Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
2001. február 10., szombat ísuk-mmmmmMé Csak / Kuckó 8 FAZON ZENEI AJANLO A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent köteteket azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, jól oldják meg az alább közölt feladatot. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy-Zsi- linszky u. 16.). Kérdések: 1. Ki írta a Himnuszt? 2. Hol született Kossuth Lajos? 3. Mit üzent Kossuth az ismert dal szerint? Siker, két kategóriában Miskolc (ÉM - KHE) - A megyei pedagógiai intézet által meghirdetett „Mi lesz veled, emberke?" című pályázatra 79 alkotás érkezett. A januári díjkiosztón az ózdi József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola külön dicséretben részesült a nagyszámú részvétel miatt. Kovács Anikó, az iskola hatosztályos gimnáziumának kilencedik évfolyamos tanulója. Két kategóriában is sikeresen szerepelt. Nem először pályázott, ha alkalma adódik, munkáit szívesen elküldi egy-egy megmérettetésre. így képet kap arról, hogy azok mennyit érnek, s tapasztalatokat is gyűjthet, ami által egyre jobb alkotások születhetnek. A képzőművészeti kategóriában montázzsal vett részt. Elmondta, hogy a kép azt a számtalan lehetőséget ábrázolja, amivé majd felnőtt korában válhat - mivel a téma a pályaválasztás volt -, s azt is, hogy jelenleg még nincs határozott elképzelése a jövőt illetően. Annyit azonban már tud, hogy „izgága” természetéhez illő pályát választ majd, s mivel nagyon szeret rajzolni és érdekli a fotózás, lehet, hogy fotóriporter, képzőművész vagy építész lesz. A helytörténeti kategóriában Anikó a családjáról szóló írással vett részt. Egészen az ükszülőkig mutatta be őseit, azok foglalkozását, életét. A pályázat legérdekesebb része a hadifogságba esett üknagyapa kalandos hazatérése. A tanulmány elkészítésében az egész család segédkezett: történetekkel, régi fényképekkel, a tállyai polgár- mesteri hivatalban dolgozó nagynéni az anyakönyvből kiirt pontos születési dátumokkal. Anikó szerencsés dolognak tartja, hogy családja ismeri az ősök történetét, s abban már most biztos, hogy felnőtt korában saját gyermekeinek is elmeséli majd. Ezúttal a Számkivetett című színes, feliratos amerikai filmet ajánljuk (képünkön: a főszereplő, Tóm Hanks). A 144 perces mozidarabban Róbert Zemeckis rendező a sors kiszámíthatatlan cseleiről és az emberi lélek törhetetlen élniakarásáról mesél. Játékunk kérdése: hány Oscar-díja van a főszereplőnek. A megfejtők között kétszemélyes Hollywood Multiplex mozibelépőt sorsolunk ki. Előző játékunk kérdése: melyik filmben játszott együtt Róbert de Niró A1 Pacinóval? A helyes válasz: a Szemtől szemben című filmről van szó. A kétszemélyes Hollywood Multiplex mozibelépőt Berentés Barbarának postázzuk, Sajókazára. Ezen a héten a Record Express Bombastic 3 című lemezét ajánljuk. A CD-n az egyik legnépszerűbb lemezlovas, DJ Junior válogat ismert előadók slágereiből. Nyerő játék E heti feladatunk az előbbiekben bemutatott CD-ért: rövid leírást várunk arról, hogy miért éppen lemezlovasnak nevezik a lemezlovasokat. A válaszokat szerkesztőségünk címére várjuk (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.), valamint e-mailben a bujdos@iscomp.hu levélcímre, február 15-ig. Legutóbb Cserháti Zsuzsa Várj! című kazettájával kapcsolatban tettünk fel kérdést: legalább három Cserháti-sláger felsorolását vártuk. A kazettát Hankó Győzőnek küldjük, Szemerére. Ő a Hamu és gyémánt, az édes kisfiam, az Árva fiú című dalokat sorolta fel. Akik szóra bírták a médiasztárokat Tiszaújváros (ÉM - TPT) - Kevés iskolai rádió mondhatja