Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

mí-jiíiMMMiai# 2000. december 2., szombat AUTÓK KORKÉP 14 Búcsú a Volgáktól? Moszkva (MTI) - Az elavult és drága Volga személygépkocsik gyártásának beszüntetését tervezi az orosz GAZ- autógyár új főrészvényese, a SzibAl orosz cég. A Nyizsnyij Novgorod-i üzem teljes átvilá­gítása után leállnak a régi modell, a GAZ- 3110-es gyártásával, és valószínűleg erre a sorsra jut a helyi viszonyok között méreg­drága, csaknem tízezer dollárért kínált - de csak szovjet-orosz minőséget adó - új Volga, a GAZ-3111-es is. A Szibirszkij Alu- minyij (SzibAl) cég szakértői szerint a Volga gyártásának megújítása helyett sok­kal olcsóbb teljesen új modellt kifejleszte­ni, és ez - a GAZ elképzelt népautója - a tervek szerint igazi versenytársa lehet majd a Zsiguliknak és a moszkvai önkor­mányzat által még életben tartott Moszk- vics-gyár termékeinek. A Volgával a szovjet kor egy újabb stá­tusszimbóluma tűnik el. Másfél-két évti­zede még kisebbfajta vagyont adtak egy- egy ilyen autóért. Alig néhány évvel eze­lőtt Borisz Nyemcov akkori első minisz­terelnök-helyettes még azt tervezte, hogy az állami hivatalnokokat kivétel nélkül fekete Volgákra ültetik át a nyugati autócsodákról. A GAZ-gyár ugyanakkor tovább gyártja majd a Gazell kisteherautókat és a sze­mélyszállító változatukat, amelyek olcsó áruk miatt rendkívül népszerűek lettek Oroszországban. E modell előállítása je­lenleg is gazdaságos, de a jövőben sokkal több alumíniumot használnak majd a gyártásában, mert a SzibAl szibériai alu­míniumtröszt rendelkezik elegendő és meg­felelő alapanyaggal. Toyota RAV4: töretlen sikertörténet Miskolc (ÉM - OIKa) - A kom­pakt méretű és egyéni RAV4 sportterepjáró 1994-ben je­lent meg a piacon, a közel­múltban pedig modellfrissí- tésen esett át. Az utód nem titkolt célja, hogy elődjének osztályelső szerepét átve­gye, illetve megerősítse azt. A modell stílusa sok tekintetben az eredeti modellre épül, ám for­mái lényegesen kerekebbek, a kiugró sárvédőlemezekkel, jelleg­zetes Toyota hűtőrácsával és fény­szóróival vonzóbb megjelenésű. Formajegyek Az ötajtós modellnél oldalnézet­ből feltűnő az ívelt tetővonal, il­letve további jellegzetessége, hogy a tetőlemez vége egyben légterelőt formál. A háromajtós modell egyértelműen különbö­zik az ötajtós testvértől, ami az áttervezés pillanatától fontos szempont volt. Sajátossága az ívelt formájú hátsó sárvédő vo­nal és a jármű végét körülölelő hátsó negyedablak, mely egyben a C oszlop eltakarásával sporto­sabb, modernebb küllemű. Az autó belső tere elegánsan robosztus hatást kelt, a főbb mű­szerek közvetlenül a vezető előtt helyezkednek el. A belső tér ter­vezésekor kiemelt szerepet ka­pott a zajok és vibrációk csök­kentése, amely a magasfokú ké­nyelmet garantálja, csakúgy, mint az átdolgozott ülések. For­májuk megváltozott, a hosszirá­nyú állítás lehetőségét megnö­velték, míg a vezetőülés magas­sága az új modellben már állít­ható. A hátsó ülések variálható­sága kedvezőbb lett, mivel a támlák egymástól függetlenül dönthetőek, illetve mindkét ülés a 15 centiméteres tartományon belül hosszirányban csúsztatha­tó, így a csomagtér mérete nö­velhető. Az üléseket továbbá előre is lehet dönteni, valamint újdonság, hogy akár ki is vehe­tőek a járműből, ami nagyobb tárgyak szállításánál tehet hasznos szolgálatot. Mind a há­romajtós, mind pedig az ötajtós modellekre jellemző a nagyobb fej-, váll- és lábtér, úgy, hogy ezek mellett még a csomagtartó befogadó képessége is nőtt. Új motorok A megújult karosszéria tovább­fejlesztett futómű-felfüggesztést, valamint új motorokat rejt. A 2.0 literes, 16 szelepes, soros négyhengeres motort kifejezet­ten az új modellhez