Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-12 / 290. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZflG $ 2000. december 12., kedd SPORT • Beszámoló. Kropkó Péter miskolci triatlonista ma 18 órától a Szinva- parkban található Hollywood Multiplex egyik mozijában filmvetítéssel egybekö­tött élménybeszámolót tart. Az érdeklő­dők ingye.n tekinthetik meg a bemuta­tót, akik közül egy szerencsés 20 ezer fo­rint értékű FILA vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb. • Kilencedikek. A székesfehérvári jég­csarnokban rendezték meg szombaton az országos műkorcsolya utánpótlás-baj­nokságot, ahol a miskolci Jégvirágok Formációs Korcsolya Klub versenyzői is rajthoz álltak. Az újonc kategóriában Vasas Enikő a 9. helyen végzett, míg a serdülők versenyében Kalóczkai Katalin ugyancsak 9. lett. • Egyes. Az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának zárómérkőzésén vasár­nap este hazai győzelem született: Fiorentina - Internazionale 2-0 (0-0). így a totóban azok tippeltek helyesen, akik a +1-es találkozót egyesre vették. • Vereség. Hazai pályán szenvedett ve­reséget a Toronto Raptors az észak­amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Dávid Kornélt sérülése miatt nem nevezték a mérkőzésre: Toronto Raptors - Phoenix Suns 87-95. Bajnokok tornája Miskolc (ÉM) - A Kanári-szigeteken rendezték meg az év utolsó rangos raliversenyét, a Bajnokok Tornáját. Az 1988 óta népszerű viadalon a sportág legjobbjai mérhetik össze tudásukat - azo­nos autókkal. A verseny negyeddöntőjé­ben az idei világbajnok Grönholm kétszer is jobbnak bizonyult az 1984-es év legjobb­jánál, Blomqvistnál. Auriol a német Schwarzot, Panizzi Rossit, míg Makinen (képünkön) Rossit múlta felül. Az elődön­tőben Grönholm Auriolt, Makinen pedig Panizzit utasította maga mögé. A finálé­ban a négyszeres világbajnok Makinen Toyota Corolla WRC-vel és Saabbal is ver­hetetlennek bizonyult honfitársával, Grönholmmal szemben. A nemzetek ver­senyét, ahol egy ralipilóta, egy pályaver­senyző és egy motoros képviselte hazáját a G. Panizzi, Y. Müller és R. Laconi fran­cia hármas lett a legjobb, akik Olaszor­szágot előzték meg. Karatearanyak Szirmabesenyő, Miskolc (ÉM) - Négy el­ső helyet szereztek megyénk karatékéi a hét végén Ercsiben megrendezett II. Kris­tóf Mikulás-kupa elnevezésű karateverse­nyen, melyen mintegy 340-en léptek küz­dőtérre. Az eredmények: Kata (formagyakorlat) Leányok, 8 évesek: 3. Balogh Anett (Mis­kolci Sólymok). Fiúk, 12 évesek: 1. Balogh Szabolcs (Miskolci Sólymok),... 3. Koczán Martin (Szirmabesenyő). Kumite (küzdelem) Leányok, 8 évesek: 1. Balogh Anett (Mis­kolci Sólymok). Fiúk, 7 évesek: 1. Kascsák Zoltán (Szirmabesenyő). 10 évesek: 2. Ko­vács Gergő (Szirmabesenyő). 12 évesek: 1. Lukács Gergő (Szirmabesenyő). 14 éve­sek: 2. Mogyorósi Csaba (Szirmabesenyő). Edző- és utánpótlásközpont a megyében? Balázs András szerint az adminisztrációs folyamatokon mindenképpen javítani kell MolnAr István Miskolc (ÉM) - A Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Labdarú­gó-szövetség pénteki tisztújí­tó közgyűlésén a tagság ismét Balázs Andrást választotta meg elnöknek: a régi-új veze­tő megbízatása négy eszten­dőre szól. □ Amikor kiderült, hogy nyert, ép­pen riválisa, Farkas Gábor ment oda önhöz először... • Gratulált, amit természetesen elfogadtam. Bár igazából tőle kel­lene megkérdezni, de feltétele­zem: azzal a szándékkal tette mindezt, hogy elismerje választá­si győzelmemet. □ Ötvenkettő szavazat, huszon­nyolc ellenében. Számított arra, hogy nyerhet, s amennyiben igen, akkor nagyjából ilyen arányban? • A közgyűlés előtt nagyon sok telefont