Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-30 / 304. szám
2000. december 30., szombat A megáradt Tisza és Bodrog, elragadott egy felfújható nőt is A cián sem volt képes viszont megölni a természetet: íme, egy tiszavirág Megnyílt a tarcali aréna, a barbár küzdelmek szerelmeseinek is nagy örömet okozva Lett melegünk: 40 fokot is hozott a nyár És ha komótosan is, de elkezdték építeni az M3-ast Hogy a legfontosabbakról se feledkezzünk meg: egyévesek lettek a miskolci tigrisek Nem annyira lényeges, de érdekes í i H Vn A Tú # r y® Évbúcsúztató 16 •KsW. Teszt: Érdemes-e önnek buliba menni? Önök hogyan szeretnék tölteni az év utolsó napját? Egyáltalán alkalmas ön arra, hogy az évezred utolsó, de legnagyobb buliján papír- trombitát fújva, pezsgőivóverseny győzteseként topmodellekkel a karjában önfeledten szórakozzon? Vagy inkább a pincében, beszö- gelt ajtó mögött reszket a világvégétől és pezsgőbontás helyett a felhalmozott cukorkészlettől próbálja távol tartani az egereket? Következő tesztünkből megtudhatja, érdemes-e egyáltalán önnek buliba mennie. 1. Hogyan képzeli el a legjobb szilveszteri összejövetelt? a. Tánc, zene, tánczene b. Fodrászbuli. Egész este Brezsnyev és Gromiko frizurájáról beszélgetünk, esetleg árnyképekről próbáljuk felismerni amerikai színészek barkóját, éjfélkor borotválunk c. Öngyilkosságról szóló verseket olvasunk fel és valaki szentelt krétakör közepén huhogva kést köszörül 2. Ön mit/kit vinne egy szilveszteri buliba? a. Pezsgőt b. Negyven vendéget a koreai börtönlázadás túlélői közül c. Elhunyt kutyái fényképét és sírva azt mesélné mindenkinek, milyen aranyosan billegtették a füleiket 3. Ha Ön viccet társaságban mesél, a többiek: a. Nagyokat nevetnek b. Lassan átszivárognak egy dán nyugdíjascsoport citerakoncert- jére és nagyokat nevetnek c. Szigorú arccal a nézik a virágcserepeket 4. Mi jut eszébe december 31-én éjfélkor arról a szóról, hogy papírtrombita? a. Addig fújni, míg durrognak a petárdák b. Nekem a koalamackó, de ez nem mérvadó, mert én éjfélre általában elég rossz állapotban vagyok Álarcok - csak szilveszterre! c. Veszélyes, mert ha mondjuk rosszul fogom, felszippanthatom az orrommal és amíg kioperálják, a telefonban majd mindig azt hiszik, hogy én adom a faxhangot 5. Hogyan ért véget a tavalyi szilveszteri bulija? a. Reggel ötig táncoltunk, aztán már le sem feküdtünk, hanem egyből indultunk egy újévköszöntő, január elsejei partira b. Mozambiki cipészekkel ébredtem egy virágágyásban Fotó: Vajda János c. Nem tartott sokáig, a többiek este fél nyolckor azt mondták, hogy mind élsportolók és nekik sokat kell pihenniük, ezért adtak egy üveg sört és kitettek az ajtó elé, de szerintem nem is voltak élsportolók, mert utána bentről szólt a zene és néha nagyokat kiabáltak 6. Ön szerint az év legnagyobb slágere a. Bármelyik Baby Sisters szám b. Karéi Gott & a Kartell: Lady Karnevál a fejbe c. Egy kameruni dorombművész A szamaram és a ceruza című múve A tesztet összeállította: Búss Gábor Olivér Értékelés: Nagyon sok A válasz: Gratulálunk, ön a szilveszteri bulik ideális vendége. Igaz, a háta mögött néha ásítoznak, de legalább egyik buliból sem lopja el a hajszárítót. Nagyon sok B válasz: ön szereti