A szövetkezet csak az ellenőrzést követően juthat a tá­mogatáshoz. Csakhogy valamiért - vélhetően adminisztrációs hiba miatt -, a mai napig nem utalták át ezt a pénzt. A Széchenyi-tervben egyéb­ként egy újabb elképzelés talál­ható, amely alapja az energiata­karékossági hitel és a panelhitel összekapcsolása. A folyamat itt sem egyszerű: a társasháznak előbb az önkormányzathoz kelle­ne pályáznia, amely eldönti, hogy mely esetekben finanszí­rozná a munkálatok költségének egyharmadát. Majd az önkor­mányzat is pályázatot adna be a gazdasági tárcához, amely foly­tán bizonyos esetekben az állam is finanszírozna egyharmadnyi részt. A fennmaradó egyharmad pedig a társasház, lakásszövet­kezet kasszáját terheli. Csak­hogy a lakóközösségekben élők rendszerint még a közös költség díját is alig képesek kifizetni... A riportban megszólal több miskolci közös képviselő is, va­lamint beszél a kialakult hely­zetről a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője, illetve a Ma­gyar Fejlesztési Bank Rt. sajtó- szóvivője. A téma helyi vonat­kozásairól Edőcs József, a MIK Rt. elnök-igazgatója ad nyilatko­zatot, és véleményt formál a pa­nelkonstrukciós lehetőség kidol­gozásában államtitkárként részt vett T. Asztalos Ildikó is. .;,fí \ „ .11111..... • - ­Eltűnt lányt keresnek Edelény (ÉM - PT) - Eltűnés miatt körözi az Edelényi Rendőrkapitányság Kádas Ani­ta, edelényi lakost. A 23 éves lány tavaly áprilisban távozott lakásáról. Személyleírá­sa: 155 centiméter magas, vékony testalka­tú, barna szemű. A rendőrség kéri, hogy aki felismerni véli a leírás alapján Kádas Anitát, vagy a tartózkodási helyéről köze­lebbi információval tud szolgálni, hívja a (48) 341-311-es telefonszámot. Bejelentés te­hető a 107-es ingyenes segélyhívón vagy bármely rendőri szervnél is. Becsapottak jelentkezését váiják Miskolc (ÉM - PT) - A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya csalás alapos gyanúja miatt folytat eljá­rást Kovács Gyula tarcali lakos, a Lago Bt. beltagja ellen. Az illető különböző in­dokokra hivatkozva több személytől pénzt kért kölcsön, vagy munkák elvégzését rendelte meg. A hitel visszafizetése és az elvégzett munka, szolgáltatás kifizetése azonban nem állt szándékában. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket Kovács Gyula hasonló módon meg­tévesztett, és nekik kárt okozott. Bejelen­tés tehető a főkapitányságon (Miskolc, Zsolcai kapu 32.) vagy telefonon munka­időben a (46) 514-578-as, munkaidőn túl a (46) 514-506-os telefonszámon. IGYELETI HÍREK • Elkötötték a BMW-t. A Régiposta úton parkoló BMW 524 típusú turbodiesel meghajtású személygépkocsit ismeretlen elkövetők lopták el a minap. Az okozott kár kétmillió forint. • Majd egymillió ruhában. Ruhákat rá­moltak ki minap éjjel ismeretlen tettesek a miskolci sétálóutcán lévő butikból. A betöréses lopás végrehajtói közel egy­millió forint értékű árut vittek magukkal a divatüzletből. Kerékpárt rabolt az öreg Sárospatak (ÉM - PT) - Amíg a kerék­pár-tulajdonos nő a boltban vá­sárolt a minap az iskolakert melletti utcában, a falhoz támasz­tott kerékpárját egy 65 éves férfi megpróbálta ellopni. Az üzletből azonban észrevették a lopást, és figyelmeztették a tulajdonost: va­laki viszi a biciklit. Nagy János alezredes, Sárospatak rendőrka­pitánya elmondta: a nő kiszaladt, hogy visszaszerezze kétkerekű járművét, csakhogy az öreg nem akarta elengedni azt. Sőt, egy jó­korát behúzott az asszonynak, majd el szeretett volna inalni a szerzeménnyel. Egy gyalogos is szemtanúja volt a rablásnak, aki az elkövető után ment, és sike­rült visszaszereznie a kerékpárt. A zsákmánytól megfosztott idős férfi a boltoson akart bosszút áll­ni, és rugdosta az üzlet ajtaját. Az elkövetőt végül az időközben helyszínre érkező járőrök fékez­ték meg, és vették őrizetbe. Az öreg gyanúsítottat bíróság elé ál­lították, így két