Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-04 / 283. szám

2000. december 4., hétfő ÍSZAK-MAGYAR0RS2ÁG * Aktuális 3 • Miskolci Civil Kávézó. A „Pályakezdők a nonprofit szektorban" című program kere­tében szervez fórumsorozatot A Civil Tár­sadalom Fejlődéséért Alapítvány és a Mis­kolci Humán Szolgálat. Az első, december 13-i beszélgetés témája az adományozás. A rendezvénynek a Toscana Art Café ad ott­hont délután 5 órától; az érdeklődőktől előzetes jelentkezést várnak. • Fogad a jegyző. A miskolci önkormány­zat jegyzője, dr. Szádeczki Zoltán decem­ber 6-án, szerdán délután 2 és 5 óra között fogadóórát tart a Városházán (Miskolc, Vá­rosház tér 8.). Sorszámot hétfőn délután 1 órától lehet kérni a jegyzői titkárságon. Vörösmartyra emlékeztek Szerencsen Szerencs (ÉM - LL) - Vörösmarty Mihály születésének kétszázadik évfordulója al­kalmából ünnepi megemlékezést rende­zett tegnap délután a Nyíregyházi Főisko­la irodalom tanszéke a Szerencsi Kulturá­lis Központtal közösen a zempléni város Rákóczi Várának Lovagtermében. Köszöntőbeszédében Várhelyi Gyula, a Városi Kulturális Központ igazgatója a Vörösmarty-féle sajátos költészet erényeit méltatta, s mint mondotta; az 55 esztendőt megélt nagy poétánk művei sosem vesztik el aktualitásukat. A kultúra követeként élte életét, s mindannyiunk számára pél­daképül szolgálhat. Könyv a csatáról Mezőkövesd (ÉM - SZÍ) - Mezőkeresztes­nél az 1596-ban lezajlott török elleni csata több tízezer áldozatot követelt. A pontos helyszínt a mai napig nem lehet tudni, ezért is kezdett kutatásba Lénárt Sándor katonatiszt. Nemrég megjelent könyvében izgalmas felfedezőútra hívja olvasóit, a miérteket, hogyanokat boncolgatva. Az „Őszi ködben múló remények” című kötet bemutatóját Mezőkövesden a Városi Könyvtárban rendezték meg szombaton, rengeteg érdeklődő jelenlétében. hénárt őrnagy dedikál Fotó: Szatmári Irén Karácsonyi történeteket várunk Miskolc (ÉM) - A kará- csony megünneplésére mindannyian odaadással készülünk. Az Észak-Ma- gyarország szeretne kö­zösen megemlékezni la­punk olvasóival a szere­tet ünnepéről. Bizonyára sok kedves olvasónknak akad olyan karácsonyi története, amelyet má­sokkal is megosztana. Az Észak-Ma- gyarország december 18-áig várja ezeket a történeteket, amelyek közül a legjobbak megjelennek lapunk karácsonyi számá­ban. Hogy az összeállításban minél több szívet melengető, vagy épp szívszorító ka­rácsonyi történet kaphasson helyet, azt kérjük, hogy az elbeszélések mérete ne le­gyen 1600 leütésnél terjedelmesebb. A kértnél hosszabb írásokat szerkesztősé­günk rövidíti. Az írásokat levélcímünkön (3501 Mis­kolc, Pf: 351) kívül a szerkesztőségi posta­ládában (Miskolc, Zsolcai kapu 3.), a buj- dos@iscomp.hu e-mail címen, illetve a (46) 501-262-es fax-számon is várjuk. Az említett összeállítást a témába vágó gyermekrajzokkal illusztrálnánk. Várjuk tehát az ilyen alkotásokat is. Kérjük, a rajzok hátoldalára írják rá készítőjük ne­vét, korát, a mű címét. A bronz(vasámap) is s Miskolc (ÉM - BGO) - Hol át­lagosan, hol kimagaslóan jól sikerült a 2000. év bronzva­sárnapja, amely egyre in­kább különbözik az öt-hat évvel ezelőttiektől. A bolt több, az információ keve­sebb... Az óriás-bevásárlóközpontok és a lassacskán átrajzolódó miskolci kereskedelmi-térkép kétségkívül több lehetőséget kínál a vásár­lóknak a színes vasárnapok el­töltésére. Pár éve még az egy ter­mék, egy bolt gyakorlatot követ­tük, ma pedig egy-egy mega­boltban kínálnak szinte mindent, ha éppen azt akarunk venni, hát egy helyen vásárolhatunk