kaptam a csapatvezetők részéről, s ennek a felkérésnek próbáltam eleget tenni akkor, amikor elvállaltam a jelölést. Őszintén megmondom: nem te­szem mérlegre a számokat, nem tükrözi hűen az erőviszonyokat, mivel - szerintem - több ember befolyásoltság alatt volt mind a két oldalról. Úgy érzem, a mate­matikai arány már teljesen má­sodlagos. □ Ez a befolyásoltság talán abból Bozóky Imre (jobbra) az MLSZ elnöke a helyszínen gratulált Balázs Andrásnak Fotó: Juhász-Léhi István is fakadhatott, hogy addig, amíg ön nem kampányolt, ellenlábasa szorgalmasan járta a megyét. • Ez természetes, a demokrácia velejárója, hogy azok a szemé­lyek, akik bizonyos pozíciókat el akarnak érni, azért megteszik a megfelelő lépéseket. Ez tehát nem elítélendő. Nyolc évet letud­tam elnökként, s lehet már nem motivált ennek a posztnak a megszerzése, s talán túl nyugodt- tá tett az a tény, hogy a egyesü­leti vezetők információi azt su­gallták: a szavazás meg fog erő­síteni a pozíciómban. □ Nem fordult meg a fejében, hogy nem próbálja meg harmadszor? Mert azért vannak másirányú feladatai is bőven. • Ezen nem volt időm gondol­kodni, ugyanis a klubok részéről nagy volt az igény arra, hogy vállaljam. Nem érzem magam olyan idősnek, az elmúlt nyolc esztendő alatt kialakult az élet­formám, a hétfői és a csütörtöki délutánokat mindig a szövetség­ben töltöttem el. Kiforrottak már azok a dolgaim, melyek alapján tulajdonképpen működik a lab­darúgó-szövetség, működik a Szegeden a kupa A népkert I-es számú műjégpályáján rendezték meg vasárnap a mini korosztá­lyú jégkorongozók miskolci bajnoki fordu­lóját, a MISI-Praktiker Kupát. A viadalra útlevélproblémák miatt nem érkeztek meg a meghívott szlovák gárdák, így a csapa­tok két meccset játszottak egymással. A körmérkőzések végén a Tisza Volán-Sze­ged fiataljai lettek a legjobbak, az Miskolci JJSE-MISI „A", az MJJSE-MISI „B” és a Kazincbarcikai Ördögök JSE előtt. A torna gólkirálya Balogh Gergő lett (MJJSE „B”). A névadó cég Radványi Péternek (MJJSE „A”) és barcikai Csorba Richárdnak, mint csapatuk legjobbjainak további ajándék- csomagokat ajánlott fel. Fotó: Juhász-Léhi Borsod Volán Sportegyesület, s működik a saját privát szférám. A felmerülő hiányosságokat, problémákat az új elnökséggel - melyben nem történt nagy válto­zás - megpróbáljuk úgy feldol­gozni, hogy azokat kijavítsuk, s . talán így nagyobb megelégedésre tudunk majd tevékenykedni. □ Ön szerint mely területeken kell leginkább javítania a szövet­ségnek? • Az adminisztrációs folyamato­kon mindenképpen, hiszen a csa­patok sokat panaszkodtak az in­formáció-áramlásra. Nagyon fon­tosnak tartom a Magyar Labda­rúgó-szövetség által célkitűzés­ként bevezetett edzőképzést, melyben szinte biztos, hogy me­gyénk lesz a régióközpont. Hozzá fogok látni az utánpótlásközpont megszervezéséhez, hiszen ez pénzt és helyzeti előnyt is jelen­tene az országos versenyfutás­ban. Bízom benne, hogy mindkét dolgot a szövetség magáévá teszi, s új impulzusokat kapva ezt meg fogja oldani. □ Még a közgyűlés előtt lapunk­nak adott nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy amennyiben marad elnök, számítana-e vetélytársa munkájára, azt mondta: korai még erről beszélni. Most? • Amennyiben Farkas Gábor a jövőben igényt tart a segítségem­re, nem fogom elutasítani. Győzelem nélkül Miskolc (ÉM) - Az elmúlt hét végén is pályára léptek a Miskol­ci Jegesmedvék Jégkorong SE- MISI utánpótlás csapatai. Az eredmények: Serdülő bajnokság: MJJSE-MISI - Újpesti TE 5-7. Gólszerző: Csa­ba M., Marosi, Urbán, Kállai, Dá- nyi. Álba Volán-FeVita - MJJSE- MISI 9-3. Gólszerző: Hornyák, Kállai, Csaba M. Kölyök bajnokság: Álba Volán- FeVita - MJJSE-MISI 12-4. Gól­szerző: Urbán (2), Budai, Takács. Előkészítő bajnokság: Győri ETO HC - MJJSE-MISI 5-3. Gólszerző: Popovics, Balogh, Kovács. 