Észak-Magyarország, 2001. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-17 / 14. szám
2001. január 17., szerda ÉSZAK-MAGYAROBSZÁQ * Gazdaság 8 • Matáv-megállapodás. A Matáv által vezetett konzorcium hétfőn aláírta a Macedón kormánnyal azt a részvényesi megállapodást, amelynek révén megszerezte a Maktel 51 százalékát A Maktel 51 százalékáért fizetett végső ár 343,3 millió euró. A tenderajánlatban szereplő 362,5 millió eurónál ez azért lehetett kevesebb, mert a Maktel finanszírozóinak a vártnál kisebb része konvertálta részvényekre követelését. • Alkotmányossági felülvizsgálat. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) alkotmányossági felülvizsgálatot kért a tőzsdei jövedelmek adóztatásának 2001 januárjától érvényes jogszabályváltozásával kapcsolatban. A személyijövedelemadó-törvény módosítása alapján az idén 20 százalékos forrásadó sújtja a tőzsdei részvények árfolyam- nyereségéből elért jövedelmet, míg korábban e jövedelem adókulcsa nulla volt, ha a részvények adótőkeszámlán voltak. Az áramszolgáltatók a maximált árról Budapest (MTI) - Az általuk rossznak tartott, s a cégek számára összesen 22 milliárd forintnyi veszteséget okozó januári hatszázalékos áramáremelési korlátozást tartalmazó rendelet, illetve a maximált ár felülvizsgálatát kéri a hat áramszolgáltató társaság a Gazdasági Minisztériumtól - hangzott el a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének sajtótájékoztatóján. A társaságok vezetői kifogásolták a Magyar Energia Hivatal (MÉH) párbeszédet nélkülöző, szerintük hibás rendelet-előkészítő munkáját, amelynek során - figyelembe sem véve a cégek véleményét - irreális elvárásokat támasztottak velük szemben. Sérelmezték, hogy a 13 százalékkal megnövekedett beszerzési ár, illetve a csak hat százalékkal emelt eladási ár közti veszteség elviszi a cégek beruházásra szánt pénzét. Emiatt egyelőre nem emelik a dolgozók bérét sem - közölték. Vitatják a cégek a MEH-nek azt a megállapítását is, hogy a kieső bevétel többségét pótolhatják gazdálkodásuk hatékonyságának javításával. A gázáremelések után a Mól által benyújtott árfelülvizsgálati kérelemhez hasonló lépésre csak akkor szánják el magukat, ha kezdeményezéseik eredménytelenül végződnek. Agrártámogatásokra 191 milliárd forint Budapest (MTI) - Elkészült az idei agrár- támogatásokról szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi rendelet első változata - jelentette be Tamás Károly, a tárca közigazgatási államtitkára. Hozzátette, hogy a rendelet elkészült ugyan, de azt még nem egyeztették a tárcákkal, az érdekképviseletekkel, az agrárgazdasági tanáccsal és az Országgyűlés illetékes szakbizottságával sem. A támogatási rendelet végleges változata előreláthatóan e hónap végére lát napvilágot. Az államtitkár elmondta: növekszik a növénytermelési normatív támogatás, a keretösszegen belül.- A szójatermelők többlettámogatásra is számíthatnak, mivel az állati fehérjetakarmányok köre jelentős mértékben beszűkült és ezért a növényi fehérjékre fokozottabban van szükség az állattenyésztésben - mondta Tamás Károly, aki hangsúlyozta: az állattenyésztés támogatása nem változik a múlt évhez képest. A beruházások támogatása lényegesen nő. Tamás Károly szavai szerint elsősorban a vízgazdálkodásra, öntözésre, a meliorációra, az erdő- és ültetvénytelepítésre adnak több pénzt, de a fiatal gazdák is több segítségre számíthatnak az idén. Az FVM szándéka szerint megszűnik a gazdálkodás elindításához adott anyagi támogatás felső határa, amennyiben a gazdálkodó első mezőgazdasági vállalkozásába kezd. Az idei évre 310 milliárd forintos támogatási összeggel gazdálkodhat az FVM - tájékoztatott Tamás Károly. Ebben benne van az intézmény fenntartásra, a terület- és vidékfejlesztésre, továbbá az agrártámogatásokra fordítható teljes összeg. Az agrártámogatásokra az államtitkár szerint az idén 191 milliárd forint költhető. Haszon, némileg nagyobb kockázattal A befektetési alapok általában a magánszemélyeket célozzák meg kínálatukkal Faragó Lajos Miskolc (ÉM) - Azok, akiknek idő és megfelelő tőkepiaci jártasság hiányában nem áll módjukban saját részvényportfolió kialakítása, kezelése, ezt a feladatot a tőkepiacon, tőzsdén jártas, tapasztalt szakemberekre bízzák.