fejlesztették ki. Az elöl keresztben elhelye­zett motor 6000 1/min. fordula­ton 110 kW (150 LE) teljesít­ményt képes leadni, míg maxi­mális myomatéka 4000 1/min. fordulaton 192 Nm. A RAV4 hajtásáról kétféle erőátvitel gondoskodik, így a öt fokozatú kézi kapcsolású sebes­ségváltó, és a négy fokozatú, tel­jesen elektronikusan vezérelt automata váltó. A modell életé­ben először rendelhető az autó 1.8 literes motorral is. Ez szin­tén soros négyhengeres, 16 sze­lepes erőforrás, melynek teljesít­ménye 92 kW (125 LE), 6000 1/min. fordulaton, még nyoma- téka 4200 1/min fordulatszám mellett 161 Nm. Ez a motor öt fokozatú kézikapcsolású váltó­val rendelhető. A futómű a fej­lesztéseknek köszönhetően sta­bilabbá, ugyanakkor kényelme­sebbé vált. Az új RAV4 futómű­ve elöl McPherson rendszerű, L alakú alsó lengőkaros, míg há­tul dupla keresztlengőkaros, hosszanti csatoló rudakkal ren­delkezik. Az első futómű érde­kessége, hogy kis mértékű nega­tív dőléssel rendelkezik, ezáltal kanyarodás közben javul a kere­kek tapadása, így kiváló kanya­rodási jellemzők érhetőek el. Biztonsági tényezők Az aktív biztonságot a könnyű, egyben erős önhordó karosszé­ria biztosítja, kiváló kilátással párosulva. A modell első és hát­só részeit gyűrődő zónákkal lát­tál el, amelyek az ütközés során hatásosan nyelik el az energia jelentős részét, míg a nagy szi­lárdságú kabin védi az utasokat. Valamennyi RAV4 modellbe elő­re dupla SRS légzsák került, míg az első ülések ostorcsapás nyaksérülés elleni védelmet biz­tosító konstrukcióval készülnek. Hirdetés ----------------------------­Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jármű j EREDETISÉGVIZSGÁLAT I átírási és biztosítási ügyintézéssel A ZSARNAI AUTÓCENTRUMBAN MINDEN NAP. Tel.: 46/507-064,06-30/205-1498. KISZ ÁLLÁSOS VIZSGÁLAT IS VAN! Személyautó Skoda Felicia LX 1289 cm!, élénkzöld 67, 1998-as évjáratú, 2001. április 28-ig érvényes műszakival, 48 000 km-t futott, kp­zár, riasztó, lopásgátló, rádiós magnó, metálfény, szervizkönyvvel eladó. Hitelbe is. Irányár: 1 450 000 Ft. Tel.: 48/320-773.(226653/1 K)___ VW Polo 1.3D szürkemetál, 1989-es, 2001. februárig érvényes műszaki, 220 ezer km-t futott, vonóhorog, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 06-20/3148-246.(226751/1 K) Golf III. 1.9TD, piros, 1993. nov., 2001. decemberig érvényes műszaki, 127 000 km-t futott, kp. zár, riasztó, magnó, vonóhorog. Irányár: 1 620 000 Ft. Érd.: 06-30/265-1865.(226876/1 H) Lada 2107-es fehér, 1990-es, 2002- ig érvényes műszaki, 150 ezer km-t futott, riasztó, rádiómagnó, üléshuzat, új akkumulátor, 1 éves gumikkal eladó. Irányár: 360 ezer Ft. Tel.: 46/348-703.(227026/1 K) Lada 1500S négylámpás, 87-es, friss műszakival eredeti nagyon jó műszaki és esztétikai rozsdamentes állapotban eladó. 06-30/95-88-045. (226790/1K) _______________________ Suzuki Swift 1.0 cherry, 1998-as, 2001. 06. 30-ig érvényes műszaki, 15 000 km-t futott, rádiós magnó, központi zár, riasztó, részletre is megvehető. Irányár: 1 360 000 Ft. Érd.: 06-20/9546/146.(226796/1 K) Mercedes 207 D. személygépkocsi 9 fős, fehér, megkímélt, kifogástalan, garázsban tartott, 1982-es évjáratú eladó. Irányár: 750 000 Ft. 06- 30/9110-449, 49/333-180. (226827/1K) Peugeot 309 dízel, 1990-es, 18 hó műszakival jó motorral eladó, irányár: 799 000 Ft. Érd.: 06-20/975-4480.(226842/2K) Opel Astra 1,6 GL, 93-as bordó, magyarországi vezetett szervizkönywel, szép állapotban tulajdonostól eladó. Irányár: 1 180 000 Ft. Tel.: 06-20/9547-946. (226865/1K) , Suzuki Sedan 1.3GLX bordó, 1994. októ­beri, 2002. októberig érvényes műszaki, vonóhorog, rádiós magnó, riasztó, meg­kímélt állapot hitelre is. Irányár: 1 040 000 Ft. Érd.: 46/432-130.