Észak-Magyarország, 2001. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

2001. január 2., kedd Társalgó 11 Szilveszter tizenegy felvonásban Szilveszter megünneplésére csak egyetlen szigorú szabály van - ez a kötelező jókedvre vonatkozik - a töb­bi körülmény teljesen szabadon vá­lasztott. Legfontosabb elv: ahányan, annyiféleképpen. Már az előkészülete­ket illetően is számtalan irányzat él egymás mellett. Van aki gasztronó­miai szemszögből közelít, nem éri be az obiigát virslivel, hanem alkalmi ételköltemények alkotásába fog (az alapanyagok, beszerzése persze már napokkal ezelőtt megkezdendő, kósto­lással egybekötve). Mások nem annyi­ra a rágásra, mint inkább a nyelésre hegyezik ki a dolgot: mit, mihez isz­nak majd, de sokat. A legelszántabbak a bulizok, főként a kemény mag, amelynek tagjai saját lakásukba en­gednek be (eleinte illedelmesen, majd illetlenül viselkedő) vidám tömegeket. Végül vannak, akik csak sodortatják magukat az eseményekkel és az utcai járókelőkkel, mindössze (papír)trom- bita jelekkel érintkezve a külvilággal. Szóval: ahányan, annyiféleképpen. Ebből a szilveszteri összevisszaságból örökítettek meg néhány jellemző pil­lanatot lapunk fotósai. íme a mozaik néhány darabja. A fotókat készítették: Bódisz Attila, Bujdos Tibor, Puskár Tibor, Séllei Zsolt, Vajda János Horváth Gábornak malaca volt, a hercegkúti szilveszteri bulin A miskolci főutcán így örültek 2001-nek Tóth Bence Balázs, a virsiievő bajnokA John Bull Pub étterem malacának, utolsó harapása...mások szűk családi körben koccintottak az újévre A sárospataki Highlander discóban tetőfokára hágott a hangulat Miskolcon a szilveszteri futóbuli, „tarka" rajtja Házibuli vidám résztvevői Futás, amíg bírod, levegővel és benzinnel A szilveszteri szokásos ólomöntés három felvonása és a végeredmény: ólomtulipán

Next

/
Thumbnails
Contents