Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-29 / 279. szám

2000. november 29., szerda ISUK-NUIGViEIORSZáS# Napról napra / Hirdetés 16 Tanul és szép. Detvai Dorina Her- nádkakon lakik. A nyíregyházi tanítóképző főiskolán tanul. Emellett hobbiként egy ze­nekarban énekel. Bejutott a Plaza-Solisun szépe verseny döntőjébe. Fotó: S.Zs. Mauzóleumból templom Regensburg (MTI) - Közép- Európa eddig ismert legré­gebbi mauzóleumára bukkan­tak német régészek Regens­burg egyik középkori templo­mának feltárása során. Mint kiderült, a Szent Katalin Kórház templomát a XIII. szá­zadban egy gazdag regensburgi kereskedő mauzóleumának épí­tették, s a jelenlegi ismeretek szerint ez Közép-Európa legré­gibb patrícius sírja. Eddig úgy tudták, hogy a kórház korai gót stílusú temploma 1220 körül épült. A legújabb kutatás kiderí­tette azonban, hogy Heinrich Zant, a nagy hatalmú patrícius csak 1287-ben építtette. Nyolc évvel később ott is he­lyezték őt örök nyugalomra. A rá következő századokban az­után teljesen feledésbe merült az épület eredeti rendeltetése. Vásár. Megkezdődött a karácsonyi vásár Berlinben, az Alexanderplatzon. Fotó: APA/EPA WmfM A kerti törpe óriási diadala Brüsszelben Brüsszel (MTI) - A kerti törpe újra divatba jött. Annyi lené­zés, gúny és giccsé lefokozás, sőt száműzés után diadalma­san kitör az európai ember kollektív tudatalattijából, meg a szerszámoskamrája mélyé­ről, és eget kér magának. Aki nem hiszi, megnézheti a brüsszeli vásárváros szép mo­dern csarnokában, amely erede­tileg az 1935-ös világkiállításra épült és az 1958-as világkiállítá­son élte fénykorát, s ahol most autócsodák vagy elektromos háztartási gépek újdonságai he­lyett a kerti törpék óriási kiállí­tása díszeleg. Van itt minden, ami a műfajba belefér, s ami az alkotó fantáziából kipattanhat. A hupikék törpikék előkelő he­lye nyilvánvaló, de van minden­féle más színű, méretű, formájú, sőt anyagú, még porszívóból átalakított is. A törpetermelők mindenesetre megmutatták, hogy a régi tévhiedelemmel szemben a kerti törpe nem gro­teszk, édeskés kerti giccs, ami­ből kettő olyan egyforma, mint két tojás. Ennyi remek ötlet lát­tán nem csoda, hogy a rendezők még versenyt is hirdettek a leg­jobb törpére. Az eredmény csak a kiállítás végén dől el, de a legeredetibb alkotók közül né­hány már megosztotta a kerti törpe műfaj ihlette gondolatait a nagyközönséggel, szinte filozó­fiai mélységben. Nekem van vagy tizenöt kerti törpém otthon - kezdte Jean-Marc Paelsemae- ker festőművész.- Akkor fedeztem fel, mint je­lenséget, amikor csináltam egy törpekiállítást, és az odahordott példányokból megmentettem pá­rat. Szerintem nagyon helyes, hogy végre beszélünk róluk. Ugyanolyan népi hagyomány ez, mint bármi más, akkor is, ha egyesek giccsnek tartják. Leg­alább komikus. Ráadásul ez élő hagyomány. A törpék fejlődnek a korral és követik a divatot. Ma már számítógépes törpék is vannak. Az emberek közül so­kan rossz szemmel nézik őket, míg a manókról mindenki jól vélekedik. Ez igazságtalan! Nincs már mit szégyenkezni a kerti törpe miatt, elő a sufniból és közszemlére vele. így gondol­ja ezt Elvis Pompilio is, a ruha­tervező, aki szerényen csak ka­lapkirálynak nevezi magát, s most maga is tervezett egy tör­pét a kiállításra. Az én törpém ragyogó és giccses figura. Egy­szerűen szuper. Máris kész, hogy díszdobozban árusítsák. Én nem tartom ezt rondábbnak, mint azokat az aranyozott lécre szerelt fénycsöveket, amikkel az emberek a lakásukat díszítik. Nekem a kerti törpéről nem a giccs jut az eszembe, hanem a tündérek. Hófehérke bizonyára lelkesen bólogatna rá. Káros halló London (MTI) - A cigarettához hason­lóan Nagy-Britanniában a megvételre kínált mobiltelefonokhoz már karácsony előtt figyelmeztető nyomtatványt mellé­kelnek, amely felhívja a vevő figyelmét az