a szilveszteri bulikat, a szilveszteri bulik nem szeretik Önt. Kicsit néha vadul játszik, de ha a vendéglátók elég türelmesek, megúszhatja feljelentés nélkül. (Azért a hajszárítót vigye vissza.) Nagyon sok C válasz: Nem biztos, hogy az Ön igazi műfaja a szilveszteri házibuli. De ha semmiképpen sem akar otthonmaradni, ácsol oghat például havas temetőkertekben, vagy kipróbálhatja, hányszor tud elszámolni ezerig, míg a tavalyi utolsó után feltűnik az idei első villamos. Kornya István ...Hagy robajjal lehúzom a redőnyt, és bekattintom a lakatot, a mögöttem álló törzsvendégek szeme könnyes, némán állnak körülöttem, olyan szórásán, mintha nem akarnának elengedni, gyűrűt vonnak körém az én vendégeim, kétségbeesetten téblábolnak, és tőlem várják a választ, hogy akkor most mi lesz velük, mondjam meg nekik, hogy most mit csináljanak, hová menjenek, hol fogadják be őket, hogy lehetnek-e ők még törzsvendégek valaha?... a gyávaság tündököl a tekintetükben, ahogy Mindenszentekkor a temetői mécsesek... A tulajdonosnak már megvannak a tervei, miként alakítsa át ezt a belvárosi kocsmát menő hellyé, felkapott kávézóvá, puccparádés fejőstehénné, ahol semmi keresnivalója a magunkfajtának, vendégnek, pincérnek... Es én hová megyek? kérdezem magamtól, hogyan nevezzem azt a helyet, ahol az ágyam és az asztalom van, ahol jól befüthetek, és papucsban járkálhatok, fésületlenül és slampo- san, mert senki nem lát, ahol már senki sem fogja irigyelni tőlem hófehér köpenyemet, az ügyesen megkötött nyakkendőmet... láthatatlan leszek... senki nem fog sürgetni és utánam kiabálni és rendelni tőlem, senki nem fogja asztala mellől fürkészni azt a pillanatot, hogy a felemelt kezét észreve- gyem, és csak bólintsak az ujjmozdulatra, hogy akkor mégegyszer ugyanazt, rendben... de mi lesz velem ebben a láthatatlanságban, erre gondolok, amíg az ágyam és asztalom felé megyek a sötét utcákon, amikor valaki közbevág... Ugyan öregem, hát majd emlékezhetsz!... körülnézek, sehol senki, pedig érzem is a kezet, amely barátságosan hátba vereget... De mire? kérdezem, és magam is meglepődöm, hiszen nincs itt senki, aki válaszolhatna, csak egy kéz gyöngéd súlyát érzem a vállamon... Ugyan öregem, ne legyél ilyen kishitű! és fergeteges hahotára fakad az a valaki... Én pedig láttam a riadt szemeket, hogy szomjazzák a vendégeim azt a kis esti bátorságot, de azt is, hogyan dühödnek meg, és... Na látod! mondja a hang... egyszer pedig egy iszonyú felhőszakadás után hatalmas pocsolyákat kerülgetett a város, én dolgozni mentem, és látom, hogy egy ballonkabátos férfi fut a zebra felé, a többiek hátrafelé sasszéznak, lábujjhegyen, mint a balerinák, de ezt az embert a lendülete előrevitte, és az autók belehajtottak az út mentén meggyűlt vízbe, talán lett volna hely, hogy kikerüljék, de azért belehajtottak, azt a fehér ballonkabátos embert pedig tetőtől talpig beborította a sáros víz... már nem sietett az a férfi, csak állt és hagyta, hogy csöpögjön a kalapjáról, az arcáról, a kabátjáról a koszos lé... az emberek most elindultak mind a két irányból, mert már autó egy sem jött, és mind nagy ívben kikerülték a ballonkabátost, aztán megfordultak, összenézték és összesúgtak. Egy pillanatig