Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-13 / 291. szám
2000. december 13., szerda Aktuális 5 • Képviselői tájékoztató. Az önkormányzat munkájáról tájékoztatja az érdeklődőket a miskolci 12. sz. választókörzet önkormányzati képviselője, Kis Péter (MDF), december 14-én délután 5 órától a Széchenyi u. 30. sz. alatt, az MDF tárgyalótermében. • A közgyűlésben történt. A megyei közgyűlésben történtekről tájékoztatja az érdeklődőket Szabó Gyula, a megyei közgyűlés frakcióvezető-helyettese, a Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezetének alelnöke december 14-én este 6 órától a Széchenyi u. 30. sz. alatt, az MDF tárgyalótermében. Nyelvi laboratóriumot avattak tegnap a miskolci Központi Leánykollégiumban. A 16 férőhelyes, tv-vel, videóval és idegennyelvű kazettákkal felszerelt labor fontos szerepet tölt majd be a kollégisták nyelvtanulásában. Kialakítása közel másfél millió forintba került, melyet a B.-A.-Z. megye Közoktatásáért Alapítvány pályázatán nyert az intézmény. Fotó: b.t. Segítség a tanuláshoz Miskolc (ÉM - KHE) - Beiskolázási tájékoztató füzet jelent meg szülők részére Jelentkezés a középfokú iskolákba címmel. A polgármesteri hivatal közoktatási osztályának közreműködésével december 5-ig minden nyolcadikos osztályfőnökhöz eljutott a megfelelő példány számban. A tájékoztató kiadványt a szülők a gyerekektől vagy az osztályfőnököktől kérhetik el. Baltával támadt az aggastyán Miskolc (ÉM - PT) - Emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt indított eljárást a megyei rendőr-főkapitányság nyomozó osztálya egy 77 éves miskolci férfi ellen. Mint arról Kompoltiné Jakab Ilona sajtószóvivő tájékoztatott, a minap a késő esti órákban kopogtatott be az idős ember perecesi lakásának ajtaján a 28 éves miskolci fiatalember. Valami miatt vita támadt közöttük. Nem kizárt, hogy. a nézeteltérés kialakulásában az alkohol játszotta a főszerepet. Ügy tudni ugyanis, hogy a fiatalember már többször kapott italt az idős férfitól. Most azonban az aggastyán fejszét ragadott és azzal bántalmazta a hívatlan vendéget. A felek egymásnak ellentmondóan adják elő a történeteket. Az azonban bizonyos, hogy a fiatalember csupán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. Letépte a rendőr ingét Kazincbarcika (ÉM - PT) - A félmeztelen fiatalember nem tett eleget az igazoltatási felszólításnak, hanem elkapta a járőr ingét és letépte. A kazincbarcikai rendőrök előállították, majd fiatalkorú lévén, szüleinek átadták a 17 éves renitenskedőt, aki a hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt indított eljárást nem kerülheti el. Filipcsin János alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: állampolgári bejelentés alapján mentek ki záróra körül a járőrök a kazincbarcikai áruházba. Egy fiú félmeztelenül ütögette a kirakatot, majd az igazoltatási felszólítást követően kapta el a rendőr ingét. A járőrök a földre vitték és megbilincselték a láthatóan italos állapotban lévő személyt. A testi kényszer alkalmazása közben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el a járőrpáros mindkét tagja. Felbomolhat a közgyűlési koalíció Kilépnek a Fidesz-frakcióból az MKDSZ-esek - nem értesítették a szövetségeseiket Mi lehet a következmény? A közgyűlés működését