12 aranyérem Gödöllőről Gödöllő (ÉM) - Remekül szere­peltek a Miskolci VSC fiatal csel- gáncsosai a Gödöllőn megrende­zett Nagy László emlékkupán. A viadalon három ország 15 csapata mérte össze erejét, a miskolci sportolók eredményei: Fiúk 91-92-es korosztály, 24 kg: 3. Kele­men Krisztián. 30 kg: 5. Pusztai Patrik. 36 kg: 5. Kiss Alex. 39 kg: 1. Balogh Balázs. 90-es korosztály, 30 kg: 1. Antal Márió. 33 kg: 1. Szurdok Dávid. 39 kg: 2. Tóth Erik. 45 kg: 1. Csordás Gergő. +49: 2. Csordás Tamás. 88-89-es korosztály, 34 kg: 1. Szarka Tibor, ... 5. Menyhárt Attila. 41 kg: 3. Ju­hász Árpád. 45 kg: 2. Juhász Le­vente. 49 kg: 1. Juhász Balázs. 54 kg: 3. Beregszászi Tamás. +55 kg: 3. Hamernyik Roland. Serdülők, 40 kg: 1. Kerekes Milán, 2. Kárpá­ti Ádám. 44 kg: 3. Sárközi Tibor. 48 kg: 1. Simon Attila. 52 kg: 5. Juhász Balázs. Leányok 89-90-es korosztály, 36 kg: 1. Grádwohl Judit. 40 kg: 2. Tóth Eszter. 45 kg: 1. Beregszászi Bri­gitta. 49 kg: 1. Gáspár Eszter. Ser­dülők, 36 kg: 1. Lajcsák Brigitta, 2. Rácz Edina. 40 kg: 2. Gazda Renáta. 48 kg: 3. Antal Barbara. 52 kg: 3. Gáspár Nikoletta, ... 5. Kórán Virág. 57 kg: 2. Kosztelnik Fruzsina, 3. Scholtz Ágnes. A legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat Beregszászi Brigit­ta és Szurdok Dávid érdemelte ki. Három országos bajnok Budapest (ÉM) - Három or­szágos bajnoki címet szereztek megyénk súlyemelői a hét vé­gén Budapesten megrendezett kölyök és serdülő országos bajnokságon. A serdülő fiúk­nál Kiss Attila és Vatai Vik­tor nyert aranyérmet, miköz­ben előbbi négyszer, utóbbi pedig ötször döntötte meg a korosztályos országos rekor­dot. A harmadik arany Szabó Anett nyakába került a serdü­lő lányok között. Az ered­mények: Kölyök: 56 kg: 5. Zombori Ger­gő (Kazincbarcikai VSE) 105 kg (47,5; 57,5). +77 kg: 2. Fenyvesi Máté (Diósgyőr) 182,5 kg (80; 102,5). Serdülő: Fiúk, 62 kg: 6. Hatvani Gábor (Tiszaúj- város) 152,5 kg (65; 87,5). 77 kg: 2. Földi Tamás (KVSE) 205 kg (90; 115)..., 4. Bakos Gergő (Ti- szaújváros) 172,5 kg (75; 97,5). 85 kg: 1. Kiss Attila (Tiszaújváros, edző: Kiss Sándor) 295 kg (135; 160). +85 kg: 1. Vatai Viktor (Ti­szaújváros, edző: Kiss Sándor) 305 kg (135; 170), ... 5. Treit Má­té (Diósgyőr) 190 kg (85; 105). Lányok, 53 kg: 2. Tóth Loretta (KVSE) 85 kg (37,5; 47,5). 69 kg: 1. Szabó Anett (KVSE, edző: Pátrovics Géza) 117,5 kg (52,5; 65). ­Turzo Attila diadalmaskodott Miskolc (ÉM) - Nyolc és fél ponttal Turzo Attila nyerte meg a hét végén, a Hejőcsabai CM Rt. ebédlőjében megren­dezett Ligetfalvi János sakk- emléktornát, amely egyben Miskolc Város egyéni verse­nye is volt. A viadalon 38-an indultak el. A végeredmény: 1. Turzo At­tila 8,5 pont, 2. Szurovszky Elek 7,5, 3. Czina Tivadar 7,5, 4. Tóth József 7,5, 5. Barabás Tibor 7,5, 6. Lobermayer Ist­ván 7,5, 7. Hidegh Gábor 7, 8. Hidegh Lajos 7, 9. Hidegh Eszter 7, 10. Grescsák Árpád 7. A legjobb 14 éven aluli játé­kos Szabó León lett 6 ponttal, míg a legjobb 50 év feletti versenyző Bohus László (5,5 pont) lett. Hirdetés­Raiffeisen v kamatrobbanás Összeg 500.000-5.000.000 Ft között 5.000.001 Ft-tól (teljes összegre) További futamidők: 6 és 12 hónap. Az EBKM megegyezik a közölt éves kamatlábakkal. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Bankfiók: Miskolc, Szinvapark Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 17. Akciós kamatlábak a lekötött forintbetétekre! Futamidő 1 hónap 3 hónap 9,85% 9,50% 10,10% Raiffeisen BANK

Next

/
Thumbnails
Contents