el magáról, hogy az órák között, szünetekben adott adásainak riportalanya valamilyen országos rádiós vagy tévés személyiség. A tiszaújvárosi Lorántffy Általános Iskola tanulói már az iskolai élet részének tekintik az alkalmanként jelentkező sulirádió adását, amely több mint tíz éve működik. A rádió „korai szakaszában” játékok, ismeretterjesztő kis műsorok szerepeltek, amelyek a drogproblémával, szépségápolással foglalkoztak. A műsorszerkezetben jelentős változást hozott Lendvay Viktor támogató tanár, aki hat éve lett koordinátora a sulirádiónak. Úgy gondolta, a diák hallgatóságot aktívabban kellene bevonni a rádió életébe, ezért az ismeretterjesztő műsorokat elhagyva, a játékokra helyezte a hangsúlyt. Nagyon népszerűek a kvízjátékok, képfelismerések és az iskola területén elrejtett kártyalapok megtalálását célzó játékok. Á rádiós műijedt meg, amikor visszajeleztek a népszerű rádiós (és tévés) műsorvezetők, hogy várják őket. Egy tiszaújvárosi bőrdíszműves, Szemenyei Lajos segítségével és kisbuszával utaztak Budapestre. Ennek már több mint egy éve és azóta többször kihasználták ezt a lehetőséget. Készítettek interjút Jáksó Lászlóval, Jakupcsek Gabriellával és Holló Mártával (vele hazai pályán, Sajószöge- den). A rádiós adás után megjelentetik a riport szövegét nyomtatásban, különböző diáklapokban. így az Észak-Magyarország- ban is olvashatták már néhány beszélgetésüket, a CsAK-oldalon. Ezeket megjelenés előtt véleményeztetik a riportalanyokkal, akik mindig meg voltak elégedve a szöveg pontosságával. A további tervek között Kovács István, Kepes András, Ganxsta Zolee és csapata szerepel. A rádiós stáb három tagja megpróbált a helyi rádióban is műsort készíteni, és a rádió biztosított is volna számukra műsoridőt, de eddig nem tudtak időpontot egyeztetni egymással. Ezt a rajzot Boros Júlia készítette Felhőcske barátairól. Rajzoljátok le ti is mesesorozatunk szereplőit, a legügyesebbek munkái megjelennek lapunkban (a borítékra írjátok rá: Felhőcske)! sorokat készítő tanulókban felmerült az ötlet, hogy rendes riportokat kellene készíteni számukra érdekes emberekkel.- A kifejezett riportkészítés ötletként jött, amikor beszéltük a gyerekekkel, hogy milyen rádióműsorokat hallgatnak. így jött szóba a Bumeráng és a Bochkorék. Rögtön fölvetődött, hogy mi lenne, ha találkoznánk velük? - emlékezett vissza Lendvay Viktor.- Kérdéseket kezdtek írni a gyerekek, de én is megkérdeztem azokat az osztályokat, ahol tanítok, hogy mit kérdeznének. Majd közösen felépítettük a kérdéseket és fölvettük a kapcsolatot. A jelenleg hétfős kis stáb nem A nagy csapat Fotó: Pitenyák Tamás Fecske Csaba: Felhőcske és a többiek 2. Egy kacsa nehéz útja hazafelé megijed Tas Alajos, aki buzgón igyekszik hazafelé. Kár, hogy a menésben akadályozzák a saját lábai, hol a bal lába van útban a jobb lábának, hol pedig a jobb lába van útba a balnak. így nem csoda, hogy néha orrabukik, máskor meg a fenekére zuttyan. Megpillantja őt kedves felesége, éppen a házuk előtt tollászkodik.- Háp, háp, no csak gyere haza! Nem szégyelled magad, háp, háp?! Tas Alajos alaposan felöntött a garatra. Előfordul vele néha, most úgy látszik, hogy néha van. (folytatjuk) A kapu előtt Barnabás tűnik fel ütött-kopott bundájában. Barnabás csavargó, minden éjszakáját máshol tölti, ott húzza meg magát, ahol épp ráesteledett. Fészerben, csűrben, lépcső alatt. Jóféle velőscsontok reményében sétál errefelé. Jóbarátok ugyanis Bercivel, aki jókora lábszárcsonttal várja őt. Barnabás szapora vau, vauval hálálja meg barátja szívességét. Leülnek a kapuba. A túloldalon Barnabás, az innensőn