ismerőkkel beszélgettünk arról, mi lehet az MKDSZ lépésének következménye. A legfontosabb, hogy meg tudnak-e állapodni a Fidesz-fi'akcióval, vagy sem. A Fidesznek nem érdeke felmondani a koalíciót (a párt két alpolgármestert adott a városnak, s ha ellenzékbe kerülne, hatalmi pozícióit a bizottsági helyeivel együtt fel kellene adnia). Egyértelműen barátságtalan lépésként kezelhetik azonban, hogy az MKDSZ feladta az együttműködésre vonatkozó megállapodást, ráadásul úgy, hogy e szándékáról nem is értesítette előre a partnereit. Ha a Fidesz-szél nem jön össze új megállapodás, marad az MKDSZ számára egyik lehetőségként az MSZP (ha csak 5 taggal jönne létre az MKDSZ-frakció, az MSZP-vel együtt már akkor is adott a többségük a közgyűlésben). Kérdés: a szocialistáknak érdekük-e a következő választásig egy kereszténydemokrata polgármester mögé felsorakozni. Informátoraink arra emlékeztetnek: a szocialisták egyebek között azért sem tudták sikerre vinni saját polgármesterjelöltjüket 1998-ban, mert az előző ciklusban Kohold Tamás mellett, alpolgármesterként tevékenykedett. Ugyanez fordul- hat(na) elő 2002-ben, feltéve, hogy az MSZP ismét akar saját polgármestert jelölni. További lehetőség, hogy alkalmi együttműködéseket próbál tető alá hozni az MKDSZ, a polgármester támogatására. Ez kisebbségi szerepből meglehetősen nehéz és kockázatos - emlékeztettek a lapunknak nyilatkozók. Miskolc (ÉM - BA) - Kilépnek a Fidesz miskolci önkormányzati frakciójából az eddig a képviselő-csoport tagjaként politizáló MKDSZ-es képviselők. Lépésükről e cikkünk nyomdába adásáig nem értesítették szövetségeseiket. Egy miskolci hetilap értesülését tegnapi érdeklődésünkkor megerősítette Kohold Tamás polgár- mester. Mint mondta: nem vesz részt az erről folyó megbeszéléseken, de tud a tervről. Cáfolta, hogy az ellenzékkel, vagyis az MSZP-vel készülnének együttműködésre. További részletekkel szolgált Üveges Lajos, az MKDSZ miskolci elnöke, aki azzal magyarázta szándékukat, hogy a Fi- desz-frakció tagjaként nem tudják megőrizni saját politikai arcukat, s emiatt szervezetük szimpatizánsai és tagjai eddig is gyakran bírálták az MKDSZ-es politikusokat. A külön frakció alakításának szándéka már régóta érik. Erre a tervre az elmúlt hét végén adta áldását az MKDSZ országos elnöksége. A szándékukat akkor jelentik be hivatalosan, ha már a koalíciós pártokkal (lásd: A közgyűlés összetétele című keretes írásunkat) is egyeztették. Nem érzi a választók cserbenhagyásának, hogy bár a Fidesz támogatásával jutottak mandátumhoz, kilépnének a frakcióból: saját elképzeléseik miatt szavaztak rájuk. Az elnök egyelőre nem árulta el: hány taggal alakulna meg az MKDSZ-frakció. Azt viszont kijelentette: szövetségük a jobboldali pártokkal együttműködve képzeli el a jövőt. Tavaszi Zsolt, a Fidesz miskolci közgyűlési frakciójának vezetője lapunknak elmondta: semmilyen formában sem kapott eddig értesítést az MKDSZ- es képviselők azon szándékáról, hogy elhagynák a Fidesz képviselő-csoportját, s önálló frakciót alakítanának. Ezért egyelőre nem kívánta kommentálni az értesülést. A Fidesz-frakcióban politizálnak az MDF-es képviselők is. Halmai István, a Demokrata Fórum miskolci elnöke az Észak- Magyarországnak elmondta: az MKDSZ-esek hivatalosan őket