köny­vet, autórádiót, gáztűzhelyet, íróasztalt is. Ráadásul a vasárna­pi nyitvatartás sem olyan rend­Bevásárló körúton kívüli már, sok bolt az év bárme­lyik vasárnapján várja vásárlóit. Feltehetően a kiélezett konku­renciaharc és a megszaporodott rablások elleni védelem is ma­Fotó: Vajda János gyarázhatja, hogy volt olyan áruház, amelyből jó, ha egy mondatnyi információt kaptunk arra nézvést, milyenre sikere­dett a bronzvasárnap. A Corában fogytak az élelmi­szerek és a nem élelmiszerek is. A szintén újonnan nyílt Inter- sparban a játékok iránt nőtt meg a kereslet és sokan vásá­roltak édességet, déligyümöl­csöt is, a közelgő Mikulásra gondolva. Hasonló tapasztala­tokkal rendelkeztek a Tescó- ban. Itt csak tegnap 8 tonna na­rancs fogyott. A héten ötezerrel több vevőjük volt, mint egyéb­ként és a szerdától tartó akció­juk keretében gazdára talált 11 ezer darab kis csokimikulás és 10 millió forint értékű mobilte­lefon is. A karácsonyi készülő­dés jele, hogy 4000 csomag ka­rácsonyi szalvéta is elkelt szer­da óta, ám - tudtuk meg - itt például a szombati forgalom lé­nyegesen magasabb volt, mint a bronzvasárnapi. Ajánlat a hepatitis-vírussal fertőzötteknek Miskolc (ÉM - PTA) - Kártala­nítási ajánlatot tesz a követ­kező hetekben a Pénzügymi­nisztérium azoknak a veleszü­letett vérzékenységben szen­vedő betegeknek, akik stabil vérkészítménytől hepatitis-ví­russal fertőződtek, illetve májkárosodást szenvedtek. A felajánlott összeget azonban nem mindenki tartja elfogadha­tónak. így Pelyhe László is, aki az egyeztetésekből kimaradt He- mofiliások Baráti Körének veze­tője. Mint azt lapunknak el­mondta: egyrészt a korábban született 4 precedens értékű bí­rósági döntés alapján magasabb kártérítés járna a vírusfertőzött betegeknek. Akkor a kamatok­kal együtt több mint 4 és fél mil­lió forint egyszeri kártérítést, és 11 ezer forint havi járadékot kaptak a pernyertesek. Más­részt, nem ért egyet azzal, hogy kevesebb összeget kapnak azok, akiknél a májkárosodásnak nin­csenek jelei. Hiszen, a hepatitis­vírus évekig, akár évtizedekig lappanghat, amíg a májat pusztí­tani kezdi a kór - de, hogy min­den kímélő táplálkozás ellenére egyszer károsítani fogja, az szin­te teljesen bizonyos. Cáfolta a Pénzügyminiszté­rium által közzétett orvosi becs­léseket is, miszerint Magyaror­szágon jelenleg mintegy 2 ezer hemoflliás - veleszületett vérzé­kenységben szenvedő - beteg él, akiknek a fele fertőződött meg hepatitis-vírussal. Mint mondta, az országban élő összesen 2200 hemofíliásnak legalább a 90 szá­zalékáról derült ki eddig, hogy fertőzött. Az előbbiekben emlí­tett okokból az sem meghatáro­zó adat, hogy a minisztérium szerint májkárosodás mintegy száz betegnél állhat fenn. Pelyhe László szerint amely betegnek ereje, kitartása van hozzá, az peres úton próbál ér­vényt szerezni a kárt szenvedett érdekeknek. Budapesten és vidé­ken is egyre többen fordulnak mind egyéni, mind csoportos - 8-10 ember összefogva - kereset­tel a bíróság felé. SZDP: gyógyturizmus kell, távfűtés viszont nem Miskolc (ÉM - BGO) - Ha kor­mányra kerülnek, moderni­zálják a lakótelepi bérháza­kat és megszüntetik a távfű­tést - hangzott el a „Törté­nelmi" Szociáldemokrata Párt (SZDP) szombati miskol­ci sajtótájékoztatóján. A szombati pártrendezvény előadója volt Sztankovánszki Ti­bor, az SZDP ügyvezető elnöke, Szepesi István külügyi titkár, Schiller László, országos szerve­ző titkár és Varga Sándor, a he­lyi szervezet vezetője. Az ügyvezető elnök elmondta; Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ben tiszta, egyenes válaszokat kívánnak