Berci. Morogva a nyulakról diskurál- nak, a régi nagy nyúlvadászatok- ról. Néha fölvonítanak. Ettől kissé Kedves Gyerekek! A múlt heti feladványunkra is nagyon sok jó válasz érkezett, biztosan sokat mondtátok együtt otthon vagy az oviban, hogy: Cirmos cica haj, hová lett a vaj, ott látom a bajuszodon, most lesz neked jaj! Vagy az, hogy: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, aki lángot látni akar, mind leguggolják! A szerencsés nyertesünk: II. számú Óvoda Katica csoportja (Mezőkeresztes) Jutalmukat a Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Szeret engem a világ című könyvet szerkesztőségünk titkárságán vehetik át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. em.). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol a kérdéseinkre - a beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: 2001. február 16. Címünk: Észak-Magyaror- szág, 3501 Miskolc, Pf.: 351. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó. A kicsi, a tétova és a pedál Nem az a baj, hogy egy vizsga lehet könnyű, vagy lehet nehéz. A baj az, hogy vizsga van, akár akarjuk, akár nem. Illetve meg lehet oldani azt is, hogy ne legyen - sőt, ez a könnyebb út de ha már valakit esze, szorgalma és a család férfi és női ágának hathatós közbenjárása a felsőoktatás kebelére segített, az általában igyekszik is ott megkapaszkodni. A vizsgázók között sem mindenki egyforma, az alábbiakban az éppen aktuális megméretés előtt egyetemi, főiskolai folyosókon toporgók leggyakoribb típusait mutatjuk be. A kicsi: ő véletlenül jött ide. Semmit nem tud, soha nem volt ideje tanulni, próbál kicsire húzódni a tömegben és ha kell, ha nem, azt mondogatja, mennyire nem tanult, mennyire nem fog ez neki sikerülni és egyébként is jobb lett volna, ha nem ide jelentkezik, hanem bevállal még pár pótévet az óvodában és ott próbál karriert csinálni. Természetesen bármelyik tételt húzza, ötöst kap, hiszen nem csak a kötelező anyagból készült fel, hanem többhetes könyvtárazással hozzáolvasott. Egyszer egy hajszál választotta el attól, hogy a felkészültségétől könnyekig meghatódott professzor a vállán vigye ki és fiává/lányává fogadja, de szerinte ez semmit nem jelent és most biztosan meghúzzák. Soha nem húzzák meg. A tétova: Nem nagyon tudja felidézni magában a tantárgy nevét. Tudja, hogy férfi tanítja, azt is, hogy egyszer félregombolt ingben tartott előadást - ezeket is csak hallomásból -, de a tananyagot úgy, ahogy van homály fedi. Kicsit bizonytalan benne, hogy kik a csoporttársai, de megfogadja, hogy ha ezen a vizsgán átmegy, bejár előadásokra és megtanul olvasni. Ködös tekintettel jár a már levizsgázottak között és kétség- beesetten kérdezgeti, ki mit húzott, majd gyorsan bújni kezdi a - most először látott - könyveket, hátha megtalálja a választ. Általában nem találja... A pedál: Ideges, mert tegnap este - már egy hónapja hajnalig tanul - összekevert két kötőszót az egyébként szóról szóra megtanult anyagban. Napok óta azzal teszi próbára magát, hogy egy találomra kihúzott tételt milyen pontosan tud visszaadni álmából felkeltve az esőben ázó tetőn fél lábon állva, erős szélTípus Elkezdődött ezen a héten az egyetemeken a szorgalmi időszak. Búss Gábor Olivér írása még a vizsgaidőszakot idézi: az itt ismertetett vizsgázó-típusokat találta megörökítésre érdemesnek. ben. Mindennel tisztában van, ha nagyon kellene, tankönyveket is írhatna már, csak egy kudarcélmény leselkedik rá: a folyosón álló kávéautomatával nem boldogul. Vizsgadrukk (felvételünk nem a fentebb tipizált vizsgázókat ábrázoló illusztráció) Fotó: Bujdos Tibor KUCKÓ FILMAJÁNLÓ