- A sok nehézséggel küszködő Borsod ugyan nem Kánaán a befektetői alapok kezelői számára, de ennek a befektetési formának ezen a vidéken is van létjogosultsága. Számos olyan vállalkozás indult, amely elég jól prosperál, a gazdasági növekedés egyre kedvezőbb, az infláció egyre jobb képet mutat. Az elmúlt öt év elég bizonyíték arra, hogy meg lehet élnünk a megyében - fejtette ki Jászai Péter, a Buda-Cash Alapkezelő Rt. üzletkötője annak kapcsán, hogy az 1995-től működő Buda-Cash Rt. új befektetési alapot hozott létre Jászai Péter Fotó: Végh Csaba ez év januárjában. A befektetőktől összegyűjtött tőkét az alapkezelő, jelen esetben a Buda-Cash Alapkezelő Rt. fekteti be, de az alap portfolióját adó tőke egy letétkezelő banknál van elhelyezve - esetükben ez a Raiffeisen Bank Rt.-t jelenti. A befektetési alapkezelés nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy az alapkezelő megpróbálja összegyűjteni a kisbefektetők azon pénzeit, amiket tulajdonosaik befektetésre szánnak, majd azt legjobb tudása szerint befekteti. Olyan befektetőkre számítanak, akik a banki befektetésekhez képest kicsit több kockázat vállalása árán hosszabb távon nagyobb hasznot szeretnének elérni a pénzintézeteknél általánosan megszokott 7-9 százalékos kamattól. A befektetési alapok összetétele különböző, vannak csak állampapírokat, csak részvényeket és léteznek mindkét elemet tartalmazó alapok. A Buda- Cash Növekedési Alap ez utóbbi, tehát vegyes alap, mely ötvözni kívánja az állampapír adta kisebb kockázat és a részvény adta nagyobb hozam esélyét. Aki befektetési jegyet vásárol, pici kis szeletjét birtokolja a nagy alapnak.- A befektetési alaphoz tartozó befektetési jegy egy értékpapír (dematerializált formában), amelyet a jegyzési időszak alatt (2001. január 29-ig) névértéken, a forgalmazási időszak alatt az aktuális árfolyamon vehet a befektető. A jegy árfolyama követi az alap portfoliójában lévő értékpapírok árfolyamának alakulását - magyarázza Jászai Péter. Hozzátéve: a befektetési jegyek napi árfolyamának alakulását a befektetők nyomon követhetik országos napilapban is, így ha nincsenek vele megelégedve, vagy más ok miatt szükségük van a befektetett tőkére, bármikor visszaválthatják - természetesen napi árfolyamon. A befektetés biztonságára és hozamára az adott társaság, az ott foglalkoztatott szakértők adhatnak garanciát, ám a mindenkori profit függ a tőkepiaci változásoktól is. Bizakodó lakosság - optimizmus egy évre Lassuló áremelkedésre, a munkanélküliség enyhe növekedésére számítanak Budapest (ÉM) - A háztartások gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke decemberben igen jelentősen, 8 ponttal emelkedett, így ismét elérte a 2000 januári szintet. Ezzel megtört a lakosság várakozásainak az év során jellemző, lassú, hullámzások közepette végbemenő, de mégis folyamatos romlása. Decemberben saját pénzügyi helyzetüket a háztartások sokkal kedvezőbbnek értékelték, mint novemberben, s a következő 12 hónapban is számottevő javulásra számítanak - áll a Gazdaság- kutató Intézet (GKI) legfrissebb elemzésében. Mint megállapítják: az ország gazdasági helyzetét az egy évvel korábbinál kissé jobbnak érzékeli a lakosság, és ugyancsak lassú javulást várnak a következő 12 hónapra. A 2000. év utolsó hónapjában az az évben bekövetkezett inflációt az előző évivel azonosnak érzékelték a válaszadók, míg a 2001. évre lassuló áremelkedést valószínűsítenek. Ugyanakkor a lakosság a munkanélküliek számának enyhe növekedésétől tart a következő évben. A novemberi gyengülést követően kissé élénkült