Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-29 / 303. szám

2000. december 29., péntek Szólástér 12 Ivasóink leveleiből Hihetetlen, de igaz történet A karácsony, amely Jézus születésnapja, egyben a csa­ládok, a szeretet és a béke ünnepe. Éz adta kezembe a tollat, hogy hálás köszönetét mond­ja az ÁB-Aegonnak, valamint azoknak az embereknek, akik lakásunk és az én éle­tem megmentéséért fáradoz­tak. A történet - bár hihetet­lennek tűnik - de igaz. 2 szintes, kertes, családi házban lakunk Kazincbarci­kán. Lakásunk nagy, első­sorban hőtárolós kályhával olajradiátorral, nagyobb hi­degben hagyományos tüze­léssel is fűtöttük. így volt ez 1999. december 22-én is. A szén gázos volt, messzire vit­te a kazánból a szikrát, amely tüzet okozott. Mi az emeleten későn vettük észre. Bár rögtön hívtuk a tűzoltó­kat, de mindkét esetkocsijuk a városban volt, mivel ott is tűz volt. így csak akkor jöt­tek, amikor ott végeztek. A lakás tulajdonosa bennégett, meghalt. Ez alatt a tűz ná­lunk nagy kárt okozott. Megégett a tüzelő, a szerszá­mok, a lejárati lépcső, mely a spájzból a kazánházba ve­zetett, az ablakok, ajtók, a spájz tartalma: polcok, élel­miszerek, edények. A spájz­ból a konyhába átterjedő tűz elégette a bútorok nagy ré­szét, a konyhai edényeket, a függönyöket, háztartási gé­peket. A többi szobában pe­dig, ahová a tűz nem jutott be, minden befüstölődött, ko­rommá vált. Könyvek, búto­rok, ágyneműk, szőnyegek, ruhák. Szépen berendezett lakásunk siralomházzá vált. A tűzoltók a gyors behatolás és mentés közben kitörték az ablakokat. Elfagytak a ra­diátorok, kilyukadt a kazán. A sok víztől úsztak a kor­mos szőnyegek, a parketta felpúposodott. Elégtek a vil­lanyvezetékek. a lakásban sem villany, sem víz, sem fű­tés nem volt. A lakás lakha­tatlanná vált. Mindezek tete­jében én magam szén-mono- xid mérgezést kaptam. A mentők arcomon lévő égési sérülésekkel beszállítottak a Szentpéteri kapui kórház to­xikológiai osztályára, ahol élet-halál közt sürgős ellátás­ban részesültem. Mivel ar­com, légcsövem és tüdőm felső része a forró füsttől leégett, azonnal gégemet­szést hajtottak rajtam végre. Gépi lélegeztetésre tettek. Infúziókat kaptam, arcomra pakolást, mesterséges táplá­lást. Állapotom válságos volt. Megmaradásom bizony­talan. De az ÁB-Aegon és né­hány családunkat és engem tisztelő ember, közöttük or­vosaim, nem késtek a segít­séggel. (Már az eset előtt jó­kat hallottam az ÁB- Aegonról, ezért velük kötöt­tem szerződést bizalommal a lehető legmagasabb biztosí­tást, természetesen nem szá­mítva előre erre a szernyű eseményre.) Ebben a lakásbiztosítás­ban nem csak vagyonvéde­lem van, hanem balesetbizto­sítás is. így a tél kellős köze­pén, a nagy hó ellenére mí­nusz 16 fokban megkezdőd­hetett lakásmik rendbetétele, és az én drága gyógyíttatá­som. A biztosítónak munká­ban kipróbált, összeszokott, jó kollektívája van: jól kép­zett, nagy tudású szakembe­rek végzik itt a munkát. A helyszínre érkező terü­letvezető, a kárszakértők korrektül felmérték a kárt, tanácsokkal láttak el. így tá­vollétemben, kórházi ágyam­ban feküdve megbízásomból öcsém és fiaim segítették munkájukat. A kárszakértő, és főkárszakértő felmérése után megindult a lakás felújítása, nekünk a telefont sem kellett fölemelnünk, mindezt ők intézték. Ment minden, mint a karikacsa­pás. Fővállalkozójuk, a Landinvest Kft., akinek első­rendű szakembergárdája van, küldte az alvállalkozót, a kivitelezőket. Egyszerre több munka is folyt. Ember­ségüknek, szaktudásuknak köszönhetően