Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-30 / 304. szám

2000. december 30., szombat Aktuális / Gyász / Hirdetés 4 Megjött a 13. havi Miskolc (ÉM) - A miskolci közalkalma­zottak majd’ mindegyike megkapta a 13. havi fizetését - tájékoztatta lapunkat Ju­hász Géza, a városháza pénzügyi osztály- vezetője. Az önkormányzati intézménye­ket a hivatal rendre megkérdezte, hogy hogyan kedvezőbb: ha december végén, vagy ha január 15-ig utalják át az össze­get. A válaszok nyomán az önkormányza­ti intézmények, iskolák, szociális, közmű­velődési létesítmények (a kórházak nem: azok finanszírozása más módon folyik) dolgozói 99 százalékában már e hét csü­törtökén számlájukon tudhatták a havi alapfizetéssel megegyező nagyságú járan­dóságot. Ez a városban körülbelül nyolc­ezer embert érint. Új helyen vámkezelnek Miskolc (ÉM) - Új helyen, a Volánspedíció Kft. telephelyén, a Sajó u. 5. alatt fogadja ügyfeleit január 2-ától a miskolci Vámhiva­tal. Az ügyfeleket hétköznapokon reggel 8 és este 7 óra között fogadják. (Telefonszá­muk: 46/349-511, 341-217.) A miskolci Vámhivatal megbízott pa­rancsnoka január 2-tól minden páros hét pénteki napján fogadóórát tart 10 és 11 óra között a Horváth Lajos utca 19. alatti vám­hivatal tetőtéri, 306-os számú parancsnoki irodájában. Az említett időben a testülettel összefüggő kérdésekkel, észrevételekkel fordulhatnak a parancsnokhoz. Hirdetés 2000 Miskolc: útépítés és várrekonstrukció Miskolc (ÉM - BGO) - Terü­letfejlesztési pályázati pén­zek és városi költségvetési források finanszírozták az idei önkormányzati beruhá­zásokat Miskolcon. Épült tel­jesen új út és folytatódtak már megkezdett felújítási munkálatok is. Az idei költségvetés által jóvá­hagyott munkák közül kiemel­kedő volt a Zsigmondi üt és a Sajószigeti út építése - tudtuk meg Kövessy Gábortól, az ön- kormányzat beruházási osztá­lyának helyettes vezetőjétől. Mint elmondta, erre költöttek a területfejlesztési tanácstól nyert pályázati forrásokból is. A szennyvízcsatornázási beruhá­zások közül a görömbölyi Il-es ütem pénzügyi hátterét állami támogatások is segítették. A 2000-es évben folytatódott a Diósgyőri vár rekonstrukciója. Az államilag támogatott felada­tok közé tartozott - hallhattuk a Diósgyőri Kórház rekonstruk­ciója is, melynek keretében a Semmelweis Kórház területén épült meg a mindkét intézmény élelmezését ellátó konyha. Foly­tatódtak továbbá a lakossági önerős infrastrukturális beruhá­zások, köztük a szennyvíz- és ivóvízhálózat-bővítések. A 2001-es beruházási tervekről Kövessy Gábor elmondta: a terü­letfejlesztési tanács támogatásá­val befejezik a Zsigmondi út épí­tését és hasonló finanszírozási keretek között megkezdik a Gö- römböly-Hejőcsaba szenyvízprog- ram megvalósítását. Várfelújítás Fotó: Vajda János Állami támogatású lakások épülhetnek Tokajban Tokaj (ÉM) - A kormány szociális bérlakásépítési programja a Széchenyi-terv része. Ezt a lehetőséget többek kö­zött Tokaj és Sátoraljaújhely is gyorsan kihasználta és a pá­lyázati kiírásban szereplő kri­tériumoknak megfelelő pályá­zatot nyújtott be a Gazdasági Minisztériummal. Megyénkből ez a két település részesült a korány támogatásában, ebben az esztendőben. Sátoraljaújhely esetében már beszámoltunk róla: mire költik a pénzt. Tokajjal kap­csolatban Koncz Ferenc or­szággyűlési képviselő (Fidesz) és Májer János, a város pol­gármestere elmondta: az úgy­nevezett „kistokaji” város­részben lévő volt általános is­kola épületében alakítanak ki 10 lakást és 8 másikat pedig ugyancsak a volt iskola udva­rán építenek majd fel. Ezek az 50-70 négyzetméteres laká­sok összkomfortosak lesznek, nem luxuslakások, de minden szempontból megfelelnek majd a XXI. századi elvárá­soknak. Májer János Tokaj polgármestere hozzátette még: mivel ezt a közel 100 millió forintos állami támo­gatást 2000-ben nyerte el a vá­ros, ezért 2001-ben is szeret­nék benyújtani majd további lakásépítési támogatás iránti pályázatukat. Szempontok A 2001-ben elkészülő'lakások elosztásához majd az önkor­mányzati illetékes bizottsága dolgoz ki szempontrendszert, hogy valóban a leginkább rá­szorulók juthassanak otthon­hoz Tokajban. Koncz Ferenc szintén azt emelte ki: a program 2001-ben is folytatódik és érdemes pá­lyázniuk a településeknek, hi­szen úgy enyhíthetik a sok­szor égető lakásgondokat. A kormányzati támogatás elnye­résének mindenkor feltétele a megfelelő színvonalú pályázati programcsomag. Az ország- gyűlési képviselő felajánlja se­gítségét a pályázni szándéko­zóknak. „Mikor a testem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten." Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. JUHÁSZ JENŐNÉ sz. Harsányi Jolán 2000. december 28-án, életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése 2000. december 30-án, 13 órakor a szirmai temetőben lesz. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VÁRADI SÁNDORNÉ „Szeretteim én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, sn®lP ^ csend ölel át és a szeretet, Isten veletek." ' - Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLOZSVÁRI ISTVÁN 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2001. január 4-én, 10.30 órakor lesz a deszka temetőben. A gyászoló család. ,Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, Wgw aki hisz Ohenne, ha meghal is él." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva § tudatjuk, hogy a szerető férj, drága, jó édesapa és nagyapa ^ CSŐRI ISTVÁN nyugdíjas megyaszói ref. lelkipásztor, tb. teológiai tanár életének 85. évében, 2000. december 27-én, váratlanul csendesen elhunyt. Drága halottunk temetése 2001. január 3-án, 13 órakor lesz a megyaszói református templomból. Felesége és a gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. NAGY FERENC a Borsod Volán nyugdíjasa életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2001. január 3-án, 12.30 órakor lesz a Nagy lány temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PROKAI ISTVÁN életének 50. évében elhunyt. Utolsó útjára 2000. december 30-án, 13.30 órakor kísérjük az ongai temetőben. A gyászoló család. (22H9I/IH) (22SI49/IK) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik akik szeretett halottunk CSORBÁI ISTVÁNNÉ FÖLDI LAJOSNÉ sz. Szeles Katalin búcsúztatásán megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. részvétnyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. A gyászoló család. (2m«VIK) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk özv. SZURMAIISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik akik szeretett halottunk özv. LANTOS ISTVÁNNÉ BODOLAI MIKLÓSNÉ sz. Kovács Eszter sz. Boró Erzsébet temetésén megjelentek, síriára a kegyelet virágait helyezték, részvétükkel fájdalmunkaf enyhítettek. temetésén részt vettek, együttérzésüket kifejezték. A gyászoló család. A gyászoló család. (22IIM/IK) INGATLANT AJÁNL Vállalkozásra Miskokon, a belvárosban Arany Jánoson 139 m2-es üzlethelyiség kiadó! Tel.: 06-30/279-7381. I Telek, föld, tanya Kazincbarcikán a Csónakázó-tó szomszédságában, frekventált helyen pince eladó. 46/391-357. (228159/1H)______________________________ Görömbölyön a Debrialja- pincesoron, jól megközelíthető helyen pince és a hozzá tartozó 44 nm-es présház eladó. 46/391-357. (228160/1H) ______________________________ Pingyomon üdülőtelkekkel határos 22 hektáros terület eladó. Tel.: 47/356-273.(228171/2K)_______________ Eladó Sátoraljaújhelyen 800 nm építési telek főút mellett. Érdeklődni: 79/426-522. (227859/2T) Állást ajánl Kft. keres miskolci hölgyeket hajnali, délelőtti és esti takarításokhoz. Rövid életrajzokat a kiadóba kérnénk „Szorgalmas" jeligére.(228195/1H)____________________ Építőipari cég keres KŐMŰVES, FESTŐ, BURKOLÓ szakmunkásokat január 1-jétől változó munkahelyre. Érdeklődni: 06-30/9458-119, 06-30/9587-511.(228086/3K)___________ Izometriáról önállóan dolgozni tudó csőszerelőket és érvényes vagy lejárt minősítéssel AWI kombinált hegesztőket keresünk. 06-20/9121-592.(228101/3D Magyarország legnagyobb intézményi befektetője az újra fogékony, a folyamatos szakmai képzést vállaló tanácsadóknak munkalehetőséget biztosít. A kezdéshez anyagi támogatást nyújtunk. | 06-30/913-9579, 06-20/982-1149. B.-A.-Z. megye vezető médiacége napilapelőfizetés-gyűjtő akció lebonyolítására keres agilis munkatársakat. i Alkalmazás megbízásos jogviszonyban, mellékfoglalkozásként is végezhető. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Bérezés: napidíj + jutalék. Jelentkezni: 46/414-022/258, 06-20/357-6519 telefonszámokon. Vasárnapi újság terjesztéséhez keresünk Miskolc területére. Diákok jelentkezését is várjuk! Bérezés: magas napidíj+jutaiék. Személyes tájékoztatás: Észak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. II. emelet. Terjesztés Tel.: 06-20/357-6519, 46/414-022.

Next

/
Thumbnails
Contents