Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-20 / 271. szám
2000. november 20., hétfő Aktuális 5 —~i _j ^Míí¥íUáMiJÍij t MEGINT HETF Hús, huss? Búss Gábor Olivér ár kevesen lehetnek, akik a csirkéket az eszük miatt szeretik, amióta tavaly kiderült, hogy a szerencsétlen jószágok nem képesek megkülönböztetni a dioxinos és a nem fertőző tápot, már valahogy a csirkehús sem olyan vonzó. Arról is folyik a vita, hogy a marhahúsevés valóban összefügg-e az agysorvadással járó Creutzfeld-Jacobs kórral. Egyelőre a legkülönbözőbb eredményekkel, vannak ugyanis makkegészséges szenvedélyes húsevők és olyanok is megbetegedtek, akik bizonyíthatóan életükben nem ettek marhát. !\/lindenesetre a marhahús is gyanús. Mint ahogyan sokak szerint még most sem tanácsos a tiszai pontyokkal túl sokat kacérkodni és vannak, akik már azt is mondogatják azzal a bizonyos, „pletyka, de lehet benne valami" hanghordozással, hogy azért a sertéssel is jobb vigyázni... Ettől függetlenül aki teheti, megveszi a marhalábszárat és a rántott csirkecombtól is ritkán fordulnak el. A hús iránti óvatosság - ha van - inkább a pénztelenségből fakad. Kevés jómódú honfitársunk tartóztatja meg magát szigorúan elvi alapon. Annál gyakoribb, hogy a kisnyugdíjasok, a fél fizetésből három gyereket nevelők, a lakáshitel törlesztésébe belegebedők kapják fel a fejüket arra, ha valami drága dologról kiderül: nekik nem csak megfizethetetlen, de veszélyes is. így a húsevésről akár tudományos alapon is le lehet beszélni a családot. Aztán ha még kevesebb pénzük lesz és a fogrongáló cukrot, csokit, a szénsavas üdítőt, a mesterséges szl- nezékes akármit is száműzik a bevásárlólistáról, akár egészségesen is élhetnek... Ha éhen nem halnak. • Fórum a térről. Lakossági fórumot szervez a miskolci Szent Anna tér és környéke szabályozási tervéről Feledy Péter önkormányzati képviselő (Fidesz-fiakció) ma délután 4 órától a Hermán Ottó Gimnáziumban (Tizeshonvéd utca 21. szám). • A rekonstrukcióról. Lakossági fórumot tart a térségben végzett vízközmű-rekonstrukció eddigi munkálatairól, és más, a lakosságot érintő témákról a Miskolci Vízmű Rt. november 22-én délután 4 órától a Gábor Áron Kohó és Öntőipari Szakközépiskolában (Miskolc, Bolyai F. u. 10.). Vélemények, Tapolcáról Miskolc (ÉM) - A Miskolci Vízművek Rt. a miskolci önkormányzat támogatásával tervez változtatásokat Tapolcán. A tervek szerint a termálfürdő szabadtéri bővítése érdekében a csónakázótóból leválasztott területen élménymedence-csoport, a fürdő déli részéhez kapcsolódó erdőből leválasztott területen szauna-liget valósulna meg, amihez az érvényben lévő rendezési tervet módosítani kell. A polgármesteri hivatal kéri a lakosságot, a szervezeteket és érdekképviseleti szerveket, hogy a tervezett elképzeléssel kapcsolatos véleményüket idén december 1-ig írásban juttassák el a Miskolc Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatal Főépítész Kabinet címére: Miskolc, Városház tér 8., III. udvar. Kerékpárban fizettetett Miskolc (ÉM - PT) - önbíráskodás alapos gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy fiatalember ellen. Mint azt Nagy Sándortól, a Miskolci Rendőrkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, az Avason található tömbházban történt búncselkmény alapmotívuma a húszezer forintos tartozás visszaszerzése volt. Mivel a „hitelező” nem kapta vissza pénzét, úgy határozott: ingóságban veszi vissza, ami neki jár. A fiatalkorú (17 éves) adóst veréssel és fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy kinyissa saját pincéjüket és átadja az ott lévő kerékpárt. A nyomozók más bűncselekménnyel kapcsolatos eljárás során szereztek tudomást az öbíráskodásról. A falak a régiek, a szellem változik Ünnepi apropó: fél évszázada adták át a Diósgyőri Gimnázium épületét Óra a nagy múltú iskolában Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - SzK) - A miskolci Diósgyőri Gimnázium 103 évre tekint vissza. Ma este a diósgyőri középfokú képzés megindulásának és az annak helyet adó gimnáziumi épület átadásának 50. jubileumára emlékeznek a Nagyszínházban.