a mai kará­csonyt a felújított, újjávará­zsolt lakásunkban ünnepel­hettük, bár nem teljesen gyógyultan, de ez nem az ő hibájuk, ők mindent megtet­tek, ami emberileg megtehe­tő volt. Beüvegezték az ablakokat, ajtókat, megjavították a ra­diátorokat, kicserélték az elektromos vezetéket, kijaví­tották a parkettát, a vízveze­téket, felragasztották, pótol­ták az eltörött csempéket. Kifestették belülről a lakást, az ablakokat, ajtókat, kitisz­tították a bútorkárpitot, a szőnyegeket. Elvitték a la­kásból kikerülő törmeléket, szemetet. - A mai napig fize­tik gyógyszerszámláimat, amelyek balesetemből adódó betegségem miatt kellenek. Az elégett élelmiszerek, bú­torok, konyhai gépek pótlá­sára pénzt kaptunk. A taka­rításban is segítettek. Öröm­mel mondhatom el: az ÁB- Aegon kitett magáért! Megújult a lakásunk szebb, mint új korában! A benti felújítás után önerőből, csa­ládi segítséggel felújítottuk a külsejét is, bevezettük a gázt. Jól szervezett, jól kivi­telezett munkájukat vigyázó szemekkel kísérték, el­lenőrizték. így a december 22-én kárt szenvedett laká­sunkat március 4-én műsza­kilag átadva, átvehettük. Gyors, precíz munkájukra 1 éves garanciát vállaltak. Nem soroltam fel név sze­rint az ÁB-Aegon segítő dol­gozóit, bár megérdemelnék, sem az összegeket, mert itt a lap rovatában most helyszű­ke miatt erre nincs lehető­ség. Megsérteni pedig senkit sem szeretnék azzal, hogy valakit is kihagyjak. Hiszen itt mindenki fontos volt a vezérigazgatótól kezdve a ta­karítóig. Helytálltak! Em­berségből, szakmából kitű­nően vizsgáztak. Nem rész­letezem tovább - másoknak is lehetőséget hagyva az írásra. De itt - e helyen, kedvenc lapomban még egy­szer köszönetét mondok csa­ládomnak, öcsémnek Novák Józsefnek, húgomnak Bráda Istvánnénak és kedves csa­ládjuknak, valamint az ÁB- Aegon minden egyes tagjá­nak, köztük kiemelten dr. Kepecs Gábor vezérigazgató úrnak, Dányi József területi vezetőnek, Korén István kár­szakértőnek, a Landinvest Kft. vezetőjének Józsa And­rásnak, valamint Jellényi László fővállalkozónak, a se­gítőknek, az értünk imádko- zóknak. Kívánom, hogy munkájukat továbbra is eredményesen végezzék, mindenki megelégedésére. Még egyszer mindent kö­szönünk, boldog örömteli si­kerekben gazdag új évek kí­vánunk. özv. Balogh Pálné Kazincbarcika Köszönet a segítőknek A Magyar Vöröskereszt Haj­léktalanokat Gondozó Köz­pontjának gondozottjai és dolgozói a miskolci Fazekas Utcai Általános iskola zenei igazgatójának, Berta László- nénak és tanítványainak köszönik, hogy ünnepségün­kön, a december 19-én ren­dezett Mindenki Karácso­nyán részvételükkel emel­ték műsorunk színvonalát, és meghittebbé tették a ka­rácsonyt. A Gyermekétkeztetési Alapít­vány VII. Karácsonyi Élelmi- szercsomag-küldő Akciójának sok hálás pályázójától kap­tunk levelet: Az izsófalvai Napközi­otthonos Óvoda és Konyha nevében Hodop Istvánné óvodavezető köszöni pályáza­ton nyer 35 élelmiszercsoma­got. Izsófalván a rászoruló gyerekek és családjaik de­cember 21-én vették át a cso­magokat. Dr. Korcsmáros At- tiláné, a miskolci Bársony János Általános Iskola igaz­gatóhelyettese 30 rászoruló tanulójuk nevében küldött köszönő levelet: ők is szere­peltek a szerencsés 429 intéz­mény között. A tállyai Napköziotthonos Óvodában is rendhagyó módon ünne­peltük az ezredvég utolsó ka­rácsonyát. Többszöri ered­ménytelen pályázat után az idén sikerült: 32 db csomagot tudtunk szétosztani kará­csony előtt. A csomagok el­szállításában segítségükre volt a mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola igaz­gatója Bodnár Bertalan és Gergely Sándor mezőzombo­ri vállalkozó, akik készséggel álltak rendelkezésünkre a csomagok Budapestről törté­nő elszállításában. Hoffer Istvánné, az I. Sz. Óvoda gyermekvédelmi meg­bízottja pedig mindazoknak mond köszönetét, aki szemé­lyi jövedelemadójuk 1 %- ávad támogatták a Gyermek- étkeztetési Alapítványt: „Tisztelt Uram, Asszonyom! Szeretnék önnek nagyon boldog karácsonyt kívánni, legalább olyat, mint amilyen boldoggá tette néhány csalá­dunkat. Jó érzés arra gondol­ni, hogy vannak segítőkész emberek, akik képesek adni kevésből is, mert érzik en­nek fontosságát, mert szívük még nem keményedéit meg az élet nehézségei miatt. Kö­szönöm, hogy ön is ezek kö­zé az emberek közé tartozik! Tudatom önnel, hogy de­cember 21-én intézményünk­ben 32 család kapott, mintegy 3000 Ft értékű élel­miszercsomagot. Az ő nevük­ben köszönöm most a gon­doskodás, a segíteni akarás és a szeretet megnyilvánulá­sát az ön részéről! Áldott karácsonyt és boldog új évezredet kívánok!” Válasz nyugdíj-ügyben A 2000. december 20-ai lap­szám „Szólástér” c.mű rova­tában megjelent „Nyugdíj­számtan” című olvasói levél­ben foglaltakra hivatkozás­sal az alábbi tájékoztatást adom. A Nyugdíjfolyósító Igazga­tóság által kiküldött, és az olvasói levélben hivatkozott tájékoztatás szövege pontat­lanul jelent meg, az ponto­san (de kivonatosan) a kö­vetkező: ....Tájékoztatásul közöljük, hogy a 2001. évi személyi jövedelemadóra vo­natkozó módosított törvény alapján az adó mértéke, ha a jövedelem összege: 0-480 000 Ft közötti, akkor 20 %; 480 001-1 050 000 Ft közötti, ak­kor 30 %; 1 050 000 Ft-on felül 40 %. ...” A levélíró öregségi és öz­vegyi nyugdíjban, valamint baleseti járadékban részesül. A folyósított nyugdíjak nem adómentesek, de az 1995. évi CXVII. törvény 34.§-a alapján a „számított adót csökkenti a nyugdíjas magánszemélynél ... a nyugdíj összegének adó­tábla szerint kiszámított adó­ja.” ... Tehát a nyugdíj nem adómentes, annak összegét a személyi jövedelemadó szem­pontjából figyelembe kell venni, de a személyi jövede­lemadót nem kell utána meg­fizetni. Más a helyzet a baleseti járadéknál. Á hivatkozott törvény 1. számú mellékleté­nek 6.2 pontja szerint az 1988. január 1-jét megelőző időponttól megállapított baleseti járadék adómentes. A Tisztelt nyugdíjas baleseti járadékát 1987 után állapítot­ták meg, tehát az adóköteles. (Erre már korábban is fel­hívtuk ügyfelünk figyelmét.) Az ügyben csupán az a válto­zás történik, hogy 2001. ja­nuár 1-jétől a Nyugdíjfolyósí­tó Igazgatóság vonja le az adóelőleget és azt nem az ügyfélnek kell közvetlenül megfizetnie. Bálintné Füleky Jolán Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, Budapest Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észre­vételeit. Kérjük, írjanak röviden, mert a hosszabb írásokat terjedel­mi korlátáink miatt alkalmanként kénytelenek vagyunk tömöríteni. Névtelen levelekkel semmilyen for­mában nem foglalkozunk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzé­sét és visszaküldését nem vállaljuk. Miskolci tömegközlekedés 2001. Pótdíjak A megállapított viteldíjon felül pótdíjat köteles fizetni az, aki jegy nélkül, érvény­telen jeggyel, érvénytelen bérlettel, érvénytelen utazá­si igazolvánnyal, érvényte­len diákigazolvánnyal kísér­li meg az utazást, illetve va­lamilyen utazási kedvez­ményt jogtalanul vesz igény­be vagy az utazási feltétele­ket nem tartja be. a. , a pótdíj összege 1500 Ft, mely helyszíni