adni a felmerülő - el­sősorban munkanélküliséggel kapcsolatos - kérdésekre. A megoldást a könnyűipar fellen­dítésében és a digitális távközlé­si iparág meghonosításában lát­ják, a bedolgozói hálózat fejlesz­tésével, amelyben a családanyák otthon is részt tudnak Venni. Programjukban kiemelt szere­pet kap a gyógyturizmus fejlesz­tése, a munkanélküli segélyt pe­dig az állástalanokat alkalmazó vállalkozóknak adnák. A lakóte­lepi bérházák modernizálásával a megszüntetendő távfűtést ol­csó, európai technológiával kor­szerűsítenék - amilyet a volt NDK lakótelepein már sikerrel alkalmaznak. Az országosan 3-4 ezer tagot számláló párt, megyei alapszer­vezete tavaly szeptemberben ala­kult meg. Varga Sándor a párt el­ső nyilvános megyei rendezvé­nyén mindehhez hozzátette: az országos kongresszusra innen már két küldöttet is delegáltak. A megyében szerveződött SZDP szervezet Sátoraljaújhelyen és Ózdon, e hónapban pedig megala­kul a szerencsi csoport. Miskolci önálló szervezetük után hamaro­san megalakul a perecesi, a lyukóvölgyi és a felsőzsolcai is. McCÓmi’FK Siipér fte.mm V-i. Színész a pult mögött Miskolc (ÉM - BGO) - Hevér Gábor színművész is a McHappy Day alkalmi pulto­sai közé állt szombaton a mis­kolci McHappy Day 2000 alkal­mából. A belvárosi étteremben színészek, sportolók, híressé­gek, közéleti személyiségek tá­mogatták az akciót, amelyben ezen a napon a vevők minden eladott BigMac árából 200 fo­rinttal támogatták a budapesti Rónáid McDonald Ház bővíté­sét. A házban azoknak a sú­lyosan beteg gyermekeknek a szülei lakhatnak térítésmente­sen, akiket valamely közeli kórházban kezelnek. A kezde­ményezést az Észak-Magyaror- szág is támogatta. Barátok közt: szappanopera sztárok a Tescóban Előtérben Gézu és a közönség Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - BGO) - Még marketingfogásnak sem lett volna utolsó a Barátok közt című tévésorozat két szerep­lőjének szombati késése, ugyanis a többszöri halasztás után harmadszorra talán még nagyobb tömeg gyűlt össze a miskolci Tescóban, mint az eredeti időpontban. A bemutatkozással nem sok időt vesztegető konferanszié mindenesetre azzal magyarázta a másfél órás csúszást, hogy a Miskolc felé igyekvő sztárokat (Juga Veronika - Kata és Né­meth Kristóf - Géza) köd lassí­totta és mi okunk is lenne ar­ra, hogy ebben kételkedjünk. Mindenesetre az eredetileg dél­után 5 órára hirdetett esemény a ruhaosztályon felállított szín­pad elé vonzotta a vásárlókat. Sajátos körülmény volt, hogy - mivel az áruházban csak bevá­sárlókocsival lehet közlekedni - a Barátok szép számú közön­ség és ugyanannyi drótkocsi előtt léptek fel. Az áruház Szep­temberi őrület játékának nyer­tesének a vendégek adták át a díjat - egy külföldi út lehetősé­gét -.amelyet a szerencsés, eg­zotikus tájra tett kirándulásra szeretne váltani. A műfaj sajátossága, hogy ilyenkor a színészek (sztárok) felveszik a kapcsolatot a közön­séggel, és mivel ők nem Veroni­kaként és Kristófként, hanem mint Kata és Géza léptek fel, érthetően a sorozatról folyt a szó. Az első három színpadven­dégnek - öt és tíz év körüli gye­rekek - mindenesetre sikerült feltenni egy abszolút testhezálló, e korosztálynak megfelelő kér­dést. A pletyka szerint hol volt Géza tetoválása? A választ sok­sok segítséggel (A válladon! - Nem, valahol ...khm.. hátul. - A hátadon?) sikerült megtalálni egy vékonyka „fenekeden” sze­mélyében, a gyerekek kaptak egy-egy Barátok közt magazint és jöhettek a közönségkérdésék. Például elsőként az, hogy ők az életben is szerelmesek-e? Nem.

Next

/
Thumbnails
Contents