esetleges egészségügyi veszélyekre és ártalmakra. Az intézkedést bejelentő egészségügyi minisztériumi szóvivő azt azonban nem tudta megmondani, hogy pontosan mi lesz- a szöveg, mivel még nem határozták meg világosan, hogy melyek a mobiltelefon használatával já­ró kockázatok. Súlyos kísérlet New York (MTI) - Testsúlyával próbálta megfojtani egy bő másfél mázsás New York-i anya 12 éves kislányát, de a vélet­len szerencsének köszönhetően a rendőr­ségnek sikerült megakadályoznia. A rend­őrök azért mentek az asszony lakásába, mert az alatta lakó bejelentette, hogy víz csorog a mennyezetéről. A 157 kilós nőt, Rosemary Zephirint fekve találták a kislá­nyán, gyermeke már eszméletét vesztette. Az asszonyt a rendőröknek erőszakkal kel­lett leemelniük a lányról, akit kórházba szállítottak - áll az AP jelentésében. A rá- fekvéssel ölni próbáló anya ellen gyilkos­sági kísérlet címén vádat emeltek. Egzotikus ország papagájai a Nyíregyházi Állatparkban Fotó: Elek Emil A Matijoska japán emigráns Tokio (MTI) - Ha feltennék a kérdést, hogy melyik két tárgya szimbolizálja a leginkább Oroszországot, sokan választa­nák, valószínűleg a népi hang­szert, a balalajkát és a Matrjos- ka babát. Holott a balalajka olasz eredetű, a Matrjoska pedig japán. Az Orosz Folklór Művé­szeti Alapítvány, amely ezekben a hetekben szervezett Moszkvá­ban egy kiállítást a baba száz­éves évfordulójára, ismertetőjé­ben tájékoztatja a látogatókat erről a sokak előtt eddig isme­retlen tényről. Egy Száva Mamontov nevű mágnás és fi­lantróp volt az, aki a XIX. szá­zad végén szert tett egy japán babára, amely egy Daruma ne­vű szentet ábrázolt, aki többek között arról volt hires, hogy mély meditációi következtében elvesztette a lábait. A belsejében volt még négy, egyre kisebbedő figura, és ez a különleges struk­túra adta Mamontovnak az ötle­tet, hogy elkészítse orosz válto­zatát. Arra bizonyára nem gon­dolt, hogy ekkora sikere lesz. Orrszarvúak igazolványa Újdelhi (MTI) - Fényképes sze­mélyi igazolványokat állítanak ki orrszarvúkról az indiai ható­ságok, hogy könynyebb legyen a veszélyeztetett állatfajtát meg­számlálni és nyilvántartani. Egyelőre csak a Nyugat-Bengáli- ában élő orrszarvúk kapnak sze­mélyit. Az államban már hason­ló kampány indult az elefántok érdekében is. Sajnos, túl sok orrszarvú-személyire nem lesz szükség, mert becslések szerint Nyugat-Bengáliában legfeljebb hetven példány éldegél. Számuk egyre csökken, mivel sok állat esik vadorzók és áradások áldo­zatául. Szerencsétlen nyertes Sydney (MTI) - Halálos balesetet szenvedett egy 34 éves ausztrál férfi azzal az au­tójával, amelyet egy tévévetél­kedőn (Kiből lesz milliomos?) nyert összegből vásárolt. Brett McDonald öt hónappal ezelőtt milliomos lett egy tévévetélke­dőn, és a pénzen nagy teljesít­ményű sportkocsit vásárolt. A szerencsétlen nyertes hétfőn Perth egyik elővárosában a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtott, áttért a szembe jövő sávba, frontálisan ütközött egy gépkocsival, és a helyszínen életét vesztette - olvasható a dpa jelentésében. Hirdetés­I - ezek a betűk most még többet érnek! háromfordulós ff t nyereményjátéka * ^ M a harmadik forduló, a Szerencsekóstoló október 30-i és a fódijak november 3-i sorsolásával véget ért. A Szerencsekóstolóban étkészletet nyertek: • Rusz Attila (Szikszó) • Hamar Ferenc (Miskolc) * Gönczi Károly (Bánhorváti) A fődíj, a 180 000 forintos MATCH vásárlási utalvány nycitesc: • Tóth József (Miskolc) 20 000 forintos MATCH vásárlási utalványt nyeltek: • Borsodi Vilmosné (Bükkszentkereszt) • Bozó Gyuláné (Miskolc) • Buczi Lajosné (Miskolc) • Tóth Katalin (Miskolc) • Fazekas Károly (Miskolc) Köszönjük, hogy velünk játszottak! Továbbra is szívesen látjuk Önöket áruházunkban és újabb nyereményjátékainkon! MATCH

Next

/
Thumbnails
Contents