- A gimnázium igazából ezen falak között vált ismertté Miskolcon, ide járt az iskola életében a legtöbb diák, ezen a helyszínen működött legtovább - és reményeink szerint ez jelenti számára a végleges otthont - taglalja az ünnep jelentőségét Péter Barnabás iskolaigazgató. Beszélgetésünk során kiderül: voltaképp a külsőn - az elengedhetetlen felújításokon túl - nemigen történt azóta változás. A belső teret azonban a növekvő igényeknek megfelelően fel kellett szabdalni, ezáltal 12-ről 18-ra nőtt a tantermek száma, ezzel együtt viszont csökkent a diákok szabad mozgástere.- Nagy szükségünk volna a bővítésre, egy aulára, ahol az iskolai ünnepségeket is megtarthatnánk, s egy színházteremre. Ez utóbbi hiányát igencsak érezzük a különféle nagyszabású rendezvényeken, például tanulmányi versenyeken, vetélkedőkön. De szeretnénk a városrész szellemi, kulturális centrumává is válni, aminek most határt szab a helyszűke - mondja az igazgató. Ez a gimnázium volt az első középiskola ebben a városrészben. A gyerekek jobbára a „va- sas”családokból kerültek ki. A kohászat és a gépgyártás összeroppanása az iskolában is érzékelhető volt.- A gyermekek magatartásán, a tanuláshoz való viszonyán, a szülőknek a tanárokkal való együttműködési készségén is megérződött, hogy sokak lába alól kicsúszott a talaj. Az utóbb egy-két évben azonban javult a helyzet. Az elbocsátottak közül sokan már nyugdíjas korba léphettek mára, a fiatalabbak pedig valószínűleg álláshoz juthattak. Másfelől pedig vonzóvá vált a diósgyőri városrész, egyre több az idetelepülő. A gimnázium jó kapcsolatban áll a környék összes általános iskolájával, beleértve Biikkszentkeresztet és Répáshutát is. A „merítéssel” így nincsenek gondok.- Nem lehet mondani, hogy Miskolc mostohagyermekei volnánk, hiszen nálunk a legmagasabb a miskolci tanulók aránya. Jelenleg mintegy 80 százalék. Az igazgató az iskola erősségének a sokoldalúságot, a sajátos arculatot és a gazdag múltat tekinti. Mint mondja, diákjaik között már megjelent a negyedik generáció. Vagyis akadnak, akiknek már a dédszülei is ebben a gimnáziumban - ha nem is e falak között - érettségiztek. ........................ Nem lehet mondani, hog: Miskolc mostohagyermeke volnánk, nálunk a legmagasabb a miskolci tanulók aránya ..................................................» *'/(:•:<>;<ui) üli;< a oíA;<üí<aa: a íow<5i _____I___________ . . _____________;______________________________ S zerintem jó, hogy jövőre 5 ezerrel több fiatal tanulhat a felsőoktatási intézményekben állami támogatással. A jobb állások elnyeréséhez szükség van a felsófokú végzettségre. Sajnos nem minden vidékinek biztosítanak kollégiumi helyet, s az albérlet megnöveli a tanulás költségeit. Nem tartom helyesnek, hogy az érettségi eredmények is számítanak a felvételinél, egy esetleges gyengébb érettségi kedvezőtlenül befolyásolhatja a továbbtanulást. LégrAdi Péter (18), tanuló elyesnek tartom, hogy az állam növeli a felsőfokú intézményekben továbbtanulók számát. Bár manapság nem a tandíj jelenti a legnagyobb továbbtanulási költséget, főleg a vidéki diákok esetében, s ezért nem biztos, hogy 5 ezer fővel valóban többen is akarnak majd tanulni. Az jó lenne, ha a felvételi plusz pontokat egységesítenék. mert ugyanazért a nyelvvizsgáért az egyik egyetem kevesebb plusz pontot ad, a másik pedig többet. Czipa András (18), tanuló J ónak tartom a növekedő állami támogatást, így több fiatal számára nyílik lehetőség a diplomaszerzésre. Ki kellene találni valamilyen finanszírozást az egyéb költségek csökkentésére is. Nagy anyagi teher a kollégium, még inkább az albérlet és a jegyzetek megvásárlása. Jobb az idei felvételi rendszer, nem tartom szerencsésnek az érettségi eredmények beszámítását, mert nehezebb az érettségire is és a felvételire egy időben készülni. Bertalan Dalma Beáta (18), tanuló A ki elvégzi a főiskolát vagy az egyetemet, nem biztos, hogy talál végzettségének megfelelő munkát. Ha növekszik a diplomások száma, növekedni fog a diplomás munkanélküliek száma is. Inkább kevesebb főiskolás és egyetemista legyen, de aki tehetséges és rossz anyagi háttérrel rendelkezik, az több támogatást kapjon. Nem tartom jónak a felvételi