sem értesítették. Emlékeztetett rá, hogy annak idején egységes frakció létrehozásáról tárgyaltak a szövetségeseikkel - ebben látva a siker zálogát. Nem helyeslik, ha szakad a frakció. Hogy az MDF mit tesz e helyzetben, arról a párt szervezetei döntenek. Az ellenzéki MSZP frakciójának vezetője, Káli Sándor is úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása az MKDSZ szándékáról. Utalt A közgyűlés összetétele A Fidesz-frakcióban helyet foglalók: Fidesz (6 képviselő), MKDSZ (8 képviselő), MDF (5 képviselő), FKGP (1 képviselő), cigány kisebbség (1 képviselő). Az MSZP frakció tagjainak száma: 20 fő. Frakcióhoz nem tartozók, önálló frakciót nem alkotók: SZDSZ (2 képviselő), Munkáspárt (1 képviselő), MIÉP (1 képviselő), KDNP (1 képviselő). Képviselőcsoportot 5 képviselő alkothat. az MKDSZ és a Fidesz közötti vitákra, hozzátéve: a szövetségesek eddig tudták kezelni a helyzetet. Az MSZP-t a Fidesz-frakcióból távozók nem keresték meg az esetleges együttműködés reményében. Ilyen együttműködésre a szocialisták eddig sem bátorították az MKDSZ-eseket - tette hozzá, utalva arra, hogy az ellenzék legkézenfekvőbb javaslatait is leszavazta eddig a többség. » ...................... Nem hagytuk cserben a választóinkat: saját elképzeléseink miatt szavaztak nekünk bizalmat 1998-ban. Üveges Lajos ............................................. Meghívottként vett részt a „titokzatos” találkozón Luterán László levele a polgármesterhez: „ha nincs bizonyítéka, kérjen bocsánatot” Miskolc (ÉM) - A DFC-ügy- ben kirobbant botrány újabb szereplője kért sajtónyilvánosságot. A legutóbbi közgyűlési ülésen a polgármester hozzászólásában felmerült Luterán László miskolci vállalkozó neve, aki részt vett egy találkozón, melyen - derült ki - jelenléte meglepte Kobold Tamást. Luterán László ezzel kapcsolatosan levelet juttatott el a polgármesterhez. A másolatát elküldte szerkesztőségünkhöz. Az alábbiakban ezt olvashatják. Tisztelt Polgármester Úr! Miskolc közgyűlésének 2000. december 7-én megtartott ülésén, egy sürgősségi indítvánnyal beterjesztett napirendi pont tárgyalásakor Ön többször meglepetésének adott hangot, egy, az Észak- Magyarország című napilap másnapi városházi tudósításában „titokzatosnak” nevezett találkozón való részvételemet a közgyűlésre való gazdasági nyomásgyakorlás eszközeként aposztrofálta. Tisztelt Polgármester Úr! Mindehhez két megjegyzésem van. 1.) Ezt az ominózus találkozót Önök szervezték, ide - üzenet formájában - Önök hívtak meg. 2.) Ha valakinek, akkor Önnek kell tudnia a legjobban, hogy mi is a közöm a találkozó tárgyához. Pontosan egy esztendővel ezelőtt Ön a hivatalában fogadott és kifejezte őszinte örömét azért, mert a válságba jutott, többségében önkormányzati tulajdonban lévő DFC Kft.-nek és vele együtt a diórgyőri labdarúgás megmentésére vállalkozó Csontos Gábornak a csőd- és válságkezelő munkájában magam is részt veszek, mint tanácsadó és befektetésszervező. Nagyon jól kell tudnia, hogy az Ön - mint a DFC Kft. többségi tulajdonosának képviselője - és Csontos Gábor között 1999. december 16-án kötött megállapodás pontosan rögzítette a felek jogait és kötelezettségeit. Ez a megállapodás mindannyiunk egybehangzó véleménye szerint megfelelő alapot nyújt a sikeres