(227089/1 K) 1994-es VW Vento 1.4-es benzines, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 06- 30/9289-237,(226872/1 K) ___________ SKODA 120L 1987-es évjáratú, valamint ZEMPLIN típusú utánfutó eladó. Érdeklődni este 18 órától a 46/401-088-as telefonon. (226442/2H) Trabant 601,1987-es, 2001-ig érvényes műszaki 42 000 km-rel, megkímélt jó állapotban, jó gumikkal eladó. Irányár: 35 000 Ft. Tel.: 46/329-748.(226696/1 K) Lada Niva 10 éves eladó. Érd.: 46/398-388 este.(226858/1 K)________ Peugeot 205 GLD 1991-es évjáratú, dízel, 5 ajtós, fehér, 2001. szeptemberig érvényes műszakival 850 000 Ft-ért eladó. 06-20/9288-609,49/349-468. Skoda Felicia LXI rally piros, 1997-es, 58 ezer km-t futott, vonóhorog, központi zár, könnyűfémfelni, téli gumi. Irányár: 1,4 M Ft. Érd.: 46/384-107.(226955/1 K) ____________ Lada 21053 homokszínű, 1993. novem­beri, 2001. októberig érvényes műsza­kival, 85 ezer km-t futott, tetőablak, riasztó, vonóhorog, szélterelő, magnó­rádió. Irányár: 515 ezer Ft. Érd.: 06-30/9738-369.(227020/1 K) VEGKIÁRUSITAS A SÁBA SPORT üzleteiben 2000. december 4-t5l! NIKE, Adidas, Killtec, Reusch és más márkák egyes modelljei. 10%-20°/o-30% engedménnyel, amíg a készlet tart! Akciós áruk, sportcipők, joggingok, joggingalsók, pulóverek, dzsekik, pólók stb. SÁBA Sport | Miskolc Plaza fsz. 35-ös sz. üzlet, Miskolc, Szécheny u. 21., Mezőkövesd, Szent I. tér 4. Wartburgot vagy Trabantot vennék. Érd.: 06-70/211-21-38.(226732/2T) Skoda Favorit hétéves, piros, 45 000 km-rel, kifogástalan állapotban eladó. 46/360-242.(226861/1 K)_____ VWTransporter 1.6D 1981-es évjáratú személygépkocsiként vizsgáztatva 9 személyre, felújított motorral, jó műszaki állapotban eladó. Irányár: 565 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/9337-533, 06­20/9369-385.(226904/1 K)__________ VW Jetta F,1 1982-es évjárat, benzin­gáz üzemű, frissen felújított motorral, 1,5 év műszakival eladó. Irányár: 295 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/9369- 385, 06-20/9337-533. (226905/1K) Opel Astra 1 4i GLS, 1992-es, 5 ajtós, sok extrával, részletfizetési lehetőséggel eladó. Irányár: 1,12 M Ft. Tel.: 06-20/323-6532.(227017/1H) Haszongépjármű Mercedes 813-as hosszú platós és 407-es csukott 3,5 tonnás teherautók eladók. Tel.: 06-20/9155-512.(226843/1 K) Használt 3,5 tonnás bulgár targonca Miskolcon eladó. Érd.: 06- 20/3167-295.(226991/1 H) Hajdú-Bihar megye Jármű Ford Escort 1997-es, 1,3'r, szervizkönyvvel újszerű állapotban 1.49 M Ft-ért eladó. Telefon: 06 (30) 9-359-407. (604910/1K) Daewoo Matiz SE ezüstmetál, 199°. 02. havi, 2002. műszakival, 30.000 km-rel, extrákkal eladó. Irányár: 1.650.000 Ft. Telefon: (52) 445-242. (604649/1K) _______________________ Saab 9000 2,3 turbó fekete, 1993- as, full extrás, hitel, csere lehetséges. Irányár: 2.500.000. Telefon: (30)21-89-267. (604839/1K)___________ Mazda-323 1,6i kát. piros, 1988-as, 2001. műszakival, 119.000 km-rel, rádiós magnóval, vonóhoroggal eladó. Irányár: 490.000 Ft. Telefon: (20)9-710-778. (604864/1K)________ VW Passat 1,6i fehér, 1995-ös, elk. tükör-ablak, kiírná, tulajdonostól, cserélhető, eladó. Irányár: 2,52 M Ft. Telefon: (30) 9-246-925. (604908/1K) ______________________ Nagyerdei övezetben egyetemekhez közel, gázfűtésű, háromszobás, erkélyes, kelet-nyugati fekvésű zárt udvaros lakás garázzsal eladó. Telefon: 06 (20) 371-8475, (52) 345-234. (605026/1K)_______________________ Renault 11 GTD, 1600-os, piros, 1987-es, 2001-ig műszakival, 150.000 km-rel, alufelnivel, rádiós magnóval, jó állapotban eladó. Irányár: 470.000 Ft. Tel.: (52) 208-680. (605032/1K)_____ Daewoo Nubira Wagon Special, sötétkék, 2000-es évjárat, 0 km-t futott nyereményautó eladó. Extra: klíma, elektromos ablak, tükör. Irányár: 3.300.000 Ft. Tel.: 06 (30) 205-5948. Cím: 4096 Újtikos, Fő u. 16.