pótdíjfize­tés, illetve 2 munkanapon belüli bérletbemutatás ese­tén 500 Ft-ra mérséklődik, b. , a késedelmi díj a vitel­díjon és a pótdíjon felül a pótdíjtartozás 30 napon túli befizetése esetén 1200 Ft. Kutyaszállltás A kutyaszállítás díja azonos a vonaljegy árával, a kutya­bérlet díja azonos az autó­busz- és villamosjárművekre megállapított általános bér­letek árával. A vakvezető­kutya és a rendőrségi kutya szállítása díjtalan. Számlaadás Az utasok kérésére az MVK Rt. jegypénztárai jegy- és bér­letváltáskor készpénzfizetési számlát adnak a jegyek és bérletek befizetéseiről. Szám­lát utólag csak az MVK Rt. Jegy- és bérletpénztári cso­port állít ki. (Miskolc, Szondi Gy. u. 1., I. em. 106-os szoba, hétfőtől csütörtökig 8-14 óra, pénteken 8-12 óra között.) A vonaljegyek érvényessége Az elővételben váltott 80 Ft-os vonaljegyek 2001. március 31-ig utazásra kor­látozás nélkül felhasználha­tók, ezt követően érték­kiegészítése mellett az MVK Rt. jegypénztárainál 2001. december 31-ig becse­rélhetők. Bérletváltással kapcsolatos változás Tárgyhó 27-31. közötti idő­szakban tárgyhavi bérlet­szelvény váltására, bérlet­szelvény cseréjére az aláb­bi jegy- és bérletpénztár­ban van lehetőség: Tiszai pu. vá., Búza tér, Űjgyőri főtér. JEGYPÉNZTÁRAK ÉV VÉGI NYITVA TARTÁSA Jegy- és bérletpénztár 2000. december 27-29. 2000. december 30-31. 2001. január 1. Tiszai pu. 5.40-19.45 5.40-19.455.40-19.45 Búza tér 5.50-18.005.50-18.005,50-18.00 Ady E. u. 9.00-16.00ZárvaZárva Újgyőri főtér 8.35-16.00 8.35-16.008.35-16.00 Diósgyőr 8.40-16.00 8.40-16.008.40-16.00 Avas városr. 8.25-15.30 8.25-15.308.25-15.30 Avas kilátó Zárva Zárva Zárva Uitz B. u. 8.20-16.00 8.20-16.00 8.20-16.00 Repülőtér 8.10-15.00 ZárvaZárva Közületi jegypénztár9.00-16.00Zárva Zárva I JEGY- ÉS BÉRLETÁRAK A miskolci közgyűlés 2000. december 7-én hozott 57/2000. rendelete alapján 2001 jétől változnak a helyi tömegközlekedés díjai Miskolcon. . január 1­Jegyfajták Ár áfával Menetjegyek, elővételben váltott menetjegy 85 Ft járműveken váltott menetjegy 105 Ft általános napijegy 1 napra 510 Ft turistajegy 5 napra 1 530 Ft turistajegy 14 napra Villamosbérletek 1 920 Ft arcképes tanuló-nyugdíjas havibérlet 380 Ft arcképes általános havibérlet 1 170 Ft Autóbuszbérietek ________________ _ arcképes tanuló-nyugdíjas havibérlet 816 Ft arcképes általános egyvonalas havibérlet 1 750 Ft arcképes általános összvonalas havibérlet 2 520 Ft Kombinált bérletek autóbuszra+villamosra arcképes tanuló-nyugdíjas havibérlet 976 Ft arcképes általános havibérlet 3 010 Ft arcképes általános éves bérlet* 33 110 Ft arcképnélküli általános havibérlet* 8 000 Ft arcképnélküli általános éves bérlet* Helyközi autóbusz havibérletek 88 000 Ft 7-es autóbusz arcképes tanuló-nyugdíjas havibérlet 442 Ft 7-es autóbusz arcképes általános havibérlet 4 420 Ft 7/2-es autóbusz tanuló-nyugdíjas havibérlet306 Ft 7/2-es autóbusz arcképes általános havibérlet 3 060 Ft Egyéb díjak bérletigazolvány kiállítása 40 Ft műanyag bérlettok 30 Ft bérletvisszaváltás tárgyhó 1. előtt 100 % bérletvisszaváltás tárgyhó 1-15. között 50 % bérletvisszaváltás kezelési díja 35 Ft rontott bérletszelvénycsere kezelési díja 35 FT utasbiztosítás arcképes havibérletekre 4 Ft utasbiztosítás arcképes éves bérletekre Ajegyek és bérletek ára 10,71 % áfát tartalmaz. 20 Ft A *-gal megjelölt bérlettípus az MVK Rt. Jegy- és bérletpénztári csoportnál váltható (Miskolc, Szondi Gy. u. 1., hétfőtől-csütörtőkig 8-14 óra, pénteken 8-12 óra között).

Next

/
Thumbnails
Contents