a lakosság tartós fogyasztási cikk vásárlási kedve, s 2001-re ismét jelentős keresletbővülésre utalnak az optimista válaszok. Decemberben tovább erősödött a lakosság megtakarítási szándéka, a következő egy év során a mostaninál jóval többen terveznek megtakarítást. A háztartások közel fél éven át anyagi helyzetük romlását érzékelték. Decemberben ezzel szemben kissé javuló helyzetről adtak számot, vagyis csökkent az eladósodók és nőtt a megtakarítók aránya. Magyarország hét régiója közül hatban javultak a lakosság várakozásai. Az egyetlen kivétel a Dél-Dunántúl volt. A legnagyobb mértékben az Alföld déli megyéiben és a Közép-Du- nántúlon emelkedett a bizalmi index, ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében csak alig javultak a várakozások. E változások következtében decemberben a közép-dunántúli háztartások voltak a legbizakodóbbak, de az átlagosnál optimistábbak a nyugat-dunántúliak és a dél-alföldiek is. A közép- és az északmagyarországi háztartások várakozásai átlagosnak mondhatók, míg az észak-alföldiek és a dél-dunántúliak gazdasági szempontból az átlagnál kevésbé számítanak jó évre. IDEJÉBEN SZOLUNK Téli munkával készüljünk a tavaszra A pincében is akad teendő Fotó: Vajda János Mezőcsát (ÉM - FL) - A télbe hosszan benyúlt ősz után, a későn fagyossá vált időben még hóra várunk, de már a tavaszra készülünk. Milyen teendők akadnak ilyenkor a kiskertekben, a pincékben, vagy éppen a lakásban? - kérdeztük Kiss Vincét, a me- zőcsáti Pelikán Kerbarát Kör elnökét.- A hosszúra nyúlt, tavaszt idéző őszben a meleg, napos fekvésű kertekben egy-,egy tőzike már a hóvirág előtt kibontotta szirmát és virágzik az ibolya is. Mindezek ne tévesszenek meg bennünket, mert idén sem eszi meg a kutya a telet. A száraz télire fordult mostani időben több, őszről elmaradt munkát elvégezhetünk, időszerű téli teendőink nem engednek egész nap a meleg szobában ülni bennünket és már készülnünk kell a tavaszra is - állítja Kiss Vince mezőcsáti kerbarát.- Még a havazás előtt feltakarítom a ház környékét és a kertet. Levágtam, összegereblyéztem azokat a gazokat, leveleket, amelyeket lágy időben nem tudtam a kertből eltakarítani. Most éppen dióbelet fűzök fel a lányommal és akasztjuk majd ki a madaraknak. A tél keménye szerintem még ezután következik, és madár kertbarátainkról tisztességesen kell gondoskodnunk - folytatta. Ajánlata szerint időszerű átvizsgálnunk a szőlővesszőket, eltávolítani a láthatóan be nem éretteket. Ha nem tettük meg eddig, sürgősen szedjük le gyümölcsfáinkról a jól látható, szemet is sértő múmiákat, és az összegereblyézett száraz levelekkel együtt sürgősen égessük el a tavaszi fertőzések megelőzése érdekében. Az ősszel vetett salátáról, a sóskabokrokról távolítsuk el a szemetet, hogy tisztán fogadják a havat. A zöldség- és gyümölcstárolóban folyamatosan vizsgáljuk a télire eltett terméseket, a megbetegedetteket, fertőzötteket sürgősen távolítsuk el.- A remélhetőleg hamarosan ránk köszöntő havas téli napok nemcsak hóseprésre valók, hanem a tavaszra való szakszerű felkészülés időszakát is jelentik. A kertészboltokban már most kínálják a vetőmagvakat és mellettük a legkorszerűbb ismereteket tartalmazó szakkönyveket. Mindegyikből válogassunk a 2001. évi jó gazdasági év reményében. A jó szakkönyv olvasása és a benne ajánlott vetőmagvak megválasztása is meghozza a hasznát - állítja a mezőcsáti Pelikán Kertbarát Kör elnöke. • nézzük át, válogassuk át a tárolt gyümölcsöket, mert csak a rendszeresen ellenőrzött termés tartható el tavaszig • a prizmában veremben lévő zöldségfélék közül is el kell távolítani a romlásnak indultakat • a növényvédelemre alaposan fel kell készülni, így a terveknek megfelelően már most jó beszerezni a szükséges készítményeket • hajtathatunk hagymás virágokat: tulipánt, krókuszt, jácintot • a fűtött fóliasátorban, házi üvegházban a vetés, tűzdelés napi feladatot adhat