Észak-Magyarország, 2001. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

2001. február 10., szombat |§lM»mY£MS!Afl# Hirdetés 6 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ a fog­lalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló többszörösen módosított 1991. évi IV. törvény 19. $ és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról szóló 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet által biztosított jog alapján 2001. évre PÁLYÁZATOT HIRDET megváltozott munkaképességű személyek munkaviszonyban történő foglalkoztatásának elősegítésére • új rehabilitációs munkahelyek létesítésének és/vagy • már meglévő rehabilitációs munkahelyek megtartását biztosító fejlesztés, technológiai és munkahely-korszerűsítés támogatására. A pályázaton részt vehetnek; Állami vállalatok, egyéb állami gazdálkodó szervek, költség- vetési szervek, szövetkezetek, gazdasági társaságok, egyes jogi személyek vállalatai, leányvállalatok, továbbá egyéni vállalkozók, akik/amelyek vállalják a Megyei Munkaügyi Központtal való együttműködést, és tevékenységüket legalább 2000. január 1. óta folyamatosan végzik a társasági szerződés­ben, alapító okiratban, alapszabályban vagy vállalkozói igazol­ványban rögzítettek szerint. A támogatás forrása; A Munkaerőpiaci Alap Rehabilitációs Alaprészének B.-A.-Z. megyére decentralizált összege. Pályázati feltételek: A pályázat keretében támogatás igényelhető minden olyan megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő fejlesztéshez, technológiai és munkahely-korsze­rűsítéshez, amely a megye területén új munkahely megvaló­sítására, illetve megtartására irányul. • egyenként 100 000 Ft nettó (áfa nélküli) egyedi értéket meghaladó új műszaki berendezések, gépek, 1 tonna te­herbírást meghaladó haszongépjárművek, egyéb berende­zések, felszerelések, híradás- és számítástechnikai beren­dezések, • 1 000 000 Ft nettó értéket meghaladó, de 2 évnél nem Idő­sebb használt termelő gépek, gépi berendezések, 1 tonna teherbírást meghaladó haszongépjárművek vásárlásához, • meglévő épületek és szociális létesítmények megváltozott munkaképességű személyek számára történő kialakítási, átalakítási és bővítési építési költségeihez. A támogatás mértéke; A támogatás aránya az építés költsége 111. vásárolandó tárgyi eszközök nettó (áfa nélküli) beszerzési költségének max. 80 %-a, de összegének felső határa nem haladhatja meg • új rehabilitációs munkahelyek létesítése esetén foglalkoztatott személyenként az 1100 000 Ft-ot • új munkahelyek fogyatékosok részére történő létesítése esetén személyenként az 1 500 000 Ft-ot • a már meglévő rehabilitációs munkahelyek megtartását biztosító munkahely-átalakítás technológiai korszerűsítés esetén foglalkoztatottanként a 600 000 Ft-ot A támogatás formája, és az elszámolás határideje: Vissza nem térítendő és visszatérítendő kamatmentes tőke- juttatás. Az igényelt támogatási összegen belül a vissza nem térítendő támogatás aránya nem haladhatja meg a támoga­tási összeg 80 %-át, kivéve fogyatékosok részére új munka­helyek létesítése esetén, ahol a támogatás 100 %-ban vissza nem térítendő. Az építési és a tárgyi eszköz beszerzési számlával legkésőbb 2001. október 31-ig el kell számolni. A B.-A.-Z. Megyei Mun­kaügyi Központ fenntartja magának a jogot, hogy a támoga­tási összeget — a támogatási szerződésben meghatározott arányban — 2002. január hónapban fizeti ki, mely esetben a számla benyújtási határideje is eltérhet. A pályázat benyújtásának helye, határideje, elbírálása: A pályázatokat 1 eredeti és 3 másolati példányban, mellékle­tekkel felszerelve, összefűzve legkésőbb 2001. április 5-ig (csütörtök) 12.00 óráig beérkezőleg kell benyújtani a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási osztályára (3525 Miskolc, Városház tér 1.). Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. A pályázathoz hiánypótlás a benyújtás határidejéig tehető. A pályázat elbírálásáról a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ igazgatója a Munkaügyi Tanács Szakértői Bizottsága véleményének kikérése után mérlegelési jogkörben 2001. május 10-ig határozattal dönt. A pályázat elkészítéséhez térítésmentes, részletes pályázati felhívás és útmutató áll rendelkezésre, amely nyomtatott formában a Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztá­lyán, illetve kirendeltségein vehető át munkanapokon: 8-12 óra között. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást a Szolgáltatási Osztály nyújt (3525 Miskolc, Városház tér 1. sz. B épület, III. emelet, 311-es szoba, telefonon: 46/322- 011/258 Fógelné Kiss Éva, illetve 316-os szoba, telefon: 46/322-011/265). Miskolc, 2001. február Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Autó Tester „M” Kft. Akciós ajánlatunk L?CD<30J3 iJ c/--l £tai[ba©[D(i(3 8 sjffaSa mar 2 999 000 Ft-tól 39 999 Ft havi törlesztőrészlettől elérhető. • 7 499 500 Ft-os hitelösszeg és 4 éves futamidő esetén érvényes. bemutatótermeink: Ford Udvar Miskolc, József A. 45. Tel.: 46/500-511 Ford S.A.T Sátoraljaújhely, Pataki út 45. Tel.: 47/326-666 Autó Penta Ózd, Csépányi u. 235. Tel,: 48/471-965 TÉLI VÁSÁR 2001. JANUÁR 22-TŐL m ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ MINDEN NŐI ÉS FÉRFI FELSŐRUHÁZATI ÉS DIVATÁRU TERMÉK a MÓD A CLASSICA üzletben A MISKOLC, SZÉCHENYI U. 33. SZÁM ALATT. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nevében a szükséget szenvedő embertársaink segítésére hívjuk a jó szándékú embereket. Kérjük, hogy a 2000. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogassák a szegényekért, az éhező gyermekekért, az idős és beteg felebarátainkért, a katasztrófák áldozataiért végzett munkánkatl Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Adószám: 19025702-1-43 FEBI AUTÓALKATRÉSZ NAGYKERESKEDÉS Csak kereskedők részére Német gyártmányú futómú'alkatrészek, motortartók, toronycsapágyak, szilentek, stb. VW, Audi, Mercedes, Ford, Opel, BMW személygépkocsikhoz Mercedes, MÁN, Volvo, Scania, tehergépkocsikhoz pótkocsikhoz 3529 Miskolc, Szilágyi Dezső út 1/A. Tel.: 46/416-481, Fax: 46/508-971 Drága édesanyánk! Köszöntünk téged születésnapod alkalmából, és nagyon szeretünk. Gyermekeid! 11820 AJÁNLATI FELHÍVÁS ] 1. Arnót Község Önkormányzati Hivatala (mint beruházó, elme: 3713 Arnót, Petőfi S. u. 120.) megbízásából a BAZ. Megyei Állami Közútkezelő Kht, (mint lebonyolító, elme: 3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u, 173. sz.), nyilvános egyfordulós versenytárgyalást hirdet Arnót, Alkotmány utca (bekötő út a 3. sz. föútról) útépítés kivitelezési munkálnak vállalkozásba adására. 2. A beruházás kivitelezése során a Fodor és Társa Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Mérnöki Irodája áltaql 9718-2, tervszámon készített útépítési tervek, a 5-559- 12/2000. számon kiadott, és 5-559-20/2000. sz) módosított jogerős és érvényes építési engedéllyel rendelkező tervdokumentációkban foglaltakat kell kivitelezni, melynek főbb műszaki adatai: Az épülő Arnót, Alkotmány utca (bekötő út a 3. sz. főútról) útépítés. A korszerűsítendő út hossza: 609,38 fm, a burkolat szélessége: 6 m, koronaszélesség: 9 m, burkolatszerkezet: - 5 cm vtg AB-20 j. aszfaltbeton- 5 cm vtg K-20 kötőréteg -18cm zúzottkőalap -15 cm kavicsalap A fenti burkolatszerkezet a jogerős építési engedéllyel engedélyezett. 3. Az ajánlatok kiváltásának Időpontja, helye, feltétele: A részletes ajánlati kiírást és mellékleteit 2001. február 12-16-ig 9-12 óra között lehet átvenni a BAZ. Megyei Állami Közútkezelő Kht. (3529 Miskolc, Soltrész Nagy Kálmán u. 173. sz., tel.: (06-46) 364-333, fax: (06-46) 344-692) ügyintéző: Csizmadia Józsefné, Arnót Község Önkormányzati Hivatal OTP Rt. Miskolc 11734004-15348922-00000000 sz. költségvetési elszámolási számlára történő átutalással vagy postai csekken befizetett bruttó 50 000 Ft vissza nem térítendő összeg befizetését igazoló okmány ellenében. bilstein Lovász Ákosné Bocs születésnapod alkalmából sok boldogságot kíván férjed, édesanyád, fiad, menyed és unokád, Timiké AGYKONTROLL tanfolyam 2001. március 10,11,17,18. MISKOLC Ady Endre Művelődési Ház Árpád u. 4. információ: 46/530-516 j előadó: Dómján Gábor INGYENES ISMERTETŐ: február 13-án, kedden 17 órakor a tanfolyam helyszínén Műanyag nyílászárók közvetlenül a gyártótól 2001. március 31-ig 10 % engedménnyel gyártás, beépítés Havasi Fémtechnikai Kft. 3527 Miskolc, Fonoda út 6/A. Tel.: 46/346-125, 413-045, Fax: 46/342-616 1 Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze. ab Ingyenes hirdetési szelvény 25 szóig Ebben az újságban Ingyen is hirdetheti P. BORSODI-^ apró hirdetőújság, hetilap Hirdetését a következő újságok egyikébe adhatja fel: Újság neve □ Borsodi Apró □ Keleti Apró □ Hajdú Apró □ Hevesi Apró terjesztési terület (megye) postacíme Borsod-Abaúj-Zemplén 3530 Miskolc, Szemere u. 20. Szabolcs-Szatmár-Bereg 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Hajdú-Bihar 4002 Debrecen, Dósa nádor tér 10. Heves 3300 Eger, Telekessy I. u. 5. dl Név: ... Lakcím: A hirdetés feladójának aláírása: A megjelenő hirdetés szövege: (kérjük nyomtatott, olvasható betűkkel töltse kil) Ar: Érdeklődni: Jeligekezelósi díj: 100 Ft LAPZÁRTA: PÉNTEK 17.00 ÓRA Figyelem! Az adásvétel jellegű hirdetéseket csak árral jelentetjük meg!

Next

/
Thumbnails
Contents