napon belül, vagyis tegnap megszületett az ítélet: 1 év 6 hónap börtönbünte­tés, 4 évre felfüggesztve. Az ítélet jogerős. Összeszúrkálta ivócimboráját A szomszéd vetett véget a támadásnak Miskolc (ÉM - PT) - Az együtt italozó férfiak egyike várat­lanul összeszúrkálta lakótár­sát. A kis híján tragédiába torkolló bűncselekményt szerdán követték el - tájé­koztatta lapunkat Hanvay Csaba őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgála­ti osztályvezetője. A folyamatban lévő vizsgálat eddigi adataiból kiderül: a kö­zépkorú férfiak a közeli presz- szóban alaposan a pohár fene­kére néztek. Amikor pedig kö­zösen hazafelé vették az irányt, még feltankoltak 7 deci uni- cumot, és azzal mentek fel egyi­kük lakására. Otthon volt még elég bor és sör, a mértéktelen italozás folytatásához. Kést ragadott A cimborák (akik lakását egy emelet választja el csupán egy­mástól) ivászata akkor vett meg­döbbentő fordulatot, amikor a házigazda kést vett elő, majd társa hasába, kezébe és hátába döfte. Az összeszúrkált férfinak annyi ereje maradt, hogy kibo­torkált a lépcsőházba, ahová cimborája (a szúrószerszámmal a kezében) tovább követte. Azt nem lehet tudni, hogyan folyta­tódott volna a véres dráma a lépcsőházban, ha nem érkezik haza ugyanebben az időben az italmámorban úszó támadó szomszédja. Az illető ugyanis észlelve a helyzet súlyosságát, félelmet nem ismerve kivette a kést az üldöző kezéből. Szabadlábon A sérültet kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre raj­ta. Az már bizonyos, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Hogy az élete is veszélyben forgott a szurkálástól, vagy sem, majd az orvosszakértői véle­mény és a nyomozás adatai alapján lehet megmondani. A szurkáló férfi ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt in­dult eljárás. Kihallgatása után a gyanúsí­tottat elengedték. Szabadlábon védekezhet. Bejelentés alapján fogták el Miskolc (ÉM - PT) - Elfogták Budapesten a megyei rendőr­főkapitányság nyomozói ja­nuár 30-án Lipcsei Tamás Jó­zsefet. A miskolci férfi körözé­sét jelentős értékre elkövetett lopás alapos gyanúja miatt rendelte el a hatóság tavaly december 8-án - tudatta lapunkkal Kompoltiné Jakab Ilona főhadnagy, a megyei főkapitányság sajtószóvivője. Lopott templomi kegytárgyakat keresnek Szerencs (ÉM - PT) - A bod- rogkisfaludi római katolikus templomba ismeretlen elköve­tők törtek be idén január 3-án 10 és másnap 13 óra között. A bűncselekményről annak ide­jén beszámoltunk. A tolvajok különféle kegytárgyakat loptak el, melyek felkutatása érdeké­ben a rendőrség a lakosság se­gítségét kéri. A kehelyről grafi­ka is készült. Az eltulajdonított tárgyak kö­zött szerepel: 2 darab 35 centi­méter magas (kehelyrész átmé­rője 8-10 centiméter) vörösrézből készült (grafikánkon), 24 kará­tos arannyal futtatott miséző ke­hely - az egyik talprészének fel­ső részén szőlőlevélminták lát­hatók, 1 darab 35 centiméter magas (kehelyrész átmérője 14 centi) vörösrézből készült, arany­nyal futtatott fedeles áldoztató kehely (grafikánkon), 1 darab 12 centiméteres ezüstözött szentelt­vízhintő, 1 darab 20 centi hosszú és 8 centi széles félkör alakú arannyal futtatott áldozó tálca, 1 darab 30x15x3 centis ovális alakú ezüsttel futtatott keresztelő tálca, 1 darab 35x20 centis ezüstszínű tálca, 2 darab vörösrézből készült, arannyal futtatott perselyező, 1 darab 12x10 centiméter nagyságú hen­geres alakú ostyatartó, 1 darab 1930-ban készített 50-60 centimé­ter magas feltámadási szobor és 1 darab 40 centi nagyságú fából készült feszület. A hatóság kéri, hogy, aki az eltulajdonított tárgyakról bár­milyen információval bír, vagy a bűncselekménnyel kapcsolat­ban valamilyen adattal rendel­kezik jelentkezzen a Szerencsi Rendőrkapitányság telefonszá­mán (47) 362-411. Tárcsázható az ingyenes 107-es segélyhívó is.

Next

/
Thumbnails
Contents