válságkezelésre. (Ugyanilyen tartalmú megállapodás köttetett a DFC Kft. többi tulajdonosával.) ön nem tartotta be az 1999. december 16-ai megállapodást, ráadásul a csődegyezségben való megfelelő közreműködésre, az Ön által képviselt többségi tulajdonos nem volt képes. Mindezek után kezdődött a nyilvánosság előtt a vita és következtek a bírósági perek, a helyi médiumok képviselőivel. Csillapítandó az Önöket ért támadásokat szervezték meg az idézett lap szerinti „titokzatos” találkozót. A találkozóra tehát azért mentem el, mert Önök hívtak, és valószínűleg azért hívtak, mert tudták, hogy tárgyszerű ismereteim vannak az ügy részleteit illetően. És joggal gondolták, hogy mindezek jól hasznosíthatóak az esetleges félreértések tisztázása érdekében. Mindezek után, úgy gondolom, nem szorul bővebb magyarázatra az én megjelenésem a találkozón. Az Ön által említett „meglepetésszerű” jelző viszont annál inkább. Mint ahogy a szintén Ön által emlegetett „gazdasági nyomásgyakorlás” kitétel is. Felkérem, hogy a soron következő közgyűlési ülésen ismertesse a képviselő hölgyekkel és urakkal a „gazdasági nyomásgyakorlással” kapcsolatos bizonyítékait, vagy ha ilyenek nincsenek, akkor a történtekért kérjen bocsánatot. Az Ön minden alapot nélkülöző kijelentése mélyen sérti nemcsak az én, hanem az általam képviselt gazdasági társaságok jó hírnevét. így többek közt annak a D&D Drótáru és Drótkötél Rt.- nek és közel 700 dolgozójának a jó hírnevét, amely cég városunk egyik legnagyobb ipari foglalkoztatója és adófizetője. Kivel vitatkozna? Miskolc (ÉM - BGO) - Tegnapi számunkban dr. Borbá- ra János nyilvános vitára hívta ki Balázsi Tibort, a Rádió GaGa ügyvezetőjét. Balázsi Tibor ezzel kapcsolatban elmondta: dr. Borbá- ra János vitatkozzon dr. Bá- rándy Péter, vagy dr. Hegyeshalmi Zoltán ügyvéd urakkal. Hozzátette: ha a sors úgy hozza, nagyon szívesen vitatkozik Kobold Tamás polgármesterrel. Erre eddig három alkalom kínálkozott, de a Napkelte műsoraiba sem fogadta el Miskolc polgármestere a meghívást. Itáliát, Ausztriát és Hollandiát, megismerte a művelődéstörténet nagy eredményeit. A Miskolci E- gyetem oktatómunkájába bekapcsolódva elképesztő óraszámban, fáradhatatlanul dolgozott és tartotta latin, ógörög és német nyelvóráit, kánonjogi és művelődéstörténeti kurzusait. Az emlékülés keretében a tanszék bemutatta a „Dum spiro doceo” Huszti Vilmos Emlékkönyv című kiadványt, amelynek elkészítésében 25 szerző működött közre. A készítők szándéka szerint ezzel ünnepelték volna dr. Huszti Vilmos 85. születésnapját - ám a könyv már csupán a halála után jelenhetett meg. Huszti-emlékülést tartottak a Miskolci Egyetemen Miskolc (ÉM - PTA) - Dr. Huszti Vilmos címzetes egyetemi docens emléke előtt tisztelegve, ülést tartottak tegnap a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Római Jogi Tanszékén. Dr. Huszti Vilmos alakja szinte hozzánőtt a jogi karhoz. Lendületét és lelkesedését sokan megmosolyogták, csodabogárnak, „régről ittmaradottnak” tartották. De akit oktatott, akikkel dolgozott, csak a legmélyebb tisztelettel adózhattak felkészültségének és ügybuzgalmának - elevenítette fel a múltat dr. Szabó Béla tanszékvezető egyetemi tanár. Tanulmányai során bejárta Huszti Vilmos özvegye is ott volt az emlékezésen Fotó: v.j.