rendszer megváltoztatását, az érettségi nehezebb, mint az évközi dolgozatok. Bukta Tímea (I8), tanuló S zerintem jó, hogy többen tanulhatnak állami támogatással felsőfokú intézményekben. Diplomával könnyebb elhelyezkedni, az EU-csatla- kozás után pedig megnő a külföldi munkavállalás lehetősége. Az itthoni munkaerő is sokkal képzettebb lesz, ha többen szereznek diplomát. Nem tartom helyesnek a plusz pontok maximalizálását, aki tehetségesebb és szorgalmasabb, megérdemli a pluszpontokat, viszont egységesíteni kellene ezeket. Szabó Péter (18), tanuló Hátba szúrta az apját Miskolc (ÉM) - Életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt folytat eljárást a megyei rendőr-főkapitányság az ellen a 38 éves férfi ellen, aki a napokban többször hátba szúrta 75 éves apját. Az ügy vizsgálótisztjétől megtudtuk: hosszabb ideje tartó konfliktus végére került pont ilyen véres formában az apa és a fia között. Az apa házában lakó fiú és szülője között többször robbant már ki veszekedés. A kis híján tragédiával végződő napon az történt, hogy az apa a faluban dolgozott, amikor fia felesége arrafelé ment, és az idős ember belekötött. Az asszony hazatérve elmondta a történteket a férjének. Amikor az apa is otthonába érkezett, kitört a szócsata. Az apa el akarta zavarni a fiát és annak feleségét. A férfiak a földre kerültek, majd a dulakodás során a fiú kezébe akadt egy kés, amivel apját többször hátba szúrta. Az öreg életét az orvosi beavatkozás mentette meg. Veréssel fizetett a csábítónak Miskolc (ÉM - PT) - Személyi szabadság megsértése miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság két miskolci fiatalember ellen, akik a közelmúltban három személyt autójukba kényszerítettek, majd elhajtottak velük és megverték őket. Mint arról beszámoltunk: két miskolci férfi erőszakkal kény- szerített autójába két ugyancsak miskolci fiatalembert és egy hídvégardói leányt a megyeközpont egyik parkolójában. A fenyegetéssel a Ladába kényszerí- tettekkel elhajtottak és a tapolcai hétvégi házas övezetben a fiúkat meg is verték. Miután elfogták az elkövetőket és kihallgatták a sértetteket kiderült, miért folyamodtak az erőszakhoz a támadók. Az eset kulcsa a lány, aki korábban az őt és újabb barátait megkocsi- káztatók egyikének barátnője volt. Most már az a fiatalember a barátja, akivel együtt kocsiba kényszerítették. Az elhagyott szerető igy akart elégtételt venni. ZSARUSZIV Végéhez ért Zsaruszív címú, játékos rovatunk. A rovatot olvasóink írták és szerkesztették, ráadásul: játszva! Akik a rendőrökkel kapcsolatos kedvező élményeiket megosztották velünk, sikerrel pályázhattak egy négyfős európai utazásra. A jutalmazásból azok sem maradnak ki, akikről az írások szólnak. Játékunk előfizetőinknek szólt. Még közöljük a beérkezett történeteket, mielőtt kiderülne: ki utazhat a Zsaruszívnek köszönhetően, íme, a következő történet. Elhozták a mentőt Önzetlen segítségükért a nyilvánosság előtt szeretném kö- szönetemet kifejezni. Történetem lényege a következő: 2000. 08. 24-én hajnali 1-kor leányom telefonált. Akkor mái- 9 hónapos terhes volt. Kérte, hogy menjek el hozzájuk, a 7 éves leányunokámat hozzam el, mivel már a szülés megindult. Autóba ültem, lakása felé tartottam. Ekkor Abaújszántó főutcáján igazoltatott a Szerencsi Rendőrkapitányság tállyai őrsének két rendőre. Igazoltatás során kérdezték: hová megyek ilyen korai órában. Elmondtam, hogy leányom mit telefonált, és azzal tovább engedtek. Már leányomnál voltam, amikor megjelent a rendőrségi autó és a mentő. Majd a helyszínen megtudtuk, hogy a két fiatal mentőst is igazoltatták, elmondták, hogy szülőanyához mennek és helyismerettel nem nagyon rendelkeznek. Ezért a rendőrök a mentőt a leányom házáig vezették. Megfelelő egészségügyi ellátás után a rendőrök a mentőt Abaújszántó legrövidebb utcáján kivezették. Ezután rövid időn belül leányom egészséges fiúgyermeknek adott életet a szikszói kórházban. Ezúton mondok köszönetét a két fiatal mentősnek is, igaz, őket név szerint nem ismerem. A két intézkedő rendőr: Bodnár Zsolt törzsőrmester 49941, Szabó Ferenc zászlós 49926 CSURKÓ ISTVÁNNÉ Abaújszántó