Észak-Magyarország, 2000. december (56. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-12 / 290. szám
2000. december 12., kedd Aktuális / Hirdetés 4 • Eszközök. A mikóházi parkok, közterületek tisztántartására, gondozására alkalmas eszközök, gépek beszerzésére nyert 960 ezer forintot a helyi önkormányzat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A nyert támogatásból fűnyírókat, elektromos kaszát, avarszívót, hóeltakarítót vásárol majd a helyhatóság. • Évzáró tánc. A Zsolca Táncegyüttes évzáró gálaestre várja az érdeklődőket a helyi Művelődési Házba. A program december 22-én, este hat órakor veszi kezdetét. Adventi játszóház Sárospatak (ÉM - VT) - Sárospatakon, a III. számú óvodában immár ötödik alkalommal rendezték meg az adventi játszóházat és a bazárt. A szülők sütöttek süteményt, ezt hozták el, és pénzért lehetett kapni. Ez az összeg teljes egészében, a bazáron pedig az árusok bevételének egy része a sárospataki óvoda játékállományát segít majd megújítani. Volt játszóház is a pataki eseményen, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is hasznosan és kellemesen töltötték az időt: például karácsonyi díszek készítésével. Készülnek a karácsonyi díszek Foto: vincze A megújult óvoda épülete Fotó: mmi A beruházási költség felét megnyerték Legyesbényén Legyesbénye (ÉM - MMI) - A hegyaljai település önkormányzata nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározták, hogy kiépítik a gázvezetékrendszert. Annak idején ugyanis, amikor a zempléni és az aba- úji térségben folyt a nagy gázberuházás, Legyesbénye kimaradt. Idén tavasszal nyújtottuk be a területfejlesztési tanácshoz a gázvezetékrendszer kiépítésére a pályázatot - tudtuk meg Hlivják László polgármestertől. Sikerrel, ugyanis megnyertek ötvenmillió forintot - ez a beruházás kalkulált ösz- szegének mintegy a fele -, míg a másik felét a lakossági hozzájárulásokból, illetve esetlegesen hitelből biztosítják. A munkát az engedélyek beszerzését követően jövő évben (ha minden jól megy tavasszal) kezdik el, s várhatóan 2002-ben fejezik be. Már beadták a kérelmeket, a terveket az illetékes hatóságokhoz, így az energiafelügyelethez, a bányakapitánysághoz is. A lakossági befizetések megkezdése 2001 tavaszán várható, ennek összege egy-egy ház esetében százezer forint lesz. A vezetékeket az egész községben lefektetik, a kivitelezést két-három ütemben végzik el. A kivitelező céget természetesen közbeszerzési pályázaton választják ki. A gázszolgáltató, mint a zempléni és az abaúji térségben mindenütt, a ZAB Rt. lesz - nyilatkozta lapunknak a polgármester. Ami gondot okoz - folytatta -, az, hogy a leendő gázvezeték-nyomvonalát már „lefoglalták” a korábbi szennyvízvezetékekkel. Ezért sok helyen az aszfaltot kell majd megbontani, ami várhatóan húszmillió forinttal növeli a költségeket. Bizonyára most is segít majd a szerencsi munkaügyi központ, mint ahogyan tette ezt a belvíz- veszély elhárításánál s egyéb, főként községszépítési munkáknál. Új külsőt kapott több középület a főutcán, így az óvoda is, bekerítették a temetőt, kívül-belül renoválták a hosszabb ideje zárva tartó Művelődési Házat, hogy csak néhányat említsünk. Legutóbb harminc közmunkás dolgozott a faluban. A mostani nagy beruházásnál is számít az önkormányzat erre a segítségre. Hirdetés Koncert a monoki kápolnáért Monok (ÉM - MMI) - Ünnepi várakozás - ez a címe annak a monoki koncertnek, melynek teljes bevételét az And- rássy-kastély kápolnájának felújítására fordítanak. A koncertet a Capella Alapítvány és a monoki önkormányzat rendezi. Az adventi-karácsonyi hangverseny december 15-én, pén- ■ tek délután öt órakor kezdődik a monoki kastély lovagtermében. Két fiatal, tehetséges művész lép fel: Megyesi Schwartz Lúcia (ének) és Miklósi András (orgona), akik egyebek közt Johann Se- bastian Bach, Tomaso Albinom, Edward Grieg műveiből adnak elő. Akik a megyeszékhelyről szeretnének a monoki koncertre utazni, azoknak ingyenes, különjárati autóbuszt indítanak az ITC-székház parkolójából. A busz indulási időpontja: délután négy óra. Szeretetszombat Patakon Sárospatak (ÉM - VT) - Szeretetszombat jeligével jótékony célú ajándékozást tart a sárospataki Kiwanis Női Klub a rászoruló családok részére. A hegyaljai város civil szervezetének vezetői szeretettel várják mindazokat, akik szívesen kapnának és viselnének jó minőségű használt ruhadarabokat. A találkozás során nemcsak a két mázsányi ruhaneműből választhatnak a megajándékozottak, hanem személyes kapcsolatot is szeretnének kialakítani velük az ajándékot adók. A családias hangulatú programra december 16-án, szombaton délelőtt tíz órától várják a családanyákat a sárospataki református parókia melletti épületben. Hirdetés-------------------------------------------------------------------------------Harácsoniji hűsahciö a CORH-ban Sertés:- egész karaj:.....................................................................799Ft/kg- comb:....................................................................................729Ft/kg- lapocka:..............................................................................719Ft/kg- oldalas:...............................................................................629Ft/kg- darált:...................................................................................699Ft/kg Csirke:- egész comb...................................................................459Ft/kg- alsó, felső comb:........................................................479Ft/kg- bontott, grill:....................................................................399Ft/kg- farhát:...................................................................................169Ft/kg Bőrös sertés:- comb:....................................................................................599Ft/kg- lapocka:..............................................................................589Ft/kg- karaj......................................................................................699Ft/kg- egész bőrös sertés:..................................................479Ft/kg Áraink december 17-ig érvényesek! L |_ATO K? K M A Vénusz étolaj 5l Amíg a készlet tart * AJÁNLATUNK A KÉSZLET EREJÉIG TART És a Miskolci Gora Áruházra vonatkozik. Egy mosollyal több