(605034/1 K)___________________ Skoda 120L, piros, 1983-as, 2000. decemberig műszakizva, motorhibásan eladó. Irányár: 70.000 Ft. Telefon: (52) 383-903. (605056/1H) Audi A4, eper, 1995-ös, 2001. szeptember 29-ig műszakival, 53.000 km-rel, gyári extrákkal, szervo, ABS, eladó. Irányár: 3.100.000 Ft. Tel: (52) 319-284. (605087/1K) Ford Escort 1,3, metálbordó, 1996- os modell, 60 E km-rel, fabetét, extrákkal, megkímélten, hitelre is eladó. Irányár: 1.399.000 Ft. Telefon: (30) 9-983-666. (605100/1K) Opel Astra Caravan 1,4 SE fehér, 1993-as, 2002. műszakival, 130.000 km-rel, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 1.100.000. Telefon: 06 (30) 254-7401. (605144/1K) ___ Volvo 460 1,9TD, ezüstszürke, 1994- es, 2002. műszakival, 180.000 km- rel, ABS, légzsák, központi zár, riasztóval eladó. Irányár: 2 M Ft. Telefon: (20) 9-567-054. (605149/1K) Lada 2104 kombi, vajszínű, 1990-es, 2002. IX. hóig műszakival, 101 ezer km-rel, vonóhoroggal, kitűnő mű­szaki állapotban sürgősen eladó. Irányár: 375 000. Telefon: 06-70/314-6235.(446425/1K) ________ Skoda 120L piros, 1984-es, 2001.06- ig műszakival 124 ezer km-rel, vonó­horog, új gumikkal, új akkumulátor­ral 115 000-ért eladó. 06-30/304­1544.(446787/1 K)__________________ Lada Samara 1,5 bordó, 5 ajtós, 5 se- bességes, kitűnő állapotban eladó. Ár: 585 000. 06-20/3363-128. (447123/1K) A „Dózsa" Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága ezúton tisztelettel neghívja tagjait és külső üzletrész-tulajdonosait a szövetkezet 2000. december 18-án (hétfőn) 9 órakor kezdődő átalakulási közgyűlésére. A közgyűlés helyszíne: Kenézlő Faluház A közgyűlés napirendje: 1. Döntés az átalakulási terv, a vagyonmérleg­és vagyonleltár-tervezetek, valamint a részvénytársaság alapító okirat elfogadásával a részvénytársasággá való részleges átalakulásról. 2. Döntés a részvénytársaság és a megmaradó szövetkezet közötti vagyonmegosztásról. 3. Egyéb ügyek. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 2000. december 19-én, 9 órakor tartjuk meg, változatlan helyszínen és napirenddel. „Dózsa" Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága nevében Dankó Bertalan ig. elnök Az Állami Számvevőszék Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatósága a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ellenőrzési Iroda üres számvevői álláshelyére munkatársat keres az alábbi feltételekkel: * közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség, költségvetési, gazdálkodási és önkormányzati ellenőrzésben jártasság. * angolnyelv-ismeret, számítástechnikai ismeretek gyakorlatban történő használata, * okleveles könyvvizsgálói képesítés és gépjárművezetői jogosítvány, saját gépkocsihasználat vállalása előnyt jelent. A részletes szakmai önéletrajz benyújtása és információ az Állami Számvevőszék Humánpolitikai Osztályán (1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10.) tel.: 06-1/484-91-46 részletes szakmai felvilágosítás a 46/501 -980 számú telefonon. Határidő: december 18-ig. KARÁCSON]/) AKCIÓ A SAJÓKAZA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL! MATRAC BETÉTJEGY névre szólóan 3 hónapos lejáratkor 9% 6 hónapos lejáratkor 9,5% Bemutatóra szólóan 3 hónapos lejáratkor 8,5% 6 hónapos lejáratkor 9% Egyedi megállapodás esetén (flexi) 6 hónapra lekötött betét 9,5% 12 hónapra lekötött betét 10,5% 18 hónapra lekötött betét 11 % Keresse kirendeltségeinket Miskolcon az Andrássy úton és az Árpád úton, Sajókazán, Bánhorvátiban, Felsőnyárádon és Szuhakállóban, valamint betétgyűjtő pénztárainkat Tardonán, Múcsonyban, Zubogyon, Imolán és Aggteleken.

Next

/
Thumbnails
Contents