tartott az egész, a férfi magához tért dermedtségéből, óvatosan megrázta magát, alig észrevehető kis gőzölgő sárfelhőt kerített maga köré... és akkor rákiabáltak, hogy mit képzel, hogy nem tud vigyázni, hogy másoknak is bajt akar... a férfi behúzott nyakkal állt, aztán sarkon fordult, szembe jött velem, és én lesütöttem a szememet, és azt méricskéltem, mekkora távolságra menjek el mellette, hogy az egy milliméterrel se legyen több, mint normális körülmé- {nyek között... és a férfi megszólított, hogy nem tudnék-e neki egy zsebkendőt adni, mert hát ez a kis kellemetlenség érte. Mire én azt mondtam, közben nyújtottam a zsebkendőt, hogy oda se neki, nem igaz?!... törölgetni kezdte az arcát, s egy fiatalember szomorú tekintete tűnt elő... Köszönöm, mondta, én pedig, hogy: Örömömre szolgált... Lehet kidobni ezt a kabátot! nézett végig magán, de én azt javasoltam, vigye el inkább a patyolatba, mert megpróbálni azért mégis csak meg lehet, de ha ki is kell dobni ezt a valóban szép kabátot, akkor is ez a szerencsésebb megoldás, mintha magát kellett volna a műtőasztalra dobni és összevarrni, mondtam, mire nyúzott ábrázatán halvány mosolyféle jelent meg... Amikor utána fordultam, láttam, már nem szégyenkezve megy, hanem büszkén mutogatja magát a bámuló szembejövőknek, mint aki direkt fetrengett meg a sárban, egy tüntető, egy utcaiperformer... És megint a nevetésre ocsúdtam, a hangra... Na látod, hát tudod te! és megint jól hátba veregetett az a valaki... Mertszégyelltékmagukat, azért hajigálták a poharakat, és azért ordítottak, a szégyen miatt, én meg odamentem hozzájuk, és a vállukra tettem a kezemet, erre zavartan kezdtek pislogni, és visszahuppantak a székükre. De lehet, hogy csak szerencsém volt, hallod, ordítottam a láthatatlannak, és csak forgolódtam, nem is tudtam, merre kiáltsak... Most mér' hallgatsz, erre mit mondasz, he!?... Ezt álmondtam, kérem szépen, tegnap, és ha ma le kell rántanom a redőnyt, és ha esetleg lesznek, akik végignézik, amint utoljára bekattintom a lakatot, mert a tulajdonosnak már megvannak a tervei, amibe a magunkfajták nem férnek bele, akkor azt mondom a körben álló uraknak, akiknek a szemében együgyűn tündököl a rettegés, akár valami ripityára tört tükörben... azt fogom akkor mondani a bejárati lépcső két foka közül a felsőn állva, mint az egymondatos színész élete legfontosabb egy mondatát, hogy: Uraim, az önök szeretete volt az én igazi borravalóm... és ők hálásak lesznek ezért a színpadiasságért, nem szólnak majd egy szót sem, így képzelem, csak megveregetik a vállam, mert ahogy ők, úgy én sem tudom a választ... Nézem a pult mögül az asztalokat, éppen teltházunk van és már csak... csak... szóval nemsokára záróra. Ebben hangzavarban az imént alig hallottam meg, hogy a sarokból sört rendeltek, két pohárral és konyakot, két kicsit... a tálcámat magasra kell emelnem, annyi a vendég... és én attól félek, igen kérem szépen, egész este csak az jár a fejemben, hogy nem lesz kinek elmondanom az én szép mondatomat, és egyedül kell majd végighallgatnom a legördülő redőny robaját és a lakat csattanását. Egyedül. Záróra (Az Ezredvég presszó pincére utolsó mondatára készül) Egy Hrabal nevezetű törzsvendég emlékére
